Ne ​félj, apa! 29 csillagozás

Nagy kislánykönyv
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

A ruhásszekrény tartalma, a porhó, vagy a szánkózás éppúgy varázslatos jelenség egy gyermek szemében, mint az öregedés és az elmúlás. A rácsodálkozás naivitásából sok szépség és humor fakad. Kiss Ottó legújabb gyerekversei egyszerű, hétköznapi megfigyeléseken alapulnak, főhőse lassan cseperedik, és a világ egyre szélesebbre tágul körülötte. Apa, Anya és a nagyszülők, a játékok, a természet, az élet és a halál is belefér ebbe a táguló világba.

„Amióta megszülettem, eléggé megváltoztam. De nemcsak én, apa is. Szegény nem tudja, hol lakik bennünk az álom, nem tudja, hová lesz a szivárvány a tócsa tetejéről, hogy porhóból nem lehet hóembert gyúrni, és nem tudja, milyen finom a habcsókos lecsó.
Ne félj, apa! Ezek csak versek. Pont olyanok, mint a mesék.”

„Mindenki gyűjt valamit.
Én például sebeket gyűjtök a térdemen.
Már elég sok van.”

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2016
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153085 · Illusztrálta: Kismarty-Lechner Zita

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

A szerző vadonatúj könyve egy teljesen más vonalat képvisel, mint a fentiek. Ez egy apa írása kislánya mondásairól, olyanokról, amelyeket mindannyian őrzünk a gyermekeinkről, amolyan gyerekszáj-féle történetek. Nosztalgiáztam egy kicsit általa és előszedtem a saját füzeteinket újraolvasásra. Kellemes, aranyos olvasmány volt, az illusztrációja és a színvilága tetszetős.
http://konyvutca.blogspot.nl/2017/01/gyerekeknek.html

ziara>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Három könyvtárban elolvasott gyerekkönyv közül egy szupert is sikerült kikapnom. Mi, a kislányommal, nem nagyon olvastunk verseket, inkább meséltünk és énekeltünk, eddig, mostanában elkezdték érdekelni a versek, néha magától is kitalál egyet-egyet, és ez a kötet tökéletesen jó lesz majd, ha a kezébe akarok adni valamit. Bár nem azok a rímekkel teli gyereknek szóló versek, amiket kántálva lehet mondani, hanem inkább életfilozófia, életbölcsességek, sokszor két-három sorban. Nagyon megható, a versekből kirajzolódó apa-lánya kapcsolat. És hát a kivitelezés, a rajzok! Olyan szép könyv, hogy jól esik kézbe venni!!!

meseanyu P>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Nem mondom, hogy zseniális, de kifejezetten kellemes, aranyos. Kedves, szellemes kis szösszenetek, nekem szórakoztató volt. Az illusztrációk meg szintén helyesek, az egész könyv nagyon ízléses.

ppeva P>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Tegnap séta közben bekukkantottunk Jancsival és az anyukájával a kerületi könyvtárukba. Ez volt Jancsi első könyvtárlátogatása, hat hónaposan. :)
Hát persze, hogy a lányommal rávetettük magunkat a gyerekkönyvekre. Gyorsan ki is kölcsönzött néhányat, köztük ezt is.
Ezt a könyvet én emeltem le a polcról, mert még jól emlékeztem a Csillagszemű Márió-ra, amit annyira szerettem. Beleolvastunk, és nagyon tetszett mind a kettőnknek. A lányom megnézte, hátha van ilyen kisfiúkönyvben is, de nem volt. Így hát ezt vittük haza.
Miközben néztük a foci vb-t*, közösen kiolvastuk a könyvet, egymás kezébe nyomva a kötetet, ha találtunk valami nagyon aranyosat. És találtunk, oldalról oldalra vándorolt a könyv ide-oda.

https://moly.hu/idezetek/703026 – náluk még szerencsére nem marad el a foci-vb, a Forma-1 se :) – sőt, apuka alig várja, hogy végre együtt nézhessék!

Trudiz >!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Kedves, „gyermeki” megállapítások, nagy – egyszerű igazságok szólnak e verseskötetből. Többségük belopja az olvasó szívébe magát :) Az Apa-szeretet sugárzik soraiból.

Futóhomok>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Kiss Ottó 2016-os friss megjelenéseivel válságba sodorta az eddig harmonikusnak mondható viszonyunkat. Kezdve ezzel , ami a belső borító apróbetűs szövege szerint korábbi regény (A terepasztal lovagjai 2007) egyik fejezetének eredeti változata, így eleve kissé az „üzleti átverés kategória”. A Ne félj, Apa! becsülnivaló rajongásból született verseit semmicske élmény volt olvasnom. A helyes illusztrációkat újra megnézegetve jöttem rá, miért is: Kismarty-Lechner Zitának van egy remek rajza, már-már portréja a szerzőről (73. oldal), szóval ez az apa-lánya szerelem Kiss Ottóé és a belőle írt versek is inkább családi emlékfélék, legendáriumba való lenyomatocskák, amik engem, kívülállót nem igazán tudtak megmozdítani.

altagi P>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Hirtelen felindulásból elkövetett könyvtári kölcsönzés eredménye, ráadásul csak negyedsorban saját olvasásra szánva. Mégis nekem tetszett a legjobban; gyerekek nem annyira értékelték, viszont a hóember és a porhó (ami teljesen új szó volt) alaposan megfogta a fantáziájukat, azóta is a havat várjuk. :)))
Azt hiszem, amúgy a szerző sem gyerekeknek írta elsősorban, egy aranyosan illusztrált, rímbe szedett családi emlékkönyv ez, ami úgy van megírva, hogy mégis mindenkinek szól, nem csak rokonainak, ismerőseinek. Szerettem benne, hogy mire a végére értem, olyan volt, mintha rengeteg történetet mesélt volna, még egy 3 soros szösszenetet mögött is millió más le nem írt mondat volt. Bár azok már a sajátjaink.

Honey_Fly P>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Ha nem lennék egy 3,5 éves kislány anyukája biztosan nem adnék ennyi csillagot. De az vagyok. Rólunk, nekünk szól ez a könyv. Nagyon aranyos, gyermekien őszinte és bölcs. Az illusztrációk szépek, kedvesek. Szeretem ha egy könyvet mosolyogva olvasok és ez pont ilyen volt.

2 hozzászólás
Szávitrí>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Hát én ezt nagyon imádtam! Igazi gyerekszájak, némelyik egyszerűen csak aranyos, némelyik nagyon bölcs meglátás. Az illusztrációk is illenek hozzá. Szép, színes, de nem túl harsány. (Belül nem ennyire rózsaszín, mint a borító. :))

Hintafa>!
Kiss Ottó: Ne félj, apa!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Aranyos versikék a gyerekkorról, és az Apa-korról Apakórról. Az illusztrációk stílusosak és nagyon tetszettek.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

stippistop>!

ELMARADT A FOCIVÉBÉ

Elmaradt a focivébé,
mondta apa,
és olimpiát sem közvetítenek,
mióta a kislány megszületett,
a forma egy is teljesen leállt,
nem tudni, mi van,
a műsorpolitika nulla,
csak rajzfilmeket adnak.

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

dianna76 P>!

ÉLET

Jó, hogy van élet.
Különben mit csinálnánk egész nap?

15. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Trudiz >!

SAPKA

Ha apa adja fel a sapkámat,
sosem sikerül neki:
mindig a szemembe húzza,
és ezen állandóan nevetünk.

Szeretném,
ha egész életemben
apa adná fel a sapkámat.

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

dianna76 P>!

ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Az álom is valóság,
mert bennem van. Én pedig
valóságos vagyok.

13. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Kapcsolódó szócikkek: álom · valóság
dianna76 P>!

A PUHASÁGRÓL

A puhaság gyógyít.
És az ölelés is.

39. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

dianna76 P>!

Én jó vagyok:
azt csinálom,
amit mondasz.

Csak ritkán.

21. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

dianna76 P>!

LOBOG

Ha egyszer
szerelmes leszek,
úgy fogok lobogni,
mint a hajam!

57. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
dianna76 P>!

AGY

Mindent az agyunk irányít.
Csak minket nem.

61. oldal

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Trudiz >!

APA MINDENT MEGOLD

gyurmából halat csinál,
dobozból ruhásszekrényt,
kirakja az összes kirakóst,
visszanöveszti a lufit,
apa mindent megold,
szétjavítja a legót.

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv

Kapcsolódó szócikkek: apa
Honey_Fly P>!

ZÖLD

Sárgával rajzoltam napot,
kékkel rajzoltam eget,
csak zöldem nem volt,
hogy füvet rajzoljak.

Megcsináltam sárgából,
de alig látszott. Mintha
kiszárította volna a nap.

Nagymama azt mondta,
egy kis eső kell neki az égből,
hát rajzoltam rá vizet a kékből.

És tényleg kizöldült!

Kiss Ottó: Ne félj, apa! Nagy kislánykönyv


Hasonló könyvek címkék alapján

Kányádi Sándor: Zümmögő
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Nagy Bandó András: Kicsinyek könyve
Tóth Ágnes: ABC parádé
Tóth Ágnes: Macskadombi versek
Kovács András Ferenc: Vásárhelyi vásár
Füzesi Magda: Kapunyitogató
László Noémi: Labdarózsa
Szabó T. Anna: Tatoktatok
Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta!