A ​Bükkhegység síkalauza 1 csillagozás

Kletz Andor – Mondok Ferenc: A Bükkhegység síkalauza

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
78 oldal · puhatáblás

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

pwz I>!
Kletz Andor – Mondok Ferenc: A Bükkhegység síkalauza

Az évet stílszerűen, egy helytörténeti, sporttörténeti és – elvben – az adott évszakhoz, vagyis a télhez kapcsolódó könyvvel kívántam zárni. A Magyar Királyi Állami Térképészet által kiadott A Bükkhegység síkalauza – így, egyben írva – ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt. Csak a hó hiányzik, hogy teljes legyen a retró érzés! :D
Trianon után a hazai túra- és símozgalom érthető módon az új országhatárokon belül elérhető területek felé fordult. Elsőként a budai hegyek (1927), majd a Börzsöny (1930) és harmadikként a „mi” :) területünk, vagyis a Bükk (1931) került sorra. Több rész tudtommal nem készült, de ha valaki tud róla, ne fogja vissza magát az infóval! Érdekessége ezeknek a kiadványoknak, hogy mindegyikhez készültek az akkori időknek megfelelő térképek, amelyeken az éppen aktuális jelzett turistaútvonalakat is feltüntették + külön a sítúrákat is jelölték! :D Az én könyvemben sajna’, nem volt térkép, de természetesen ezt úgyis beszerzem majd! :D Egyébként elég ritka könyvecskéről van szó! :)
Rendszeres túrázó révén azért érdekel, hogy hol voltak a menedékházak, mikor épültek, kik üzemeltették, hol volt pl. Csonkamagyarország második síugrósánca, a ma használt turista útvonalak mióta léteznek; mit írnak a Bánkúti, Jávorkúti, Várkúti turistaszállásokról, a Bükk körüli településekről, vagy éppen a szilvásváradi őrgróf Pallavicini Alfonz Károly erdőhivataláról. Egyáltalán milyen volt a bakancsos-síléces turizmus a 20-as évek végén, a 30-as évek elején, milyen tiltások és lehetőségek voltak. Szuper kis könyv, akit érdekel a téma, érdemes beszerezni! :D
* * *
Nekem most pont jól jött! Az itt leírt egyik útvonalon mindjárt végig is megyek. Csak a hó hiányzik… :D

>!
78 oldal · puhatáblás

Hasonló könyvek címkék alapján

Magaziner Pál: A Börzsönyi-hegység síkalauza
Serényi Jenő (szerk.): A sísport gyakorlati kézikönyve
Serényi Jenő – Hefty Gyula Andor – Reichart Dezső (szerk.): A sísport
Déván István: A modern sísport
Karen Swan: Éjfélkor a hóban
Nagy Árpád: Magas-Tátra túrakalauz
Kovács Tamás – Nagy Sándor: Ismerkedj a hóval, tanulj síelni!
Jürgen Kemmler: Sí-KRESZ
Jürgen Kemmler: Síelés
Takács Andor: A sífutók edzése