A ​táltos paripa 1 csillagozás

"Miért minősíthetjük a szkíta-kérdést kényes kérdésnek?
Állapítsuk meg mindjárt, hogy a magyarok önmagukat évszázadokon át szkítának hitték, miképpen más népek is így különböztették meg a magyarságot. Azt is vegyük figyelembe, hogy a magyarok történetét összefoglaló krónikások (Anonymus stb.), majd humanista történetírók (Bonfini) még úgy tudták, hogy a Kárpát-medencében államot alapító szkíták történetét írják, és hosszú ideig úgy tudták mind a magyarok, mind a nagyvilág népei, hogy a Magyar Királyság – Hungaria – államalkotó népe a szkíta nyelvet beszéli. Aztán legújabbkori „tudósok” (bár komolyan vehető új forrás, bizonyíték nem állt rendelkezésükre) „kimutatták” – ha nem tudományos felismerés alapján, akkor politikai okokból? –, hogy a szkíták, ha már magyarnak (Hungarusnak) nevezik őket, akkor bizonnyal nem is az ősi szkíta nyelvüket beszélik, s ha nem azt beszélik, akkor az bizonnyal ki is halt. Így születhetett meg a szkíta nyelv eltűnésének elmélete és a szkíták indogermánosítása – összefüggésben a magyar őstörténet eltüntetésével.

48. oldal

Kollányi Károly fejti ki A Kárpát-medence Európában című könyvében:
„A párizsi Sorbonne nyelvészei, hogy a nyelvek ősiségét megállapíthassák, összehasonlításokat végeztek elektronikus számítógépek segítségével. Megvizsgálták a világ kis és nagy, élő és holt nyelveit abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelv-elemeiből, az ős-etymonokból. Az eredmény a következő volt:

a mai angol nyelv 4 % etymont
a latin 5 %
a héber 5 %
[…]
tibeti, szanszkrit 12 %
őstörök, türkmén 26 %
a mai magyar nyelv 68 %
ős-etymont tartalmaz.”

35. oldal

A metafizikai megközelítés fogalma az európai hitvilág-kutatókat tulajdonképpen két csoportra osztotta.
A nagyobbik csoport (legismertebb képviselője James Frazer, legjelesebb képviselője Mircea Eliade) tagjai nem vállalják a – hitvilág-kutatásban nélkülözhetetlen – metafizikai megközelítést (nem mernek szembefordulni azzal a hivatalos elvárással – minden európai tudományos akadémia elvárja –, hogy a metafizikai megközelítést mellőzni kell, ha nem a Bibliáról van szó), de talán nem is néznek szembe méltóképpen a ténnyel, hogy aki a metafizikai megközelítést nem vállalja, az befordul – óhatatlanul, akár akarja, akár nem – a materialista megközelítés zsákutcájába. Aki egyébként hívő ember, biztosan nehezen tudja ez ellentmondást feloldani.
A második csoport vállalja a metafizikai megközelítést. Ennek a csoportnak talán legismertebb képviselője Julius Evola.

27. oldal