A ​magyarság őstörténete I-II. 2 csillagozás

Mit adott a magyarság a világnak
Kiszely István: A magyarság őstörténete I-II. Kiszely István: A magyarság őstörténete I-II.

Egy életen át gyűjtöttem az adatokat a magyar őstörténet megírásához, hogy éltem alkonyán leírhassam mindazon ismereteket, amelyekhez eddig eljutottam. Persze ez még közelről sem a teljes igazság, de úgy gondolom, hogy afféle arra vezető út. Megadatott számomra, hogy bejárhassam Ázsia Szívét, eljuthattam a hunok-lakta területekre és oda, amelyekről elődeim csak álmodoztak, vagy amely területeket csak irodalomból idézgettek. Hozzájutottam kínai, ujgur, ősi türk és kaukázusi forrásokhoz, gyűjthettem embertani, zenei , néprajzi, nyelvi és irodalmi adatokat és megadatott a legtöbb, ami egy embernek megadathat: több egyetemen taníthattam a magyar őstörténetet. A tanítás alkalmával megdöbbentem, hogy mennyire igényli fiatalságunk a magyarok eredetének igaz ismeretét, és józan, logikus gondolkodásuk, probléma- és kérdésfeltevésük sokban segített a tisztánlátáshoz.

>!
Püski, Budapest, 1996
860 oldal · ISBN: 963825694x

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Kiszely István: A magyarság őstörténete I-II.

Kiszely István: A magyarság őstörténete I-II. Mit adott a magyarság a világnak

Ritkán kezdem magyarázkodással az értékeléseimet, de most kénytelen vagyok: ezt a könyvet nem két nap alatt olvastam el. Már a hétvégén túlestem kb. a harmadán, amikor bejelöltem az olvasást (ugyanis ingadoztam, hogy végig akarom-e olvasni, vagy félbehagyom; de ha már bejelöltem, akkor kényszeresen be is fogom fejezni. Úgy döntöttem: befejezem).

No és akkor lássuk, mit ad ez a könyv az olvasónak? (Meg hogy mit adott a magyarság a világnak? – ahogy a meglehetősen célzatos alcím kérdi.)

Kiszely az 'unortodox' őstörténet képviselője, ami a 'hivatalos' finnugor néperedettel szemben a hun-magyar rokonság bizonyítékait kutatja. Szerencsére ez a könyv nem viseli az 'áltudomány' címkét, mert – egyes megalapozatlan kijelentései és következtetései ellenére – sok logikus, vagy legalábbis vitára késztető információ van benne.

A szerző ugyanis cáfolhatatlan bizonyítékokat hoz fel arra vonatkozóan, hogy a honfoglaló magyar nép (Árpád magyarjai) szokásrendje, hagyományai, életmódja, és kultúrája révén az eurázsiai sztyepp török (illetve iráni) nomád népeihez kötődik, nem pedig a vele alapvetően rokon nyelvet beszélő finnugor népcsoportokhoz.* A viselet, az életmód, a ruházat, a fegyverek, a harcmodor, a díszítőművészet, a mesevilág, a zene (a pentaton skála), sőt, még olyan motívumok is, mint a tulipán díszítőelem, a székelykapu, a griff vagy a sárkány figurája, a székelyek által megőrzött rovásírás mind-mind közép-ázsiai, sztyeppei eredetre vall. Ehhez képest a vogul és osztják mesék, vagy a Kalevala világa számunkra teljesen idegen.

Kiszely tehát frontális támadást indít a finnugor nyelvészeti alapon kitenyésztett, és a Kádár-korszakban hivatalos történelemmé előléptetett ősmagyar történelem ellen. 'Nagyon helyes' – mondom én, mert a kizárólag nyelvészeti alapon nyugvó magyarázatok nagyon erőltetettek (hol volt a közös finnugor őshaza, mikor váltak szét a rokonok, és főleg, mikor és hogyan pattantak lóra a jámbor medvevadász-csukahalász ősmagyarok, amikor kimásztak a tajgából a sztyeppre?) Igen ám, de miközben a szerző – joggal – vádolja a finnugrista történészeket azzal, hogy a nyelvrokonsághoz (amelyet Kiszely sem tagad) kreálnak történelmet, vagyis a gombhoz varrják a kabátot, ő maga ebben a könyvben ugyanebbe a hibába esik: kedvenc elmélete, a hun-magyar rokonság kaptafájára igyekszik ráhúzni minden tényt, amit összegyűjt. És míg azt a tényt, hogy nyelvünk – ezek szerint furcsamód – finnugor, nem pedig török (bár rengeteg török jövevényszóval), ő sem vitatja, addig egy szót sem szól arról (nem is szólhat, mert semmi nem támasztja alá), hogy a hunok többsége magyar nyelvű lett volna (a fennmaradt kevés tulajdonnév török, illetve iráni jellegű).

A legalapvetőbb kérdés (hogy miért vagyunk finnugor nyelvűek, de sztyeppei nomád török kultúrájúak) tehát ebben a könyvben is megválaszolatlan marad.**

A másik kifogásom az, hogy az idézett forrásmunkák szerzőinek csapata nagyon vegyes összetételű. Köztük vannak kiváló, tárgyilagos szakemberek, mint pl. Gombocz Zoltán, László Gyula vagy Vásáry István, de olyan – számomra megkérdőjelezhető, mert nagyon elfogult – szerzők is, mint Bakay Kornél, vagy a hun történelem 'szakértője', Szász Béla.*** Ez utóbbi olyan részletes hun történelmet nyújt, definit tényekkel, ami irigylésre méltó, amennyiben minden része igaz. De erről nem vagyok meggyőződve.

Tehát szerintem éppen a hun-magyar rokonság bizonyítása áll gyenge lábakon****, ugyanakkor imponálóan sok bizonyíték gyűlik egybe a magyar népesség jelentős hányadának belső-ázsiai eredetéről.

A számomra legizgalmasabb két fejezet a székely/magyar rovásírással, illetve a magyar királyi korona eredetével foglalkozik, de a többi rész is érdekes. Némi búsmagyar kesergésen és nemzeti pátoszon túl, azt hiszem, hasznos olvasmány volt, az 'ortodox' őstörténet gyenge pontjaira jól rávilágít, habár egyenszilárdságú antitézist Kiszelynek sem sikerült kifejtenie.*****

Ha a kezetekbe kerül, érdemes – legalább pár fejezet erejéig – belekóstolni.

* Már ha Árpád népe többségében finnugor nyelvet beszélt, nem pedig török dialektusokat. Mely esetben az itt talált finnugor nyelvű szolgáló népek asszimilálták őket, ugyanúgy, mint Bulgária szláv lakossága a nyakukra telepedő csuvas-török bolgár nomádokat.
** Erre a kérdésre az eddigi legjobb magyarázatot ebben a könyvben találtam.
*** Ki volt ő? Kerestem a neten, de semmi infot nem találtam róla. Viszont a műve itt elérhető: https://mtda.hu/books/szasz_bela_a_hunok_tortenete.pdf
**** Az a – Dümmerth Dezsőnél olvasott – gondolat, hogy a hun-magyar rokonság esetleg csupán az Árpád-ház Attilától eredő leszármazására szorítkozna, számomra logikusabban hangzik.
***** Ha jól sejtem, Kiszelynek van ebben a témában egy újabb, bővebb munkája:
Kiszely István: A magyarok eredete és ősi kultúrája I-II.

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sudár Balázs (szerk.): Dentumoger I.
Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története
Bakay Kornél: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Györffy György (szerk.): A magyarok elődeiről és a honfoglalásról
Obrusánszky Borbála: Hunok, hungárok, magyarok
László Gyula: „Emlékezzünk régiekről …”
Pap Gábor: Három magyar szentkép
Marácz László – Obrusánszky Borbála (szerk.): A hunok öröksége
Baráthosi-Balogh Benedek: A hunok három világbirodalma
Aradi Éva: A hunok Indiában