A ​vas fiai (Tatárjárás-trilógia 2.) 37 csillagozás

Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai Kodolányi János: A vas fiai

A tatárjárás ideje, IV. Béla tragikus küzdelme országa világi és egyházi nagyjaival, a „hűséges” szövetségessel, Harcias Frigyes osztrák herceggel, Batunak, a hódításra éhes, mégis megfontolt mongol vezérnek pusztító hadjárata elevenedik meg Kodolányi János jelentős regényében, e szélesen hömpölygő, művészi hitelű krónikában. Gyöngéd szerelem és erőszak diplomáciai cselfogások és belső viszályok, hazaszeretet és árulás, emberi nagyság és önzés váltják egymást, és szövődnek össze a könyv lapjain, mely felidézi történelmünk egyik legválságosabb, de ugyanakkor legérdekesebb korát. Kodolányi írói vállalkozása igen jelentős alkotást hozott létre, mely megjelenése idején alkalmas volt arra, hogy a történelmi regény eszközeivel intse, figyelmeztesse az országot, annak haladó és hazaszerető erőit a német fasizmus terjedésének veszélyére. A könyv értékei, művészi szépségei ma is élvezetet nyújtanak az olvasónak.

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Nemzeti Könyvtár Magyar Közlöny · Kodolányi János művei Szent István Társulat

>!
Magyar Közlöny, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9786155269219
>!
Magyar Közlöny, Budapest, 2013
448 oldal · ISBN: 9786155269226
>!
Szent István Társulat, Budapest, 2002
880 oldal · ISBN: 9789633612781

7 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

IV. Béla


Kedvencelte 13

Most olvassa 3

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Tompetyo>!
Kodolányi János: A vas fiai

Nagyon erős könyv… rendkívül hosszú és mély tartalmú, szép nyelvezetű, gyönyörű, monumentális alkotás. Már az első oldalaktól kezdve éreztem, hogy ez nem egy szokványos történelmi kalandregény lesz, hanem annál sokkalta több… ez maga a történelem.

A krónika 1236-ban, egy apró ormánsági faluban kezdődik, ahonnan egy balszerencsés leányszöktetési kísérlet után három legény menekülésre kényszerül. Egyikük a kunok közé kerül, ott megtelepszik és családot alapít. A második Budára, a király udvarába sodródik, ahol megismerhetjük az ország belső állapotát, IV. Béla harcát a hatalmaskodó urakkal, illetve tragikus küzdelmeit az ország és a keresztény hit védelmében, az egyre fenyegetőbb tatár invázió árnyékában. A harmadik legény eközben végigkóborolja a Dunántúlt, és több nemesi uradalmat megjárva szemtanúja lesz a vidéki urak királyellenes összeesküvéseinek.
A regény hősei egyszerű, szegény falusi emberek, nemzetes urak, lovagok, vándorló szerzetesek, királyok, királynék, kánok, táltosok, rabszolgák… magyarok, németek, kunok, tatárok… egyszóval mindenki, aki akkoriban élt vagy élhetett. Kodolányi olyan mesterien ötvözi a fikciót a valósággal, hogy gyakran képtelenség elválasztani egymástól a kettőt. (És ezt nem csak úgy írom, tényleg volt olyan szereplő, akiről azt hittem nem is létezett, pedig dehogynem.) És milyen furcsa érzés látni, hogy ennek a sok szereplőnek az archetípusai és az ország akkori problémái milyen jól beilleszthetőek a világháborút megelőző – vagy akár napjaink – társadalmába és politikájába egyaránt. Láthatjuk, a múlt mindig reflektál valamilyen módon a jelenre, mindig találhatunk valamit, amiből tanulhatunk, amin elgondolkodhatunk. Éppen ezért egy jó történelmi regény nem évülhet el soha. A vas fiai pedig a legjobbak közé tartozik.
A mű nyelvezetén sokan keseregnek, pedig szerintem egyáltalán nem nehéz… sőt, egyenesen gyönyörű. Tájleírásai fantasztikusak, archaizáló párbeszédei pedig nemcsak fokozzák a történelmi hangulatkeltést, az idő távolságának gyűrűzéseit – ezt a szerző maga fogalmazta így –, de egy olyan sajátos időkulisszát is megteremtett, amilyen ezelőtt még sohasem fordult elő a magyar irodalomban. Élvezet volt elmerülni benne.

