Éhség 117 csillagozás

Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Regény, lírai napló, önéletrajz, egy testi és lelki állapot tükre, avagy tündérmese? Kissé mindegyik, és egészen egyik sem. A világirodalomnak ez a remeke, amelyet hosszú idő múltán új kiadásban ismét kezébe vehet a magyar olvasó, Knut Hamsun norvég író Éhsége 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent, s az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie. Olló úr, a laparchivárius, Ylajali, a koplaló költő életén átsuhanó leányka, az udvarias zacis, a perecárusnő; mind felejthetetlen alakjai ennek a modern mesének, a háttérben pedig kirajzolódnak a még Kristiániának nevezett norvég főváros kikötői, szegény és gazdag negyedei, kissé a múlt század végi társadalom is. Hamsunnak ez a könyve maradandó érték a norvég és az európai irodalomban, nemzedékek ismerkedtek meg belőle a századforduló norvég életével és egy hosszú írói pálya kezdetével.

Eredeti cím: Sult

Eredeti megjelenés éve: 1890

>!
L'Harmattan, Budapest, 2015
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634140177 · Fordította: Pap Vera-Ágnes
>!
Háttér, Budapest, 2001
210 oldal · ISBN: 9638128976 · Fordította: Hajdu Henrik
>!
Európa, Budapest, 1965
152 oldal · keménytáblás · Fordította: Lontay László

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 18

Most olvassa 7

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

>!
dokijano 
Knut Hamsun: Éhség

Remek regény, jól eltalált karakterekkel és önéletrajzi elemekkel. Nem is gondoltam volna, hogy az éhezésről ilyen szép fogalmazással és érzékletesen lehet írni. Minden elismerésem a fordítóé, Hajdu Henriké. (Nem kisebbítve persze a szerző érdemeit sem.)
Érdekes jellemvonása az éppen állástalan (és többnyire hajléktalan) főszereplő újságírónak, hogy ugyan ő is fillérekből (az ő fillérjük az őre) tengődött, mégis ha a zálogházból olykor-olykor hozzájutott egy kevéske pénzhez, annak nagy részét képes volt a kéregető koldusnak adni és tovább éhezni. Nem hiszem, hogy manapság sok ilyen mentalitású embert találnék kis hazánkban és a környékén. Sajnos! Persze azt sem tudom, hogy akkoriban és arrafelé – a XIX. sz. végi Norvégia fővárosában – mennyire volt ez jellemző az átlagemberre.
Kissé szúrta a szememet, hogy jó néhányszor előfordult ez a szitkozódás: „A teremfáját!” Így még sosem hallottam, csak „Azt a teremburáját!” vagy „Az istenfáját neki!” alakokat ismerem. Ez meg valami összevont alak lenne? Ha egy nyelvész vagy magyartanár erre jár, szívesen olvasnám a véleményét erről is.
Fura volt még a betűtípus is (a 2001-es Háttér-kiadást olvastam): a megszokott – mondjuk Times New Roman – betűktől szélesebb betűkkel szedték a könyvet, emiatt a betűkben (pl. az „e” betűben) levő vízszintes vonal alig-alig látszott. Mintha széthúzták volna a betűket vízszintesen. Ez elég zavaró volt olvasás közben, lévén hogy az „e” betű elég gyakori a nyelvünkben.
Ezektől az apró formai kifogásoktól eltekintve bátran ajánlom a különlegességeket kedvelőknek.

3 hozzászólás
>!
Chöpp P
Knut Hamsun: Éhség

Kész. Letudva. Mondom ezt és így a történet miatt, ami valóban hervasztó, idegesítő és kilátástalan. No meg a főhős rémes bipólusú személyisége fényében (vagy árnyékában).
Maga Knut Hamsun viszont tűrhetően ír. A maga nemében és idején biztos izgalmas lehetett ez a lélektani regényecske.
Valójában engem Hamsun érdekel. Ezzel a könyvével egy aprócska lépést tettem a megismerése felé. Róla olvastam már többször, de tőle most először. Egészében véve nem csalódtam.

