A ​cenki István-nap 0 csillagozás

Vendégségben Széchenyi Istvánnál
Kő András: A cenki István-nap

Névnapot és kastélyavatót tartott gróf Széchenyi István 1840. augusztus 20-án Kiscenken, és az eseményre hetven vendéget hívott meg. Egy reményt keltő országgyűlés után felbuzdulva érkezett Cenkre a reformkori politikai elit színe-java. A „legnagyobb magyar” naplója szűkszavú, a levéltári dokumentumok sem kényeztetik el a lelkes kutakodót – a „köz-randevúról” mindössze három, kézzel írott lista maradt az utókorra: kik vettek részt az ebéden és hol laktak, milyen borokat és pezsgőket ittak, valamint milyen „aprólékos költségek” terhelték a háziakat. Ebből a kevésből rekonstruálja a szerző, mi történhetett e nevezetes napon. Hogyan érkeztek meg a vendégek Kiscenkre, milyen ajándékokat vittek, miről beszélgettek stb. illetve mi lehetett az ebéd étrendje. A könyv izgalmas szellemi kaland egy olyan esztendőről, amikor Széchenyi István sikerei csúcsán állt, és a kor politikusait áthatott a hazaszeretet.

Róla szól: Széchenyi István

>!
Maecenas, Budapest, 2012
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632032580

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Edith Eva Eger: Az ajándék
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa
Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda „szajhák” voltak
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Mészáros János – Németh Levente (szerk.): Hősök tere
Hahner Péter: A Vadnyugat
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG