Budapest 83% 12 csillagozás

A címszereplő Budapest bemutatása csillagos ötös. A mellékszereplők, vagyis a benne élő, főhősnek kiválasztott emberek viszont hiteltelennek, következetlennek tűntek, váratlanul szinte kibújtak a bőrükből. Idegesítőek voltak a kihegyezett, az író mondanivalóját tolmácsoló párbeszédek. Amikor egy butuska, infantilisen sipegő asszonykislány váratlanul bölcseleti tirádákban tör ki, attól az ember legjobb esetben is a fejét csóválja. Nem kellett volna annyira erőltetni ezt a bölcseleti vonalat.
A város leírása és bemutatása, némi sztorival fűszerezve talán önmagában is megállt volna. Élmény volt a szereplőket követni végig a századforduló Budapestjén, böngészni a régi utcaneveket, belépni szegény és gazdag negyedekbe és házakba, látni, hogyan jártak-keltek azokon az utcákon, amiken ma járok-kelek.
Az író bölcseletei leginkább arról szóltak, hogy milyen borzasztó, ha az ember szegény/gazdag (na jó, az inkább borzasztó, ha az ember szegény), mennyire erkölcstelenek és képmutatók a férfiak/nők, milyen üresek és kiábrándítóak az emberi kapcsolatok, mennyire bukásra van ítélve minden, ami jó és ártatlan, és mennyire nem lehet megbízni olyan magasztos fogalmakban, mint szerelem, hűség vagy igazmondás. Voltak benne érdekes és értékes gondolatok is, de belevesztek a zavaró részletekbe. És nagyon érdekes a belepillantás a városlakók különböző rétegeinek életébe a századfordulón.
De az egész könyvben egyetlen kedves és szerethető karakter volt, az öreg cipész, aki nem csak cinikus volt, de a maga módján bölcs is.

A napokban olvastam Kóbor Tamás „Budapest” című, 1901-ben megjelent regényét, ami egy elszegényedett család sorsáról szól a századforduló táján. Nem tartom különösen kiemelkedő írásnak történetvezetés és karakterábrázolás szempontjából, viszont számomra mindenképpen izgalmas volt a korrajz. Első kézből kapunk betekintést a korabeli főváros életébe, a különböző osztályok hétköznapjaiba, és így az is kitűnik, milyen társadalmi kötöttségek és normák voltak meghatározóak abban az időben, illetve mi volt az általános felfogás a férfi és női szerepekről és a nemek közötti viszonyról különböző vonatkozásokban.

Mivel ez a kedvenc korszakom a város történetéből, én minden ilyen kis részletet imádtam: ahogy a cipész beszél a kuncsaftjaival, ahogy az Országház nyilvános ülésein folyt a szemezgetés és a légyottok egyeztetése a politikusok és a karzaton ülő hölgyek között, a francia eredetű régi szavakat és kifejezéseket, az azóta feledésbe merült utcanevek (Koronaherceg utca – ma: Petőfi Sándor utca) vagy jellegzetes épületek (Elevátor – lásd az erről szóló karcokat itt a molyon).

„Különös város ez így éjszaka. Itt alszik, ott dorbézol. A csukott kapuk komoran, visszautasítóan, puritán ridegséggel merednek az emberre, a csukott boltajtók fáradt, ólmos álomról beszélnek, küzdelmes munka után, a szűk, keskeny utcák napszámról és szegénységről regélnek, de időközönként felvillan a pazar világosság, cigánymuzsika hangzik, könnyelmű leányok és csapatosan járó fiatal emberek durva, mulató zsivaja veri föl a csöndet. Sok, sok csukott kapu, sok, sok kivilágított mulatóhely…”

Jó kis regény ez, sodró, érdekes olvasmány, nem túl mélyen kidolgozott, de szerethető szereplőkkel a századforduló Budapestjéről. Lektűrnél több, magasirodalomnál talán kevesebb. 7/10