Ezüstkéz (Ólomerdő 3.) 76 csillagozás

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Eltört ​a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.

Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2019
504 oldal · ISBN: 9789634069362
>!
GABO, Budapest, 2019
504 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634069119 · Illusztrálta: Cserny Timi Pookah

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Rabonbán · Firene


Kedvencelte 11

Most olvassa 8

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

_… majd mind boldogan éltek, amíg…_
Nem, ez nem az a mese!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csak személyesen ismerem az írónőt, de részt vettem egy eseményen tavaly nyáron, ahol a már majdnem kész regény több részletét is felolvasta néhányunknak, úgyhogy most, mikor a kész könyvet olvastam, a szöveg gyakran az ő hangján, az ő hangsúlyaival csendült fel a fejemben. Ez pedig bizonyos értelemben zavarba ejtően intim élmény volt.

Bár az egyik legnagyobb fordulattal spoiler tisztában voltam, de ez mit sem vont le a szöveg átütő erejéből. Én a regény olvasása során javarészt el tudtam vonatkoztatni a korábban hallottaktól, és legalább annyira feszülten vártam, hogy választ kapjak a Hogyan és miért? és a Hogyan tovább? kérdésekre, mintha mit sem tudtam volna ezekről a részletekről.

Attól, hogy tudtam, mi következik, még nem lett kevésbé erős spoiler hatású az a bizonyos esemény. S az, hogy ebből a helyzetből milyen, még az eddiginél is mélyebb dráma bontakozik ki, és hogy milyen módon tudja spoiler Csilla feloldani a kínzó kérdéseket folyamatos feszültségben tartotta az olvasói énemet.
Aki eljutott az sorozatban idáig, nem fog meglepődni, hogy drámai helyzetekből a trilógia záró kötetében egyébként sincs hiány. Már az előző részek kapcsán is írtam, bármennyire is népmeseinek tűnnek az alapok, de valójában a sokkal komorabb hangulatú balladák adják meg ennek a történetnek a mágikus gyökereit. Az Ezüstkézben pedig a balladák szabályai szerint számos szereplő szembesül azzal, hogy a szándékaik és a tényleges tetteik következménye között milyen irgalmatlan mély a szakadék. Olyan szakadék ez, amelynek peremén egyensúlyozva és a mélységet bámulva nagy a csábítás, hogy bele is vessék magukat…

Az írói mondanivaló azt hiszem, hogy ebben a kötetben lett a legrétegzettebb és itt érett be igazán. A felnövés történetként induló, családi traumákat érzékenyen bemutató ifjúsági regény bábját már az Üveghegyben levetkőzte a történet: ott már kőkeményen központi szerepet játszott, hogy mindennek ára, és minden szónak súlya van. Azonban azok a megpróbáltatások, erkölcsi és morális dilemmák, amelyekkel az Ezüstkéz cselekményének bonyolítása során a szereplőknek meg kell birkózni már olyan kegyetlenek, hogy bárkit megtörnének.
De jobb, ha nem feledkezünk meg arról, hogy Tündérországban nem attól válik valaki hőssé, hogy bátran meg mer küzdeni a világot felzabálni kész elátkozott sárkánnyal, hanem attól, hogy képes szembenézni azzal az összetört tükörrel is, amelynek minden egyes szilánkjában egy-egy újabb hibája rajzolódik ki fájdalmasan.
Ebben a részben már szinte csak Tündérországban zajlanak az események és bár továbbra is tinédzser Emese marad az egyik főszereplő, de a többi szereplő is több teret kap. Nem csak Lóna, Firene és Kő kerülnek még inkább fókuszba, ahogy az várható volt, de Tündérország megszokott rendjének felborítását drámai módon elérő Hercsóknak, a szarvas-tündérnek a lelkét rágó vágyaiba és félelmeibe is bepillantást nyerünk, és végre töviről-hegyére megismerhetjük Rabonbán elátkozásának keserű históriáját, továbbá megtudhatjuk azt is, hogy ki és miért rabolta el tőle a szívét hosszú-hosszú idővel ezelőtt.

S bár értettem Emese dühét, csalódottságát és kétségeit, átéreztem Lóna szenvedését, aki anyaként és feleségként is számos rossz döntést hozott, amelyek következményeivel meg kell tanulnia együtt élni, de vajon mit árul el az én törött tükörképemről, hogy a könyv szereplői közül Rabonbánnal, a szívtelen Fekete Herceggel találtam magam önazonosnak?

pat P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Mert a fontos dolgoknak mélyük van. Mélye van az erdőnek, a kútnak, a szakadéknak. A történeteknek, meséknek, mítoszoknak. A léleknek. A szívnek.
Meg ennek a regénynek is. Talán több is…

A trilógia zárókötete bizony nagyon okos és érzékeny, nagyon bevállalós, nagyon felnőtt könyv lett. Szövegileg gyönyörű, története, mondanivalója ezerféle értelmezésre csábít, az érzelmi íve pedig egyenesen káprázatos, katarzis is van a végén. (Mondom mindezt úgy, hogy konkrétan engem ebben a két hétben pillanatban valami miatt annyira nem tudott bevonni.)

És nagyon régen lepődtem már meg olvasás közben olyan isten igazából. Hát most sikerült jó alaposan.

Chöpp P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Mindhárom rész gyönyörű, izgalmas és olyan emberi (tündéri) dolgokat feszeget, ami alapjaiban határozza meg az embereket (tündéreket, és sárkányokat), és a kapcsolatokat. Színvonalban együtt van mindhárom, de nekem mégis ez az utolsó a szívemhez legközelebb álló kedvenc. Nemcsak azért, mert összefutottak a szálak és minden szép, kerek, lezárt egységként áll előttem, hanem mert az eddig csak pedzegetett tanulság, hogy a mesék bizony nem színpompás cukorszirup és szivárványmenta cukiságok, végleg megerősítést nyert általa. Mert a valódi mesék olyanok, mint az angyalok: szépségesek, irtózatosak, megvesztegethetetlenek és félelmetesek. Egész valójukat átszövi, át meg átjárja a tragédiákkal és a meg nem valósult vágyakkal terhes kiküszöbölhetetlen valóság. A félelmeink, a csalódásaink, a hiúságunk, büszkeségünk, átkozott fennhéjázásunk, egónk heggyé duzzasztása, ártatlan gyermeklelkünk megtagadása, és még sorolhatnám.
Mert ez valódi mese volt. Kleinheincz Csilla nagyon jól ért a klasszikus mesék izgalmas átirataihoz. Igazi vérprofi benne. Üdvözlöm jó szokását és kívánom neki: Isten tartsa meg és hagyja jó sokáig kiteljesedni ebben a tevékenységében!

ViraMors P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

A mesebeli menyegző nem garancia a boldogságra.

Eltörtük a világot és nem gondoltunk arra, hogy más is eltörik.

Tudod, a halálnál nincs őszintébb dolog a világon.

Sorsok. Jóslatok. Kiválasztottak. Torkig van az egésszel.

Felnőttünk.
Túllépve a csetlő-botló, önmagát kereső tinilányon, az egymást és önmagukat kutató, apránként meg-megismerő anyán és lányán – kettőjükön túl, mégis velük együtt belevágva az újabb utazásba: ezúttal Szépország sorsa a tét.
Az Üveghegy meghasadt, a változás végleges és visszavonhatatlan, és csak a hősön múlik, hogy ez végül mit is jelent. De ki a hős, és miben áll a feladata? És egyáltalán: képes lesz rá?

