Tábori ​és a többiek 0 csillagozás

Kő András: Tábori és a többiek

„- Egy dokumentumfilm kapcsán gondoltam arra, hogy Tábori László pályafutása, élete, a köré épült történetek érdekesek lehetnek a ma emberének „- mondta a bemutatón Kő András. „- A könyv megírásában olyan különös segítségem is volt, hogy kaliforniai otthonában több héten keresztül , napi 24 órában együtt lehettem Tábori Lászlóval. Így hagyományos beszélgetésen túli benyomásokat és információkat is kaphattam életéről, személyiségéről."
„- Amikor először láttam a könyvet, különös meghatott érzés fogott el „- mondta Tábori László."- Örülök, hogy mind azt, ami benne van, végig élhettem. A könyv fejezetei és a 150 fotó életem jelentős állomásai. Arra a kérdésre, hogy elégedett vagyok-e sorsommal, azt tudom válaszolni: igen, elégedett vagyok."
forrás: www.masz.hu

>!
AmfipressZ, 2008
212 oldal · ISBN: 9789638230119

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem
Andre Agassi: Open
David Beckham: David Beckham
Földes András: Erőss Zsolt – A Himalájánál magasabbra
Lakat T. Károly: Apám regénye
Cristiano Ronaldo: Pillanatok
Kásás Tamás – M. Kiss Csaba: Kása
Kepes András: Matt a férfiaknak
Bocsák Miklós: Kocsis és Czibor
Luca Caioli: Cristiano Ronaldo