Testamen 2 csillagozás

Leonardo evangéliuma
Kiss Tibor – Zelnik József: Testamen

Egy ​rajzoló és egy gondolkodó közös munkája ez a választékos külsőben, bőrkötésben, aranybetűs címlappal útjára bocsátott kis tárgy. A rajzoló, Kiss Tibor évtizedekkel ezelőtt kezdte módszeresen feltérképezni az emberi testet a rajz eszközével. Bonctermekben dolgozott, kitartóan kereste a titkot, a test és az élet szövevényes viszonyát. Aztán a sorozattal megkereste Zelnik Józsefet, írna köré egy könyvre valót. Zelnik pedig az ember felépítésének részleteihez, a szervek, izmok, csontok, a merő hús képeit egy apokrif történettel toldotta meg: Leonardo, a nagy boncoló, az emberi test titkainak nagy tudósa „megtalált” evangéliumával. A rajzokon tehát a test anatómiáját látjuk. Ezt kísérik a szövegben Leonardo belső viaskodásai önmagával, a Sátánnal, a kor történeti figuráival és múltbéli alakokkal. Álmok, naplószerű bejegyzések, párbeszédek és gondolatfoszlányok, az európai filozófia egészéből – elsősorban azonban a keresztény gondolkodók írásaiból. Leonardo jó társaságba kerül:… (tovább)

>!
Ökotáj, Budapest, 2003
240 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Kiss Tibor

Enciklopédia 11


Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

TiszlaviczMarcsi I>!
Kiss Tibor – Zelnik József: Testamen

Ez egy nagyon érdekes filozófiai tanulmány (mondhatjuk: vita) művészetről, politikáról, az emberségről, és legfőképpen vallásról – az örök életről és az elkerülhetetlen halálról. Érveket, ellenérveket, bizonygatásokat, cáfolatokat és teóriákat olvashattunk – én nem kívánok állást foglalni egyik oldalon sem. Érdekes volt, tanulságos.
Szót ejtenék a kötetben szereplő anatómiai rajzokról (amik miatt a könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlatos elolvasni!!!) – fantasztikusak! Az aprólékos, valósághű ábrázolás lenyűgöző, a torzók, az arcok akkor is mondok ilyet élnek, valódi érzéseket tükröznek, mintha a test próbálna visszatartani valamit az életből, mielőtt teljesen eltűnik a halálban. Az anatómiagyakorlatok jutottak eszembe, amikor saját kezűleg kellett egy-egy testrészt testtájat kiboncolni, megnevezni minden eret, ideget, izmot, csontot – a belső szervekről nem is beszélve. A képeket nézve újra hallottam gyakorlatvezetőm hangját, a szavait, ahogy próbálja belénk verni azt a sok megjegyezhetetlen nek tűnő latin nevet.
spoiler


Népszerű idézetek

aled>!

Nem bízom benne. Különben is, emberben csak az Isten bízik.

aled>!

– Minden ember egyforma, de te nagyon hülye vagy.

aled>!

– Miért gyűlölöd ennyire az emberi húst – kérdeztem.
– Mert meg akarom tudni, hogy az Isten miért váltott le bennünket ebben a Testben rátok – felelte, majd számomra meglepően így folytatta:
– Én is üdvözülni akarok.

aled>!

…miért vetted oly természetesnek, hogy te fordítva is látod a világot?

aled>!

…gondold végig: ez mind Te vagy bennünk, és lásd be, nincs nevetségesebb egy flagelláns ördögnél.

aled>!

Ne keverd össze a Haláltáncot az élet táncával. A mi szerződésünk a Danza della Morte.

Kapcsolódó szócikkek: halál · tánc
aled>!

…ha valaki letérdel, magasságának egynegyed részét veszíti el, viszont a hulla nem tud letérdepelni – válaszoltam. – Ebből már adódik is két tanulság: addig térdepeljünk le, amíg élünk. Valamint az, hogy ha imához térdepelünk le, nem az a lényeges, hogy mennyivel csökken a testünk magassága, hanem hogy mennyivel nő a lelkünké.

aled>!

– Látod, itt vagyok megint. Most valami olyan érzésem van, hogy már nem Te idézel, hanem én idézlek.

aled>!

– Számomra a legfájdalmasabb tétel, amit Dürer felvetett, az volt, hogy a mi szakrális geometriánk megroppan a művészetekben. Dürer azt fejtegette, hogy olyan változás előtt állunk a képzőművészetben, mint a matematikában akkor, amikor felfedezték a nullát. […] Nem lépték át azt a filozófiai ellentmondást, hogy ha a semmit valamilyen szimbólummal jelöljük, akkor az azt jelenti, hogy létezik.
Szabad-e létezővel nem létezőt jelölni?

Kapcsolódó szócikkek: művészet · szimbólum

Hasonló könyvek címkék alapján

Spiró György: Fogság
Lázár Ervin: Csillagmajor
Bánki Éva: Aranyhímzés
Robin O'Wrightly: Kettős kereszt
Bert Miller: A menedék
Fodor Gergő: A Tragédia Gyermekei
Bernáth Zsolt: Jöjj ki!
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Jókai Anna: Virágvasárnap alkonyán
Spiró György: Messiások