Svéd gyerekversek?
No igen, játszódhatnának Stockholmban, csakhogy éppúgy Rómában vagy Madridban, netán Kirgeramdamban is. Kirgeramdam különben eddig nem volt, ebben a pillanatban találtam ki, tehát most már van. Ezeket a kedves-szomorú svéd gyerekverseket azonban Gyulán írták, vagyis svéd gyerekverset bárhol és bármikor lehet írni; a svéd gyerekversekhez most már egyáltalán nem kellenek a svédek, csupán toll, papír, lélek, és valaminő gyermeki bölcsesség szükségeltetik. Kiss Ottó, e könyvecske írója sem svéd, hanem inkább gyerekes felnőtt. És nagyon helyes, hogy az. A felnőttekkel az a baj többnyire, hogy csak felnőttek, azaz nagyok és erősek tudnak lenni, mindig megeszik a tökfőzeléket és nem másznak fel a fára, hanem kivágják azt. Kiss Ottó talált egy másik gyerekes felnőttet, Kukár Istvánt, aki megrajzolta ezeket a verseket. Elég gyerekes rajzok, azt hiszem. Tetszettek már arra gondolni, hogy nincs is vers, versike, amit ne lehetne megrajzolni?! E versek nemcsak… (tovább)
Visszafelé hull a hó 3 csillagozás
Versek gyerekhangra
Eredeti megjelenés éve: 1997
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 4
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 2

Kiemelt értékelések
Szávitrí>!


2 hozzászólás


Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó Versek gyerekhangra
Sok vers ismerős volt a Csillagszedő Márióból, úgyhogy gyanús, hogy az ennek a kibővített változata, de valahogy úgy rémlik, annak vidámabb volt a hangulata. Ez többnyire a szülők válásáról szól, úgyhogy kicsit depresszív.
ombreka>!




Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó Versek gyerekhangra
Érdekes milyen felfogása és felismerési készsége lehet egy kisgyereknek is , és milyen komoly dolgokat megtud érteni és feldolgozni
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fodor Ákos: Képtelenkönyv 93% ·
Összehasonlítás - Kányádi Sándor: Zümmögő 99% ·
Összehasonlítás - Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 90% ·
Összehasonlítás - Balázs Tibor: A fogfájós vaddisznó ·
Összehasonlítás - Szabó T. Anna: Tatoktatok 85% ·
Összehasonlítás - László Noémi: Labdarózsa 84% ·
Összehasonlítás - Szigeti Ildi: Alta: Tódal ·
Összehasonlítás - Elekes Dóra: Tündi és Samu 62% ·
Összehasonlítás - Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz 78% ·
Összehasonlítás - Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta! 82% ·
Összehasonlítás