>!
eme P
Knut Hamsun: Éhség

Azt hiszem, soha ennyit nem vacilláltam egy értékelés megírásával, mint most. Jobb lett volna, ha olvasás előtt nem tudok semmit Hamsunról. De tudtam. Persze ennek nem kell(ene)/(lenne) szabad befolyásolnia az olvasást, de hát ha tudsz valamit, azt tudod, és egy szó, egy gesztus, egy mondat azonnal más értelmet nyer ebben a kontextusban. Belemagyarázom ami nincs ott, vagy tényleg van benne valami…? Nagyon nehéz eldönteni.
Kezdjük azzal, ami tetszett: a megírás hogyanja. A később annyira kedvelt és népszerű tudatfolyam-technika, a belső monológ, a világ befogadásának és megélésének aprólékos, részletes belülről láttatása, a „kitárulkozom minden csekélységnek” mindent magába szippantó, mindent megfigyelő és visszatükröző impresszionizmusa. Kétség kívül, ebből a szempontból nagy alkotás ez a vékony kis kötet.
Ami kevésbé nyerte el tetszésemet: a főhős alakja, nézőpontja, aki saját (gyakran önironikus) bevallása szerint zavaros hangulatainak (ösztöneinek ?) rabja. Ritka finom hangulat az, ha derűs közöny tölti el. Közöny. Ilyenkor minden futó jelenség szép és gyönyörű és… ennyi. A többi: éhség. Fájdalmas, tébolyító, delíriumba taszító farkaséhség. Kószáló, kóborló, a világot szivacsként magába szívó főhősünk ilyenkor, az észvesztő éhségtől hirtelen hangulatváltozásokon megy át: groteszk játékot űz az emberekkel, szadizmusba hajlóan kegyetlen tud lenni (nem fizikai bántalmazásról van szó), fantazmagóriákkal burjánzó hazugságokkal teszteli az undok öreg vak tűrőképességét, hiszékenységét… Persze van ebben társadalomkritika is, de a felsőbbrendű ember lenéző, gőgös, büszke magatartásából is (nem kis adag). Ezért is igyekszik annyira eltitkolni, tagadni helyzetét: nem megalázkodni, nem koldulni, mindig gerincesnek, becsületesnek, tisztának, többnek, jobbnak kell lenni, és eként mutatkozni az étvágyat is elvevő fogatlan asszonnyal, a nyomorék sántával szemben, akinek az utolsó pénzét is odaadja csak hogy szabaduljon tőle, csak hogy ne lássa őt, ne gázoljon bele derűs hangulatába, hiszen valami rútsággal feni be e szép, tiszta reggelt. Gyűlöli, amiért konokul kiverekszi helyét a világban. Igen, visszataszító nyomorékoknak, szegényeknek, rútaknak nincs helyük a világban – vagy nem kellene lennie. Hősünk is szegény és szenved, érzékletesen mutatja be gyötrelmeit, elbeszélésmódja révén kimondatlanul kéri, és néha még el is nyeri együttérzésünket, de közben egyértelművé teszi: szenvedése igazságtalan, ő jobb sorsra érdemes, mint a körülötte lévők. Miközben görcsösen ragaszkodik erkölcsi tisztaságához, lépésről lépésre épül le mind fizikailag mind lelkileg-erkölcsileg, elméje viszont tiszta – mindent élesen lát és rögzít. A fizikai-lelki éhhaláltól csak a véletlenek, meg a néha fel-felvillanó inspiráció mentik meg, a segítség viszont ahogy jön, úgy megy. Hősünk még az éhhalál küszöbén is képes felelőtlenül cselekedni, miközben tisztasága már csak hazug látszat. Valójában egyféle raszkolnyikovi kísérletnek tűnik az egész, nietzschei beütésekkel. A főhőst a menny ellen áskálódó gyűlöletből elkövetett tettek vonzzák, a megfontoltan elkövetett bűn szilaj elszántsága. Ő maga nem követ el bűnt, csak hangulatai vonzzák felé… Igaz, történetének végét nem ismerjük.
Hááát… valahogy nem tudtam maradéktalanul együttérezni az éhezővel. Volt ebben az éhségben valami visszarettentő.
Elismerem, szubjektív voltam – vannak, lehetnek más olvasatok is, sokkal kedvezőbbek, nekem viszont most erről szólt a történet.

