Város ​két fül között és más elvarázsolt történetek 86% 70 csillagozás

Valahogy a billentyűzetemből a brutálisan varázslatos szókapcsolat akar előbukkanni, pedig enyhén oximoronnak és némileg értelmetlennek tűnik, de valahogy mégis ez kívánkozik a Város két fül között jelzői közé. Imádtam olvasni, nem tagadom, pillanatok alatt megnyert a stílus: ahogy szereplőink egyre jobban élni kezdenek, ahogy a történet minden nyilvánvalósága ellenére is szívesen merülök el az oldalakban, sőt, onnan igazából kiszállni sem nagyon szeretnék. És persze már itt is nagyon szépek a mondatok, amik később tovább finomodnak; és persze itt is olyan az a mágikus világ, ami tökéletes alátámasztója az eseményeknek. Még az akciófilmes jelenetet is elnézem a regénynek, annyira megnyert magának.
Viszont a kötetvégi novellák nem igazán találtak utat hozzám: szép, meg jó, meg rendben van, de talán egy-két kivételtől eltekintve nem érintettek meg semmit bennem.

Ez a könyv annak az egyik legjobb példája, hogy az írók miért tartsanak instagram fiókot. Ezt a kötetet valamikor (talán egy éve) pont Hackett instagramján csodálhattam meg, és akkor olvastam, hogy MEK-en is fent van. A tudás raktározódott, de természetesen mindig volt más, amit olvashattam. Nemrég viszont véletlenül a kezembe került egy papír példány, amit jelnek tekintettem, hogy már el kellene olvasni. Így is tettem!
Az első dolog, ami a könyvről eszembe jut a papír példány nagyon jó fogása. Valószínűleg a papír és a kötés minősége miatt, de kellemes kézbe venni, rugalmas és hajlékony, de közben meg jól tarja a lapokat, a mérete se nem nagy, se nem kicsi, és szuperkönnyű. Azt hittem, a POKET kiadások után már semmit nem fogok ennyire megkedvelni, de ez a könyv zseniális kivitelezésű (én kérek ilyet. Még :D )
A könyvtől azt vártam, hogy csak novellás kötet lesz, de regény volt, néhány novellával. Bár nem bántam, mert a novellák színvonala meg se közelítette a regényét- Kicsit azt éreztem, hogy túlságosan az írónő saját életét élhetem a novellák által, egy bensőséges érzést érezhettem, amit én nem akartam. Mert a novellákban olyan sajátságok voltak, melyekről látszott, hogy megélte azt az írónő, miközben átadni egy fantasztikus lepellel adja át az olvasóknak.
A novellákról egyenként, majd a regényről:

A ganconer akár klisésnek is hívhatnánk, ha nem lenne szép leírások benne, egy teljesen átlagos novella lenne, de így mégis volt benne valami borzongatóan szörnyű, és kecsesen gyönyörű. Olyan Kleinheincz Csillás…

Szolgálati járat Ami az első pozitívuma, az ennek a novellának a negatívuma. Nem éreztem benne eredetiséget, de még az írásmódja se volt szép számomra. Teljesen felejthető…

Éjfél után, hajnal előtt Nehéz róla írni, mert számomra nem tetszett, de meg tudom érteni, ha valakinek mégis tetszik. Szépek voltak a leírások, érezhető, hogy mi történik, mégis valami hiányzott belőle. Talán az élet?

Írók, rítusok Egyrészről nagyon jó, mert írás, alkotás, ihlet, és minden egyéb. Másrészről kicsit (nagyon) ez is klisés, és mintha már az első sorokban el akarná lőni a csattanót (mintha ez a többi novellára is állna… pedig amúgy olyan jó lenne!). Ez a novella viszont kevés volt nekem: nem méreteiben, inkább abban, hogy nem sikerült félelemmel, rettegéssel, és írással feltölteni. Sajnos.

Város a két fül között A maga módján minden, ami a történetben volt, meglepő volt. Az első meglepetés, hogy mennyire jól tudja használni az írónő az álomvilágot (és a novellákhoz képest nem klisésen!!!) és mennyire jól szembe tudja állítani a három spoiler karakter érzéseit is. Nagyon jó volt olvasni, felfedezni a világot, és a főszereplőket is.
Evelyn karaktere pont annyira sokkoló volt (jó értelemben) mint az álomvilág. Már csak azért is, mert egy transzvesztita karakterrel nem gyakran találkozik az ember, az meg egy másik kérdés, hogy egy kiöregedett, az öregséggel küzdő férfi élete, aki nő szeretne lenni, hogyan éli meg ezt. Annyira sokrétű volt az egész, a történetének az apróbb darabjai is sokkolni tudtak, mert annyira más az ő világa, és mégis annyira érdekes, megismerni való. Érdekelt a problémái, a küzdelme, hogy hogyan tud átlendülni a múlandóság felett. (érdekes, hogy maga a téma nem csak nála és Lin-nél jelenik meg, de Vali szüleinél is)spoiler
Max történetszála is érdekes, de ott egészen máshogy. Max mondhatni negatív karakternek is, vagy csak az átlag embernek, aki nem tud túllendülni egy problémán. A végén lévő jelentek nagyon erősek voltak vele, addig viszont szinte egyáltalán nem éreztem fontos karakternek.
Vali karaktere kezdetben nagyon szimpatikus volt. Főleg hogy ő is valami újat tudott mutatni az artista mutatványokon keresztül. Az elején egy tini lány volt, saját problémákkal, érzésekkel, majd a könyv második felére inkább tinihiszti lett spoiler Kicsit emiatt is éreztem azt, hogy olyan, mint young adult könyv, de közben meg mégse. spoiler
A könyv negatívuma, hogy vannak benne apróbb és kevésbé apróbb hibák is, amik így-úgy benne maradtak spoiler. Apró kellemetlenségek, de sokat tudnak rontani az olvasásélményen…
A könyvet örültem, hogy elolvastam, mert nagyon jó volt (még akkor is, ha nem tűnik ebből az értékelésből annak). Nagyon jó nézőpontok voltak, érdekes történések, még érdekesebb problémák kerültek előtérbe. Szívesen olvasnék még az írónőtől, lehet nekikezdek nemsokára az Ólomerdőnek.

Nem hiszek a véletlenekben. Bár lehet, hogy ezt már mondtam, de ebben az esetben ez sem tekinthető véletlennek :) Még inkább megbizonyosodom és megerősödik ez a hitem vagy hitetlenségem, nézőpont kérdése, amikor épp olyan könyv kerül elém, amelyiknek akkor és ott különleges aktualitása van az életemben. Az álmokból, kívánságokból, félelmekből, vágyakból és fájdalmakból gyúrt saját belső szörnyei mindenkinek vannak. A kérdés csak az, hogy kordában tudjuk-e tartani őket. És hogy álmodjuk-e az életet, vagy éljük-e az álmainkat, nos ez már más téma.
Így van ez a Város két fül között azonos című történetében is. Lenyűgözött ez az életről, halálról, elengedésről és megtartásról szóló regény. Mennyire jó párhuzam ez a légtornász mutatványokkal. És az örök tanulság, hogy kell valaki, valaki, aki emlékezik rám. Akinek mondhatom, hogy „Akkor tarts meg”.

A kötet végén szereplő négy novella is elvarázsolt. A komor, ijesztő hangulat (az ablakon benéző idegen konkrétan a legsötétebb gyerekkori rémálmaimat idézte) már a regényben is megjelent, de itt a novelláknál ütött igazán. Különleges volt mindegyik.

Eddig is tudtam, hogy Kleinheincz Csilla írásaira, fordításaira figyelni kell. De ez a könyv nagyon rám talált most, jobban tetszett, mint az Ólomerdő. Ezután automatikusan a kosaramban landol majd minden megjelenő kötete :)

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 4
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 4

Nagyszerű olvasmányélményt adott a könyv, alig bírtam letenni. Kleinheincz Csilla remek író, kedvelem a stílusát. Eredeti ötletből született a kötet, ami változatos, az életből itt-ott kicsippentett pillanatképeket mutat be, olvasmányos novellák formájában. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából a történetek néhol nem igazán meggyőzőek, de a könyv világa nagyon is jól átélhető. Kleinheincz megfelelő hangsúlyt helyezett a szereplők érzelmeinek ábrázolására. A kötet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.

Egészen különleges hangulata van a történeteknek. Szívesen merültem el bennük.

Amikor sorban ilyen és ehhez hasonló sorokat olvasok, hogy „a barátom hiányából csapoltam tintát a verseimhez”, akkor ezekkel a képekkel engem le lehet nyűgözni… A kötet végén lévő novellák felérnek egy arculcsapással. Érzem, ahogy olvasás közben a zsigereimben kúszik fel a hideg és a baljós előérzet. Nagyon rendben van ez kérem szépen.

