41. legjobb meseregény könyv a molyok értékelése alapján

Üveghegy (Ólomerdő 2.) 178 csillagozás

Kleinheincz Csilla: Üveghegy

„Elég ​szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”
A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.
    Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2014
384 oldal · ISBN: 9789634060062 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
>!
GABO, Budapest, 2014
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636899943 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah

Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

Kótai Emese · Lóna · Firene · Kökény


Kedvencelte 27

Most olvassa 3

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Az előző kötetről szóló értékelésemben (http://moly.hu/ertekelesek/635467) írtam, hogy bár látszólag népmesei alapon nyugszik a történet, de valójában a sokkal komorabb balladák között érdemes keresni a Csilla által teremtett mágikus világ gyökereit.
Ezt a kötetet ez a borongós balladai hangulat úgy borítja el, mint a novemberi köd.

Az első kisregény, az Üveghegy ott ragadja fel a történet szálait, ahol azok az Ólomerdőnél abbamaradtak. Az a dühös csalódottság és bizalmatlanság, amit Emese Lóna iránt érez, és Héterdő varázsvilágának legsötétebb szabályára fittyet hányó reménykedés, együttesen olyan újabb tragédiához vezetnek, aminek a következményei már nem csak egy kamasz lány szívében vernek fészket, hanem egy újabb, minden eddiginél súlyosabb terhet szabadítanak rá a szereplőkre.
Mert mindennek ára van.
S ki mondja meg, hogy a hallgatásnak vagy a kétségbeesett reménykedés által sarkallt tettek ára a fájdalmasabb…

A Kősárkány arról az árról szól, amit az Üveghegyben elkövetett meggondolatlanság miatt kell minden szereplőnek megfizetnie.
Ez az ár pedig hatalmas, s ahogy egyre beljebb kalandozunk Tündérország földjére és egyre többet tudunk meg a sárkányok valódi természetéről, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy nem csak a tündérek szíve kiismerhetetlen, de a sárkányok kővé dermedt szívét megindítani sokkal reménytelenebb és fájdalmakkal telibb vállalkozás, mint bármi, amivel Emesének eddig szembe kellett néznie.

Ez a kötet talán még az előzőnél is fájdalmasabb témát jár körül: hogy képes egy csonka család figyelmet, szeretetet és gondoskodást nyújtani egy sérült és érzékeny kamasznak – és azt, hogy mindez nem megy, nem is mehet, viszonosság nélkül.

1 hozzászólás
AniTiger P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Jobban élveztem, mint az első részt, és jobban is szerettem a főszereplőket. Örülök, hogy folytattam a sorozatot, és remélem, hogy mielőbb sort tudok keríteni az Ezüstkézre is, mert bosszant, hogy nem tudom, merre tart Emese vándorútja! Sajnáltam, hogy a vége le van csapva… de gondolom a harmadik rész miatt alakult így.
Az egész regény gyönyörűen van megírva, és nem csak a csodás tájleírásokra gondolok, hanem mind összetettségében, mind eredetiségében kiemelkedő. Ó, a borítóról pedig ne is beszéljünk… ÁLOMI!

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2020/01/kcs-uvegh…

>!
GABO, Budapest, 2014
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636899943 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
Bori_L P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

De olykor, hogy valóban visszatérhessen valaki, előbb messzire kell mennie – és szörnyeket kell legyőznie, kincseket találnia, hogy amikor újra hazaviszi a lába, az lehessen, aki valóban ő.

Nahát, mennyire másképp olvastam most ezt a könyvet, mint hat évvel ezelőtt!
Mennyivel többet adott most nekem!

Továbbra is rettenetesen érdekel, hogy mivel találkozott Lóna a saját vándorútján Szépországban, és nagyon remélem, hogy egyszer majd egy kisregény vagy novella formájában ezzel a történettel is megismerkedhetünk.

Második olvasásra viszont sokkal jobban magával ragadott Mese története. Furcsa visszagondolni a hat évvel ezelőtti énemre, aki valamiért nem tudott annyira kapcsolódni a tizenhat éves Emese történetéhez. Akkor épp Gödöllőn laktam, a D koli negyedik emeletén egy icipici szobában, és kétségbeesetten reménykedtem benne, hogy a helyes utat választottam, amikor az ötödik félévben otthagytam a Szegedet, és természetvédelmi mérnöknek jelentkeztem a Szent István Egyetemre. Ma már úgy gondolom, hogy nincsen helyes út, csak döntések, melyeket meghozunk, és aztán együtt kell élnünk a következményekkel – a jókkal és a rosszakkal is. Szeretek néha elmerengeni azon, hogy mi lett volna, ha…, de nem ez határozza meg a mindennapjaimat.