>!
marschlako P
Knut Hamsun: Éhség

Knut Hamsun a fülszöveg szerint elszegényedett közép-norvégiai parasztcsaládból származott, akik idővel a sarkkörön túlra költöztek. Felnőve nyughatatlan vándor lett, munkát keresve végigcsavarogta Észak-Norvégiát, majd Kristianiába (a mai Oslóba) ment, ahol volt házaló, boltosfiú, cipészlegény, kereskedősegéd, tanító, villamosvezető és újságíró is, kétszer megjárta még Amerikát is. Ezen időszak nélkülözései ihlethették Éhség c. regényét, mely egy újságírással próbálkozó elszegényedett fiatalember mindennapi betevőért vívott meglehetősen kilátástalan küzdelmét mutatja be.
A regénnyel olvasás közben bipoláris viszonyt sikerült kialakítanom. Egyrészt maga a stílus, a főszereplő lelkiállapotának érzékletes leírása magával ragadó, másfelől azonban a főszereplő személyisége (talán a folyamatos éhezés hatására) meglehetősen hebehurgya: gyakran csinál szokatlan/váratlan dolgokat, hirtelen érzelmi kitörései és hangulatváltozásai rendre lehetetlen helyzetbe hozzák. Ugyanakkor rendkívül jólelkű, gyakran előfordul, ha egy kis pénzhez jut, előbb segít ki másokat, mintsem magára gondolna, mindig igyekszik hű maradni elveihez, tisztességes úton segíteni helyzetén. Bár a hasonló témájú Ditte, az ember lánya – talán összetettebb mivolta okán – sokkal meghatározóbb élmény volt anno, Hamsun így is kíváncsivá tett további munkássága iránt.

>!
Bélabá MP
Knut Hamsun: Éhség

2013. őszén, nyirkos, hideg időben olvastam. Illett a könyvhöz ez az idő. Az Éhség nyomott, szomorkás, szürke világot tükröz. Észak, tipikus Norvégia. Előttem volt minden részlet, akár filmet néznék. Azért nem ötös, mert nagyon le tudta húzni a hangulatom.

3 hozzászólás
>!
ppeva P
Knut Hamsun: Éhség

Az éhség okozta delírium, fizikai-szellemi legyengültség és a lelkiismeret, önérzet harca. Az ember az emberben, az alkotó szellem és önérzetes ember minden erejével próbál ellenállni, nehogy legyűrje az állat az emberben, az állati éhség és fizikai szenvedés.
A főhős az éhezésnek hihetetlen mélységeibe jut le, de az utolsó erejével is próbálja megőrizni a méltóságát, hogy ne kelljen kérnie, lopnia, koldulnia.
Mindenesetre nem fogok többé olyanokat mondani, hogy „mindjárt éhen halok!”, ha várni kell egy kicsit a következő étkezésre…

>!
fukszia
Knut Hamsun: Éhség

Főhősünk névtelen. Kristianiában (Osló régi elnevezése) lakik, annak különböző negyedeiben. Ideje az 1800-as évek vége. Amikor elkezdi hősünk az önéletrajz jellegű naplóját írni, már egy lesüllyedt, napról napra élő szépreményű újságíró, aki hisz saját küldetésében és a visszautasítások ellenére életének legfontosabb vállalkozásának tartja. Az kiderül mindjárt a könyv elején, hogy régebben jobb módban élt, amije még van azt a zálogházból szedi össze a mindennapi betevőre. Életét és mindennapjait két dolog határozza meg az írás és az éhség. Sokszor napokig nem eszik, szinte a delírium, félőrült állapotba kerül a több napi koplalás miatt, de emberi méltóságából nem enged (nem kéreget, nem lop, nem hazudik) és ha valamilyen szerencse folytán pénzhez jut, akkor még ad is. Együtt drukkolunk olvasás közben főhősünkkel, hogy érje valami szerencse, valami a kitöréshez szükséges szerencse, hiszen megérdemelné.
Hamsun ragyogó technikával mutatja be főhősünk belső vívódását, az elkötelezettség szinte gúzsba kötő erejét és az utolsó percig kitartó gerincességet. A lélek legmélyebb bugyrában keresi az igazságot és a példaképpen állítható személyiséget. Persze kérdés, hogy példa-e ez a semmiben nem engedő, fanatikus elhatározottság, ami szinte az éhhalálhoz vezet. A mű lezárása a válasz ?

8 hozzászólás
>!
Annamarie P
Knut Hamsun: Éhség

Nos, igen. Ezt az aprólékosan összeillesztett történetet nekem írták.
Rég volt szerencsém ahhoz a hangulathoz, melyet Hamsun rajzolt körém az éhező, kissé bolond, de talpig önérzetes írónkkal. Mondanám, hogy groteszk, ha a kósza hajú, csontsovány, keléses bőrű hódító lovagot látom. Mondanám, hogy kőkemény realizmus, hiszen az éhezés ezer árnyalatát szinte saját korgó gyomrunkban érezzük, a szédüléssel, a koplalás fokozódásával járó bomló elmével. Minimalista, de bőkezű gavallér. Egyszerűen pazar.

