Magyar ​zene, magyar nyelv, magyar vers 0 csillagozás

Kodály ​Zoltán hátrahagyott írásainak újabb gyűjteményében, a Vargyas Lajos által gondosan és invenciózusan kötetté szerkesztett föl jegyzésekben, tudományos igényű gondolatrögzítésekben, bensőséges-lírai vallomásokban s nemegyszer indulatos sorokban nem kisebb bátorságra biztat bennünket, mint hogy „merjünk magyarok lenni", s legyen erkölcsi erőnk „magyarságból megújulni". Mentsük meg zenei és nyelvi kincseinket, s építsük tovább, építsük fel a magyar kultúra Templomát. Különben elveszünk, mert elveszítjük arcunkat, „külön népegyéniségünket" – a világnak is értéket jelentő magyarságunkat. S a megújulás kútfeje csak a népi kultúra lehet. A zenében a népdal, amit (a kötetben gyakran fölidézett) Bartóknak is és neki – Kodálynak – is a tiszta forrásnál, emberpróbálóan fáradalmas, de gyönyörű eredményű falusi stúdiumok során lehetett és kellett megismernie, hogy aztán itthon és a világban egyaránt bizonyíthassák: „van egy külön magyar európaiság". Kodály szerint lehetséges a… (tovább)

Kodály ​Zoltán hátrahagyott írásainak újabb gyűjteményében, a Vargyas Lajos által gondosan és invenciózusan kötetté szerkesztett föl jegyzésekben, tudományos igényű gondolatrögzítésekben, bensőséges-lírai vallomásokban s nemegyszer indulatos sorokban nem kisebb bátorságra biztat bennünket, mint hogy „merjünk magyarok lenni", s legyen erkölcsi erőnk „magyarságból megújulni". Mentsük meg zenei és nyelvi kincseinket, s építsük tovább, építsük fel a magyar kultúra Templomát. Különben elveszünk, mert elveszítjük arcunkat, „külön népegyéniségünket" – a világnak is értéket jelentő magyarságunkat. S a megújulás kútfeje csak a népi kultúra lehet. A zenében a népdal, amit (a kötetben gyakran fölidézett) Bartóknak is és neki – Kodálynak – is a tiszta forrásnál, emberpróbálóan fáradalmas, de gyönyörű eredményű falusi stúdiumok során lehetett és kellett megismernie, hogy aztán itthon és a világban egyaránt bizonyíthassák: „van egy külön magyar európaiság". Kodály szerint lehetséges a civilizációs egyöntetűségtől elütő, sajátosan és méltóan magyar társadalmi fejlődés is. „Egy magyar urbanitás körvonala lebeg előttem – olvashatjuk reményeit, vágyait is rögzítő feljegyzéseiben amely különbözni fog a mai nyegle, raccsoló és parvenüen túlfinomkodó, idegenből rosszul fordított urbanitások torz keverékétől, …ami egyenértékű a franciával, angollal, és mégis nem kölcsönkért ruha, ami lötyög rajtunk, hanem a magunké." Megmaradásnak és megújulásnak, kultúra és élet magasabb szintre emelésének azonban csak akkor lehet biztos esélye, ha a feladatra rendeltetettek nem maradnak passzív szemlélői történetünknek, történelmünknek: „Irtsuk ki már közülünk – írja Kodály Zoltán – azt a magyar áfiumot, hogy mindig azok csinálják a dolgokat, akik nem értenek hozzá, az igaziak meg tétlenül nézik."