Talán egész életében arra lesz kárhoztatva, hogy két Emese éljen benne, és mindkettő az üveg rossz oldala mögül nézzen át egy vágyott világra.

Emese útkeresése most mégis valahogy sokkal közelebbinek érződött, mint hat évvel ezelőtt. Mit tudtam én akkor, hogy egyszer majd – nem is olyan sokára – nekem is döntenem kell! Pedig azt régóta tudom, hogy milyen érzés, amikor két világ harcol az ember szívében – menni vagy maradni, legyökerezni vagy szárnyalni, vagy megtalálni azt a leheletnyi egyensúlyt a kettő közt, ahol talán egyikről sem kell lemondani? Nem tudom, mikor fogalmazódott meg bennem először, hogy mennyire ekörül a kérdés körül forog az életem. Elképzelhető – sőt, valószínű –, hogy csak az előző olvasásnál évekkel később, amikor én is vándorútra mentem. Mindenesetre most nagyon is át tudtam élni Emese vívódását, és küzdelmét, hogy megtalálja magát egyik vagy másik világban. Én már eldöntöttem, hogy melyik az én világom, de áldozatot nekem is kellett hoznom érte.

Nem azt nézni többé, mit nem akar, hanem azt, amit igen, és menni felé töretlenül. Még ha nem is tudja most, mi ez a cél pontosan, azt érzi, mivel kezdődik: megbékéléssel és annak megerősítésével, ami most is a birtokában van.

Szeretem, hogy a Héterdő világa képes beszippantani, még ha csak egy fél fejezetet is olvasok el belőle. Hogy alig várom már azt a pillanatot, amikor reggel felkelés után, vagy este lefekvés előtt van húsz-harminc percem felütni a könyvet, és a csillagfalvak lakói közé vagy az Üveghegy lábához képzelni magamat. Szeretem, hogy nem nézi ostobának a tizenéveseket. Szeretem, hogy annyi minden van ebben a részben is, és hogy annyira érzékenyen nyúl az olyan kényes témákhoz is, mint a csonka családok, a kamaszok lázadása vagy a hibáinkkal való együttélés. Vagy éppen hogy mi határozza meg, hogy kik vagyunk. Mások véleménye vagy a sajátunk? Kinek az elvárásai számítanak? Meddig tart a szabad akarat?
********************
Először is ezer hála és köszönet @charon-nak, hogy kölcsönadta a könyvet!
Ezzel egy időben pedig ismét igen, igen és igen!

Másodszor pedig rettenetesen örülök, hogy nem kellett éveket várnom az Ólomerdő elolvasása után a második kötetre, csak pár napot. Biztos vagyok benne, hogy úgy is tetszett volna, de így még élénken élt bennem Emese története (annyira élénken, hogy még álmodtam is vele), és nem kellett elgondolkodnom, hogy vajon mi is történt az első részben. A két történet ugyan tökéletesen, zökkenőmentesen simul egymásba, de azért idővel elvesztek volna a részletek. Az illusztrációk továbbra is gyönyörűek (kár, hogy most kevés van belőlük), a borító jobban tetszett volna mattban, de ezt csak suttogva jegyzem meg, mert így is nagyon szép, és körülbelül ez a legnagyobb „hiba”, amit fel tudok sorolni a könyvben. Már azon kívül, hogy vége lett.

Az első kisregény, az Üveghegy Lóna története. Pontosabban Lónáé és Emeséé, akik annyi év után megpróbálnak visszatalálni egymáshoz. Az előzmények ismeretében ez nyilván nem megy könnyen. Sajnálom, hogy ez a kisregény volt rövidebb, mert számomra egészen csodálatos utazást jelentett az emberi (és tündéri) lélek mélységeibe. Mondom ezt úgy, hogy a hétköznapokban kevés emberi érzelem áll távolabb tőlem, mint Lóna hideg büszkesége. Másrészt szívesen olvastam volna Lóna útjáról a Szépek földjére, hogy ő mit talált ott, de gondolom ez egy másik történet, aminek az elmesélésére nem fog sor kerülni.

A második kisregény, a Kősárkány a tizenhat éves Emese útkeresését meséli el. Ennek a résznek egy kicsit „második-rész-szaga” van: kicsit leül a történet, a legfontosabb szerepe (az én szememben) egyértelműen a következő történetbe való átvezetés. Ez azonban egyáltalán nem zavaró, hiszen Emese zavara és kétségbeesett próbálkozásai a két világban, hogy megtalálja a helyét, teljesen érthetőek, hiszen félig tündérként, félig emberként mind a két világ kiveti magából.