>!
Francesco
Knut Hamsun: Éhség

Knut Hamsun tragikomikus stílusa legalább akkora meglepetés volt számomra, mintha vacsorára grillezett bálnaszívet tálaltak volna fel, főtt bárányszemekkel. Az éhség természetesen szomorú dolog, de ahogy Charlie Chaplin is megette bakancsát a filmvásznon,úgy Hamsun őrületes kínlódásai is inkább mulatságosak, mint együtt érző zokogásra ingerlők.
Hősünk nem evett norvég lazacot kapormártással, jávorszarvas húst kecsketejből készült, édes, barna sajttal, s még csak krémes zabkását se tömött magába, az ürüvel töltött káposzta, és az erjesztett pisztráng mellé. S nem kóstolta meg a karórépás szárított bárányfejet, a majonézes langusztinát sem ,ráadásul az áfonyás hódfajd, a rénszarvas ragu és a tejszínes ostya is hidegen hagyta.
Pénzzel kitömött erszény birtokában,mind megette volna ezeket a klasszikus norvég csemegéket,de akkor Knut Hamsun az Éhség helyett Jóllakottság címen dobja piacra érdekes művét.

>!
Galambdúc
Knut Hamsun: Éhség

Hogyan tud egy íróember nyomorról és erkölcsi tisztaságról ekkora humanista művet írni, aki később aztán alapító tagja lesz a norvég, hitleri mintára létrehozott nemzetiszocialista pártnak? Ezt csodálattal vegyes irtózattal kérdezi meg magától az olvasó, ha nem önálló darabként értékeli az Éhség-et.
Mert ha azt teszi, akkor el kell ismernie, hogy nem véletlenül került be a világirodalom legnagyobb hatású művei közé Knut Hamsun írása. Olyan gyönyörűen, mesteri kidolgozottsággal viszi végig a regényen ezt a motívumot, amit nemcsak testi, hanem szellemi szinten is megjelenít és kibontakoztat, ahogy arra csak kevesen képesek. Valamiért a 20. századi nagy orosz írók puritánságát idézte meg bennem. Nem is illett volna a témához az elvontság vagy túl díszes nyelv, mesterkéltnek hatott volna.
A főhősben van tisztaság, de legalább ugyanannyi dac is. Érdemes végigkövetni, mint veszti el önmagát. Gyötrő látni fizikai szenvedését: hogy éhségét csillapítsa, forgácsot rág, sebet ejt a kezén, hogy saját véréből táplálkozzon, és a hentesnek a kutyának szánt véres csontért könyörög, hogy ne haljon éhen. Haja csomókban hull, csontsovány, és sorra megszabadul a tárgyaktól, melyeket még birtokol. Az emberek iszonyattal néznek rá, ahogy az utcán ődöng, s az éhségtől már szinte megtébolyul. A legkritikusabb pillanatokban mindig érkezik valahonnan segítség, aminek elfogadását megalázásként éli meg. Utalás van rá, hogy valaha jobban élt, de mi ezt az életét, a múltat nem ismerjük meg. A szerelem menthetné meg, ám az sem teljesedhet ki. És ennek okát csak sejthetjük. Ezek a finom jelzések, a csontig hatoló hideg, a köd és nyirkosság szinte beléd mar, amikor olvasod. Nem az a fajta regény, amit pár óra alatt érdemes kiolvasni, mert nem hagy benned olyan maradandó nyomot.
A történet talán még ennél is fontosabb mondanivalója az ihlet elvesztése. A lélek kiüresedése. A vége viszont egy nyitott kérdés marad, nem árulom el, én szeretném azt gondolni, hogy még ki tud mászni ebből a gödörből, de a szívem mást súg…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
eme P

Isten benyúlt idegszálaim közé, s lágyan, gyengéden összekuszálta az egész hálózatot. Isten visszahúzta ujjait, s íme rájuk tapadtak finom idegrostjaim és vékony idegszálaim. S e szent ujjak, Isten ujjai nyomán nyitott rés, seb támadt agyamon. De Isten békén hagyott, mihelyt befejezte művét, nem illetett többé, s nem súlytott semmi gonoszsággal. Békén eleresztett; megengedte, hogy örüljek nyitott sebeimnek. Nem, Isten, az örökkévaló Úr, nem sújtott semmi rosszal…