Ez a könyv egyszerűen gyönyörű: kívül, belül, kinézetében és történetben is. Váratlan, meglepő, megható és kemény. És én minden sorát imádtam, akkor is, amikor éppen alig akadt rá időm.
Visszagondolva az előző két részre, azt hiszem, valami sokkal mesésebbet vártam, mondhatnám úgy is, hogy kedvesebbet. spoiler Amit kaptam, sokkal erősebbnek, de sokkal őszintébbnek érzem, és rengeteg gondolkodnivalót adott. Felelősségről, kötelességről, döntésekről, következményekről és elfogadásról.
Remek befejezés, csak ajánlani tudom.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Ólomerdő 3

Ez is nagyon jó rész volt, rendkívül tetszett, rég vártam már, hogy olvashassam.
Rengeteg izgalom volt benne, és bizony sokszor meg kellett könnyezni egy-egy részét.
Emese imádni való volt, remekül helytállt, sok veszedelmes helyzetbe került. Rabonbán már csak a vége felé kapott szerepet, de addig nagyon veszedelmes és vérfagyasztó dolgok történtek. Egyáltalán nem volt igazságos, ami Rabonbánnal történt, nem önzésből követett el 13 éves korában hibát, egyáltalán ne volt jogos megátkozni érte.
Az agancsosok teljesen idióták voltak, különösen a férfi, vélt jóslatok miatt majdnem világvégét okozott, amit másoknak kellett helyrehozni.
Azért vérzett a szívem a végén, bár a fülszövegben trilógia befejező részének írják, de mivel nem írja a moly, hogy lezárult a sorozat, reménykedem folytatásban, ami új utakat hoz létre kedvelt szereplőimnek.

Bori_L P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Több, mint fél éve keresem a szavakat ehhez az értékeléshez, és ha nem erről a könyvről lenne szó, akkor talán el is engedném. Nem tudom, miért ilyen nehéz összekaparni a mondatokat. De hát vannak olyan könyvek, amikről úgy érzem, hogy elég lenne csak azt mondani, hogy „ez csodálatos, olvassátok!” – és az Ezüstkéz is ezek közé tartozik. Az értékelés az első két részre nézve spoileres részeket is tartalmaz.

Bár az Ólomerdő történetét szinte kívülről tudom, az Üveghegyből sokkal inkább Lóna története maradt meg, mint Emeséé, úgyhogy első olvasásra nem is igazán emlékeztem, hogy honnan indulunk, hol ért véget az előző kötet. Utána elolvastam egyben az egész trilógiát off, és így jobban helyükre kerültek a dolgok.

Szóval, az van, hogy a tündérek földje sosem volt gyerekmese, de ez a rész már a maradék ifjúsági regény jellemzőit is levetkőzte, kifejezetten nem gyerekeknek szóló történet. Az elején megismerkedünk végre Rabonbán múltjával, egy lenyűgöző, ugyanakkor fájdalmas életúttal, tündökléssel és bukással, vággyal, átkokkal. spoiler Fekete herceg. Sárkányfi. Ezüstkezű. Áruló. Átkozott.

Rabonbán történetét követően pedig következik a végső harc: a tündérek harca a sorssal, az emlékekkel spoiler. És ez az egész annyira szép és annyira bonyolult, hogy én most itt nem is vállalkoznék arra, hogy sokat mondjak róla (talán majd egyszer, valahogy a tizedik olvasás környékén). A lényeg talán az, hogy Emese is felnő spoiler, és el kell döntenie, hogy milyen szerepet vállal magára: spoiler Szóval ez a történet valahol a felelősségről, a döntésekről és a következményekről szól. De szó valahol a nagyravágyásról és az önelégültségről is, meg arról a bizonyos jó szándékról, amivel a pokolba vezető út is ki van kövezve. Meg az életről, az emlékekről és a halálról.

Méltó befejezése ez a sorozatnak. De reménykedem, hogy nem búcsúzunk el végleg Héterdőtől és Szépországtól, mert annyi történet, ennyi mese van még, amit szeretnék megismerni! Firenéről, Lónáról, a csillagfalvakról, a sárkányokról…

2 hozzászólás
Zsoofia>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Kiváló!