Néha fájdalmas volt olvasni (ahogy az Ólomerdőt is), nem csak azért, mert kiderült, honnan jönnek a sárkányok, hanem mert én is túlságosan jól ismerem azt az érzést, amikor egy világ dől össze az emberben a szüleimbe vetett, megingathatatlannak vélt hit miatt. Ez azonban semmit nem von le az élvezhetőségből, sőt! Ez sok mai fiatal számára ismerős probléma lehet, még ha a történet megírásakor ez nem is szerepelt az elsődleges szempontok közt (gondolom). Ezen kívül a szöveg továbbra is gyönyörű, összefonódó, kacskaringózó mondatokkal és egyre élénkebb színű képekkel: ha nem tetszik a történet, akkor is megéri elveszni benne. Catherynne M. Valent írásaihoz való hasonlóságot nem emelem ki még egyszer, az Ólomerdő értékelésében (http://moly.hu/ertekelesek/1587007) már megtettem, de attól ez még továbbra is igaz és továbbra is pozitívum.

Ez nem egy egyszerű fantasy vagy újraírt mese. Ez egy gyönyörű utazás egy kamasz lánnyal, akivel együtt bolyonghat az olvasó az ólomerdőben, a csillagfalvak közt, az Üveghegyen, vagy éppen Bécsben és Gödöllőn. Ez egy egyre mélyebbre nyúló családtörténet, melyben tündérek és emberek élete fonódik össze elválaszthatatlanul. Nagyon várom a harmadik részt, kíváncsi vagyok Ezüstkezű legendájának a végére, Rabonbán történetére és mindenre, amire eddig nem derült fény!

3 hozzászólás
marschlako P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Ahogy elindultam az erdő felé, át a bokrokkal benőtt, sziklás parton, ahol a gránit emberfejnyi üvegtömbökkel keveredett,a repedések összefutottak belsejükben, mintha megannyi csillag esett volna foglyul a kéklő üvegben.

Az ilyen sorokért is nagyon szeretek a varázserdőkben barangolni, amikor szemeim előtt megjelenik a világ, melyet avatatlan emberi szemek soha nem tapasztalhatnak meg.

Az aranyerdő melegen ragyogott a nap fényében, akár foglalat a briliáns fölött, a fakoronák, mint a tűvel aranylemezre karcolt minták. Északi csücskére az Üveghegy sosem fekete, homályában is fényeket rejtő kora délutáni árnyéka vetült.

Persze azt már az Ólomerdő óta tudjuk, hogy a tündérek világa, minden varázsa ellenére, egyáltalán nem jobb, mint az embereké, de ebben a két történetben Kleinheincz Csilla elérte, hogy már én is egyértelműen a tündérvilágba vágyjak.

A legmellbevágóbbnak talán a lepel fellebbentése bizonyult a sárkányok eredetérőlspoiler*.

Az előző kötetnél írt morfondírozásaimra (emberlét és tündérlét) is megkaptam a válaszomat:

Nem szabad, de te sem szabadságban élsz. Az emberi fogságot meg tudod neki tanítani. A tündérekét viszont neki kell kitapasztalnia.

Ormos és a Farkasvándor szervezkedése a mágikus világban is nagyon emberi; igazából a tündérvilág sem más: működését tekintve persze másmilyen, de valahol mélyen mégis ugyanolyan. Persze ez így volt Tolkiennél is, hogy folytassam a korábban bennem felmerült párhuzamokat.** A Kősárkány talán azért is nem volt olyan átütő hatással rám, mint az Ólomerdő és az Üveghegy – bár ezt is kifejezetten élveztem –, mert ebbe valahogy már erősebben beszűrődött az emberi világ. Ugyanakkor Emese és Lóna (no meg Kő) által átélteket továbbra is varázslat lengte be. A vége felé kezdett gyanús lenni, hogy nem lesz lezárva a történet, aminek végül is örültem is, meg nem is. Örültem, mert valamilyen gyors megoldás nem lett volna méltó az eddigiekhez, s bánkódtam is, mert most várhatom majd, hogy megjelenjen a folytatás.

* Amikor először megjelentek a kurzívval jelölt sorok, már tudtam: az Üveghegy c. kisregény talán a legigazabb a három történet közül – s ezáltal a kedvencem is lett közülük.
** Az elfeledett Gudú király Tontinája ugyanakkor egészen más, noha elvileg a világból érkezik.

dontpanic P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Az első rész kicsit lassan indult, kellett egy kis idő, hogy hozzám nőjön ez a világ, de miután ez megtörtént, már el sem akart ereszteni.