Terjedelemre tényleg nagyon hosszú, és ahogy azt mások is írták kitartást igényel. De ezt nem elég csupán elolvasni, hanem át is kell élni. Minden egyes oldala mestermű; egy felejthetetlen utazás a XIII. századi Magyarországon. Csak ajánlani tudom… mert ha mi magyarok nem olvassuk, akkor ugyan ki fogja?

2 hozzászólás
ilmater>!
Kodolányi János: A vas fiai

Ez volt az első könyv, amit Kodolányitól olvastam, és összességében pozitív véleményt sikerült kialakítanom róla (azzal együtt, hogy egy könyv alapján nehéz egy írót megítélni).
Ismerjük a tatárjárás környéki állapotokat, s tudjuk, hogy az ország belső békétlensége, a politika, a kunokkal szembeni gyűlölködés, a hatalmaskodó urak önzése, az ismeretlentől való félelem, a hírek akkori lassú és megbízhatatlan áramlása mind-mind mennyire hozzájárult ahhoz, hogy végül a tatár hadsereg olyan könnyedén gázolta le az országot. Ez a könyv is ezt részletezi inkább, nem annyira a konkrét eseményeket. Talán ebben a mondatban foglalja össze a szerző legjobban a dolgokat:
Ő (Batu kán) mindegyiknél jobban tudta, hogy ezt az országot nem lehetne letiporni, ha belülről meg nem romlott volna.

Egymástól jól elkülöníthető részekre bomlik a könyv: megismerjük egy kis magyar falu életét, mindennapjait, lakóinak gondolatait, szokásait. Később ugyanígy betekintést nyerünk a Magyarországon letelepedett kun törzs sátrai közé, majd a királyi palotába, aztán egy vidéki gazdagabb úr udvarába, végezetül pedig a tatárok táborába. Összehasonlíthatjuk a különféle hitvilágokat is (bár a kereszténység eléggé hangsúlyosan jelenik meg végig).

Az elején kicsit furcsa volt a nyelvezet, sok-sok ismeretlen szó volt, de ezek jelentős részének jelentése viszonylag hamar kikövetkeztethető. A könyv végén az utószóban Kodolányi meg is magyarázza: tudja, hogy a múlt homálya miatt lehetetlen visszaadni a XIII. századi magyar nyelv szavait, kifejezéseit, de nem is ez volt a célja, hanem csak a különbségek érzékeltetése. Ennek a feladatnak pedig szerintem maradéktalanul megfelelt.

A könyv nem rövid, ez vitathatatlan. Nem pörögnek az események, nincs sodró lendület. Hosszú-hosszú leírásokat kapunk, ráadásul mivel történelmi eseményekről szól, így hatalmas meglepetések sem érhetnek közben. Szóval igazán kitartó olvasóknak érdemes kézbe venni, akik nem unnak bele egykönnyen.

nagy_anikó>!
Kodolányi János: A vas fiai

Egy nagyon hosszú, kevés izgalmat nyújtó, de nagyon jó könyv. Egy kis faluból indul a történet, egy sikertelen lányrablással, két menekülő legénnyel, kiket sokfelé elsodor az élet, és ebbe a kis faluba térünk is vissza a könyv végén. Közben megismerjük IV Bélát és „urait” (ilyet nem illik mondani egy történelmi valóságról, de sajnáltam Béla királyt, hogy ennyi kapzsi úrral és egyházi szemellyel van körülvéve), ellátogattunk a kúnok táborába és a mongol hadakhoz is.
Szívem csücske Iréneusz barát volt. Ami zavart az a korabeli nyelv használata volt (ezért is haladtam lassan az olvasással, bizony néha félre tettem.) Némely szót ki lehetett következtetni, de sokkal bizony nem tudtam mit kezdeni, de ezekért kárpótolt a sok aprólékos leírás, legyen az a táj, a magyar falu, az öltözék, a szokások (magyar, kun, tatár), az állatok, az időjárás, egy folyó, a nádas vagy akár egy sátor, egy legelő. Minden egybevetve örülök, hogy olvastam a könyvet.

