Oktopusz 79% 26 csillagozás

Fegyelmezett szakértelemmel végigvitt irodalmi monotonitás, hogy a fülünk kettéáll tőle. Kocsis könyvének főszereplői egy jellemzően gazdasági bevándorlókból (baszkok, délszlávok, törökök, kubaiak, stb.*) álló takarítóbrigád, akiknek munkaköri kötelessége mindenféle dolgokat takarítani valami germán nyelvterületen, többek között pár hatalmas akváriumot is, ahol (ismét csak: többek között) egy oktopusz haldoklik. Ez az akvárium amúgy nagyon érdekes dolog lehet, ha a gyerekekkel rándulunk ki oda vasárnap, de higgyétek el, ha nektek is minden nap suvickolni kéne, máris rohadtul nem lenne érdekes. Merthogy mi lehetne monotonabb ennél – álló nap takarítani, szedni fel az eldobált szórólapokat, meg a fúgák réseiből dróttal kipiszkálni a csikkeket. Ezeknek a proliknak külön-külön amúgy felettébb izgalmas életíve van, és akár koncentrálhatnánk ezekre az életívekre is – akkor kapnánk egy kalandprózát –, de nem koncentrálunk. Juszt se. Már csak azért sem, mert ezek a prolik éppen le se sz.rják egymás élettörténetét, csak a saját kis világukkal foglalkoznak, azzal, hogy alibizhetnek le egy félórát a munkaidőből anélkül, hogy a kisfőnöknek szemet szúrna. És ha őket nem érdekli a másik izgalmas élete, akkor az olvasó mire föl jön itt az elvárásaival?

Kocsis ezt a vontatottságot azzal fűszerezi meg, hogy elrejt a szövegben pár bug-ot, amolyan programhibát, ami mintha kizökkentené a szereplőket a monotonitásból. Egy pici irrealitás, egy csepp váratlanság zavarja meg az állóvizet, épp csak annyi, hogy az ember számítson valamire a következő oldalon – spoiler. Ezek a finoman elpotyogtatott szövegelemek aztán teljesen átalakítják az olvasó viszonyát a könyvhöz (már ha egyáltalán észreveszi őket) – a monotonitás új jelentést nyer, miközben mégis ugyanaz marad. Tipikusan az a könyv ez, amit nem élvez az ember, de izgalmasnak talál. Következetessége, tudatossága és a megvalósítás sallangmentessége miatt jár a 4 és fél csillag – de ha valaki számára a Vámos Miklóson túl elhelyezkedő kortárs irodalom csak maláriaszúnyogokkal teli mocsár, akkor védőfelszereléssel ajánlott megközelíteni.

* És kockáztassuk meg, bár a szöveg konkrétan nem említi: a magyar, aki ezt az egészet elbeszéli.

Nem a megszokott stílusban íródott valami volt ez, de nagyon élveztem. (Mi is a megszokott? Na, de mindegy is. :-)) Annyit beszéltek az oktopuszról, folyton emlegették, hogy állandóan azt vártam, hogy mikor jelenik meg valójában a történetben, de szerencsére nem terelte el a figyelmemet a lényegről (vagy ez volt a lényeg, én meg a lényegtelenre figyeltem? :-)).
Érdekes volt belelátni (igaz, csak egy könyv lapjain át) egy takarítóbrigád mindennapjaiba, kapcsolataiba, tevékenységébe. Hogyan élnek, mit gondolnak, milyen a hátterük. Észrevesszük vajon a takarítókat, vagy csak elmegyünk mellettük egy épületben, folyosón, irodában, aulában, stb.? Szerintem nem is figyelünk rájuk: automatikusan köszönünk talán, néha, de úgy igazán nem láthatóak.
Ebben a könyvben láthatóvá válnak.

https://gabriellajegyzetei.blogspot.hu/2018/01/kocsis-a…

Valahogy pont a szikársága bosszantott időnként, mert én már csak ilyen szociografikus lelkületű vagyok, és ha valami nagyon bölcsész kezd lenni, akkor elkomorodom. Mondanám, hogy jobban szeretem a valóságot a fikcióval keverve, mint a fikciót a valósággal, de azért ez sem teljesen igaz ebben a formában.
Valószínűleg az történt, hogy Kocsis Árpád nagyon az elevenembe (elevenünkbe) nyúlt ezzel a témával, és jöhetett bármilyen tengeri herkentyű, az én fejemben a valóság zakatolt a sorokkal párhuzamosan.

Tisztességesen megírt mű, a takarítói munka monotonitásába betüremkedő szürrealitás már-már otthonos számomra – és pont ez zavar, a már találkoztam minden egyes pillanatával érzése. Mindenesetre elolvasása után kedvem támadt újranézni Az én szép kis mosodám című filmet, amelyet Stephen Frears még 1986-ban, amikor a könyv írója meg sem született, rendezett.

A 80-as évek Ganz unten-je újratöltve, harminc évvel későbbről, más köntösben. De ugyanúgy ganz unten.

Nekem nagyon bejött ez a rövid kis könyvecske. 87 oldalba annyi minden belefért, ha valaki veszi a fáradtságot és nem csak a „történetet” keresi. Mert azt hiába… :) Ez egy pillanatkép a korról amiben élünk. Én nem mondanám monotonnak, mert a részletek végig lekötöttek és spoiler És volt itt humor is :)
Ha akarom volt benne szó a munkához és hatalomhoz való hozzáállásról, dolgok értelmetlenségéről, a „látszatról”, a közép-európai helyzetről, arról, hogy kinek milyen kicsinyes örömei (bosszúi) lehetnek spoiler, tehát úgy általában az emberekről és csak nagyon kicsit szólt magáról az oktopuszról. Vagy mégsem? :)

Egy üvegpalota és akvárium takarító munkásainak mindennapjairól szól az írás. A munkások különböző nemzetiségűek, életfelfogásúak, gondolkodásúak. A munkához való viszonyuk is egyedi. Az akváriumban haldokló oktopuszra éppen úgy nem figyelnek, mint ahogy egymásra.sem.
Érdekes motívum, hogy bepillantást nyerhetünk a takarítók mindennapi munkájába, életébe. Talán másként nézünk rájuk ezután.
Tetszetős a könyv külső és belső borítója.
Olvasmányos, elgondolkodtató írás.