Hegmesék 32 csillagozás

A császármetszésen innen és túl
Kiss Verus: Hegmesék

„Minden heg mögött egy emberi történet van” – ez a mottó vezérelt minket ennek a gyűjteménynek az összeállításában, s az, hogy az egekbe szökő császárarányok mellett is megmutassuk ítéletektől mentesen ezen szülések arcait. Pontosabban hegeit, a hegszövetbe és a szívekbe zárt érzésekkel együtt. A test (heg) és a felszín alatt zajló lélektani folyamatok ugyanis császármetszés után sem különválaszthatók, s fontos lenne tudatosítani, hogy egy anya császáros szülése nem ér véget a kötéscserével, a varratszedéssel, mert annál jóval hosszabb távú jelenség. Húsz anyai történet és öt szakértői hegmese kapott helyet ebben a kötetben, mely reményeink szerint sokakat megszólít majd.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magánkiadás, Budapest, 2022
keménytáblás · ISBN: 9786150088860 · Illusztrálta: Perdy-Fazakas Brigitte
>!
Magánkiadás, Debrecen, 2021
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150088860 · Illusztrálta: Perdy-Fazakas Brigitte
>!
Magánkiadás, Debrecen, 2020
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150088860 · Illusztrálta: Perdy-Fazakas Brigitte

1 további kiadás


Most olvassa 5

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

MNJulcsi P>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Hiánypótló, de tényleg.
Soha nem tartottam a császármetszéstől, édesanyám is így hozott világra engem is, és a testvéremet is. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy bármivel kevesebbek lennének azok a nők, akik császármetszéssel hozzák világra gyermekeiket, és azt is oltári baromságnak tartottam, mikor valaki azt mondta, hogy aki császárral szül, a könnyebb utat választja.
Várandós lettem. Készültem a szülésre. Tudatosan próbáltam magam a császármetszésre is épp annyira felkészíteni, mint a természetes szülésre.
Mégsem tudtam annyira felkészülni, amennyire szerettem volna. Sürgősségi császármetszéssel született meg a kisfiam 24+3 terhességi időre, beindult extrém koraszülés miatt. Egy napot élt. Túl pici volt még az élethez. 32 cm 760 gramm. Mégis úgy tekintek a császármetszésre, ami esélyt adott a babámnak az életre. Ami megmentette akkor és ott mindkettőnk életét.
Altatásban szültem, túl sok emlékem nincs (kivéve a műtét előtti pánikot és rettegést, hisz tudtam, hogy ennek nagyon nincs még itt az ideje, és annyira gyorsan történt minden) csak azt tudom, amit a férjem elmesélt, hogy mikor bejöhetett megnézni Nimródot altatásból fel akartam kelni, azt hiszem ez az anyai ösztön.
Nagyon sokat adott nekem ez a könyv. A megannyi szüléstörténet különböző aspektusokból.
A leghasznosabb mégis a szakemberek megnyilvánulása volt számomra.
A császármetszésem milyensége miatt már a szülésem után mondta az orvos, hogy soha nem szülhetek hüvelyi úton. Elfogadtam. Ez van. Egy percig sem túráztattam magam rajta.
Biztosan nagyon sokszor fogom még elővenni ezt a könyvet.
Mindenkinek ajánlom. Aki császárral szült annak azért, aki hüvelyi úton annak meg azért.

Brigi007>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Hiánypótló. Eddig mindenki ezzel a szóval kezdte az értékelését, kezdem akkor én is így, mert tényleg ez az egyik legfontosabb tulajdonsága ennek a könyvnek.
A legfontosabb gondolat, amit nekem átadott, és hiszek benne, hogy másiknak is képes, az az, hogy egy olyan meghatározó és érzelmileg összetett helyzetben, mint a szülés (legyen az természetes úton vagy császárral), minden érzés helyénvaló! Ez nagyon fontos, hiszen ez életünk egyik nagyon fontos pillanata és senki nem mondhatja meg, mit kellene éreznünk ebben a helyzetben. Lehetünk csalódottak nyugodtan, mert valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Lehetünk dühösek, mert valaki belerondított az élményünkbe. Lehetünk szomorúak, lehangoltak, semlegesek, de természetesen lehetünk nagyon pozitívak is, vagy akár hálásak és boldogok. Lehet egy császármetszés komoly trauma, amelyre aztán egy hüvelyi szülés, vbac jelenthet gyógyírt a lelkiünknek. De lehet egy császár megváltás is egy traumatikus természetes szülés után. Lehet életmentő, és érezhetjük feleslegesnek. De az adott esemény mindig a saját megélésünk szempontjából valamilyen igazán, ezt pedig csak mi tudjuk meghatározni, senki más. Nem szabadna, hogy bárki szégyent érezzen vagy úgy érezze, rejtegetnie kell az érzéseit, mert az nem felel meg a közösségi elvárásoknak. Fontos, hogy ilyen helyzetekben tudjunk segítséget kérni, fontos, hogy beszéljünk róla, hogy megtaláljuk a támaszunkat, hogy át tudjuk keretezni később ezt az eseményt, hogy megnyugvást találjunk benne. Mindig mondják, hogy a gyermekeinknek egészséges anyákra van szüksége, de ezt nem elfojtással és kierőszakolással lehet elérni.