tigrisbigris>!
Kodolányi János: A vas fiai

Ez egy nagyon jól sikerült történelmi regény Kodolányitól. Nagy tehetsége volt a régmúlt korok élethű és valószerű megjelenítéséhez. Külön élmény, hogy igyeszik visszaadni a korabeli nyelvhasználatot, megismertet a korabeli népek szokásaival. Rengeteg információt ad át szórakoztatóan nagy történelmi hűséggel, közben pedig egészen emberközelivé teszi egy nagy királyunkat IV. Bélát. Véleményem szerint ez a második része a trilógiának még az elsőnél is jobban sikerült. Egyértelműen 5 csillagos nálam.

langimari>!
Kodolányi János: A vas fiai

Azt szeretem ezekben a történelmi regényekben, hogy az író mindannyiszor igen komoly kuktatómunkát végez – és kénytelen végezni – annak érdekében, hogy könyve valamennyire hitelesnek tűnjön még avatott olvasó szemében is. Most alkalmam volt egymásután több tatárjárással foglalkozó művet is elolvasni, utánajártam magam is a forrásoknak, és mondhatom, mindkét mű profi munka, már, ami a történeti hátteret illeti. Kodolányi könyveit egyébként is szeretem, a tatárjárás pedig éppoly izgalmas, magával ragadó téma, mint előzménye, a Julianus barát.

Zitalilla1>!
Kodolányi János: A vas fiai

Kodolányi garancia arra, hogy értékes, izgalmas történeteket olvassunk, nagyszerű műveket írt. Most olvastam és lenyűgözött ismét:). Mintha csak ott lett volna, egyszerűen nem értem, hogy lehet valaki ilyen széles látókörű, mindenre kiterjed a figyelme, honnan szerezhette mindezt a sok ismeretet, nem értem. Emellett még humora is van. Nagyon szépen, egyedülállóan ír magyarul. Mindenkinek csak ajánlani tudom.


Népszerű idézetek

Zsucsima>!

Nem járhatjuk az ösvényt, melyet magunknak szabunk, hanem csak azt, azmit Isten szab elébünk. És gyakorta lázadozunk ellene, kedég az ű szava mélyen elrejtve suttog bennünk, s csak későn, gyakorta halálunk hóráján halljuk teljes hatalmában zengeni.

Hatodik rész

Szelén>!

Ringatón locsogtak a kis hullámok, nyaldosták a kavicsokat és békésen lengett a hajbókoló nád. Valami loccsant… Béka? Vagy a csillogó fényben felszökkenő hal? Valami sziszergett… Távoli pinty valamelyik békésen őrködő nyárfán? Valami zörrent… Tán a partról legörgő hant? Megérintette szárnya suhanásával a szellő s ez elég volt, hogy leszaladjon s vidáman a vízbe vesse magát? Vagy talán aranyzöld gyík surrant a fűben? Szöcske ugrott s hallani lehetett a lába pattanását? Isten tudja. Valami halkan víjjogott… Halászó sirály rikkantott örömében, halat látott, vagy tündér sikoltott? Valahol mély vartyogás támadt… Talán a víz istenkéje szólott, megrázva szakállát s bosszúsan dörmögve a távol hajózó halászokra? Nem akart halat adni? Valami pendült… Vízikígyó érintette ékköves koronájával a kagyló szélét? Selymesen kondult valami a határtalan téren át… Távoli harangszó? Vagy a víz mélyébe szálló kisisten pajzsa? Mennyi hang, mennyi rezzenés, mennyi élet… S mégis égi csend, hullámzó, ringató, fátyolos némaság… Milyen üdítő, magát itató vízillatú szél, milyen különös, lesujtó nagyság s felemelő könnyűség! Minden szikrázik, villog, reszket és lebeg, minden él, lélekzik, sóhajt és piheg, a gyűrűző hullámok enyelegve csókolgatják a homokot, ölelik a kavicsokat, párák rezegnek a távolban s halavány kéken, mint a lehellet, gomolyognak a távoli hegyek a messzi tükrön.

Szelén>!

