Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2021 74% 47 csillagozás

„Eddig kétszer számoltam be a Gabo SFF kiadó magyar szerzőket felvonultató fantasztikus (sci-fi, fantasy, horror) antológiájáról itt az Azonnalin: mindkétszer el voltam ájulva. A Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor által szerkesztett sorozat lényege, hogy egyrészt egy nyílt pályázaton, másrészt meghívásos alapon gyűjt össze évente egy szép adag minőségi fantasztikus novellát – ezzel platformot adva a már ismert és a teljesen kezdő alkotóknak is a megjelenéshez.

És hiába válik lassan intézménnyé, minden évben azt gondolom – tévesen –, hogy Az év magyar science fiction és fantasynovellái címet viselő antológia nem okozhat már nagyon nagy meglepetéseket. Kicsit olyan ez, mint mikor először jött a Megasztár első évada, aztán a második, aztán a harmadik és egy idő után felmerült a kérdés, hogy vannak-e még az országban bujkáló énekes őstehetségek.

De ahogy a zenés tehetségkutatókban, úgy itt is világossá kezd válni: a már ismert, stabil színvonalon alkotó szerzők mellett folyamatos a magyar fantasztikus kispróza minőségi utánpótlása.”

Azt hiszem minden novelláról megemlékeztem a cikkben:

https://azonnali.hu/cikk/20211121_gabo-sff-antologia-20…

Igen, ez most csak négy csillag. De lehet, hogy az én négy csillagom most nagyobb dicséret a kötetnek, mint az öt csillagom lenne.
Mert ugyanis a kötet első pár novellájánál kicsit megijedtem: oké, hogy nekem ezek az írások tetszenek, pont az a stílus és színvonal és témaválasztás és egyebek, amik az eddigi antológiákban legjobban tetszettek nekem, te jó ég, nem válnak ezek a gyűjtemények szép lassan (szerintem kifejezetten színvonalassá bár, de) kicsit egysíkúvá, uniformmá, egy viszonylag szűk réteg ízlését kiszolgálóvá?
Aztán olvastam tovább, és megnyugodtam. Lettek mindenféle novellák, stílusban is, témában is, szerintem sajnos kicsit most színvonalban is, de sebaj: a sokszínűség és a változatosság akkor is fontos, ha egy adott olvasó nem imádja minden egyes darabját a kötetnek.
Négy írást emelnék ki a kötetből, kettő sci-fit és kettő fantasyt (mert igen, végre volt egész sok SF, köszönöm mindenkinek):
Füzesi Dóra Amőbásza egészen csodás és magyar SF-ben újszerű élmény volt, bár nem könnyen befogadható élmény;
Nagy Viktória Katicabogara vérpezsdítő narratív kaland és remek zsánernovella;
Körmendi Ágnes Hófehérke parafrázisáért is tudtam nagyon lelkesedni (miért nem ír már regényt ez az Ágnes?);
Juhász Viktor megjegyezhetetlen című írása meg hát az i-re a pont, Miéville meg Tidbeck együtt se írna ilyen hangulatosat, asszem.
Volt három kissé gyengébb darab a kötetben, a többivel meg kellemesen elvoltam. Mikor lesz már jövőre? :)

(Olvasónapló az olvasásom alatt, itt: https://moly.hu/olvasasok/10278278

Nem volt rossz – ha az lett volna, végig se olvasom –, de nem tudom egyik novelláról se mondani, hogy ütött volna. László Zoltán és Nagy László Dávid írása egy pöttyet kiemelkedik az átlagból.

Ami űzi, nem mögötte van, hanem benne.

Néha úgy tűnik, csak a kíváncsiság tartja egyben a világot.

Kinyúlt, fogást talált, megállt, megszilárdult, felfejlődött, fogyasztott, épített, tanult és elmúlt.

Az időnek nem sok értelme van errefelé.

* * *

Jó lett volna, ha ezt az értékelést nem halogatom kb 10 hónapig. Így első sorban maradnak a novellánként megírt benyomásaim: link, az értékelés alatt. Némelyik az “értékekelés” szintet is eléri, de a többség tényleg inkább csak benyomás, vagy 1-1 gondolat az adott novelláról.

Bár nekem kicsit hullámzó volt az antológia, azért alapvetően szerettem olvasni. Külön előnye a változatosság, sokféle témával foglalkoztak az írók, ezért – még ha nem is kedveltem egyformán az egészet – nem vált unalmassá. Néhány novella volt, amit kifejezetten nem szerettem, off, de a többség kellemes olvasmány volt, és találtam pár igazán kiemelkedő és/vagy nekem való darabot:

Juhász Viktor: Az Eigengrau link
A kötet utolsó novellája, egyben az abszolút kedvencem. Egy csodálatosan kicsavarodott weird darab, amiért az elejétől a végéig abszolút rajongtam. Zseniális a szövege, teljes mértékben elborult a történet, és csak azt sajnálom, hogy nincs belőle még. off

Farkas Balázs: Orcz bástyái link
Egy darabig azt hittem, ez lesz a kedvencem, de végül mégsem. Szintén a bizarrságával hódított meg. off

Nagy Viktória: Katicabogár link
Bár az E/2 narrációt nem szeretem, ez azon ritka írások közé tartozik, ahol komoly létjogosultsága van, így még egy egészen apró plusz pontot is kiosztok érte. Ezen túlmenően a helyszínek és szereplők leírásával, az érzékenységével és a belső konfliktus remek ábrázolásával fogott meg.

Füzesi Dóra: Amőbász link
Visszanézve a januári véleményem, alapvetően olvasás közben is tetszett, de nem annyira, mint amennyire szeretem, ahogy visszagondolok rá. Főleg a hangulatára.

Összességében minden hullámvölgye ellenére jónak tartom a válogatást, annak pedig kifejezetten örülök, hogy a sorban a negyedik kötet. Kíváncsi vagyok az ideire is és remélem még sokáig kitart a sorozat.

2022/140, könyvtár, 12/26 eddigi értékelés

Megnéztem hogyan értékeltem a 18-, 19- és 20-as válogatásokat, hasonlókat most is írhatnék. Nem szeretném magam „ismét” ismételni, a könyvre büszkék lehetünk, csak röviden:
– Irodalmi igényű, nemzetközileg is versenyképes, jól összeválogatott és szépen gondozott kötet;
– általában összetett, tartalmas, erős novellákkal, sok-sok hangulati-lírai többlettel.
Sajnos:
– elsősorban fantasy-horror-weird tartalommal (a sci-fi kárára);
– és (mint szépirodalmi követelmény (?), illetve hungaricum) általában komor hangvételű, sötét hangulatú írásokkal.

Néhány esetben éreztem csak, hogy a (szerényebb) tartalomhoz képest túl bonyolult volt a stílus vagy a szerkezet.

Szigorúan szubjektív alapon legjobban tetszettek:
D. Kovács Tünde: Fiúról apára;
Körmendi Ágnes: Tükör.
Ide kell még sorolnom Nagy László Dávid: Ex libris c. művét, ami egy összeszedett és masszívan felépített párhuzamos szerkezetű elbeszélés, kortárs hivatkozásokkal. Itt azért éreztem, hogy talán „bennem van a hiba”: hiába a ragyogó írások, az említett fantasy-horror-weird tartalom miatt nekem bizony jobban tetszenek az inkább klasszikus témaválasztású sci-fik, amiket pl. a Szélesi-szerkesztésekben olvashattunk (bár lehet, hogy ezt nem illendő éppen itt említeni):
https://moly.hu/konyvek/szelesi-sandor-szerk-tavoli-koloniak
https://moly.hu/konyvek/szelesi-sandor-szerk-falak-mogott-a-vilag
https://moly.hu/konyvek/szelesi-sandor-szerk-res-a-valosag-szurke-szoveten

A fenti három novellát teszem fel a legjobb hazai fantasztikus elbeszélések polcaira.

Videóban meséltem bővebben nemrég a kötet olvasásról, innen éritek el off.

Én borzasztóan szeretem ennek az antológiasorozatnak a létezését, jó lehetőség még ismeretlen szerzőknek, és jó alkalom ismerkedésre az olvasóknak is. A négy csillagot leginkább azért adtam, mert voltak novellák, amik jobban tetszettek, voltak, amik kevésbé.

A novellák, amiket kifejezetten szerettem:

Nagy Viktória: Katicabogár
~ szövegileg bomba jó
~ világépítésben annyira kimaxolja a novella magát, hogy még napokig velem volt a felrajzolt világ
~ szép íve van
~ E/2 helyén van, jól is működik – és spec én imádom a jól működő E/2-t

D. Kovács Tünde: Fiúról apára
~ sárkánynovella, amiben a sárkány minimálisan van jelen, de ez így van jól
~ generációs problémák vizsgálódása, majdnem mesei festésben

László Zoltán: Hullámsodrok
~ megszerettem a szerzőt a Mindig egyre több regény olvasásakor, nem is lepett meg, hogy a novellát is szerettem
!Akiknek tetszik a Hullámsodrok, mindenképp kacsintgassanak a Mindig egyre több regényre, hasonló témákkal foglalkozik ott is szerintem, és csodás a kivitelezés!

Farkas Balázs: Orcz bástyái
~ sok párbeszéddel építkezik, amit kifejezetten szerettem
~ kicsit a „ne nézz oda, de persze, hogy odanézel esete” vagy épp a saját farkába harapó kígyó
~ mi van azzal a fehér tollal a végén, de most komolyan?!

Láng Annie: Elveszett pokol
~ csodás kikapcsolódás volt
~ mai, vámpírstory, Budapesten

Nagy László Dávid: Ex libris
~ istenemre, de kerülöm a horrort, de ez a novella nagyon tetszett
~ olvasnék még a szerzőtől, de ha durva horror vonalon fog mozogni, nem sok esélyünk lesz – amit már most sajnálok!

Vincze Dorottya: Bennem rügyet bont a lét
~ jaj de nagyon köszönöm ezt a novellát
~ világvége után 2 nappal vagyunk, emberi szembesítés és egy kis mesterséges intelligencia
~ itt is csodás párbeszédekkel is építkezett a szerző
~ nagyonnagyon tetszett, kérek még

Palágyi R. László: Csalló
~ magyar / török novella, mesei elemekkel (most, hogy így belegondolok, volt benne egy kis Tenkes kapitánya életérzés, bár kicsit más kor, de történelmi könnyedsége úgy jött át)
~ egész sokáig jól ködösít a novella, hogy mi lesz a végkifejlet, nálam működött

Köszöntem az élményt, mindenkit csak bátorítani tudok, hogy vegyen kézbe novellásköteteket, és ismerkedjen magyar szerzőkkel!

Tl;dr: minden antológiasorozatban a negyediktől indul a lejtmenet? A negyedik Strahan-féle válogatásnál is ezt éreztem, és most megint – vagy csak azt jelenti, hogy mostanra már túlságosan hozzászoktam, és már nem tud meglepni, nem tud az újdonság erejével hatni? Először volt, hogy a novellák átlaga a hármashoz közelebb volt, mint a négyeshez; először volt, hogy egészen a legvégéig azt hittem, nem is fogok kiemelkedően jó novellával találkozni. Pedig volt pár ügyes és élvezetes, de kevés volt rám érdemi hatással, kevésnél érzem azt, hogy erre sokáig emlékezni fogok.

És egyenként.
Nagy Viktória: Katicabogár
Hatásos kezdés. Nem túlgondolt történet, szuggesztív világban és letaglózó érzelmi nyomással; külön örültem annak, hogy mennyire mértéktartó és mindig pont annyit kapunk mindenből (háttérből, szereplőkből, eseményekből), amennyire szükség van. Néha talán a stílussal nem voltam mindig megelégedve, de erős narratív vállalás, még igazán indokolatlannak sem éreztem az egyes szám második személyt.

D. Kovács Tünde: Fiúról apára
Nehezen barátkozom az ilyen novellákkal, alapból túl nagy hátrányból indul a környezet és a stílus miatt. De tetszett, hogy mennyire a családra és a főszereplőre fókuszált a zsánerelemek helyett, még ha maga az eseménysor és a kiváltott érzések nem is nagyon tudtak megfogni.

Erdei Lilla: Vadhús
Hú, hát ez elég furcsa volt. Nehéz lenne megmondanom, hogy pontosan mit olvastam, de kétségkívül egyedi élmény volt.

László Zoltán: Hullámsodrok
Szinte már könnyed novella. Izgalmas, hangulatos alaphelyzet, amiben azért valami történik, de tulajdonképpen mindegy is. Lehetett volna mélyebb, de így is élveztem.

Rusvai Mónika: Nem ereszt gyökeret belé
Erősen a tavalyi Rusvai-novellára emlékeztetett. Szovjetes környezet kifejezetten figyelemfelkeltő mágikus elemekkel vegyítve (madarak helyett ezúttal felhők és növények), szimpatikus a novella hangulata és tökéletes tempóban halad előre – hogy aztán a vége megint csak hiányérzetet hagyjon maga után, mintha valami nagyon nem lett volna jól eltalálva.

Farkas Balázs: Orcz bástyái
Nem állítanám, hogy elsőre maradéktalanul megértettem ebben mindent, viszont az biztos, hogy nagyon élveztem közben tűnődni rajta; azt a furcsa érzést, ahogy az agyam hátsó szegletét birizgálja valami.

Kispál Márton: Én és a fájdalom
Eldobható testek – különkiadás. Nagyon izgalmasak a témái, csak mintha erősen felszínesen foglalkozott volna velük, ráadásul ez a nem jó módon elmesélős stílus és az ebben a kötetben kissé régimódinak érződő csattanó is lefele viszi a lelkesedésem. Pedig amúgy tényleg remek a felütés.

Körmendi Ágnes: Tükör
Nagyon nehezen működött nekem. Nem tudtam ráhangolódni; kicsit sokáig tartott, mire sikerült értelmezni; ráadásul az elején különösen lassan indult. Pedig kétségkívül egyedi megközelítés, de ebben a formában nem fogott meg.

Komor Zoltán: Májgaluska Mariska
Nem hiszem, hogy Komor stílusára lennék hangolva, ezzel sem tudtam nagyon mit kezdeni, bár koncepcionálisan kiforrottabbnak tűnt, mint vártam.

Füzesi Dóra: Amőbász
A végére egészen megtetszett a választott téma és megoldás, viszont sajnos ezzel a mindent leíró narrációval és a nagyon technikai szöveggel annyira nem tudtam megbarátkozni, hogy folyamatosan ledobott a novella és egyáltalán nem húzott be.

Láng Annie: Elveszett pokol
Kellemesen elvoltam vele, bírtam a stílusát. Itt sem bántam volna, ha más a cselekmény/események és a leírások aránya, viszont legalább a hangulata elvitt magával.

Nagy László Dávid: Ex libris
Nem vagyok nagy horrorolvasó, úgyhogy nekem minden vicc új, ezen simán jól szórakoztam. A fokozatosan emelkedő feszültséget élveztem, a könyvesbloggeres részek jópofák voltak, a végét viszont nem érzem kereknek.

Vincze Dorottya: Bennem rügyet bont a lét
A végére kicsit túlszállt a líraiságban, viszont amíg addig eljutottunk, az eléggé tetszett. Ügyesen megformált érzések, hangulatos jövőkép – bár nem mondanám, hogy nagyon sok minden történt, de ami igen, azt jó volt olvasni.

Palágyi R. László: Csalló
A magyar történelmi fantasy-k továbbra sem a kedvenceim (bár a török hódoltság izgalmasabb, mint sok más), itt ráadásul nagyon sokáig nem történt semmi. A fordulatok kiszámíthatóak, a szereplők nem túl érdekesek, a stílus terjengős, a cselekmény sem nagyon mozgatott meg – pedig amúgy a tavalyi Palágyi-novella után biztos vagyok abban, hogy lenne itt lehetőség.

Juhász Viktor: Az Eigengrau
A végére csak érkezett egy szenzációs novella is. Egyedi, elképesztően izgalmasan előadott világ, amihez nagyon jól illik a koncepció, amihez ügyesen megválasztott szereplők társulnak, miközben a narráció és a tempó pontosan úgy megy, ahogy kell – tényleg, ez most eléggé megragadt.

Minden évben meglepődöm rajta, hogy mennyire jó ez a válogatás.

Úgy látszik, minden antológiának van egy vezérfonala – vagy az írók, vagy a szerkesztők kezét vezeti a „korszellem”, vagy mindkettő –, jelen esetben ez (számomra) az egzisztenciális szorongás.
Ennek az a következménye, hogy a kötetet a lassúbb folyású, filozofikus, az eleinte megfoghatatlan, majd fokozatosan közeledő-erősödő nyomasztás túlsúlya jellemzi a nagy csattanók kárára, ami nem fog tetszeni mindenkinek.
Ebbe a sorba illeszkedik a Katicabogár, az Orcz bástyái, az Amőbász és Az Eigengrau; némelyiknek külön érdekes ízt ad az, hogy a főszereplővel/narrátorral nehéz szimpatizálni.
Két novella akadt, amelynek az ötletét, atmoszféráját erősnek, ellenben magát a szöveget kissé kiegyensúlyozatlannak éreztem; az egyik a Vadhús, amelyben a főszereplő szó szerint húsbavágó problémájának plasztikus ábrázolása olyannyira lekötött, hogy ahhoz képest a weirdség-vonal a végére gyengébb maradt, illetve a Nem ereszt gyökeret belé, ahol mélyebben érdekelt volna a szovjet csapatékszövetkezetek és effélék világának működése. De attól még ezek jó szövegek.
A Tükör (ha jól értelmezem), egy Hófehérke-átirat, amelyből akad néhány a zsánerirodalomban, de ez a fájdalmasságával és az információadagolással megvett magának.
Én és a fájdalom: némiképp kiszámítható, de nem lehet mindig felrobbantani a zsánervilágot.
Lusta vagyok az összes novelláról értékelést írni, lényeg a lényeg: várom a következőt!

Sok novellát céltalannak éreztem, mintha az eleje meglett volna az író fejében, de a többi része kidolgozatlannak tűnt. Nem mindenhol találtam meg a motivációt (főleg a belsőt), így ezeknél a történeteknél elvesztem, és számomra érdektelenek voltak.
Ám voltak kifejezetten érdekesek, mind témában, mind a stílusában kiemelkedő darabok voltak: Nagy Viktória – Katicabogár; Körmendi Ágnes: Tükör; Láng Annie – Elveszett pokol

Habár a műfajt szoknom kell, de mindenképpen meg kell említenem Komor Zoltán – Májgaluska Mariska alkotását, mély nyomott hagyott bennem.