Úgy, ​mint azelőtt 61 csillagozás

Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Nagyon ​korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye. Nem gondolom azt, hogy pesszimista író volnék. Legalábbis arra törekszem, hogy ne legyek az. De a komoly irodalom sajátossága, hogy az ember nem idillekről ír. Engem az emberek érdekelnek. Bármit írok is, a középpontban az ember áll – mondta magáról Kjell Askildsen a Túl sok szó forog a világban című portréfilmben (Duna Televízió, 2010). Az 1929-ben született Kjell Askildsent a háború utáni skandináv irodalom megújítójaként tartják számon, a norvég minimalizmus atyjaként vonult be a világirodalomba. Bár pályája elején írt két regényt, novellistának tartja magát. 1953-ban jelent meg első kötete, de az áttörést az 1983-ban… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2012
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793698 · Fordította: Pap Vera-Ágnes

Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Szerencsés vagyok, hogy kezembe vettem ezt a kötetet, mert már egy ideje itt volt a polcomon, de mindig csak terveztem az elolvasását – mire jó egy novellaolvasós kihívás, főleg, ha nincsen nyitva a könyvtár! :-) Szerettem a történeteket. Olyan jól írtak már előttem a könyvről, én nem is tudok ennyire jól írni. Most, hogy kezembe vettem megint a könyvet az értékelés írásához, nézem a tartalomjegyzéket, és azon jár az agyam, melyik lehetett a legjobb írás a könyvben. Ez! – mondom az elsőre. – Nem, ez! – gondolom a másodikról. És így tovább. Nem tudok választani. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy a Nyárutó és Az idő vödre nagyon megfogott.
Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a szerző A thesszaloniki kutyák c. kötetét is majd.

sztimi53>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Minden újabb találkozás csak növeli a magányom – ez volt az a mondat egy másik könyvben, ami megerősítette Askildsen iránti rajongásom. Alapgondolat a magány, a mérhetetlen magány, az elszigeteltség, a kívülről szemlélődés. Egymás mellett élő idegenek, rossz vagy nulla kommunikáció, elhidegülés, kihűlt vagy kihűlő kapcsolatok adják a novellák vázát, meg a be nem teljesülő vágyak. Sajnálom Carl Langét, aki egy pedofil Pert él meg, sajnálom a nőt, aki alig várja haza unalmas szerelmét, sajnálok minden megfeneklett kapcsolatot és embert az írásban, és azon gondolkozom, ilyenkor valójában nem magunkat szánjuk-e a figurák alakjában. Megtudtam, hogy a görögöknek is van rakijuk, életszagot éreztem, szerettem a minimalizmust. Jó volt ez, de még jobb lett volna, ha korábban nem ismerkedem meg A thesszaloniki kutyákkal.

5 hozzászólás
Lunemorte P>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

– Most minden úgy van, mint azelőtt?
– Miért?
– Mert.
– Talán.
– Akkor jó – és fordult egy nagyot az ágyban. Azon gondolkozott, miért akar a Pokolban ébredni reggel. Lenyomta az ébresztőjét és eltörte azt az átkozott furulyát…

entropic P>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Nem olyan egységes meg egységesen jó, mint a Thesszaloniki kutyák, de gondolom, ez érthető, mert ez egy válogatás a kezdetektől napjainkig. De nem baj. Így is jó. Szeretem ezt a mellébeszélés-mentességet.

A kedvenceim amúgy a legrövidebb novellák, meg azok, amik szinte csak párbeszédből állnak – semmi háttér, semmi infó arról, hogy kik a pár tagjai (ebben a könyvben elég sokszor van szó párokról), csak úgy rögtön bele a sok majdnem-kirobbanó feszültség közepébe, én meg majd kitöltöm magamnak a hátteret. Tetszik az ilyesmi, végül is nem kell mindig egy csomó mindenfélét tudni a szereplőkről, az érzelmek meg a (közös) élet érthetetlensége/értelmetlensége így is tökéletesen érthetőek.

szembeszomszed>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Kjell Askildsen novelláit olvasva rendre olyan érzésem támadt, mintha valaki diszkréten a víz alá nyomná a fejem, hadd kapálózzak meg fuldokoljak kicsit – de mire megtelne a tüdőm vízzel, vagy esetleg urambocsá' elkezdeném élvezni a lenti látványvilágot, máris felrángat a felszínre, hogy aztán pár méterrel odébb megismételjük az egész a rituálét. És persze ez a víz alatti világ nem színes, nem tündöklő, de igaz, nem is egy mélységes mély kutat vagy bányatavat kell elképzelni – inkább olyan, mint Zamárdi felsőn volt gyerekkoromban: térdig érő, iszapos és hínárral benőtt.
Javarészt szomorú, hétköznapi sorsok, pillanatfelvételek a mindennapokból; nincs kezdet, nincs vég, nincs katarzis – sokszor történetek sem nagyon. Csak a magány leskelődik át a kapcsolatoknak a megszokás által egyben tartott, laza szövetén. Ahogy a sekély víz, az írások színvonala is enyhén hullámzik, a közepesebbek/gyengébbek mellett vannak erősebbek, melyek fájdalmasan hamar érnek véget – jó lett volna még kicsit együtt lenni ezekkel az emberekkel.
(Aki igazán autentikus élményre vágyik, és teheti, próbálja ki, milyen a januári Bergenben, szakadó esőben olvasni ezt a kötetet!)

marschlako>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

A thesszaloniki kutyák értékelései tetszettek meg, de azt sajnos nem találtam meg a könyvtárban, így került a kezembe az Úgy, mint azelőtt, de ez is megszerettette velem Askildsent. Először furcsának találtam a novellák puritán stílusát, de aztán gyorsan maguk alá temettek. Különös, hogy ezek az egyszerű mondatokból felépített életképek milyen szuggesztívek lehetnek. Depresszív hangulatban nem is ajánlom az olvasásukat, mivel általában az elidegenedésről, a felépített falak lebonthatatlanságáról szólnak. A kötet külön pozitívuma, hogy alig volt benne olyan írás, ami lefelé lógott volna ki, ami pedig a novellásköteteknél általában elkerülhetetlen.

gazibla IP>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Emberi kapcsolatok és azok problémai. Rövid lényegre törő novellák. Szomorúság, magány, elhidegülés. Ezek a kulcsszavak jellemzik ezt a kötetet. Tetszett bár kicsit lehangoló. Ez volt az első kötetem az írótól, de nagyon sok gondolata megfogott. Egyik kedvencem ez volt:
„Valójában nem a mi hibánk, hogy azok vagyunk, akik, nem igaz? A múltunk teljesen a hatalmában tart, nem igaz, és a múltunkat soha nem mi alkotjuk meg. Nyilak vagyunk, kilőttek anyánk méhéből, és egy temetőben érünk célba.”

robinson P>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

Nagyon kevéske, szűk és sötét mondatok. Ami nem feltétlen baj. Ám szinte mindenütt a magány, szomorúság és elvesztett boldogság a téma. Vagy visszarévedés a boldognak hitt gyerekkorba. Volt néhány kedves és igazán jó darab, ami megfogott: Ezután mindig hazakísérlek, Találkozás, Carl Lange, A nővérem arca.
Összességében nekem lehangoló volt.

8 hozzászólás
lencsemate I>!
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt

nehezen indul. vagy csak nem jó az első néhány novella, ezt nem tudom eldönteni. tény, hogy a thesszaloniki kutyák-nál nem volt szükség belemelegedésre. talán akkor inkább azt mondanám, hogy az első néhány novella nem jó. maximum erős közepes. aztán úgy a carl lange környékén, vagy a címadó novella, szóval onnantól megint kezdődik: nem esik jól az olvasás, persze azért mert askildsen azt szeretné, ha nem esne jól. ez is egy kegyetlen könyv, az biztos. és ha egy novelláskötet fele ennyire jó, az már becsülendő, csak hát magasra tették a lécet az első kötettel. az viszont nagyon biztató, hogy az európa kiadóhoz került. reális dolog várni a többit.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Mindenkinek van miért bocsánatot kérni.

45. oldal, Találkozás

robinson P>!

Gyerekkoromban, mondta a nő, az augusztust mindig a tücskökhöz, a tücsökdalhoz kapcsoltam, különösen az estéket, olyan szépnek találtam. Ma már nincsenek tücskök.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: augusztusi éjszaka
sophie P>!

[…] – mindez nagyon szép volt: a roskadozó csűr előtti padon egy öregember reggeli dalt furulyál az alkonyi erdőben.

19. oldal (Az idő vödre)

Lunemorte P>!

Az a lényeg, hogy ne tűzzünk magunk elé túlságosan egyértelmű célokat, így elháríthatjuk a bukást.

18. oldal, Az idő vödre

robinson P>!

Az ablak a hátsó kertre és egy ligetre nézett, egy ideig ott álltam, és hallgattam az eső lágy hangját.

12. oldal

dokijano>!

Vissza kell mennem oda, ahol otthon vagyok, ahol a tárgyaim vannak, ilyen az öregség, ilyen az a tudat, hogy nemsokára vége. Fiatalkoromban azt hittem, ahogy az ember öregszik, a halál egyre kevésbé tűnik félelmetesnek, hogy az egész egyszerű lesz, mert elfáradunk, és mert így kell ennek lennie, ahhoz, hogy kitartsunk, de ez nem igaz, ez egy hazugság.

230. oldal, Mardon éjszakája (Európa, 2012.)

Lunemorte P>!

[…] a tiszta embernek minden tiszta, a világhoz nem kell látcső.

5. oldal, Nyárutó

Lunemorte P>!

[…] elárasztott valami hatalmas üresség, olyan volt, mintha a létezés értelmetlensége belém furakodna, és ott szétterülne, mint egy végtelen, puszta táj.

12. oldal, A dzsóker

1 hozzászólás
ZolB>!


a gyávaság gyakran meggátolja az elhamarkodott cselekedeteket, nem véletlen, hogy a gyávákat sokszor megfontoltnak tartják.

20. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szöllősi Adrienne (szerk.): Huszadik századi skandináv novellák
Linn Skåber: A szél most a legigazabb
Linn Skåber: Ma négykézláb akarok járni
Marie Aubert: Ha történne valami
Bjarte Breiteig: Fantomfájások
Vaskó Ildikó – Soós Anita – Péteri Vanda – Mádl Péter (szerk.): Tízparancsolat
Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek
Békés Pál: Csikágó
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon