Aludnod ​kellene 71 csillagozás

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Magvető, Budapest, 2015
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431735
>!
Magvető, Budapest, 2014
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431735
>!
Magvető, Budapest, 2014
144 oldal · ISBN: 9789631432084

Enciklopédia 2


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 53

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Tarja_Kauppinen IMP
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Még hónapokkal ezelőtt a végére értem a könyvtár Tar Sándor- és Bodor Ádám-készleteinek, mégis ahányszor ott járok, minden alkalommal elzarándokolok a T-hez és a B-hez, hátha mégis.
Mégis.
Viszonylag sokat járom az országot, a vidéket, annak is a kevésbé ismert részeit. Káva külterületén például egyszer átküzdöttem magam egy bokros-fás, dzsungelszerűen benőtt területen, amelyet a környékbeliek afféle dögkútnak használnak, több tucat állattetem volt ott a rothadás különböző fázisaiban, kutyák, macskák, azonosíthatatlanok, egyebek. A Tápióságban egy majorból egyszer sprintben távoztam, miután a jobb híján utcának tekintendő közterületen bóklászó kutyafalka megkergetett. Szintén a Tápióságban: végigmész egy majoron, húsz házból tizenötön ott a tábla, hogy eladó, láthatóan évek óta, de nem kell a kutyának sem, és nem is fog. Évekkel ezelőtt kitörölhetetlenül a retinámba égett egy négy év körüli kislány képe, aki egy szemétdombon guggolt mezítláb Drégelypalánkon tök egyedül, és mozdulatlanul, meredten bámult engem vagy egy negyed órán át, amíg vártam a BZ-motorvonatot.

De élményanyag nélkül is nagyon élő, nagyon valóságos ez a szöveg. Nem olyan elementárisan tragikus, mint a Sátántangó, és nem oldja Tar Sándor meg-megcsillanó humora, vagy Bodor Ádám mágikus realizmusa. Még a Nincstelenek a legközelebbi rokona. A nagy magyar szocióból nincs kiút annak, aki beleszületett vagy belezuhant – bár ez a gondolat hibádzik, hiszen többen mégiscsak elmentek innen. Például a család, akiknek a kislányát fölszecskázta a borona. Ők ezáltal megfizették a menekvésük árát.

Önerejéből erős és valóságos szöveg, mondanám, hogy minden fölös tragikumtól üdvösen mentes, de egy-két tragédia azért akad. Ezek azonban beleillenek a képbe, nem tájidegenek.
Dramaturgiai ív gyakorlatilag nincs, ezeknek az életeknek hogy is lehetne.
Telik, de nem múlik.

>!
n P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Nagy erő van ebben a könyvben, csak az olvasó gyengül el közben. Olyan erős a feszültségkeltő hatása, hogy akár még az ujjaid is kifehérednek a könyv szorítása közben. Nem, nem túlzok. Megpróbálsz kívül maradni majd, akár közönyösnek is lenni. Lehet, sikerül is. De attól még ezeknek a vegetáló embertörténeteknek a valóságát érezni fogod. Nem messze innen van egy ilyen telep, egy major. Jártam ott, rokonaim éltek-élnek arrafelé. Se be, se ki hely ez a telep. Kevés az, akinek sikerült a szabadulás. Ők most a vasúti vagonokat takarítják (a rokonaim), azokat, amikből, ha utazol, a majort látod. Kastély is van, kóbor kutyák is lézengenek. A világnak valahol ott vagy úgy lehet majd vége – gondolhatja, aki arra jár, vagy az olvasó. De akik ott élnek, azoknak a mindennapi kenyerük. Kényelmetlen könyv ez, én azt mondom, mert bizony rosszul érzed magad közben. Nem is engedi, hogy egy percre is fellélegezz. Nincs levegője, nincs színe, nincs kapaszkodója, csak nincstelensége van. El ne kopjon ez a szó, mert amíg érezzük-értjük, addig talán nem fordítjuk el a fejünket a vonatablakból, ha sínek a bekötőút mellett visznek. Mondhatjuk majd, hogy ez a magyar valóság. Igen, ez is az. Kiss Tibor Noé annyi nyomort tesz ránk, amennyit már vinni sem akarunk. Még így se, olvasva se, nemhogy megélve. A könyv, még ha úgy érezzük is, hogy néha túlzásokba esik és sok(k) ér minket, már nem bírjuk, akkor is fontos könyv. Legalább arra a néhány órára, amíg olvassuk, talán nem leszünk annyira elégedetlenek a saját életünkkel. Ha elégedetlenkednénk. Más megoldást nem ad.

4 hozzászólás
>!
balagesh IP
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

A negatív utópia lerágott csont. És minek is kellene elvont szenvedésmintázatot megrajzolni, mikor lakóhelyünk 20 km-es körzetében találhatunk helyeket, melyeket elhagyott a civilizáció. Zsákfalvak, majorok, településvégen szikkadó, gyulladt vakbélutcák. A világ hátat fordított nekik, s csak a pusztuló tárgyi és emberi romok maradtak hátra. Ez a telep sem fikció. Nem is szimbólum. De olyannyira tipikus, hogy képes azzá válni.
Meg az írói stílustól. Ettől a kimért kíméletlenségtől, mely a szétszaggatott sorsokat szétszaggatott történetekben vezeti elő. Ez a vagy tíz élet apró cafatokban hull elénk a papírkosárból, összevissza keveredve. De azért elég könnyű a kirakós, elég jellegzetes és jól ismert minden. Látlelet, riportfotó. Semmi nagyszerű, semmi végletes. Csak ahogy a szemét rohad az árokparton…
Mit lehet mondani, ha ilyeneket hall az ember. Semmit. Minduntalan grimaszokat vágtam, hümmögtem, más nem jutott eszembe.

>!
Ciccnyog IP
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

A-jtófélfákba ragadt múlt-illatok,
L-assan derengő szürke hajnalok,
U-tcák sosemvolt tábláin szavak:
D-eazisten, ő most akkor adott
N-ekünk levegőt, fényt, színeket,
O-ltalmat, feloldást vagy csak
D-arabokat adott, melyek nem passzolnak?

K-ellene aludni. Aludni kellene.
E-gy flaska idő jól jönne most,
L-egalább a közöny szökne végre,
L-emosni magunkról a súlyt, azt kellene,
E-mbersorsok, emberhiányok súlyát,
N-emcsak roskadozni a szélben, de
E-gyütt keresni határát az új életnek.

Erős könyv, egy pillanat alatt elsüllyedsz benne, s mikor már nyakig merültél, akkor jössz rá, hogy nincs mibe kapaszkodnod. Elfújnád a sötétséget is, mi rád szállt, de az ismerősöket nem szokás csak úgy elküldeni. Néha így kényelmesebb. Különben is, jó meleg van itt. Adj még egy pohárral. Nem sietek. Hogy mi van velem? Kösz, jól vagyok, egy kicsit szorít ugyan, és a látásom is rossz így, de majd csak jobb lesz. Persze, csak ha elmész és én ki tudok innen mászni. Végül is, egyszer vége lesz. Vége kell, hogy legyen. Nekem talán könnyebb kilépni. A cipőmből ugyan életem végéig szórni fogom a gondolatokat és a tekintetemben is új lakótárs lesz egy csipetnyi sötétség, de talán megérte ez a kirándulás. Noé a legjobb és a legrosszabb idegenvezető. Mindent megmutat, mindent elmond, még a kezedet is fogja, nehogy valamiről lemaradjál, de úgy megpakolja a lelkedet, hogy utána álmatlanul forgolódsz sok éjszakán át. A csendben pattannak le ezek a súlyok, egymás után, hogy még egyszer, utoljára, jól halld őket. Csak, hogy biztosan ne felejtsd el őket.

3 hozzászólás
>!
robinson P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Úgy a 60. oldal tájékán elgondolkodtam: talán elég már a kilátástalan szegénységből, nyomorult életekből. A beszürkült és reményvesztett élethelyzetekből, a „mai magyar szépirodalom” cimkéből, ha állandóan csak és kizárólag erről tud szólni. Aztán mégis kezdett érdekessé válni a történet, jó, hogy folytattam. Jó, de tömény. Egy darabig köszönöm, nem akarok ilyesmit olvasni. Ennek ellenére is merem ajánlani!
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/04/olvastam-meg1.html

1 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Se család, se munka, se pénz, csak ez a mucsa”- fogalmazza meg az egyik elmenekült nő hogyan élnek a telepen.
Bodor Ádám, Krasznahorkai László és Spiró György műveinek hangulatát idézte fel bennem a kötet. Az elhagyatottságot, a kilátástalanságot. A telepi életből megszöknek a nők, a szerencsésebbek élve távoznak. Mindenki mindenkiről mindent tud, de semmi jó nincs ebben a tudásban. Olvastam a szerző Inkognitó című kötetét is, amely ehhez képest elég kiforratlan alkotás. Ebben a szinte teljesen cselekmény nélküli (szoció)regényben átgondolt és jól szerkesztett, összességében nagyon sivár képet fest az életről, az álmatlanságról, a vegetálásról, amelyben csak a TV, a cigaretta, az ital a még életben tartó lehetőség. Akinek a sport kitörési lehetőség lenne, az sem tud élni vele. Mindezek ellenére az olvasó mégsem „hal bele” az olvasásba. Valahogyan felülről/kívülről láthatja a képet, kevésbé fájt talán. Bármennyire jól szerkeszti, fogalmazza a mondatokat a szerző nem az ő bűne, hogy szinte mindenki, aki olvassa „a való világ” egy darabját láthatja maga körül.
„Mennyi elveszett ember.

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Jó ez, de inkább olvassátok el Krasznahorkai Lászlótól a Sátántangót.

8 hozzászólás
>!
Csabi P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Nyilvánvalóan adódik a párhuzam a Sátántangóval, ha már erre a kiadó is felhívta a figyelmünket a hasonlóan megalkotott borítóval is. Én mégsem hasonlítanám Krasznahorkai regényéhez, annak mélységes tragikumát nem érzem ebben a szövegben. Számomra inkább megidézték a szereplők Háy elesett, letargikus figuráit, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Abba is hagyom a hasonlítgatást, mert megáll ez a regény a saját lábán is.
Egy telepen történik, ami, nem akarom használni a cselekmény szót, mert az nincs a regénynek. Valamikor a rendszerváltás után vagyunk, akár napjainkban is lehetünk, nincs egyértelmű támpont, nagyon nem is kell, az élhetetlenség húsz éve is az volt, ami ma. A szereplők mind nyomorúságos, a jövőt feladó emberek, még a környéket birtokló Pongrácz is reménytelen figura. Hét kiemelt szereplő életének fő elemei rakódnak össze egy mozaikszerű szövegben, lassan kibontakozik a sorsuk, hogy lettek azzá, amik most, csak a jövő, az nem bontakozik ki, az már nem adatik meg nekik. Jól felépített, hiteles világ, de azért végig ott motoszkált bennem, hogy hiányzik belőle az élményszerűség. Felbukkannak zavaró elemek, mint például egy Markos-Nádas poén, vagy egy jelenet egy National Geographicon látott filmből, aztán hol sörétes, hol golyós a puska, az sem mindegy, hogy farönk, vagy fatönk. Apróságok, el is lehet siklani felettünk, de megzavarják az összképet.
A szövegben nagyon kevés a párbeszéd, élőszó, ezzel az író feladja a lehetőséget, hogy a megszólaló szereplők maguk faragják a karakterüket. Nem is emlékszem egy káromkodásra sem, nem azért mert hiányzik, de egy ilyen világhoz hozzátartozik.
Ami tényleg nem tetszett, az a befejezés, nagyon kimódolt, hatásvadász, túl egyértelműen lezárja a regényt, pedig a legnagyobb tragédia egy ilyen életben, ha folytatni kell.
Mindent összevetve egyértelműen pozitív élmény volt a regény, a szöveg takarékos, nem akarja túlművészkedni magát, a szerkesztéssel sikerül megteremtenie a feszültséget, amit a viszonylagos cselekménytelenség okozna. Ott a helye a tavalyi év legjobbjai között.

>!
pepege P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Ha nem olvastam volna a Sátántangó-t vagy a Nincstelenek-et, biztosan elolvadtam volna a gyönyörtől. De így minduntalan ott motoszkált bennem az összehasonlítás, pedig küzdöttem ellene.
Sivár életek kusza töredékei hullanak az ölünkbe. Egy ne keresd a térképen, mert nem találod telepen ragadt emberek jövő, esemény és remény nélküli napjai. A nagy civilizáció közepette már-már hihetetlen, hogy ilyen helyek is léteznek. Pedig igen. Sokan vagyunk úgy, hogy kimenekülnénk a nagy városok zsivajából, valami csendes, eldugott helyre. De nem ide! Itt csak a gané lep be mindent.
Kiss Tibor Noéra érdemes odafigyelni. Még ha mardos is az, amit írt…

2 hozzászólás
>!
dacecc P
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Én azt tökéletesen értem, miért szeretik sokan ezt a kötetet, de nekem fárasztó volt az egész olvasása, úgy éreztem, nem hordozott semmi újdonságot. Nem rossz, és szerencsére nem is erőltetett a telepen élő emberek életének bemutatása, de a kiszámíthatóság és az érzés, hogy ezt már olvastam máshol, aláásta az olvasásélményt. A szövegszerkesztés, a rövid, egyszerű mondatok, a szálak vezetése jól sikerült, de összességében csalódtam egyet a könyvben.


Népszerű idézetek

>!
robinson P

A falon rajzszögekkel feltűzött poszterek. Samantha Fox selyemtangában, Zoltán Erika fényes tornadresszben. Az ajtó fölött feszület.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zoltán Erika
5 hozzászólás
>!
Goofry P

Az intézet udvarán faleveleket fújt a szél. Megperdültek a levegőben, majd lassan visszahullottak az aljnövényzetbe. Siklórepülésben, körbeforogva, zuhanva. A kupac tetejére estek, beszorultak a tűlevelek közé vagy fennakadtak egy fakereszten. A nagyobb falevelek várták a vihart, hogy repülni indulhassanak. A fák alatt rohadó, összetapadó levelek orkánért imádkoztak, hátha végre szétszakítja őket egymástól. Felkavart, legyezett, cirógatott a szél, tovább, ahogy kedve tartotta. A falevelek felszálltak a levegőbe. Kezdődött minden elölről.

140. oldal

2 hozzászólás
>!
Goofry P

Néha el lehetett hinni, hogy élet az, ami a telepen zajlik.

103. oldal

>!
robinson P

A kiserdőben lassan kevesebb volt a fa, mint az elhajított féldecis üveg.

25. oldal

>!
ppeva P

Este hét lehetett. Vagy nyolc, nem számított. A telepen senki sem hordott órát, nem mérte az időt. Cigarettától cigarettáig, etetéstől etetésig, napkeltétől napnyugtáig teltek a percek.

68. oldal

1 hozzászólás
>!
Goofry P

…egyszer valaminek történnie kell…

105. oldal

>!
Kek P

A telepen mindenki álmatlanságtól szenvedett. Az emberek évek óta virrasztottak, mindenki a maga halottját siratta. Ha pedig halottja nem volt, siratta az élőt, akit mindörökké elveszített.

16. oldal

>!
robinson P

Két hétig gondolkodott rajta, milyen bonbont vegyen neki. Bármelyik jó lett volna, nevetett Júlia, miközben leharapta a konyakos meggy tetejét.

12. oldal

>!
délibáb

Hirtelen villám cikázott végig az égbolton, mintha egy óriási fényképezőgép vakuja villant volna. Megörökítette a sötétséget.


Hasonló könyvek címkék alapján

Silvia Avallone: Acél
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Tóth Krisztina: Akvárium
Dragomán György: A fehér király
Balázs József: Koportos
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
drMáriás: Lomtalanítás
Kemény Zsófi: Én még sosem
Arne Svingen: Magas Cé és jobbhorog
Rainbow Rowell: Eleanor és Park