A másik nagy erőssége ennek a könyvnek, az a második felében található történetek, szakemberek megélései. Nagyon jó érzés olvasni, hogy igenis vannak az egészségügyi rendszerben olyan emberek, akik nem úgy állnak ezekhez a dolgokhoz, ahogy a „rémtörténetekben” olvassuk. Lehet jó szakembereket találni, akik értik, min megyünk keresztül, csak keresni kell. Hangsúlyozom: keresni KELL. Nem szabad belenyugodni abba, hogy a rendszer empátiára képtelen, hozzá nem értő orvosokkal van tele, akik szerint a nők, akiket megaláztak a szülési szituációkban, csak picsognak. Azokat kell támogatni, akik jók és értenek hozzá, és félelemből, megszokásból, megtűrésből nem kell azok zsebét tömni, akikkel valójában senki sem elégedett.

Ez a könyv szerintem nagy segítség annak, aki traumatikusan élte meg a saját szülését, mert támogatást találhat ebben a kötetben. Megtalálhatja azt a gondolatot, hogy igenis van segítség, és remélem, az elolvasása után csak bíztatva érzi majd magát, hogy menjen tovább és keressen magának más segítőket is, ha még szüksége van rá.

Anyák, akik a lelketek mélyén szomorúságot éreztek, egy dolgot ne felejtsetek el:

Nem vagytok egyedül.

3 hozzászólás
szkjudit>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Hiánypótló, nagyon emberi, nekem nagyon sokat segített a feldolgozásban. Minden nőnek ajánlom, akár császárral szült, akár hüvelyi úton, akár többszörös anyuka, akár még nem is anyuka.

Anita_87>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Érintett vagyok a témában, ezért olvastam el, de mindenkinek ajánlani tudom: aki terhesség/szülés előtt áll, hogy mindenre fel tudjon készülni (engem hidegzuhanyként ért a császár…), aki császárral szült, hogy erőt merítsen, valamint azoknak a nőknek, akik természetes úton szültek, hogy megértsék, ez nem egy könnyebb út és sokszor nem választás.

bölcsészbárány>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Az egyik leghasznosabb könyv, ami létezik! Nagyon segít feldolgozni a császármetszés traumáját. És nem csak császármetszett nőknek ajánlom, hanem mindenkinek, aki olyan hülyeségeket gondol rólunk, hogy mi valamit „megúsztunk”, a „könnyebb utat választottuk ”, hogy mi nem szültünk, vagy jószandékból de értetlenségből olyasmiket akar mondani, hogy „na ne panaszkodj, örülj, hogy egészséges!” stb. Szóval mindenkinek, aki nem tudja, hogy mit jelent a hasi szülés!

verone>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Nagyon fontos téma, a könyv pedig hiánypótló. Mindig is megragadtam az alkalmat, hogy „kifaggassam” az édesanyákat arról, hogy milyen élmény volt a szülésük. Bárhogyan is alakult. Vannak, akik rögtön elmesélnek mindent részletesen töviről hegyire, mi volt, hogy volt, mi történt. És vannak azok, akik csak később, nehezebben tudnak beszélni a témáról. Jó lenne, ha mindenki úgy szülhetne, ahogyan szeretne. És jó lenne, ha az ellátásban mindenki ember tudna maradni és emberként viselkedni.

lilienman>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Hiánypótló, minden császáros anyának a polcán a helye.

molnarzita>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Nagyon ajánlom mindenkinek,lelket gyógyító könyv!♥

Dora_Rakosi>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

hasznos.ajánlom!

Sweety>!
Kiss Verus: Hegmesék

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Szívből ajánlom azoknak a nőknek, akik császármetszéssel hozták világra babájukat. Sokat segít a feldolgozásban, átkeretezésben. De azoknak is ajánlom, akik nem ebbe a csoportba tartoznak, hiszen a történetek által jobban megértjük egymást.