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
3 hozzászólás
>!
dokijano

    Ahogy továbbmentem, egyre nagyobb boldogság lett rajtam úrrá. Igen, megálltam ezt a nehéz próbát! Tisztességem tudata fejembe szállt. Ujjongva állapítottam meg, hogy nagy jellem vagyok, fehér világítótorony az emberek hordalékos, roncsokkal ellepett tengerében. Zálogosítsak el idegen tulajdont egy ebédért, egyem meg és igyam meg lelkiismeretemet, hogy aztán undorodjak magamtól, restelkedjem magam előtt? Soha! Soha!

57. oldal, Első rész (Háttér, 2001)

>!
berengar

Az intelligens szegény sokkal jobb megfigyelő, mint az intelligens gazdag.

114. oldal

>!
Archibald_Tatum MP

– Így már más a helyzet – mondtam. – Várjon itt néhány percet, megyek és szerzek magának néhány őrét.
Lesiettem a Pilestredet utcába, tudtam, hogy az egyik ház első emeletén van egy zálogos, noha jómagam nem jártam még nála. A kapualjban sietősen lekaptam a mellényemet, összetekertem és a hónom alá csaptam; aztán felmentem a lépcsőn és bekopogtam az ajtón. Köszöntem, és a mellényt a pultra dobtam.
– Másfél korona – mondta a férfi.

12. oldal (L'Harmattan, 2015)

>!
dokijano

    Kimentem az előszobába, s leültem. Ha egyáltalán sikerülne, csak idekint, a csendességben tudnék írni. Lemondtam allegóriámról; új idea, remek ötlet foglalkoztatott. Igen, komponálok egy középkori tárgyú egyfelvonásost. A kereszt jele lesz a címe. Különösen a főalakra összpontosítottam fantáziámat, egy pompás, fanatikus ringyóra, aki a templomban bujálkodik, nem gyengeségből, nem is szenvedélyből, hanem a menny ellen áskálódó gyűlöletből; bujálkodik az oltár lábánál, az oltár terítőjén, a menny ellen lázadó mámoros megvetésből.

183. oldal, Negyedik rész (Háttér, 2001)

>!
ancsr

Ujjongva állapítottam meg, hogy nagy jellem vagyok, fehér világítótorony az emberek hordalékos, roncsokkal ellepett tengerében.

>!
lalazs

Úgy éhezem, hogy beleim összekunkorodnak, mint a férgek, s egyáltalán nem bizonyos, hogy estig haraphatok valamit. S amint az idő múlik, testileg és lelkileg kiszikkadok, mind nagyobb becstelenségekre vetemedem. Pirulás nélkül hazudom, szegény emberek nyakán élősködöm, s aljasan, hidegen, fölényesen kitervelem, hogy elorozom idegenek ágyterítőit. Lelkem elrothad; fekete penészgombák terjednek el bensőmben. S Isten a mennyekből éberen figyel rám, s vigyáz, hogy annak rendje s módja szerint pusztuljak el, lassan, fokozatosan, zökkenő nélkül. A pokol mélységében pedig komisz ördögök toporzékolva várják, mikor követek el halálos bűnt, megbocsáthatatlan bűnt, amiért az igazságos Úr közéjük taszít …

36-37. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965

>!
Kollográd

Akkoriban szüntelenül az utcákat róttam és éheztem Kristianiában, e különös városban, mely senkit el nem enged úgy, hogy nyomot ne hagyna rajta…

(első mondat)

>!
dokijano 

Azóta is egyre reménykedtem, hogy összeütök egy cikket, hogy kifizethessem a szobát és egyéb adósságaimat; ezért kínlódtam annyira. Különösen sokat vártam egy megkezdett írástól: allegória egy könyvkereskedésben támadt tűzről. E mélyérzelmű gondolat kifejtésére koncentráltam minden igyekezetemet.

173. oldal, Negyedik rész (Háttér, 2001)

>!
_teresa P

Akkor folyton koplaltam Kristianiában*, abban a furcsa városban, amely átformál, s csak azután ereszt el bennünket…

* A norvég főváros, Oslo régi neve

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
August Strindberg: A vörös szoba
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.
Virginia Woolf: Orlando
Franz Kafka: A per
Franz Kafka: A kastély
James Joyce: Ulysses
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?