Az alatt a néhány hónap alatt, ami eltelt az első és a második rész olvasása között, folyamatosan vártam, hogy olvashassam a folytatást, időről-időre eszembe jutott a könyv, a szereplők.
És amikor végre eljött a pillanat, úgy merültem vissza ebbe a világba, mint egy kád vízbe, ami azonnal otthonosan körülölel.

Persze hiányoztak a korábbi szereplők, és igen, én is kicsit csalódott voltam, hogy spoiler, de aztán ezen túllendültem.
Annyira szeretem, amikor úgy tud két (vagy több?) szinten működni egy történet, hogy egyik szint sem tolakszik előtérbe, nem nyomja agyon a másikat/többit. Mert ilyenek az igazi mesék: úgy tanítanak az életről, magadról, hogy a mesei szál, a magáért való mese is teljesértekű tud maradni, és míg hallgatod, belemerülsz, észrevétlenül tudsz meg igazságokat. (És akkor a folklórban gyökerező utalások szintjéről ne is beszéljük, de én tényleg nem beszélek róla, mert sajnos a nullához közelít a háttértudásom a témában. :( )

Nagyon jó ebben a lassú, kies világban sétálni, ami nincs teletömve csodákkal, lényekkel, történésekkel, de ami van, az mind a helyén, mind organikus részként simul bele a világba, olyan magától értetődően, mint maga az élet.
Itt nincsenek kiválasztottak, itt csak emberi tündérek és tündéri emberek vannak, akik hoznak döntéseket, aztán megtanulják, hogy hogyan vállaljanak felelősséget ezekért a döntésekért.

És akkor most elkezdem várni a következő részt, még akkor is, ha arra valószínűleg pár hónapnál többet kell majd várni.

2 hozzászólás
h_orsi P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Az eddig olvasott könyveim közül ez volt a legjobban megoldott folytatás.
Egyszerűen megragadt és magával rántott! Csilla hihetetlenül szépen fogalmazott. Teljesen bele tudtam magamat képzelni a szituációkba. Nagyon tetszettek az új helyszínek és a karakterek is.
A második részével viszont még mindig nem tudtam teljesen megbékélni, pedig már egy hete kiolvastam a könyvet. Maradjunk annyiban, hogy mind a két kisregénytől kaptam egy hatalmas nagy érzelem löketett és jó sok gondolkodni valót…

Bővebben: http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/05/kleinheincz-csil…

Shanara>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

"Kíváncsi vagy rá, hogy mi van az Üveghegyen túl? Milyen titkokat rejt a Rengeteg? Mit gondolnak, és mit éreznek a sárkányok? Érdekel, hogy mi a létezésük titka? Honnan ered a hatalmuk? Hol van az a határ, ahol még gyógyírként hat a szeretet, és mikortól árt többet, mint használ?

Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, illetve ha kedveled a meséket – az igazi meséket –, ahol a tetteidnek tétje van, ahol meg kell küzdened azért, hogy a célod elérd, ahol a veszteségek az élet velejárói, és ahol semmi sem garantálja a boldog befejezést – de attól az még megtörténhet –, akkor ez biztosan a te könyved. A csodálatosan megfogalmazott mondatokat, a mindent átszövő hangulatot és a fantasztikus illusztrációkat már csak ráadásként, de nem mellékesen említem meg – mindegyikről órákat lehetne regélni."
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/03/kleinheicz-csill…

2 hozzászólás
pat P>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Ajj, jó volt, jó volt, de mi lesz már szegény spoiler ?!

Először volt az Üveghegy című kisregény, ami egész rövid – szerencsére, mert ez kevésbé tetszett. Nem esett jól sem a nézőpontkarakter változás, sem az E/1, hát még az E/2! Nem bizonyultak indokolatlannak mindezek a narratív cselfogások, de ez mondjuk olyan négy csillagot ért – azzal együtt, hogy a történet jelentősége, pláne az egy oldalra eső fontosság mennyisége tán ebben a szövegben volt a legnagyobb.
A Kősárkány viszont… hát ahh. Az első fele, az totális és azonnali nagyonszeretés, annyira jó, hogy azt is csak 80 oldal után vettem észre, hogy jelen időben íródott egy része. A második fele egy árnyalatnyival kevésbé ragadott meg – bizonyára a meglehetősen sok, több szálon bonyolódó, izgalmas cselekmény miatt. :)

De annyira szép és igényes az egész szöveg, és annyi mondanivalót és jelentést lehetett belegyömöszölni ebbe a szépen csiszolt történet-gyémántba, hogy szinte szét is feszítette a lapokat sokszor nem lehet nem nagyon szeretni.
És egyre idegesebben várni azt, hogy. Nagyon remélem, hogy a harmadik kötetre eljutunk odáig! (Persze ha nem, hát elviseljük majd valahogy azt is.)

4 hozzászólás
Andrea_Pusztai I>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Az a szép, szomorú, balladai homály, melynek köntöse gyémánt, hímzése arany, vára ezüst, földje réz, szíve vas, szeme üveg és amiben folyton felmerül a kérdés, hát hogyan szeretünk mi? Miféle jogot formálunk és miféle tettekre abban a fényes köntösben, amit szeretetnek hívnak?
Elgondolkodtató, szépséges ez a regény, és egyszerre szomorú, egyszerre feloldozó csoda.
Folyton nyomasztott a gondolat, hogy aki elvár, aki elengedni nem tud, annak nem fér új csoda a kezébe, hiszen tele van a múlt kacatjaival és eközben pengeélen táncolunk önmagunk meg az elvárások terhe alatt.
Intelligens, olvasót élveboncoló írás. Annyi mindent megmozgat, szívesen írnék hosszan, de felesleges, mert nem adná vissza az élményt, olvassátok inkább. Érdemes. :)

PappDóra IP>!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Újfent varázslatos és lenyűgöző. Idézek a regényből, és ezzel a szépséges képpel nagyjából át is lehet adni, milyen érzéssel tölt el a világ, amit Csilla teremtett:

Aludj! – gondolta Firene, és énekelni kezdte az altatót. Olyan volt, mint gyerekkori emlékeiben, csak éppen átitatta, új zengéssel szőtte át a mágia, és érezte, ahogy a Rengeteg ereje, akár orsóra a fonal, felcsavarodik a dalra.”

Bármennyire is szerettem ezt a két könyvet, simán megelőlegezem, hogy a folytatás lesz a kedvencem. Annyi mindent tartogat még ez a világ Emese számára. Jujj, de nagyon várós!


Népszerű idézetek

Gate P>!

Csodák jönnek. De csak ha te is hozod őket magaddal.

208. oldal

3 hozzászólás
theodora P>!

Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne kerüljenek elő. Megismételhetetlen, soha vissza nem térő lények, akikkel ébren sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk hát sokáig őket.
Elillannak, mondjuk, és nem gondolunk rá, hogy az nem más, mint a könnyed halál.

324. oldal

Kapcsolódó szócikkek: álom
Nita_Könyvgalaxis>!

– Szeretlek – mondtam, nem ígérve, csak olyan egyértelműen, akár egy lélegzet. Ahogy az emberek.

Gate P>!

De olykor, hogy valóban visszatérhessen valaki, előbb messzire kell mennie – és szörnyeket kell legyőznie, kincseket találnia, hogy amikor újra hazaviszi a lába, az lehessen, aki valóban ő.

96. oldal

Aylah>!

– Azt szeretnéd tudni, kell-e sírni Ispilángért, ha Éjfél felébred?
Firene a fejét csóválta.
– Nem akartam ilyen nyers lenni, de igen.
Ispiláng zöld szeme ragyogott.
– Itt vagyok. Beszélek. Érzek. Hogy megsirattok-e, az csak rajtatok áll, és csak rólatok mond el valamit. Én akkor már nem leszek.

Kapcsolódó szócikkek: Firene · Ispiláng
Meli22>!

Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.

h_orsi P>!

Hétszer hét nap telt el a villámok órája óta.

(első mondat)

Fufi>!

– Egy napon ez az egész az enyém lesz – mormolja keserű fintorral. Anyja mindig ezt mondogatja neki, és nem érti, amikor Emese Monthy Pythont idézve visszakérdez: „Mi, a függöny? ”

126. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Monthy Python
3 hozzászólás
h_orsi P>!

– Biciklin? – nevettem föl. – Átengedtek így a fák, emberszagú fémen?
– Tudom, hogyan kell utat törni varázslattal – mondta mogorván, és ha értette is, miért kacagok, nem mutatta.
(…)
– Most is így jöttél?
Habozott, végül kibökte:
– Rabonbán kísért idáig. Segített átemelni a bringát a bozóton.

36. oldal (Üveghegy)

Kapcsolódó szócikkek: Kótai Emese · Lóna · Rabonbán

A sorozat következő kötete

Ólomerdő sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Csillagpor
Horváth György: Estvér
Neil Gaiman: Coraline
Colleen Houck: A tigris átka
Odette Beane: Egyszer volt, hol nem volt – Ébredés
Neil Gaiman: A temető könyve
L. J. Wesley: Hetedhét birodalom
Bökös Borbála: Szmirkó
Munkácsi Gabriella: A sziget vadásza
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra