Klemm Nándor (szerk.)

Hunya ​Dániel élete és munkássága 0 csillagozás

Klemm Nándor (szerk.): Hunya Dániel élete és munkássága

Hunya Dániel SJ élete olyan volt, mint egy lassan csonkig égő gyertya, mely szóval és szenvedéssel azt hirdette: „Elégni, lángolni, áldozattá válni Istenért!” Fiatalon, a papnövendékek lelki vezetőjeként ő adott eligazítást és jó példát az áldozatvállalásra, a hívek önzetlen szeretetére, a szegények iránti fogékonyságra, a lelkipásztori munka elsőbbségére, a sajátosan is magyar lelkiség és hivatás munkálására. Később hősiesen vállalt szenvedésével teljesítette be azt, ami Krisztus szenvedéséből „hiányzik”. Acélos akarat, hatalmas erejű lélek uralta a beteg, esendő testet, de szavaiból sodró dinamizmus áradt.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az életszentség nagymesterei Agapé

>!
Agapé, Szeged, 2003
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634582664
>!
Agapé, Szeged, 1993
184 oldal · ISBN: 9634582664

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag
Boldog Brenner János vértanú üzenete
Őrfi Mária: Lángolj és világíts
Fancsali Andrásné (szerk.): Akinek „a lelke kedves volt Isten előtt”
Diós István (szerk.): A szentek élete I-II.
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Regőczi István: Az Isten vándora
Császár István – Soós Viktor Attila (szerk.): Nem félek
Huzsvár László: Sajtóapostolból apostolutód
G. K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás