Gyorsuló ​lépteim távolba tűnnek 43 csillagozás

Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mathea ​Martinsen a betűk, rímek és számok szerelmese, így tökéletes társra talál férjében, a statisztikai hivatal tisztviselőjében. Eleven pillanatképek során keresztül ismerjük meg kettejük életútját az immár öreg Mathea szemszögéből, aki egy kicsiny lakásban él Oslo külvárosában, és nem egykönnyen nyílik meg mások felé, de a legmindennapibb események is különleges kalanddá nemesednek az életében. Tudja, hány kavics van az iskolaudvaron (ha a kisebbeket és a nagyobbakat is összeszámoljuk), hány lapot kell statisztikailag letépni a vécépapírtekercsről, és hányszor kell átkeverni a kártyapaklit, bár az már nehezebb kérdés, hogy kinek osszon azután. És nem mellékesen kiválasztott: belécsapott a villám – igaz, ez kétes dicsőség, hiszen a villám csapta meg őt, nem pedig megfordítva.

Mint minden ember, Mathea is az élet nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a „ragadd meg a napot!” vezérelve és a rideg statisztikai igazság, a hírnév és elismerés, illetve az ismeretlenség és… (tovább)

Eredeti cím: Jo fortere jeg går, jo mindre er jeg

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Gondolat, Budapest, 2014
138 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636934859 · Fordította: Fejérvári Boldizsár

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Már az első lapokon megtudjuk, hogy Mathea nem hétvégén vásárol, mert olyankor sokan vannak az utcán, és hogy általában nem tudja, mit kell és lehet mondani társas szituációkban, ezért inkább meg sem szólal, sőt a köszöngetést is a férjére hagyta (az egyetlen emberre, akit ismer) – ehhez képest a következő kifejezések nem fordulnak elő a borítószövegben sem hátul, sem a fülön: autisztikus, Asperger-szindróma, furcsa, nem szociális. A szerzőnő persze matszámteches. DE: skandináv. A könyv tehát nem a furaságra van kihegyezve, nem azzal próbálják eladni. Ehelyett két tényleg különleges ember kapcsolatáról van szó, akik megtalálták és elfogadták egymást. Nem csináltak ebből nagy ügyet (kicsit sem), csak éltek együtt. Most pedig a halált (a sajátjukét és a kapcsolatuk halálát) kell elfogadniuk.

3 hozzászólás
n P>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Lassú, melankolikus, álomszerű történet, talán csak a címe ad ritmust, igyekezetet, mozgást, távolodást, de közeledést is. Honnan? csak azt kívánom, bárcsak megspórolhatnám azt a keveset, ami még hátravan az életből Hová? Kint már sötétedik, megpróbálok valami hasznosra koncentrálni, és az egyetlen, aminek még értelme van, az, hogy mi legyen az utolsó szavam. A két kérdés között pedig ott van az élet, aminek értelmét, lényegét az olvasó a szereplőkkel együtt keresheti . Talán, valamiféle kiválasztottságban , valami neki(k) szánt feladatban, elhívásban és addig érzi(k) életnek a létet, amíg ezt be nem teljesíti(k) Mathea és Epszilon története élettel teli gyász, önmaga és mások elengedése, egy sajátosan megélt, átélt világból. Nem több és nem kevesebb amit üzen nekünk, hogy a világ még befogadhatatlanként is élhető, hogy elvárásainkat, vágyainkat a lehetőségeinkhez kell(ene) mérnünk.

Napokig gondolkodtam a könyv eredeti címén (színházi darab is ezzel a címmel készült): Minél gyorsabban megyek, annál kisebb vagyok. Érzek különbséget a két cím között, de még pontosan nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is.

Még egy érdekesség, Einsteinnek is van egy hasonló mondása: Minél gyorsabban haladsz, annál kisebb vagy.

Ezeken merengtem mostanában…

Kuszma P>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Nagyon különös, nagyon törékeny kis könyv ez. Nehéz találni olyan szálat, amin keresztül meg lehetne ragadni lényegét, ha világirodalmi párhuzamokat keresnék, óhatatlanul Keyes könyvei ugranának be, de azok annyira félrevinnék az értelmezést, hogy dobom is őket.

Szigorúan véve a Gyorsuló lépteim… Mathea Martinsen életének, házasságának története, de Skomsvold egy ravasz írói fogással a minimumra szorítja a konkrét életesemény-leírásokat, így végül maradnak a gondolati konstrukciók bemutatásai, amik alapján főszereplőnk megpróbálja egy meghatározott rend szerint lebonyolítani életét. Nincs könnyű dolga, mert Mathea valószínűleg az Asperger-szindróma valamely formájában él* (valószínűleg, mert Skomsvold okosan kerül minden konkrét megnevezést), aminek köszönhetően az olyan számunkra rutinszerű feladatok, mint egy bolti eladó megszólítása, számára újra és újra megoldandó problémaként jelennek meg. (Ha hagyjuk a francba az Aspergert, mint kulcsot a könyvhöz, ez egy univerzális történet az elmagányosodásról, a folyamatról, ahogy az elme jobb híján önmagába kapaszkodik, mert a világ szabályai már túl bonyolultak ahhoz, hogy fel lehessen fogni őket. Lehet, ez a pontosabb értelmezés.)

Skomsvold bravúrosan ábrázolja azokat a konfliktusokat, melyek Mathea és a világ között alakulnak ki: ha csak a felszínt nézzük, ez egy nagyon mulatságos kis könyv, de a felszín alatt ott a szívszorító szomorúság – csak valami elképesztő empátia tud ilyen mondatokat kerekíteni. Kis prózai költemény az elmúlásról, a magányról, az életről, mint megoldhatatlan feladatról. Emlékezetes.

* A „szenved” kifejezést számtalan okból szeretném elkerülni.

2 hozzászólás
ziara>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Ez egy nagyon jó, fura könyv. Egy, illetve két különös emberről, a kapcsolatukról, illetve annak megszakadásáró, az elmúlásról szól, de olyan derűvel, ami kicsit meglepő volt elsőre, de aztán teljesen át tudtam élni, belsővé vált. Szomorú volt, de szép.

2 hozzászólás
cortinadampezzo P>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Az idős Mathea már semmit nem vár az élettől, csak a halált. Magányában vissza-visszaemlékezik arra az életre, ami neki jutott, és ami jónak nem, maximum nehéznek nevezhető; de a körülményekhez képest talán ez is elegendő volt. Mathea ugyanis Asperges-szindrómás, emellett súlyos szorongása is van (bár ezeket nem nevezi nevén a szerző, a tünetek alapján egyértelmű a diagnózis), és mindössze egyetlen emberrel, a nemrégiben elhunyt férjével volt szoros kapcsolatban. Barátai, családtagjai nincsenek, a környezete pedig nem vesz róla tudomást, egyedül a fura szomszéd fiúval és egy folyton az út szélén álldogáló holdkórossal tud néha pár szót váltani. Mathea azonban mégsem kifejezetten boldogtalan; bár érzi, hogy nincs teljesen rendben, és tudja magáról, hogy magányos, a hol szép, hol fájó emlékei mégis kitöltik azt a rövid időt, ami még megadatott neki, és ez nagyjából elég is ahhoz, hogy a következő reggelen újra felkeljen az ágyból és elkezdje a napot.

A Gyorsuló lépteim távolba tűnnek egyfajta gyászregény, ami nem is igazán a gyász folyamatára és a halott társ siratására koncentrál, hanem arra, hogyan próbálja a megszokott életét élni egy olyan ember, akinek tényleg semmije és senkije nem volt az elhunyton kívül. Ez már önmagában is szívszorító, de Skomsvold szikár mondatai, az elhallgatásra épülő történetvezetés spoiler, és a már-már érzelemmentes stílus még szomorúbbá teszi ezt a történetet. Mathea humora és szürreális képzelgései ugyan időről időre elfeledtetik velünk, hogy mi most egy idős asszony halálvárását olvassuk, spoiler

Egészen különleges olvasmány, amelyhez foghatóval még nem találkoztam.

>!
Gondolat, Budapest, 2014
138 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636934859 · Fordította: Fejérvári Boldizsár
Futóhomok>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Neked mondjuk másfél óra, amíg faltól falig elolvasod a történetet. Mathea asszony egyszerű történetét, akinek az idő múlását az általa felnőtt- és babaméretben megkötött fülmelegítők jelzik.
A főhős diagnózisát nem próbáltam meghatározni. Egyébként sem hiszem, hogy egy testileg/lelkileg akadályozott ember belső életét kívülről akár nagyjából megérthetjük, ahogyan annak a terheit és örömeit sem, aki közvetlenül mellette él. Nem is ez a könyv célja, nem is a részvét felkeltése, Skomsvold talán inkább időleges jelenlétet kér egy a tiédtől nem feltétlenül teljesen idegen emberi világban.
Arra készüljetek, hogy ez a mindvégig egészen intelligens humorral átszőtt kisregény egyre-egyre torokszorítóbbá válik.

klaratakacs P>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Nagyon szép visszaemlékezés egy nagyon-nagyon magányos életre. Mathea Epszilonon keresztül él, másra nincs szüksége, az emberek zavarják, nem tud velük kapcsolatban lenni. Kívülállőként nézi az életet, annak a bölcsességével, humorával, aki ebből a szemszögből is képes átlatni az emberi viszonyokat.
Megfogott Mathea gondolatainak humora, néha visszássága is, szerettem a beszámolóját az új házgondok érkezéséről, az óraadományozásról, a lekvárral való küzdelméről. Öregen rám is ez vár?

medizonka>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Rövid, tömör, de mégis nagyon mély gondolatokat felvázoló kisregényt tart a kezében az olvasó. Látszólag Mathea Martensen életéről, házasságáról és a halálra való felkészüléséről szól a történet, de Mathea nem egy „ átlag” ember hétköznapi életét éli , így sokkal többet kapunk a gondolatvilágából. A kezdő oldalaktól nyilvánvalóvá teszi az írónő, hogy főszereplője nem mindennapi jelenség, nem mindennapi tulajdonságokkal, hiszen zárkózott, a férjén kívül nem ismer senkit és nem tart ( és nem is akar tartani) senkivel kapcsolatot a külvilágból, gyakran akad problémája kommunikációs helyzetekkel, kizárólag hétvégén megy ki az utcára, hogy kevésbé keveredjen társas szituációkba, sokszor töpreng el olyan dolgokon, amin az „ átlag” ember hétköznapjaiban nem szokott, a legfontosabb képességének a WC-papír művészi szintre fejlesztett megbontását tartja és még sorolhatnánk. Persze a tájékozott olvasó számára lépésről – lépésre összerakódik a mozaik, hogy bizony Mathea antiszociális megnyilvánulásnak tűnő életeseményei erősen tartalmaznak autisztikus tüneteket, hajazva az Asperger-szindrómára. Az írónő viszont nem hívja fel az olvasó figyelmét erre, nem ezzel szeretne olvasótábort növelni- nagyon helyesen! Inkább egy különleges utazásra hív, nevezhetjük önismereti túrára, szinte teszteli mennyire ismerjük fel és kezeljük helyén embertársaink „ furcsa ” vonásait. Egyáltalán felismerjük? Feltudjuk ismerni ? Helyén tudjuk kezelni? Előítélettel kezeljük vagy fel tudjuk dolgozni, hogy nekünk kell felé közeledni és elfogadni ? Megrázó, érdekes és súlyos kérdések ezek. Bevallom őszintén egy-két dolgot nekem is csak a regény végére sikerült helyre tenni és csak remélni merem helyesen. Minden esetre megfogott ez a kisregény, mert erős szociális és morális érzékeket mozgat meg, őszinte , de lojális módon nyúlva egy érzékeny témához. Szívmelengető jelenet volt számomra, amikor Mathea fontolgatja, hogy mégis részt vegyen -e a lakóközösség ünnepségén és a kezdeti óckodás után inkább az igen felé hajlik. Lelki és gondolati szinten egy igazi kis ékszerdoboz ez a történet számomra, ami véletlenül érkezett az életembe mint egy törékeny nyári fuvallat. Törékeny, érzékeny, meg kell ragadni és megtartani az emlékét, de gyorsan ( cím !), mert hamar elillan a végtelen időben.

Nikolett_Kapocsi P>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Mathea elvesztette Epszilont. Az egyetlen embert az életében, aki megértette őt és akit ő is megértett. Mathea és Epszilon nem olyanok, mint a többiek, egész életükben kívülállóként szemlélték a körülöttük nyüzsgő világot. De ott voltak egymásnak, elfogadták a másikat olyannak, amilyen. Most már csak Mathea van. Aki a gyász feldolgozásaként visszaemlékszik a kapcsolatuk kezdetére, fiatalságukra, a gyermek iránti beteljesületlen vágyukra. A közös életükre, a maga egyszerűségében. Valójában azonban ez egy számvetés és búcsúzás az életétől és megadás a halál felé. Mindeközben kellő humorral és öniróniával próbál ellavírozni a hétköznapokban már Epszilon nélkül. Édes – bús hangulatú regény, ami bár szomorúan végződik, az utolsó oldalak olvasása mégis megnyugvással tölt el. Mert ez a történet nem érhet máshogy véget.

