Dzsentlmenek 76% 23 csillagozás

Ritkán, de előfordul, hogy túlbiztosítom magam könyvtári könyvekkel. Östergren két regényét is attól félve hoztam ki két hónapja (több más „monumentális” méretű könyvvel együtt), hogy biztos ismét hamarosan bezárják a könyvtárakat, és nehogy véletlenül olvasnivaló nélkül maradjak… :)
Ahogy közeledett a lejárati idő, arra gondoltam, ezt a kettőt inkább kihagyom most, és visszaviszem őket olvasatlanul. Aztán csak furdalt a kíváncsiság, mégis beleolvastam, és bizony ott ragadtam. Néhány kisebb zökkenőn kívül az egészet nagyon élveztem. És amikor a végére értem, a Nagy Csavarhoz spoiler, azonnal megragadtam a regény folytatását, a Gengsztereket, miközben áldottam az eszemet, hogy itt van rögtön a kezem ügyében a második is!
Bosszantó volt viszont a sok buta elválasztás, elütés, hiba. Azért egy korrektort megspendírozhattak volna.

Klas Östergren regényéről azt írják: kultuszkönyv. Bizonyos értelemben igaz, mert olyan hangulat árad a könyvből, ami visszarepíti az olvasót a történet hatvanas-hetvenes éveibe. A szerző nagyon jól adja át azt az érzést, amit kigondolt. A szereplők egyes részeknél élnek, mint Marci Hevesen. Könnyen, lazán, gondok nélkül. Csak sport, művészet és léhaság, ezzel tengetik napjaikat. Az egyik főhős, Henry Morgan életében különös az ökölvívás és a zongorázás párosítása. Ez a két dolog látszólag elüt egymástól, ezért is nagyszerű társítás Östergrentől. Leo Morgan költő, verseket ír. Ebben semmi extrém nincs. Klas Östergren saját magát is beleírta a sztoriba – természetesen íróként. A történéseket nem kívánom bővebben részletezni, van egy elég izgalmas pontja. Összességében azonban hullámzik az egész. Ott éreztem kis akadozást, spoiler. A könyv elején, végén visszatér a hetvenes évek hangulatosan megírt világába. Azt gondolom, hogy egyes részleteket túl is írt Östergren. A helyszínek, főként Stockholm már régi ismerőként „köszöntek” vissza a korábbi svéd olvasmányaiból. A regényben a hangulat van mesterien tálalva, a viszonylagos lassú olvasásom pont emiatt történt. Olyan könyv, amit élvezeti cikkek (kávé, pipadohány, whisky) társaságában hangulatosabb lehet olvasni. 4 csillagot (4,2 pont) adok a kétharmadánál levő kis zökkenő miatt, amúgy nem hagyományos bűnügyi regény. Skandináv-könyv szerelmeseknek jó szívvel merem ajánlani.

Ha kedvet akarok csinálni hozzá, akkor azt mondom, hogy egy kevésbé bulváros, kicsit más nézőpontból megírt Tetovált lány, kütyük nélkül. Érdekes látni, ahogy eposz szerűen leírja a hetvenes évek végi svéd mindennapokat, úgy hogy közben teker köré egy egész érdekes sorsregényt és egy izgalmasnak mondható rejtélyes történetet.
Az első 100 oldal után nekem kicsit jobban tetszett, az eleje nekem egy kicsit olyan Holden Caulfieldbe oltott Kerouac regénynek indult, ami a szokásos skandináv problémát jelenítette meg: a „jódolgunkban annyi időnk van gondolkodni, hogy kiégünk vagy belezavarodunk” . Tetszett, nem rossz regény, de vélhetően Svédországban, 1980-ban jobban ütött.

Így hirtelen nem jut eszembe nekem kedvesebb elbeszélői típus, mint ez a fitzgerald-i, styron-i egyes szám első személy, amikor egy fiatal, naiv író huppan bele a közepébe, csupa izgalmas, erős karakter közé, hogy aztán a kedves tejfölösszájúból mindenféle kataklizmákon át tapasztalt, szikár fazonná érjen. Östergren nem újítja meg a formát, de tökéletesen használja a hozzá oly jól passzoló ironikus humort, és kemény kézzel viszi át elbeszélőjét (önmagát) a beavatás rítusán át. Közben rendkívül pontos és személyes képet kapunk a 60-as, 70-es évek svéd és európai történelméből is.

Van egy törés a könyvben, ahol az addig kedélyes, halványan rejtői hangulat átmegy vigasztalan skandináv krimibe (Stieg Larsson modorában, de Stig Larsson előtt!). Ez összezavarhatja az óvatlan olvasót, de én élveztem a váltást. Meg aztán Östergren nem optimista, tudja, napfényes nyarat kemény tél követ, a mániás depresszió feldobott időszakainak pedig meglesz a böjtje.

Hol marad a könyv vége? Ja, hogy egy másikban. Szerencsére beszereztem jó előre azt is. :D

Hihetetlenül jó könyv. Csak ne olvassa el senki a búklájn interjúját a szerzővel. Az kissé illúzióromboló…

Pár hét alatt kiolvastam, imádtam. Nagyon átérezhetőek a szereplőknek a lelke, helyzete. Henry és Klasa alakja nagyon érdekes, mindig megtudnak lepni, egyszerűen nem tudtam beleunni a könyvbe :) Néhány idegenszó kifogott rajtam, de legalább tanultam is egy kicsit. Belekezdtem a második részébe is, ami rövidebb ugyan de nem csalódtam ebben sem! Ajánlani tudom csak!