A Város két fül között szintén figyelemreméltó alkotás. Az atmoszférája pedig körbevonja az embert miközben olvas, mint valami burok. Hangulatban erős.
Az álombéli város és a teremtő képzelet olyannyira magával ragadott, hogy el is kezdtem azon gondolkozni, én hogyan építeném fel.
Aztán itt van az álom, mely a tudattalan vágyak lelőhelye, és azzal találja az ember szembe magát, hogy az elfojtás mekkora zűrzavart tud okozni ébren és álmodva egyaránt. Nem különben a magány, mely torzítólag hat a vágyakra, miközben a lelkek kiüresednek és csak megértésre vágynak, de a megváltás nem jön el.
http://kulturleny.wordpress.com/2014/07/08/kleinheincz-…

Érdekes hangulatú. Valóban álomszerű, és a magam álmaira emlékeztet, a másik Békésre, a másik Egerre, a másik Londonra. A városra, ami talán ott van nálam is, másoknál is. Talán nem is fantasy, talán mágikus realizmus, de mindegy, hogy mi, hogy hol a valóság és melyik az igazi.
Amikor először olvastam, amikor először kezembe vettem, a borító fogott meg. Vali épp ugrás közben, a mozdulat, a kompozíció, a színek, az álomszerűség, és némileg egy kis semi-realistic hatás, habár akkor még nem tudtam, hogy így hívják. A cím, hogy könnyen kézre esik a kötet. Másodszorra újra át akartam élni.

2023
Emlékszem, amikor először olvastam. Arra már nem emlékszem, hogy magam vettem vagy vetettem magamnak, de azt tudom, hogy mennyire más volt, mint minden, amit korábban olvastam. Kilökődtem a komfortzónámon kívülre, bár akkor még nem tudtam, hogy miért tetszik, de tetszett. Mert teljesen más volt.

Egy furcsa című kötet, amelynek a címén sokat gondolkoztam az olvasás előtt és amely értelmet nyert, amikor olvastam a történetet. Mi több, nagyon ötletesnek tartom. Teljesen más élményt ad ez a regény, mint az Ólomerdő, amelyet korábban olvastam. Csilla ugyan figyelmeztetett, hogy ez egy első regény, de az olvasás élményében engem ez nem befolyásolt, nem érzetem, hogy hátrányára lenne a történetnek az, hogy első írás. Ötletesnek, helyenként félelmetesnek, feszültséggel és bizony mondanivalóval telinek érzem ezt az írást. Valinak ugyan voltak húzásai, amelyeket nem igazán értettem, de a kétségbeesését és a küzdelmét nagyon jól átéreztem. Roland kifejezetten szimpatikus volt a számomra. A többi szereplő és a sorsuk is nagyon ötletesen volt kitalálva. A némiképp lassú indulást követően a vége események fantasztikusan pörögtek. Jól sikerült írás, amely egyedi élményt nyújtott.
A címadó kisregényen kívül a kötet tartalmaz még négy novellát, amelyek mindegyike nagyon különleges. A ganconerről először nehéz volt elhinnem, hogy Csilla írta, de aztán megnyugodtam. Az Éjfél után, hajnal előtt volt a legmegdöbbentőbb a számomra. Mindössze hét oldal, de elképesztő, hogy mennyire megérintett. A Szolgálati járat inkább félelmetes, míg az Írók és rítusok csavaros történetű és megdöbbentő. Szerettem mindegyiket.
Örülök neki, hogy olvashattam a kötetet és büszke vagyok a polcomon csücsülő dedikált példányra. :)
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/01/kleinheincz-csil…

Kedves Csilla, piszok jól írsz!
Mintha egy láthatatlan kéz nyúlna ki a történetekből, hogy megmarkolja jéghideg kezével a szívemet, bennem tartva a szuszt, de a következő mozdulatra mégis megsímogat… Hogy csinálod?
Nem hétköznapi történetek, nagyon is nem hétköznapian megírva. Mind a regény, mind a novellák. Az utóbbiak csak úgy csattannak! :)
Most már még jobban vágyom elolvasni az Ólomerdőt!

Érdekes, magával ragadó, izgalmas, kicsit sötét hangulatú. Hogyan hat egymásra a valóság és az álom? Létezik közös álom? Mi lesz a való világban, ha az álomnak rossz vége lesz?
Nagyon hamar elolvastam, nehéz volt letenni.