Ezer és ezer hangja volt a sziszegő szellőnek, a zörgő, duruzsoló nádnak, a locsogó víznek, a szöcskék sziszergő zenéjének, a surranó nádiverébnek, a gébicsnek és pintynek, a sirálynak… György úr az alig hallható hangok bolondja volt. Mindez a sok hang összeszövődött, egybeolvadt, ha sokáig figyelte, egyszercsak távoli, telten s mégis halkan zengő égi zenét hallott. De olyan tisztán, hogy el tudta volna dúdolni, vagy fütyülni. Fejével ütögetve a zene lüktetésére, belemerült, mintha a Balaton langyos, csillogó mélységébe, az istenke kagylóházába merült volna, s ott hallaná a felülről áradó, túlvilágian zengő zenét. S mély csodálkozásba esett. Ez a zene ugyanis más volt délben és más este, más tavasszal, nyáron, ősszel, vagy télen, más volt napsütésben s megint más borulásban, más esőben s más viharban. Legszebb volt pedig kora nyáreleji délelőtt, őszi alkonyatkor és éjszaka. Ezért György úr éjszaka is elüldögélt kedves fái alatt s bámulta a fekete árnyakat, a holdfény, a csillagok ezüstvillogását, a vizen áthajló végtelen hidat s hallgatta, hallgatta a zenét s nem tudott felkelni, hogy lomha, békés testét nyugovóra tegye.

Kapcsolódó szócikkek: gébics · nád · pinty · sirály · szöcske
Tompetyo>!

És azt is érezte Batu, hogy hiába a győzelmek, hiába a rémület, hiába a legnagyobb kegyetlenség, a nép nem hódol be. Az ország nem tört meg. […]
Itt a király seregét szétverték, az urak elpusztultak vagy menekülnek, a királyt üldözik, de a nép, amely a mezőkön, erdőkön, folyók partján él és dolgát végzi, nem hódol az új urak előtt. Kiöldösik városait – elbúvik. Felégetik falvait – a mocsarakba megy. Rémítik ördögi bábokkal, udvaraiban sátrat vernek, ahol szökésen kapják, legyilkolják, meggyalázzák, a nép makacsul hallgat, titkon sír és imádkozik… És nem érti, hogy a Jasszau igazságosabb, méltányosabb, a szegény ember számára kedvezőbb törvény, mint az ő zagyva s kereszténynek mondott törvényei. Ez a nép utálja a maga urait, de az új urak nem kellenek neki.
Ilyen földön tehát nehéz székhelyet alapítani.

482-483. oldal (2. kötet)

Jesper_Olsen>!

– Kelet felül vihar sodorja a leveleket – mondta megszállottan. – S jaj azoknak, azkik nem tudják olvasni.

I. kötet, 475. oldal

Jesper_Olsen>!

Áhítatosan levett egy hatalmas, bőrbe kötött, ezüstkapcsokkal díszített hártyakönyvet, s a király elé tette. Béla lapozgatott benne, s tekintete gyönyörködve állott meg az iniciálék apró, arannyal, míniummal s kobalttal írott, fényes képecskéin. Nagy gonddal pingált betűk tárultak elé, s a szent szavak megnyugtatták. Hol porlad már a kéz, amely remekbe írta, s hol a többi száz, amely annyi évszázadon át fáradozott boldog áhítattal s gyönyörrel a többi szent írásokon? Hova tűntek a csendes éjszakák, melyek elsuhantak az írók fölött a csendes cellákban, s a harcok, melyek a cellákon kívül tomboltak? Béla megnyugodott. Érezte, ahogy az Isten erős keze hömpölygeti az időket, s örvényükben kicsiny falevél ő is, az országa is. Mindennek fenn kell maradnia, ami szent és igaz, megmarad az ő műve és országa is, ha szent és igaz tud lenni.

II. kötet, 13-14. oldal

Jesper_Olsen>!

Olyan misén nem mindennap ájtatoskodhat az ember, ahol a király is az oltár előtt térdepel.

II. kötet, 23. oldal

Jesper_Olsen>!

Pelyhedző kis bajusza úgy ficánkolt a jókedvtől, akár az egéré, amikor sajtba rágja magát.

II. kötet, 30. oldal

Jesper_Olsen>!

Akié a kald, azé a halál és a vigasság. Akié a könyv, azé az élet és a szomorúság.

II. kötet, 336. oldal

1 hozzászólás
Jesper_Olsen>!

A pusztai népek emlékezete eleven könyv.

II. kötet, 369. oldal


A sorozat következő kötete

Tatárjárás-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
Kertész Imre: Sorstalanság
Szabó Magda: A Danaida
Jókai Mór: Politikai divatok
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
Kós Károly: Varjunemzetség
Charlotte Brontë: Shirley
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya
Kemény Zsigmond: Zord idő
Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján