Értékelések 42

enigmakata>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Faltam a sorokat, hogy tudjam, mi a történet vége.
Aztán a könyv közepénél megtorpantam – tényleg tudni akarom, mi lesz a vége?
Akkor már sejtettem, „mire megy ki a játék”, nem is kellett a megérzésemben csalódni.
Tökéletes, keserédes vég. (Vagy új kezdet?)
Most pedig a maratoni trilógia-olvasás után, a lelkem és én, feldolgozzuk, amit kaptunk.

VeronikaNy>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Van az a helyzet, amikor gyereked olyasmit csinál, amiért egyrészt élethosszig szobafogság, másrészt a büszkeség könnycseppjét elmorzsolva öleled át, na az írónő csupa ilyet csinál ebben a trilógiában, nem tudom, hogy földhöz vágjam-e, vagy imádjam, de inkább imádom. Emese és családja, esetleg a tündérek, sárkányok sorsa a tét? Kb minden, miközben semmi nem díszlet, mindennek oka van, tökéletesen egyensúlyoz a két téma között, miközben azok végig reagálnak egymásra. Ebben a tündérmesében tovább boncolja a családi traumákat, a szülő-gyermek viszonyt, a szavak és a tettek súlyát és következményeit, hogy mi tesz hőssé, és a veszteségeket. Főleg a veszteségeket.

domkati>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A trilógia befejezése méltó a korábbiakhoz. Számomra ennek a harmadik kötetnek legfontosabb gondolata volt – amellett, hogy lassan egyértelművé válik minden szereplő feladata és a végkifejlethez jutnak a cselekmények, amelyeket az Üveghegy eltörése indított – , hogy ki tekinthető hősnek/kiválasztottnak, jól értelmezik-e a jóslatokat, esetleg túl sok jelentőséget tulajdonítanak egy-egy jelenségnek. Hárman is megjövendölt Ezüstkéznek tekintették magukat, így a kedvenc részem lett, amikor ezt egymással megosztják (nem épp békés körülmények között).

Hihetetlen, mekkora kavarodást tud okozni egy Végzetnőnek felsejlő kép…

Emese komoly jellemfejlődésen esik át, rengeteget változik az első kötetben megismert kislányhoz képest, felnőtté válik, megszokja fél karját, igazodik az emberi után a tündér világhoz, képességeit magabiztosan használja és felelősséget vállal saját és mások cselekedeteiért. Szerintem neki jutott a legtöbb feladat, kihívás és szenvedés – ehhez képest Rabonbán élete szív nélkül, Lóna és Firene átka és rabsága, István feltámadása és az azzal járó következmények, Hercsók emlékek megsemmisítésére tett erőfeszítései, Ünige és a három Végzetnő áldozata semmik Emese terheihez képest.

A végére – stílusosan – minden szál elvarrásra kerül/beleszövődik az új világ szövetébe. Szép és magasztos történet!

shizoo I>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Mint az ide-oda guruló gesztenye a tálban, úgy zörögnek bennem a leírhatatlan mondatok – mert ti itt vagytok, én meg ott: ti itt, olvasáson innen, míg mi, akik már olvastuk, könnyeket nyelő Óperenciáján messze túl. Nem vehetek, nem vehetünk el tőletek egy érzést sem, ami ebben a mesében bolyongva elfoghat, azzal, hogy világba kiabálom, ami rabul ejtett benne. Immár harmadszor… Nincs szívem, elvenni tőled az élményt, kedves olvasó, hogy így kapd, ebben a Csilla által megálmodott, annyi elhallgatás, óvás, félrecsúszó szeretet vezérelte, fájóan ismerős rendben – így írtam először az Ólomerdő után. Nem mutatom be, csak morfondírozok körülötte, azt remélve, hogy ennyi elég. Hogyha látod, mennyi (mennyiféle) gondolat ébredt belőle, tán elég lesz, hogy te is gondolni vágyj általa. Hogyha látod az elragadtatásom, te is hagyod elragadni magad – mantráztam az Üveghegy meghasadt, éles törmelékén való átbotorkálás után. Nem mesélhetem el, egy porcikáját se, egy fikarcát, sörtéjét, sárkányfark-végi pikkelyét se – így mondom most. Ugye, háromszor kell kimondani? Hogy a tündevilág szíve, lelke, szabályai szerint teljesüljön?

Pedig idézni akartam. Mondatok sorsrejtő szövetét bogozni a szemetek láttára, de nem tehetem. Legszívesebben csak annyit írnék, hogy ezzel a három könyvvel lett a szememben a fantázia magyar irodalma végleg nagykorú. Nem lebecsülve az egykori magyar szerepjáték-birodalom környékén dolgozó imádott nagymestereket, nem kicsinyelve senki korábbi, vagy jelenlegi mesélőt – nem nyúzva ezzel a magasztalással irhát és bőrt, hogy mást ne mondjak –, de ez a történet, ez az írójából annyira nehezen, évtized alatt kiszakadó Mese tényleg másik liga. Peter S. Beagle, Le Guin, Robert Holstock mélysége s világot láttatása, fantasy varjútollaiba bújó hattyú szépirodalom. Nincs benne csalás, és miközben Tündérország mélységeit is belakja, odafújja a szelek, a felhők, a sötétülni hajlamos horizont távlatát így a végére, közben rezzenéstelen kézzel tartja az első kötet kamarai felvezetésének közel hozó optikáját a hősein. Morfondíroztam rajta, hogy ez nem filmesíthető meg. Mert a java belső történés.

Belső történés a kiválasztottságról. A bizonytalanság lelket satuba fogó érzését pengetve az elrendelt sors hajszálakból font húrjain. Hiszen melyikünk tudja valóban, teljes szívvel kijelenteni: erre születtem? S vajon tényleg jó volna-e, ha tudnánk? Ezt a Mesét az elbukó kiválasztottak szinte soha se mesélt, kegyetlen, halottra hűlt történeteinek szele fújja. Miközben élteti a mesélést, és megtiszteli a hagyományozott népmesét. Azt a kincset, amit talán még megszokásból olvas este a szülő az ovisának, amit a kisiskolás kezébe nyom: ez való neked. Így kell újramesélni, hogy látsszon: Szépország történetei mindenkinek valók – mert azok a könnyen átélhető mesei nehézségek ilyen mélységes szakadékok fölé vertek képzelet-hidat. Hogy attól volt népmese, mert egymásnak mesélték, mindig mást, mindig kicsit másképp, nyomot hagyott rajta a mesélője (kinek-kinek mástól keserű) szája íze. Csilla története felnőtt, s ahogy az eltüntetett erdők helyén partot mosó Óperenciás tenger hullámai csobogják, azt én se szánnám az aprónépnek. Pedig ez butaság. Hiszen a mese tükör, és akkor mutat sorsot, ha az élet látszik benne, apró-cseprő kis örömek és csalódások, és azok a nagy pillanatok, amiket mindannyian mesélni vágynánk – ha lenne bennünk elég varázserő hozzá. Mi az aprónépet az örömre készítenénk – a boldogan éltek, míg biztonsági játékára. Ez a Mese nem ér véget ott.

Ez a mese teljesebb cseperedés. Világfa-ültetés. Az egykor Ártány által felszaggatott rend hiány-tömése. Mert ott hagy el, veszteségek után, mégis, a reményben. Hogy gyökeréből új fája ered. A Halál gyökeréből sarjadzó élet új Világfája. Ennek a szónak minden aktuálisan használt, zászlón lobogó rém-ízét elfelejtetheti ez a megtisztelt mese. Bonyolult, szép irodalmi szerkezetben, kisregénnyel a nagyregény előtt, akárcsak az előző kötetében. A nézőpontváltás világot teljesítő gesztusával újfent. Borzongató volt, amikor megértettem, hogy Rabonbán elbeszélését igazából hol, milyen lépcsőn mélybe ereszkedés közben hallgatom. Mert bevillant a kötetet nyitó kisregény – de nem a részletek, nem is a lényeg, hanem mint egy gyönyörűen rajzolt iralás: az érzés, amit bennem keltett. Az összes rezonancia, amit az olvasásakor éreztem. És ettől tágult égbe nyitott barlangcsarnok-nagyra az a pár, jól megválasztott szavú mondat, ott, ahol eszembe jutott. Ahol az is hallotta, akinek ez a címlapon szégyenbe hajtott fejű hős elmeséli. Ahol hallotta a Mese a saját sorsának szívet tépő rezonanciáját. Hogy hőssé válni annyit tesz: lemondani róla.

Mindezt úgy, hogy egészében maradtak benne hibák, apró repedések simára csiszolt kavicsán, amibe belekapaszkodhatna a kritika. Ez a három könyv egyetlen történet, s akkor jársz a legjobban, ha egy lélegzettel olvasod. Hogy úgy fogyjon el a levegőd, ahogy a hőseinek nem egyszer – s hogy érezd, hányszor akart volna másképp lekerekülni. Hogy igazán értékelni tudd az írója magát is tépő kíméletlenségét. Nekem a hibáitól válik valódivá. Valahol azt remélem, Kleinheincz Csilla mesél még – nem ezt (jaj, nehogy ezt!), de ugyanilyen kérlelhetetlenséggel. Holott érzem, tudom, ami ennyire nehezen nyert formát, az megismételhetetlen, és nem is szorul ismétlésre. Hogy hálás lehetek akkor is, ha eztán ez a tündérlelkű lány megmarad a mások meséi hiteles tolmácsolójának, mások meséi kertészének – s hogy hálás lehetek, hogy ezt a könyvét legalább elolvashattam. Talán magammal viszem, ezt is, oda is, ahol majd rólam csiszol le minden sallangot a létünk elnyelő, mindenkire váró ezüst tó.

