96. legjobb meseregény könyv a molyok értékelése alapján

Ólomerdő (Ólomerdő 1.) 423 csillagozás

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2014
360 oldal · ISBN: 9789636898878 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
>!
GABO, Budapest, 2014
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636899004 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
>!
Delta Vision, Budapest, 2012
ISBN: 9786155314063

1 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Rabonbán · Kótai Emese · Adél · István


Kedvencelte 82

Most olvassa 12

Várólistára tette 385

Kívánságlistára tette 354

Kölcsönkérné 15


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Régi tartozásom ez a fantasy (mármint magamnak), évek óta szerepelt a várólistámon (sose érek a végére). Gondoltam, hogy tetszeni fog. A folytatását is meg fogom venni. Éljenek az e-könyvek. :)

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt se a fordulatos cselekmény, se a változatos kalandok, se a szerethető vagy utálható szereplők. Persze, hogy érdekeltek, persze, hogy végig lekötött a regény. :) De nem ez volt a legfontosabb, és nem ezek miatt olvastam el.

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/08/kleinheinc…

>!
GABO, Budapest, 2014
360 oldal · ISBN: 9789636898878 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
9 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Hiába nem volt hozzá hangulatom, mikor elkezdtem, csinált magának. És óhatatlanul eszembe juttatta, mennyire szerettem kamaszkoromban a balladákat, úgy is mint a kevés szóval elmesélt nagy tragédiákat. Hál' égnek, elég kevés szereplő van ahhoz, hogy mindegyikükre lehessen külön is figyelni, megérteni és végigkövetni a történetüket spoiler, a képességeik határait és… igazából ha ezt mind tudjuk, akkor az általuk bejárt út lényegében az egyetlen lehetséges, mégsem válik sem unalmassá, sem egysíkúvá. spoiler Doromb.
A Héterdőtől a fémleveleivel meg a népmesei életérzésétől eleinte rázott a nem oly jó értelemben vett hideg, de jót tett neki, amikor több lett csapkodó faágak összességénél, ugyanakkor eszében sem volt lejátszani a színpadról Emeséék családi drámáját. A spoiler varázslás megint erősen kétesélyes húzás volt, láttunk már olyat, ahol nagyon nem működik, de itt sikerült megtartani hangulatosnak is, elronthatónak és erőteljesnek – szóval ha folyamodott is hozzá valaki, nem feltétlen lehetett automatikusan hátradőlni, hogy majd most jól megoldódik legalább az adott jelenet, de nem ám.
Szóval igen jó érzékkel nyúlt az amúgy nehezen kiegyensúlyozható spoiler portálfantasy-népmeseparafrázis gomolyaghoz: van benne ok-okozaton alapuló cselekmény, működnek a szereplők és a díszletek, mindehhez pedig szépséges és az épp nézőpontnak adott karakterre jellemző (!!!) nyelven íródott – Kleinheincz Csillának eddig csak fordításaival találkoztam eddig, de ugyanígy hatalmas élmény, amikor sajátot alkot.
Kétféle embernek ajánlom: aki szereti a mesealapokból gyúrt fantasyt, meg annak, aki nem. Ja, és a nem tudja/nem érdekli válaszadóknak is.

19 hozzászólás
marschlako P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Unorthodox értékelés következik (ahol nem is annyira a könyvről írnék, hanem inkább arról, ami az olvasása kapcsán felmerült bennem*).

A mai napig szeretem a meséket. A felnőtteknek szólókat is. S valahogy a fantasyvel mégis kicsit hadilábon állok, pedig adná magát a zsáner. Sőt, A Gyűrűk Ura is nagy kedvencem, már többször elolvastam spoiler, de valahogy mégis beletörik a bicskám egy-két modernebb darabba, amikor próbálkozom velük. Persze nem annyira, hogy rosszak lennének, csak épp nagyon hidegnek érzem őket (túl tökéletesre csiszoltak igyekszenek lenni), nincs bennük az az életerő, ami a mesékben, vagy épp Tolkien műveiben megvan. Egyszerűen nem mozgatnak meg.

Erre itt van az Ólomerdő, ami az első oldaltól az utolsóig lenyűgözöttspoiler. Mert ez bizony egy varázslatos mese, nem csupán fiataloknak, felnőtteknek is. Mese, melyben a magyar népmesei elemek fundamentális szerepet kapnak, s közben mégis egy saját életet élő történetet kapunk.

Ami viszont különösen érdekes volt számomra, az az emberi- és a tündérvilág különbsége, ahol az emberlét minden negatív vonása mellett a tündérlét sokkal kegyetlenebbnek, nyomasztóbbnak tűnt nekem. Ahol mindenért meg kell fizetni, ami nem ismeri a kegyelem fogalmát. S most nem elsősorban az isteni kegyelemre gondolok – persze arra is nyilván –, hanem arra, hogy ingyen teszünk meg valamit – valakiért.** Persze éppen a tündérlét komorsága adja meg a történet sava-borsát, ahol nem azzal a rózsaszín cukormázas világgal találkozunk, ahogy sokan a tündéreket elképzelik – ami persze még Tolkiennél sem volt így. Valamilyen szinten persze e világ fölé is fel lehet emelkedni, miként Tartód és Rabonbán példája is mutatja.

S ha már Emesében tündér- és embervér keveredik, óhatatlanul felmerült bennem az áthallás a nemrég olvasott Aranmaroth-tal, hiszen ott is egy félig tündér, félig ember főszereplőt követhetünk nyomon, ahogyan az erdőnek is kulcsszerepe van mindkét történetben. Persze a két világ egészen más, Matuténél a varázslatos erdő az emberi világ része, nem különül el ennyire a fizikai és a mágikus valóság; a varázserő nem is igazán hangsúlyos, sokkal inkább a tündérléttel járó egyfajta sajátos, különös látásmódról van szó, ahogy igazából mindenkinek látnia kellene a (kegyetlen) világot, melybe az emberek közül csak a legkiváltságosabbak legnemesebbek tekinthetnek bele. Az Ólomerdőben a tündérlét nem ennyire vonzó az emberléttel szemben – mindkét írásban megvan ugyanakkor a két világ keveredésének tragédiája –, szóval kíváncsian várom a folytatást.

Egy szó mint száz, nagyon szeretem még mindig a meséket, nosza ide még egy pár ilyet, de hamar!***

* Nem mintha a legtöbbször nem ezt tenném…
** S itt jön be az előbb említett metafizikai párhuzam: ez a megváltatlan tündér világ kicsit olyan, mint amilyennek sokan pl. a vallásukat élik meg, jó és rossz pontok járnak mindenért, s a cselekedetekkel és a lelkiismerettel való kalmárkodásban elvész a lényeg.
*** Szerencsére az Ólomerdő nincs egyedül, nem is olyan rég A látszat mesterei, illetve az Estvér is hasonlóan kellemes meglepetést okoztak, szóval nem kell félnem, úgy tűnik megvan a (modernizált) népmesei utánpótlás idehaza :-)

11 hozzászólás
pat P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Ez az olvasás újraolvasás volt. Nagyon szerencsés újraolvasás, méghozzá.
Mert öt és fél év alatt rengeteg minden történhet. Egy olvasóval biztosan. Néha pedig még a könyvvel is – itt például némiképpen átíródott, ami szerintem sokat használt neki.

Velem pedig nagyon sok minden történt mostanában, ami kicsit módosítja az optikát, amin keresztül most a könyvet nézem. Például olvastam egészen sok kortárs magyar fantasztikumot* – néhány nagyon rosszat, néhány nagyon jót, jópár közepeset, és pontosan látom, hogy ennél jobbat nemigen írnak errefelé. De még csomó világteteje-angolszász fantasztikumot is olvastam (Beagle, Gaiman, Valente szerepel itt a releváns és viszonyítási alapot kínáló szerzők között a jó oldalon, és bizony pl. Novik a szélesebb kitekintés rovatban), és pontosan tudom, hogy őket sem szoktam jelentősen jobban élvezni. És mondhatnám, hogy stílusban csak Beagle erősebb, de ez azért nagyon furcsa összehasonlítás lenne. :))

És persze nem kell párhuzamba állítani a történetet a „versenytársaival” ahhoz, hogy pozitívumokat mondhassunk róla. Igazán elképedtem, milyen árnyalt és lélektanilag hiteles karaktereket és motivációkat lehet elmesélni, ha csak egy csöppet is csavarunk a mesék jól bevált szimbolikáján. És olyan szép ez a szöveg, éppen csak nem túlírt és éppen csak nem nő túl a történeten, de pont jó így. És a vége, még mindig, a vége! KIcsit reméltem, hogy most más történik, mint a múltkor. De sajnos szerencsére sajnos szerencsére nem, minden azért nem lett átírva.
És most lássuk a folytatást.

*Olyat is ám, ami pont ugyanígy kezdődik: anyátlan, apjával élő kamaszlány átkerül egy másik, csodás világba, és ott lovon ülő, deli fiatalemberrel találkozik… Igen, nagyon különböző lehet két, ennyire hasonlóan kezdődő könyv ám. :)

2 hozzászólás
Qedrák P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Amióta a molyos létezésemet lassan körülszőtték a fantasztikumért rajongó felhasználók, azóta egyre többször botlottam bele ebbe a könyvbe, és nem szalasztottam el az alkalmat, amikor végre a könyvtár polcain is megtaláltam.
Felnőttmese ez, vagy legalábbis felnőttes mese, amelyet azok is bátran a kezükbe vehetnek, akik esetleg nem érdeklődnek a mesék világa iránt. Bár a mostanság született fantasztikus művek szeretnek sok helyszínnel és sok szereplővel dolgozni, az Ólomerdő annak ellenére érdekes világot tárt elém, hogy fél tucatnyi szereplőt és ugyanennyi helyszínt mutatott be, ráadásul a cselekménye sem egy ördöglakat. De valahogy így együtt mégis működött.
Eleinte a remekbe szabott próza szirénéneke vonzott magával, megcsiklandozva az érzékeimet és bevonva a történetbe. A könyv második felében ez a rendkívül fűszeres próza sokkal enyhébb ízeket vett fel, de addigra már a kiélezett konfliktusok benntartják a történetben az embert, még ha a vége talán egy kicsit hirtelen is érkezik meg.
A történetben mindenki cipeli a maga keresztjét, gordiuszinak tűnő csomókba ugrasztva az egyes szereplők viszonyát. A mesés szereplők persze átkokat viselnek, amelyek a maguk vastörvényeivel okoznak súlyos tehertételt minden egyes résztvevőnek. Mindenki megküzd a maga kihívásaival, korlátaival, átkaival, és ez a küzdelem mindenkinek hoz egyfajta győzelmet, vagy éppen ellenkezőleg, bukást. Meglepő módon egyébként azok, akik megbuknak ebben a küzdelemben, többnyire halállal fizetnek, aki pedig mégse, nos, azoknak sem terem sok babér a végén.
Viszont meglepő módon, bár látom, hogy született még folytatás ehhez a könyvhöz, valahogy annyira kereknek érzem, hogy nem érzem magamban a leküzdhetetlen vágyat, hogy most azonnal folytassam.

Bori_L P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Újraolvasás 2020.
Gondolkoztam rajta, hogy hozzátegyek-e bármit ehhez a csaknem hat (!!) évvel ezelőtti értékeléshez, ami önmagában is kerek. De most annyira másként éltem meg Emese és a Héterdő történetét, hogy egy kis kiegészítést azért ideírok.

Először is azt kell elmondanom, hogy Emese – minden kamaszos hisztije és fafejűsége ellenére – most egyáltalán nem idegesített. Sőt, továbbmegyek: nem is értem, hogy idegesíthetett valaha is. Magamra ismertem az ő konokságában, koravénségében, és a jövőbe vetett reményében (hitében?), hogy úgyis jóra fordulnak a dolgok. És nem csak a kamasz önmagamat találtam meg benne, hanem a mostani vadóc énemet is, aki ugyanolyan kitörően tud lelkesedni, mint haragudni, aki megteszi, amit meg kell tenni, és aki nem hagyja, hogy bárki beleszóljon az életébe.

Milyen furcsa, hogy ha erős karaktereket kellene felsorolnom, most rögtön három kamasz lány jut eszembe: Emese, Szeptember a Tündérföld-sorozatból, és Lyra Az Úr sötét anyagai sorozatból.

A másik említésre méltó dolog, hogy most sokkal inkább az árulásokra voltam ráhangolódva. Lóna anyja, az Özvegy, Firene, Lóna, István, Emese, Firtos és Tartód, Adél… talán Rabonbán volt az egyetlen, aki nem követett el árulást, legalábbis nem a jelenben. Mi visz arra embereket, hogy elárulják a szeretteiket? És mi tartja őket vissza ettől? És legfőképp – ha valaki elköveti az árulást, akkor már automatikusan rossz ember lesz, vagy csak egy ember, aki egy rossz döntést hozott?
                                __

Igen, igen és igen!

Öhm, azért megpróbálok határt szabni a lelkesedésemnek. Először is szeretném leszögezni, hogy bár csak a könyv második kiadását olvastam, az elsőt a borító alapján nem igazán venném le a polcról. Én már csak ilyen felszínes vagyok, ez van. Viszont a második kiadásnak gyönyörű a borítója (és a belső illusztrációk is), nagyon illik a meseregény hangulatához. De ha eltekintünk a külsőségektől, akkor is egy kincs ez a könyv: a szöveg annyira szép, hogy már önmagában ezért is megérte volna elolvasni. Már rögtön az első pár mondat után Catherynne M. Valente stílusa jutott eszembe, gondolom nem véletlenül. Csilla ugyanolyan könnyedén rajzol gyönyörű, eleven képet az olvasó elé, összefonódó mondatokkal, kiviruló szóvirágokkal. Maga a szöveg is olyan, mint egy erdő: ha nem figyel az ember, könnyen eltéved a rengetegben, aztán bolyonghat napestig, hogy kitaláljon belőle.

Szerencsére nem csak a szöveg szép, hanem a történet is. Sajnos nagyon régen olvastam magyar népmeséket, úgyhogy néhány utalás fölött biztosan elsiklottam, de azért az alapok megvannak, és a hangulat is nagyon magával ragadott. Mindenki azt lát bele a történetbe, amit ismer, hát én láttam bele mindenfélét, Fehérlófiát, hattyútündért, gonosz mostohát, klasszikus népmesés üldözős jelentet, hollótündért, rézerdőt, megbabonázott embereket. Jó, ezeket nem kellett különösebben keresni. De mit láttam még bele? Gollamot, hollókirálykisasszonyt, Apollóniát a Gergő-sorozatból, Szeptembert és Tündérföldet. Nem biztos, hogy ez volt a cél, lehet, hogy csak én képzeltem oda őket, de végül is ilyen a jó történet, nem? Mindenki azt lát bele, amit tud.

Megint csak visszatér Valente: az Ólomerdő (számomra) legerősebb üzenete ugyanaz, ami Szeptember kalandjainál nagyon hangsúlyosan jelenik meg: „vérnek már pedig folynia kell”, vagyis „mindennek ára van”, legyen szó tündérekről vagy emberekről. Mindenért fizetni kell, aki pedig megszegi az adott szót, éljen együtt a következményekkel.

Ami a szereplőket illeti: mind nagyon élőek voltak. Emese félig ember, félig tündér, szabadon járhat át a két világ között (ami egyébként maga is átjáró az emberi világ és Tündérföld közt), éppen kamasz, és mint ilyen eléggé idegesítő, viszont nagyon is hiteles. Azt hiszem. Mivel én nem vagyok félig tündér, ebben nem lehetek teljesen biztos, de nekem elég volt ennyi, hogy elhiggyem: lehet, hogy Emese mindössze pár utcányira lakik innen. A többi szereplő is szinte ijesztően emberi (még a tündérek is): nem feketék-fehérek, hanem színesek: szeretnék, de könyörtelenek, makacsok, és könnyen lobban a gyűlöletük. Ez nem csupán egy magyar népmesei elemeket feldolgozó meseregény (mythpunk!), hanem egy rendhagyó családregény is, a félig ember-félig tündér család múltjában súlyos titkok vannak eltemetve, és Emesével együtt az olvasónak is végig kell járnia István és Lóna (Apa és Anya), illetve Lóna és Firene történetének kibontakozását. Az ólomerdő nem csak a világok közt határt képző világ, itt zárul le véglegesen Emese gyerekkora is, kénytelen megtanulni, hogy semmi sem működik egyszerűen, és hogy a döntéseknek súlya van – nem csak a tündérek közt, hanem az emberek világában is.

Még tudnék oldalakon át áradozni a könyvről, de nem szeretném túl hosszúra nyújtani. Talán még annyi, hogy hátha ezek után Gödöllőt is kicsit jobban megkedvelem. Remélem, hogy
1. nincs harag a Valentéhez való hasonlítgatásért és
2. jönnek majd még más történetek is a magyar népmeserengetegből válogatva!

7 hozzászólás
Orsi_olvas>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Az Ólomerdő az idei évem egyik legnagyobb meglepetése volt.
Teljesen magával ragadott a könyv. Egyszerre modern és népmesei. Egyszerre napsütötte és borongós. Két világ határán egyensúlyoz: mese és családregény egyszerre.

Hihetetlenül fantáziadús és nagyon felkavaró. A Héterdő koncepciója nagyon tetszett. Ebben a különös tündérvilágban vannak sárkányok, csoda barackok, a szél fordultával változik a szereplők jelleme, a varázslatnak súlyos ára van és a felelőtlen ígéretek a halálnál is rosszabbak. A fák önálló életre kelnek, a Végzetnők pedig titokzatos minta szerint szövik a sorsokat.
Ebben a különös világban a szépséges királykisasszony kemény szívű és elcsábítja valaki más kedvesét, a megmentő lovag már elbukott egyszer, a főhős jó szívűsége nem nyeri el jutalmát.

Emese, vagy ahogy édesapja hívj Mese egy átlagos kislány, aki nem mindennapi helyzetben találja magát: gyerekkorának mesevilágában. A szülei boldogsága, sőt szabadsága a tét, felfedezi, hogy a folyton rajzolt irka-firkák hatalommal rendelkeznek. Útja során segítőkre és ellenségekre tesz szert, néha rosszul dönt, máskor jól. Nem csak a Héterdő különös ösvényein barangol, de a felnőtté válás keserves útján is. Felnőtt személyisége most formálódik. Nem csak Rabonbán, de én is kíváncsian várom ki lesz belőle ha felnő.

Csodálatos könyv a varázslatról és a mindennapokról. A szeretetről és annak áráról. A felnőtté válásról, a nehéz döntésekről, önmagunk és mások megmentéséről.

dontpanic P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Jó ideje kíváncsi vagyok erre a könyvre. A szerzőről a fordításai kapcsán már tudom, hogy gyönyörűen bánik a magyar nyelvvel, és interjúi, molyos aktivitása stb. kapcsán pedig egy szimpatikus személyiségnek tűnik. :) Több értékelésben is olvastam, hogy néhányan túlírtnak érzik a regény nyelvezetét, hát én meg akkor lettem volna csalódott, ha nem ilyen gazdag és lírai. :))

Érdekes ritmusa van könyvnek: lassan, mondhatni megfontoltan indul, a közepe egy kényelmes ügetés, aztán a végére úgy felgyorsulnak az események, hogy az utolsó ötven oldalt éjszakába nyúlóan olvastam, ami nem is tudom, mikor fordult elő velem utoljára. :)
Azt is olvastam az egyik értékelésben, hogy kíváncsi az értékelő, hogy vajon olyan valakinek mit mond a könyv, aki nem ismeri az eredeti mesei hátteret hozzá. Hát én nem ismertem, csak motívumokat, de szereplő neveket, sorsokat semmiképpen, és rendkívül tudtam élvezni így is a könyvet. :) Érdekes plusz ízt ad így utólag az a tudás, hogy minden szereplőnek megvan a maga népi eredete, de önálló történetként is abszolút megállta a helyét.

Szerettem ezt a kifordított mesei világot, ahol senki nem fekete és fehér, és a tündérek valójában emberibbek, mint ahogy azt ők maguk szeretnék gondolni. :) A kedvenc momentumom az volt, amikor spoiler

A lassan építkező ritmusával került hozzám is egyre közelebb a regény, és mire becsuktam, igazán a szívembe zártam a szereplőket, és alig várom a folytatást. :)

spoiler

AniTiger P>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Szövevényes, olvasmányos és nagyon izgalmas történet! Jól megírt, kegyetlen mese arról, hogy milyen az, amikor mindenki a „szemet-szemért” elvet vallja… és majd’ mindenki önző, meggondolatlan és nemtörődöm.
Bánom, hogy nem olvastam el hamarabb, mert már nem tombol bennem a tündéres és Tündérvilágos könyvek iránti láz. Furcsa, torz tükre a tüneményes „Nagy, Gonosz Sárkány elrabol Pici, Védtelen TündérHercegnőt” -sztoriknak – biztos, hogy néhány klasszikus tündérmesei vonulatra másképp gondolunk az Ólomerdő után. A legjobban Rabonbán és az ő háttértörténete tetszett, a másik kedvencem Firtos-Tartód és a sztorija(-juk) volt. Szerettem az összetettségüket, jól kitalált karakterek.

Tetszett, folytatni fogom.

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/03/kcs-olomerdo.html

>!
GABO, Budapest, 2014
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636899004 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah
2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Az első, amire rájöttem az Ólomerdő olvasása közben, hogy mennyire szeretem a finoman magyar ízű regényeket, amikor a nyelvi szépség már önmagában érezteti velem, hogy nem fordítást olvasok – s akkor még el sem jutottunk Gödöllőig. Egyszerűen jó elmerülni a szavakban, lassan sodródni velük, hátha a végén elérünk valahova.
A második, amire rájöttem az Ólomerdő olvasása közben, hogy mennyire szeretem a nem tolakodóan leleményes ötleteket. Amikor nem akar hirtelen manipulálni, nem válik hatásvadásszá, nem akar rám erőltetni semmit, csak elegánsan meghúzódik a háttérben, hátha rátalálok a mese sorai között. Továbbá imádom a fémerdők koncepcióját, amiért olyan izgalmas módon lesz modern a tündérerdő (és mert tökéletesen rímel a betondzsungeles rögvalóságunkra).
A harmadik, amire rájöttem az Ólomerdő olvasása közben, hogy tulajdonképpen akkor is képes vagyok megszeretni egy könyvet, ha karaktereinek többsége nem túl szimpatikus, sőt, kifejezetten ellenszenves olykor. De talán csak azért, mert soha nem voltam tinilány.
Az utolsó, amire rájöttem az Ólomerdő olvasása közben, hogy a fennen világító „folytatása következik” felirat ellenére sem tudom, szeretném-e olvasni a folytatását. Mert félek az elkövetkező irányoktól. Mert ez így volt szép önmagában.


Népszerű idézetek

Nita_Könyvgalaxis>!

Félelmetes, ha a felnőttek sírnak – azért vannak, hogy a gyerekeket vigasztalják, de ki vigasztalja őket ?

7. oldal

Shanara>!

A meséket érteni kell; nem megélni.

300. oldal (Delta Vision, 2007.)

17 hozzászólás
Bence P>!

A gyerekeknek, akik voltunk; a felnőtteknek, akik lettünk.

Ajánlás

2 hozzászólás
Paan>!

Minden ott kezdődött, a Rengetegben, az ezüstfényű fák alatt, a kék árnyékokban, azzal a hollóhajú lánnyal és az ígérettel, amely mögött nem volt ott a szíve, és amelyet soha nem lett volna szabad megtennie.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rengeteg
1 hozzászólás
Shanara>!

Az emberek is fizetnek minden tettükért. Ha másként nem is, hát úgy, hogy együtt élnek a következményekkel.

302. oldal (Delta Vision, 2007.)

1 hozzászólás
Lahara IP>!

– Én hős bátyám – mosolygott rá csúfondárosan. – Oké, seggfej volt, de ezt az első randin nem lehetett tudni. Mi lesz, ha a te lányod is fiúzni kezd?
– Mit tudom én… Szögesdróttal veszem körül a házat és veszek egy irdatlan nagy mordályt.

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adél · István
2 hozzászólás
Shanara>!

A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak; ki-ki életével irányíthatja azt. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.

167. oldal (Delta Vision, 2007.)

Shanara>!

[…] ha valaki életében csoda történik, nem szabad elszalasztania, még ha nem is tudja, mi lesz a következménye.

60. oldal (Delta Vision, 2007.)

Chöpp P>!

Elég, ha meghallgatsz. Nem kell mindig mondani valamit.

49. oldal

AniTiger P>!

A szerelem csak a nemtőknek és tündéreknek való. Meg az embereknek. Származik is bajuk belőle épp elég.

198. oldal, IV (GABO, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: szerelem

A sorozat következő kötete

Ólomerdő sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Houck: A tigris átka
Neil Gaiman: Coraline
Neil Gaiman: A temető könyve
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Munkácsi Gabriella: A sziget vadásza
Nyulász Péter: Helka
Böszörményi Gyula: Rúvel hegyi legenda
Andri Snær Magnason: Időláda
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Shannon Hale: A Mesehősök Végzetkönyve