Népszerű idézetek

Brigi007>!

A közvetlen környezetemben volt, akitől megkaptam, hogy nem értik, miért érzek így, hogy lehet trauma egy gyerek születése, hiába próbálom megértetni velük, hogy csak támogatásra és meghallgatásra van szükségem. Amikor beszélnék róla, sokszor inkább elterelik másra a témát. Olyan, mintha csak az számítana, hogy megvan a gyerek és jól van. Ami nyilván nagyon fontos, de annak is fontosnak kellene lennie, hogy az anya mit érez.

38. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Brigi007>!

Egy legenda szerint Asikaga nyolcadik sógunja eltörte kedvenc teásedényét. Megjavítása során a japán kézművesmesterek arannyal illesztették össze a széttört darabokat. Kincugi – ezt az elnevezést kapta az arannyal javítás művészete, amelynek célja a törésvonalak felvállalása, azok új nézőpontból történő megmutatása.

12. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Brigi007>!

A hege mindenkinek mást jelent. Ha mesélni tudna, elmondaná, hogy egy életért jött létre. Azt is, hogy végtelenül büszke arra, hogy ő az élet kapuja. Esetleg azt, hogy milyen érzés megélnie, hogy tőle sokszor viszolyognak, és hogy borongós, frontos napokon milyen érzés kívül-belül sajognia. Halljuk meg, ha mesélni akar! Nem kell azonnal előre eldöntenünk, hogy a történet mennyire lesz szép és jó vagy semleges, netán szomorú.

113. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Brigi007>!

Annyi történet
van, ahányan elmondják
– és mind érvényes.

Fodor Ákos: Igazság

6. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Brigi007>!

Ez a fotósorozat a sokszínűséget hivatott bemutatni: a nők ezer arcát, hasát, méhük védő burkát. Benne van a vágy az elfogadásra – sebeink, környezetünk és élményeink iránt. Benne van a vágy, hogy észrevegyük: mi, nők, anyák nem versenytársai, hanem lehetséges támaszai vagyunk egymásnak.

10. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

Brigi007>!

Van az az erő, ami összeköt mindannyiunkat a szülés kimenetelétől és gyermekünk táplálási módjától függetlenül. Ezzel az erővel pedig hegyeket lehet megmozgatni, ha elfogadunk valamit. Ha elfogadjuk a tényt, hogy – habár sokfélék vagyunk, de – egy úton haladunk. A cél és a kitérők száma is számtalan lehet, ezt szülésznőként is alaposan megtanultam, édesanyaként pedig nap mint nap szembesülök vele. Jogunk van ugyanabban a szituációban eltérően érezni magunkat, és jogunk van elveszettnek lenni, amikor a többség szerint csak a kiteljesedés és a várva várt boldogság érzése ah elfogadható opció. Késhetünk nagybetűs édesanyaként megérkezni. Csalódhatunk és gyászolhatunk is azon a gyönyörű napon, amelyen édesanyává válunk. Fontos, hogy tudjuk felismerni, megnevezni az érzéseinket és dolgozni rajtuk – ha kell, segítséggel. Mindannyiunk érdeke, hogy olyan mindennapok felé vezessen a jövő, melyben nem csak süket fülekre és közhelyekre talál az a nő, aki negatívan élte meg a szülése kimenetelét.

112. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

sznikol>!

Nem, nem a császáral volt baj, mint utóbb összeraktam, hanem a kórházi bánásmóddal amiben részünk volt.

61. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

sznikol>!

Az élet él, és megannyi formában élni akar.

68. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

sznikol>!

„Anyuka! Van aki tud szülni, van aki nem tud. Ön nem tud.” A veszteséglisrámra felkerült a kompetenciaérzésem, az önbizalmam, a nyugalmam és a méltóságom.

123. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl

sznikol>!

Soha többé nem akartam érezni az elégtelen érzéstelenítésből eredő borzalmas fájdalmat és a fájdalomra adott reakciómra kapott orvosi megaláztatást.

123. oldal

Kiss Verus: Hegmesék A császármetszésen innen és túl


Hasonló könyvek címkék alapján

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Óvári Enikő: A VBAC-titok
Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek
Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem
Bódis Kriszta: Kemény vaj
Milly Johnson: Karácsonyi gyermekáldás
Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül
Szabó András: A császármetszés kultúrtörténete
Kozma Ani: Kezdet és vég
Czeizel Endre: Születésünk titkai