Zsoofia>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Kiváló!

Határozottan megkönnyítettem volna a helyzetemet, hogyha újraolvasom legalább a második részt.

A kötet elején egy kis kitérővel megkapjuk a Sárkányfi előzménynovellát, amiben Rabonbán gyerekkorába kalauzolnak el minket, és őszintén, én még gyereket nem sajnáltam annyira, mint őt. A manipulatív környezet, amibe került, nem adott neki más lehetőséget, mint a bukást, hamarabb lett hős, mint ember, pedig ez még fordítva se működik értelemszerűen.
Ezzel párhuzamosan a kötetben csodálatosan be van építve, hogy spoiler nincs eredendő gonosz, mindenki a saját meggyőződése szerint csinálja azt, ami szerinte a legjobb.

Ezen felül ez még mindig egy mese, a szó jó értelmében írt, felnőtteknek szánt mese, amiben nincsen mindenkinek boldog vége, a herceg nem nyeri el a hős leány szívét (erre mondjuk Csilla nyilatkozataiból fel lehetett készülni), és valószínűleg a trilógiának is köszönhető, hogy ez a folklór (jelen esetben ballada) alapú, mesés alzsáner az, ami talán a legközelebb áll a szívemhez. Remekül átadja a hangulatot, amit szeretne, csodálatos prózája van.

Az vagy, aki lenni akarsz.

1 hozzászólás
mani12>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

„Az igazi borzalmak mélyre ékelődnek.”

Nem könnyű megszólalni ezután a rész után sem. Ha valaki azt gondolná, hogy az első két résznél már nem lehet komorabb, akkor azt kell mondjam, hogy de, lehet. Az egész könyvöt átjárja egyfajta nyomasztó hangulat, azonban Emesével együtt érezzük a bizakodást, hogy majd ő lesz az a hős, aki megmenti Tündérországot, megmenti a Rengeteget. Aztán jön a kőkemény valóság, és Kleinheincz Csilla ott áll mellettünk, hogy a könyv felénél a nyakunkba zúdítsa a váratlant. spoilerAmikor olvastam körbenéztem a szobában, hogy valakihez oda tudjak fordulni, hogy megkérdezzem, hogy ez most mi? Hogyan? Miért?

Azt hittem neki és Rabonbánnak jár a happy end, mert valahogy mindig olyan közel éreztem egymáshoz őket, mintha a történt fonala is afelé haladt volna, hogy nekik együtt kell lenniük. De ez nem az a mese. Ez nem is mese. Hanem a kőkemény valóság fantasyval megfűszerezve és mesei elemekkel átitatva. Sokkal komolyabb mondanivalóval van átszőve, mint egy romantikus szerelmi szál, és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt most nem ez a fontos, hanem a próbálkozás, a jobb világ elérése, majd az elbukás, a bűnhődés és vezeklés. Mert mindannyian próbálkozunk életünk során helyesen cselekedni, ami szándékainkkal ellentétben nem mindig sikerül. Hercsók a maga megtestesítője ennek. Azt hitte jót cselekszik, de csak még nagyobb problémát kavart. Az emberek, és ezesetben a tündérek is, gyakran beleesnek abba a hibába, hogy nem értékelik azt, amilyük van, és olyan dolgokra vágynak, ami a másiké. Hercsók irigyelte az embereket, mert csak egy életet élnek, nem születnek újjá régi életük emlékeivel, és azt az egy életüket próbálják úgy leélni, hogy a lehető legjobb legyen. Ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarta érni hibásak voltak, így meghasadt a világ.

Rabonbán Halállá válása sem volt előre sejthető, de legalább ő az, aki elérte azt, amire mindig is áhítozott, hős akart lenni. Ezt nevelték belé már fiatalkora óta, így az, hogy átvehette a Halál szerepét – és ezzel segít másoknak, de egyben meg is menti a világot –, fontos mozzanat volt életében. Emese végül a szabad akarat mellett dönt, és halála után eldöntheti, hogy újjá akar e születni, vagy eltávozik végleg, ez ad némi pozitív kicsengést a történetnek, de teljes feloldozást nem ad az olvasónak, és Lóna folyamatos veszteségei mellett nem csukjuk be boldogan a könyvet az utolsó oldal után. De ez cseppet sem von le a könyv értékéből. :)

Nincsenek szavak arra, hogy Kleinheincz Csilla milyen fantasztikusan szőtte ezt a történetet. Kiszámíthatatlan, izgalmas, tanulságos és valódi. Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik el szeretnének veszni egy másik világban, ahol folyamatos harc vár a szereplőkre. Nincs romantika, nincs vidámság, mégis húz magával a történet, mert tudni akarod hová lyukad ki a félig ember félig tündér Emese sorsa. Hogyan válik kislányból Ezüstkezűvé, és hogyan birkózik meg számtalan veszteséggel rövid élete során.

https://laykenreads.blogspot.com/2021/02/kleinheincz-cs…