Fényképek ​/ Photographs 2 csillagozás

Klösz György: Fényképek / Photographs

Klösz ​Györgyről, elsősorban a Corvina Kiadó gondozásában először 1979-ben megjelent, és azóta több kiadást megért Budapest Anno… című kötet alapján mind a nagyközönség, mind a magyar fotókutatás úgy tudta és tudja, hogy Budapest fényképésze volt. Emellett ismertek voltak vidéki kastélyfelvételei, és a közelmúltban napvilágot látott számos, a millenniumi kiállítás alkalmával készült fényképe is.Mintegy 4000 különböző Klösz-felvételből kellett kiválasztani azt a 188-at, amelyeket ebben a kétnyelvű, angol-magyar, albumban bemutatunk. Érdekes feladat volt. A Klösz-pálya sokoldalúságát jelzik a valamennyi időszakból és valamennyi nagy képsorozatból válogatott képek. Arra törekedtem, hogy a képsorozatok nagyságrendjét is tükrözze a válogatás. Budapestről készült a legtöbb Klösz-felvétel, de ezen belül vannak például a villamosokról készült felvételek is, amelyek egyszerre két témát ölelnek fel. Szerettem volna olyan képeket megmutatni, amelyek bámulatba ejtik az olvasót. Szerettem volna… (tovább)

>!
PolgART, Budapest, 2002
278 oldal · ISBN: 9639306363

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Lugosi Lugo László: Klösz György, 1844–1913
Bakó Zsuzsanna – Sz. Kürti Katalin – Ónody Magdolna: Munkácsy
F. Dózsa Katalin – Vér Eszter Virág: Erzsébet királyné mítosza / Der Mythos der Königin Elisabeth / The Myth of Queen Elisabeth
Rockenbauer Zoltán: Márffy – életműkatalógus
Fitz Péter – Mészáros István – Wehner Tibor: Vizsolyi János szobrászművész – 50 év
Szende Béla – Szabó Katalin: Aere perennius
Vörös Győző: Sharuna – Gamhud – Az Osztrák–Magyar Monarchia Régészeti Missziója Egyiptomban (1907–1908) – Surányi Back Fülöp (1862–1958) öröksége
Pataki Ferenc – Szuromi Pál: A teljesedés évgyűrűi
Horváth Hilda: Egy magyar műgyűjtő és mecénás
Tomas Opitz – Üveges Krisztina (szerk.): Fényképezte Zsigmond Vilmos / Photographed by Vilmos Zsigmond