hullaszto>!
Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

Sok minden benne van ebben a 138 oldalban és ráadásul sok minden úgy, hogy szavakkal nincs is leírva, csak a további oldalak hiánya érződik, de ez a hiány itt pótolja a szavakat, mint ahogy a szünet is a zene része.
Nyílván minden ember más, így nem tudom azt írni, hogy sokan biztosan éreztek már úgy rengeteg élethelyzetben mint Mathea, de én néha ilyesztően sok ponton tudtam azonosulni a főhőssel.
A történetről egyébként Farkas Balázs „Nyolcasok” című könyvének főszereplője jutott eszembe, a viszonylag friss olvasás miatt. Ami abban nekem nem jött át, az itt, Skomsvoldnél teljesen, mégpedig az esendő, ügyetlen, a külső világ számára valószínűleg nagyon is furcsa, de nagybetűs (vagy Mathea esetében lehet, hogy inkább találóbb a kisbetűs) ember.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Epszilon azt mondja, statisztikai szempontból annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy az ágyban haljunk meg.
Talán föl kellene kelnem.

Kuszma P>!

Minden embernek egyedi a DNS-e, és szép gondolat, hogy én is egyedi vagyok, de aztán eszembe jut, hogy ugyanezt minden egyes kínairól is el lehet mondani.

40. oldal

1 hozzászólás
balagesh IP>!

A Biblia végén ez olvasható: „Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra.” Ezért meglepő volt, hogy amikor továbblapoztam, a következő oldalon még pár sornyi adalék volt hozzátéve.

23. oldal

LAndi P>!

Önámítás azt gondolni, hogy az ember ne lehetne magányos attól, hogy el van foglalva, de a legfontosabb, hogy senki más ne higgye, hogy egyedül érzed magad.

70. oldal

Kuszma P>!

Minden könyvnek a polcon a helye, kivéve ha Epszilon bele akar olvasni valamelyikbe, és olyankor sem szereti a keletkező űrt. Ugyanezért nem tart egyetlen évkönyvet sem az éjjeliszekrényén. Az enyémén ott fekszik a Biblia, mivel Epszilon azt mondja, az emberek leggyakrabban ezt a könyvet teszik oda, és ez önmagában is jó ok.

34. oldal

3 hozzászólás
Iustitia>!

Ám az egyetlen rendkívüli dolog, amivel eldicsekedhetem, az, hogy egyszer belém csapott a villám, és még ez is kétes ok a dicsekvésre, hiszen a villám csapott meg engem, nem pedig én őt.

55. oldal

hullaszto>!

Csernobil óta meghámozom Epszilonnak az almát, nehogy a héjában lévő radioaktivitás megártson az agyának. A magamét csak megtörlöm kicsit a ruhámban.

17. oldal - Gyorsuló lépteim távolba tűnnek (Gondolat, 2014)

Citrompor P>!

    Lefekvés előtt Epszilon hangosan felolvasott a statisztikai szórásról és a konfidenciaintervallumról, míg én a zseblámpát tartottam. Egész hamar elaludtunk, én is meg a zseblámpa is, de Epszilon csak olvasott tovább a holdfényben, és remek érzés, hogy valaki ébren van, amikor az ember alszik.

102-103. oldal

attila_>!

Épp el akartam mondani neki, hogy mennyire beleszerettem, de ehelyett inkább azt mondtam, hogy tavaly hét ember halálát okozta cápa, és tizennégyét kenyérpirító. Epszilon kérdőn nézett rám, és legszívesebben elsüllyedtem volna – Én csak… – mondtam, de nem tudtam, mit akarok. De tudtam, mit gondol Epszilon, mert hirtelen sarkon fordult. Ott álltó helyemben elvörösödtem, és hallottam, ahogy a jégen távolodnak csikorgó léptei.

84. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Erlend Loe: Leltár
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Lars Saabye Christensen: A féltestvér
Jo Nesbø: Hóember
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Niels Fredrik Dahl: Úton egy barát felé
Erlend Loe: Doppler hazatér
Dag Solstad: A mellékszereplő pillanata