Határozottan megkönnyítettem volna a helyzetemet, hogyha újraolvasom legalább a második részt.

A kötet elején egy kis kitérővel megkapjuk a Sárkányfi előzménynovellát, amiben Rabonbán gyerekkorába kalauzolnak el minket, és őszintén, én még gyereket nem sajnáltam annyira, mint őt. A manipulatív környezet, amibe került, nem adott neki más lehetőséget, mint a bukást, hamarabb lett hős, mint ember, pedig ez még fordítva se működik értelemszerűen.
Ezzel párhuzamosan a kötetben csodálatosan be van építve, hogy spoiler nincs eredendő gonosz, mindenki a saját meggyőződése szerint csinálja azt, ami szerinte a legjobb.

Ezen felül ez még mindig egy mese, a szó jó értelmében írt, felnőtteknek szánt mese, amiben nincsen mindenkinek boldog vége, a herceg nem nyeri el a hős leány szívét (erre mondjuk Csilla nyilatkozataiból fel lehetett készülni), és valószínűleg a trilógiának is köszönhető, hogy ez a folklór (jelen esetben ballada) alapú, mesés alzsáner az, ami talán a legközelebb áll a szívemhez. Remekül átadja a hangulatot, amit szeretne, csodálatos prózája van.

Az vagy, aki lenni akarsz.

1 hozzászólás
zamil>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Nagyon nehezen kaptam el a fonalat, olyan rég olvastam az előző részeket. Bajban is voltam az elején, mire visszatértek a szereplőkről az emlékeim.
Magáról a történetről nem is szeretnék semmit mondani, inkább arról ejtenék szót, hogy ahogy mennyire éret lett ez e könyv. Mennyire érezni benne a fejlődést az előzőkéhez, mennyire látni, ahogy a karakterekkel az idő múlásával (és itt nem csak a történet béli idő múlására gondolok) felnőttek. Ez ami igazán bennem maradt és ami miatt később egyben is el kell olvasnom a trilógia könyvet. Mert megérdemli ez a mű, hogy eggyé váljon, és újraértékeljem.

Odett>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Olyan fennkölt és éteri a történet, mintha egy titkos misén cerebrálná egy elfeledett vallás főpapja, sok beavatáson átesett híveknek. Minden várakozásomat felülmúlta, sok könyv volt idén, ami lehozott az irodalomról, de ez a történet visszaadta most a hitem újra az olvasás és az írott szó erejében. Pont jó volt karácsonykor olvasni, így kicsit jobban megérintett ennek az időszaknak a misztériuma, maga Mese ( beszélőnév) története is megváltastörténet. Most meg „okoskodhatnék” egy sort, hogy milyen mesterien lett újraértelmezve a hős útja és szerepe, Joseph Campbell csettintene egyet, komolyan, de nem fogok, bízom benne, hogy nálam jartasabb fantasyolvasók majd megteszik ezt :)

A_Nagy_Levin P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Az Ólomerdő trilógiát kötelező olvasmánnyá tenném a zsáner rajongói számára.
Sok mindent látok ebben: Robin Hobb érzelem- és karaktervezérelt történeteit, a mesékből építkező fantasyt, ami fütyül Tolkienra (milyen jól teszi!), és közben pontosan követi a mesék történetrendezési elveit. A leszámolást a harminc évvel ezelőtti epigonfantasyvel. Ez nagyon erős gondolatom: amikor az Ólomerdő megjelent, új volt az, ahogy és amiről írt, meg merem kockáztatni, hogy a Karnevállal, a Pokollal és a Rádiumember magányosságával együtt jelölte ki, merre vezet a zsáner honi útja. Mostanra magától értetődőnek tartjuk azt, ait akkor az alapjául választott. És ezt a változást érzékeltem a történetben is, ahol már nem az a kérdés, hogy ez miképpen működhet, hanem az, hogy miképpen mondhat olyasmit, ami a felnőtt nemzedéknek is érdekes?
Mindig is egy kicsit apaként nézem az Ólomerdőt, és most meg kell állapítanom, hogy a történet beteljesítette az ígéretét, a történet is felnőtt, elvégezte a feladatát, hős lett. Nagyon örülök, hogy ezt, a hősséget veszi fókuszba, mert ez szerintem az, ami érdekes általában is az irodalomban, a belátások önmagunkról és a másik emberről, a vizsgálata annak, mitől cselekszünk úgy, ahogy, mikor vagyunk még azonosak önmagunkkal a körülmények között, miért lépünk ki a szerepünkből, miért ismerjük fel a szerepünket annak, aminek felismerjük? Szóval, számos kérdés. De a gyerekek egyik feladata megtalálni a maguk válaszait ezekre a kérdésekre, és az Ólomerdő megtalálta.
Köszönöm az elmúlt tizennégy évet.


Népszerű idézetek

Chöpp P>!

Nem lehet a tiéd, amiért nem vállalsz felelősséget.

94. oldal Sárkányfi

Kapcsolódó szócikkek: felelősség
K_A_Hikari>!

„Csitt, csitt, minden rendben lesz.” A nők legősibb varázsigéje ez.

K_A_Hikari>!

De a tündérek – és az emberek – nagyon gyakran kevesebbnek mutatják magukat, mint amennyit szerintük érnek.

NewL P>!

Van, ami megfordíthatatlan. Nem azért, mert ne lehetne megpróbálni megfordítani. Hanem mert nem maradhatsz meg önmagadnak.

Chöpp P>!

– Rabonbán. – A fiatal kedvesen közelebb hajolt a felszínhez. – Tudod, mi az a király…?
– Uralkodó – vágtam rá ingerülten.
Szolga – mondta a középső. – Minden hatalom szolgaság.

94. oldal Sárkányfi

Kapcsolódó szócikkek: hatalom · Rabonbán
Chöpp P>!

Hallgatnak, és a világra gondolnak mindketten, amelyet annyira szerettek volna megváltoztatni, és amelyért mindent föladtak, hogy most képtelenek kimenni, és szembenézni vele.
Ezért csak üldögélnek, és néha kimernek egy-egy mondatot a kútból, ahová a szavaikat temették, és egy idő után megfogják egymás kezét.

494. oldal

NewL P>!

És Hercsók mesél. Könyvekbe és dobozokba zárt, képeket mutató táblákba rejtett történetekről és leigázott természetről, óriás városban együtt élő milliónyi elméről, akik mindegyike egyedi és megismételhetetlen, és bár sokuk korán és végérvényesen ellobban, vagy meddőn világít csak, a fény kedvéért, mások korábban sosem létezett ötleteket ragyogtatnak fel. Ott bárki meg tudja változtatni a világot, mondja Hercsók, és szíve megsajdul.

De ők emberek, gondolja. Nekik könnyebb. Az, amit én teszek… olyan még nem volt soha. Még nem volt tündér, aki összetörte volna a világot, hogy újra felépítse.

Chöpp P>!

[…] áldozatnak lenni egyszerűbb, és nem igényel szembenézést saját szörnymagunkkal.

43. oldal Sárkányfi

Kapcsolódó szócikkek: áldozat
2 hozzászólás
K_A_Hikari>!

Az életben minden hármasával jár, minden baj, minden nehézség.


Hasonló könyvek címkék alapján

L. J. Wesley: Hetedhét birodalom
Bökös Borbála: Szmirkó
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Nyulász Péter: Helka
Munkácsi Gabriella: A sziget vadásza
Neil Gaiman: Csillagpor
Roald Dahl: Boszorkányok
Horváth György: Estvér
Böszörményi Gyula: Rúvel hegyi legenda
Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás