Csillagszedő ​Márió 94% 125 csillagozás

Igazán kellenek az ilyen érzelmekkel teli, egyszerű történetek, gyerekkönyvek. És nem csak a gyerekeknek. Kifejezetten tetszik az a finom, kissé melankólikus humor, ami átszövi a sorokat.

https://gaboolvas.blogspot.com/2023/11/kiss-otto-ket-gy…

Szintén egy olyan könyv, amit nem olvastam volna el, ha nem lenne POKET (mondjuk nem tudom, amúgy ez mennyit számíthat, hiszen nem én vagyok a célkorosztály), mégis jó volt olvasni, és elgondolkozni ezen a történeten.
Én azt hittem, versgyűjtemény lesz, de valójában egyáltalán nem az, hiszen van története. Az elején felvillannak életképek, mindennapi történések, majd szépen lassan közelednek egymáshoz a történetfoszlányok, míg ki nem adnak egy valódi történést. Egyrészről a gyerekoldalról: a főszereplő, és Márió kapcsolatáról (és ilyen szempontból nagyon gyönyörű és sokat mondó a cím is), míg másik oldalról a felnőtt oldalról, a szülők konfliktusát mutatják be, spoiler és az érzelmi viharokat, amiket a szülők átélnek. Közben persze ez a két szint összekapcsolódik: pontosan a fő téma felé ér el, még pedig a kapcsolatok felé.
Számomra nagyon izgalmas volt a szöveg: egyszerű volt, mégis a legkevesebb szóval a legtöbbet fejezte ki. Emiatt pont azon gondolkoztam, mennyire is értheti egy gyerek (akiknek szól a kötet), hogy valójában miről szól, hiszen szó, és minden mondat mögött volt valami még, amit mellékesen (vagy inkább picit a szavakba rejtve) fejezett ki a szerző. Enélkül az olvasat nélkül nyilván nincs is értelme olvasni a történetet. Szóval nem tudom, ha én most fiatal lennék, és nekem szólna a könyv, szeretném vagy sem.
Illusztrált a kötet, és nagyon jópofa illusztrációkat találhatunk benne: egyrészről, mint a jó mesekönyv, ez is olyan, ahol a szöveg és kép aránya váltakozó: néha több a szöveg, máskor a képek dominálnak. A képeken pedig a színek, amik nagyon kifejezőek: a vörös haj például nagyon maradandó volt számomra, ez jut először eszembe, ha a kötetre gondolok.
Ez a kötet csodálatos, és közben nagyon sokat mondó. Igazi gyöngyszem volt számomra, és csak reménykedek benne, hogy egyrészről sokan fogják olvasni, másrészről pedig az a korosztály, akinek szól is megérti és átérzi a történetet. Zseniális benne minden (talán csak a borító nem, de azt máshol már írtam, hogy nekem ez nagyon nem jön be). Csak ajánlani tudom a könyvet a legkisebbeknek és kicsit idősebbeknek is :)

　 ∧＿∧
（｡･ω･｡)つ━・*。
⊂　　 ノ 　　　・゜+.
　しーＪ　　　°。+ *´¨)
　　　 　　.· ´¸.·*´¨) ¸.·*¨)
　　　　　　　 　(¸.·´ (¸.·’*

　 　 　 　 　 　 　 　 　 　 　 Cuki! :D

édes istenem, én ezt a Kiss Ottót úgy, de úgy megölelgetném, Márióstól, meg mindenestől. idetett a szívembe egy marékknyi svéd gyermekvers-hangulatot, amiből éppen hiányban voltam, pedig nagyon szeretem. nagyon örülök, hogy Lili-gyerek ezt kapja majd karácsonyra, biztosan fölolvassa ő is a kedvenceit Hanna-lánynak, ahogy én is tettem az előbb itthon, szóval már Áron is tud minderről, így a jó, ha körbeérem őket. köszönöm kedves Kiss Ottó, új kedvencet avattam ma.
„Semmi dráma
Csak áll az ember a csendben.”

Ezek – régebbi emlékeim szerint, meg úgy első látásra is – svéd gyermekversek.
Nem azok.
Szerepjátékok?
Lehet.
Lehet?
Felnőtt férfi egy gyereklány szemén keresztül nézi a világot.
A téma a játék, barátság, szeretet, családi kötelékek…
Aztán ezek a rövid szövegek előbb-utóbb összeállnak egy színes – spoiler – életképpé, amelyben az apró mozaikdarabkák a kacagtatótól az elgondolkodtatón keresztül a torokszorítóig sokféle érzelmi töltéssel rendelkeznek.

Az ilyen művek olvasásánál mindig áttranszformálódom egy kicsit gyerekké, vagyis magammá. Hiszen az a gyerek akinek szól vagy akiről, az is én voltam évekkel ezelőtt, és most is az vagyok Én aki voltam.

Az ilyen könyvek olvasása után, hiányzik mindenki. A családom „üres” tere, a leendő és amit otthon hagytam, a barátaim, édesanyám meleg védelmet adó tere, lelke, de az Ő terét amit nem tudok betömni semmivel.
Egy kicsit mikor összetörik az ember ragasztatja az ilyen olvasmányokkal magát össze.

Egy gyermeki lélek ha összetört és szomorú, akkor Isten lakásának erőtere kilazul, sebezhetővé válik, és átitatódik a – „megtehetném hogy segítek” de ha mindenkinek „segítenék”, mondja az Úr, nem lenne igazából szükség rám – mondatokkal.

El fogom olvasni ezt a könyvet még egyszer, nem csak azért mert jó,mert az is, hanem mert mink vagyunk benne, isa pór és homuk.
Azért olvasom el mert pozitívumot sugalltat,hogy nem csak az a lényeg ha elválnak a szüleid hogy szeretnek, nem csak az, vagy így Én a gyerek gondolhatom magamról azt, hogy miattam váltak, nem érthetem még ezt, nem, az igazi lényeg az itt, hogy ÉLNEK.
Ennek a könyvnek a hatására kiemigrál egy érzés bentről és ráült a mellemre és az arcomra, az hogy ÉLEK.

Köszönöm anyukám hogy létrehoztál, és vigyáztál rám, és édesapám hogy felnevelTÉL.
Ez a könyv végtelenül őszinte, én is az leszek egy sor elejéig:
Miért nézted végig Istenem hogy 3 kisgyerek , Én és a testvéreim, végignézzék hogy az anyuk leadja a súlyát a másvilágnak, és a csontrák, és a leukémia átdeformálja valamivé a másvilágnak?

Londoni életem első végigolvasott könyvére írok értékelést. Az utolsó érdemi értékelésem 11 hónapja írtam
Egy gyerekkönyvtől néha, többet kapok mint egy felnőtt könyvtől. Lassan egy éve vagyok Londonban, nem tudtam hazamenni eddig. De e könyvtől otthon éreztem magam egy kicsit. Otthon, de furcsa ez a szó. Mintha bennem a szó az értelem szeparálódna a szótól.

Ez a könyv nagyon éltetni és gondolkodtatni akar. És be ne csapjuk magunkat azzal hogy gyerekeknek szól, azért olvassuk fel nekik hangosan hogy halljuk is, mi az a dolog amit figyelni kell mikor az életed kicsit nem olyan mint képzelnéd.

Az anya elhagyódik a gyerek retteg, …..

Van benne egy oldal amivel teljesen egyetértek. Nem írom le melyik. Sokan lenéznek minket akik jobb élet, és munka miatt külföldre költöztünk. Hogy mi nem is vagyunk Magyarok.
Csak annyit írnék erre, csak akkor érzed mennyire szerettél valamit, valakit igazán, amikor nincs. Mert az űrt nem tudod betömni emlékkel. Mert amikor még melletted van a szeretted az nyugalmat ad.

A mai civilizáció nem képes a nyugalomra.

Első olvasásra a svéd gyerekverseket juttatták eszembe.
„Az óvodában minden jó,
csak a grízkása nem jó.
Veszek belőle egy kanállal,
a kezem nem reszket,
a kanál nem reszket,
de a grízkása reszket.

És ami reszket,
azt én nem szeretem.”

„Ha a házunk egy nagy léggömb lenne,
akkorára fújnám, hogy minden barátom,
még a Márió is elférjen benne.
Azután közösen pumpálnánk,
hogy a játszótér, a park,
sőt még a lakótelep is beleférjen.

Így a mi házunk az egész világ lenne.”
A gyerekek viszont néha értetlenül néztek rám – az az érzésem, hogy tőlük eléggé idegenek maradtak ezek a versszakok.
A szerző és az alcím szerint ezek „Versek gyerekhangra” – igen is és mégsem… annyira elővillan, elősugárzik ezekből a sorokból a felnőtt. A felnőtt gondolatok, a felnőtt érzései, a felnőtt aggodalmai, a felnőtt látásmódja…
„Apa és anya
is egymás mellett
mennek,
én meg középen,
mert én vagyok a végtelen,
ahol ők összeérnek.”
Nem vidám versek ezek, kifejezetten szomorkásak. Nem vidítanak fel, hanem szomorúvá tesznek. És befészkelődnek agyadnak abba a térfelében, ahol a szomorúság rak fészket, és várja, hogy a fészek magányossága lakók adta vidámsággal teljen meg, mint az élet központja, mert most ürességtől kong… csak saját gondolataid konganak visszhangozva…
„Magányosabb vagyok, mint egy hős.”

„Van olyan reggel,
amely nem hoz holnapot?”

„Az igazi dolgok
nagyon mélyen vannak.
A feneketlen tó
fenekénél is mélyebben.
A szívem körül valahol.”
Engem elszomorítottak ezek a rövid versek.
A svéd gyerekverseket idézték, de hangulatukban nem.

„Amikor hazaértünk,
anya visszahallgatta
a rögzítőt.
Apa üzent a kiküldetésből,
de csak annyit,
hogy szép a Tisza,
olyan, mint egyszer régen.
Anya erre sírni kezdett,
sok víz folyt le
a szeméből,
de nem volt szomorú,
inkább szép volt.
Olyan,
mint a Tisza egyszer régen.”

Picit néha hatásvadász, aztán földhöz csap egy-egy igazán gyermeki megfigyeléssel. A téma nehézsége, a megvalósítás milyensége miatt, hogy mert újító, egyedi lenni – na, ezért bőven jár a sok csillag.

Olyan igazi gyerek. Tiszta, szép, igaz, egyszerű. Olyan igazi ő:
„Apa és anya
is egymás mellett
mennek,
én meg középen,
mert én vagyok a végtelen,
ahol ők összeérnek.”
Olyan igazi mi.

Mindig is tudtam, hogy nem kell sok az örömös percekhez, de ez most nagyon jól jött! Fülig ér a szám! Egyszerű, tiszta és apró bánatromboló bölcsességgel teli.