Kábulat ​minden áron? 0 csillagozás

Kisszékelyi Ödön: Kábulat minden áron?

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

>!
Zrínyi Katonai, Budapest, 1982
220 oldal · ISBN: 9633264626

Enciklopédia 2


Népszerű idézetek

Zakkant_Tudós>!

A 24 éves férfi 1976 január-február hónapban öt hetet, majd 1976 július-augusztus hónapban 8 napot töltött osztályunkon. Egy féltestvére van, egészséges. A középiskolából botrányos viselkedése miatt eltávolították, tanulmányait más iskolában folytatta. Jeles érettségi után a Közgazdasági Egyetemre iratkozott be, de egyetemi tanulmányait a második évben abbahagyta. (Magatartási zavarok, „ragasztózás” miatt eltanácsolták.) Állandó munkahelye nincs. Olvasgat, filozófiai kérésekről „írogat”.
Felvételi állapot: közepesen fejlett és táplált. Belgyógyászati, idegrendszeri, szervi eltérés nem mutatható ki. Elmeállapot: tudata tiszta, időben, térben tájékozott, a kérdésekre bőbeszédűen válaszol. Alaphangulata emelkedett. A vizsgálat során több alkalommal filozófiai kérdések fejtegetésére tér át.
Első kórházi kezelését megelőzően 3 évvel kezdte el a „ragasztózást”. Ismert alakja a belvárosi és a Batthyány téri fiatalokból álló csoportoknak. Saját magát a „szipusok királyának” tartja. Mintegy 20 esetben szállították be mérgezéses állapotban a Korányi Kórházba. Kezelték az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben, továbbá az Elmegyógyászati Klinikán is. Anyja iránt néha gyűlöletet érez, több ízben meg is ütötte. Anyját hibáztatja, hogy élete így alakult. Ismételgeti, hogy hogy gyermekkora nagy részét az utcán töltötte, az „utca nevelte”.
A ragasztó magasrendűségéről és értékéről meseszerű, zavaros elméleteket, magyarázatokat ad elő. Szerinte „kozmikus magasságokba emeli, átlényegíti, könnyeddé és szárnyalóvá teszi”.
A szerves oldószerekkel való visszaélés káros hatásait nem fogadja el. Morbid elképzelésekkel igyekszik bizonyítani, hogy a szervezet hogyan védekezik az ártalmak ellen.
Mindezt „tudományos” szóhasználattal, téves oksági magyarázatokkal egészíti ki. meggyőzés, érvelés hatástalan, viselkedése gyakran agresszív színezetű. A kórházi osztály rendjébe nem tud beilleszkedni, minden figyelmeztetést elutasít.
Pszichológiai vizsgálat: jó értelmi képességek. Különc, extravagáns érdeklődés. Súlyosan pszichopatizálódott személyiség. Éngyenge, gátlástalan magatartású, viselkedése gyerekes, agresszív. Önkényes, irreális gondolatszövés, életvezetése fellazult, távolabbi célok nem fogalmazódnak meg. Kapcsolati igénye gyenge, a kötöttségeket visszautasítja. 1980 elején több hónapig vidéken csövezett. Utána fizikailag és pszichikailag kétségbeejtő benyomást keltve jelentkezett. Úgy tűnt, mintha már napok óta nem táplálkozott volna. Tanácsunkra befeküdt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe. Kibocsátása után nem sokkal, túladagolás (benzin) miatt tudatvesztéses állapotban toxikológiai osztályra került, de már nem lehetett rajta segíteni. Meghalt.

Kapcsolódó szócikkek: 1976 · 1980

Hasonló könyvek címkék alapján

Slash – Anthony Bozza: Slash
Jonathan Miller: Stripped – Depeche Mode
Steve Malins: Depeche Mode
Duff McKagan: It's So Easy
Douglas Stuart: Shuggie Bain
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six
Stephen King: Tortúra
Kim Leine: Kalak
Irvine Welsh: Trainspotting
Gyurkovics Tamás: Akcentus