Balaton 76 csillagozás

Kiss Noémi: Balaton

„Az NDK-val együtt tűnt el a Balaton. Az augusztusi vihar elfújta a strandunk forró lángosainak szagát. A felhők, akár tépett szélű, fehér papírszalvéták ültek a hullámzó víz fölött. Minden vad volt, és húsbavágóan mulandó.”
Balaton-part, forró nyár, nyolcvanas évek. Egy kislányt a nagyapja úszni tanít. Mikor elhagyják a stéget, a nádas szélén egy hullát találnak. Ahogy Kiss Noémi többi erőteljes Balaton-novellájában, itt is a felfedezés izgalma és a szorongás felkavaró érzései keverednek. A szocializmus gazdagjainak és kisembereinek nyári világa mellett bepillanthatunk a legszegényebbek életébe, és átélhetővé válik a kor várakozó, feszült csendje… Víkendházak, pulóverpiac, mólók. A nyaralás önfeledt öröme mellett megbicsaklott sorsokat, bűnöket, titkokat és hazugságokat mos partra a víz. A Balaton a szabadságvágy könyve.

Kiss Noémi 1974-ben született, író, kritikus, tanár.

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2020
144 oldal · ISBN: 9789631425710
>!
Magvető, Budapest, 2020
144 oldal · ISBN: 9789631440393

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Mikszáth Kálmán · Émile Zola · Honoré de Balzac


Kedvencelte 5

Most olvassa 5

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Kiss Noémi: Balaton

Poshadt, habos-hínáros Balaton. Máma már nem hullámzik tovább.
Most nem pancsolunk, mert dögletes a hőség, máskor meg elkésünk, mert szürkén, kopottan zár a szezon. A stég lépcsőjén csak egy elhagyott strandpapucs árválkodik.
A magyar tenger rajongói talán szentségtörésként élhetik meg, hogy gyermekkori nyaralásaik imádott tava ebben a kötetben felpuffadt vízihullát ringat, kevésbé gyilkos kedvében pedig piócás és iszapos. A víz itt inkább a zavaros, bűzös, mélybe húzó mocsár rokona, és nem az azúrkék csoda. A disszonancia szinte fáj, és felszisszenünk. Ez a kontraszt az, ami számomra a kötet legfontosabb eleme.
Hangulatilag viszont távolról sem homogének ezek a novellák, a nyár végi kiüresedés és a gyermekkori emlékek fanyar ízei mellé néha ólomsúlyú írások társulnak, vagy éppen kiesünk a megcélzott korrajzból egy-egy pillanatra.
Szerettem a kicsit iszapos és az egészen sötét árnyalatú Balatont is, de a stílustörés néha túl nagy hullámokat vetett, egy egységesebb tónus erősebb visszhangot keltett volna.

7 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Kiss Noémi: Balaton

Elsőként is le kell szögeznem, hogy Kiss Noémi rendkívül szépen, tisztán ír. Nincs a novellákban manír, fölös cirkalmak, furfangos művészieskedés. Jön az írásban a kezdőbetű, befütyül az állomásra a sztori-vonat, majd menetrendszerűen, váratlan pályazár, vagy tragikus félkarú sorompós balesetek nélkül, biztonságban megérkezünk a végállomásra. Arról már nem vagyok teljességgel meggyőződve, hogy a masiniszta (szerző) minden esetben oda is akarta kifuttatni a szerelvényt, ám ezt könnyedén elengedem, hiszen az utazás alatt jó kinézni a Balaton fodrozódó hullámaira és arcomat a szélbe fordítva elandalogni szépmúlton, vagy éppen rosszjövőn.

Itt jön a következő piros pont (avagy szívecske, esetleg kacsintós, puszit küldő emotikon). Merthogy az meg milyen dicséretes már, hogy itt van ez a csábító, gulyáskommersz környezetben futó nosztalgiagőzös, és a szerző úgy irányítja a retró-vonatot, hogy egy apró mozdonyfüttyni giccs, vagy túlgondolás nincs a novellákban. Pedig benne van a szoci balatoni stéghangulat, pecával, meg úszósulival, meg az elmaradhatatlan vízihullával, és így tovább. Adott tehát a kísértés, hogy pakoljunk még bele újabb utalásokat, hadd érezze „Kádár népe”, hogy de jó is volt az NDK-turisták között kicsit németbe’ érezni magunkat a parton… Szóval amúgy marketingesen toljuk meg még az eladási számokat.
De nem, Kiss Noémi szerencsére nem él ezzel a kétes értékű ziccerrel. Sőt, még a nosztalgikusan borzongató kiskamasz erotika-kártyát is a jó időben, jó helyen és (a legfőképp!) ízléssel húzza elő a pakliból.

Ami viszont nem tetszett, az a többszörös szerkezeti törés.
Itt van mindjárt – a tartalmat is érintve – a nagyapa figurája. Ez a vonal (gondolok itt a Kanálislányra, valamint a Horgok és démonokra) egy olyan fajsúlyos odamondás helyét foglalja el a kötetben, ami rettentően testidegen a kisebb lélegzetű, frappáns rövidkék között. (csak halkan jegyzem meg, s még azt is zárójelben, hogy bevárva még két hasonló terjedelmű és mélységű írást a témában, máris kész a következő kötet)
Ugyanez igaz (persze teljesen más előjellel), a Vitorlák szélben című kis szösszenetre. Ez a semmike, azon túl, hogy a kötet idősíkjából úgy lóg ki, mint kigyúrt testépítő a kisnyugdíjas vásárlási idősávból, ráadásként még történetével (vagy leginkább, annak hiányával) is kifejezetten alibizésnek tűnik.

Egyszóval, úgy gondolom, hogy ezekkel a szerkesztésbeli malőrökkel végül is egy hatalmas lehetőséget szalasztottak el a kötet alkotói. Hiszen a Balaton lehetett volna az év egyik legsikerültebb novelláskötete is. Ha nem így történt, az semmi esetre sem Kiss Noémi hibája. Mindazonáltal feltétlenül olvasandó kötet.

15 hozzászólás
balagesh IP>!
Kiss Noémi: Balaton

Kiss Noémi nagyon is tisztában volt elbeszélésmódjának egyik, nekem nagyon is tetsző jellemzőjével: „két időt montírozok egymásra: a saját kamaszkorom mélyebb traumái keverednek a mostani idővel és a belátásokkal”. link Igazából a tematikán túl ez a beszédmód fűzi össze a kötet írásait. Nagyon örülök, hogy a montírozás szót használja, mert ez a két időréteg nála nem szétválasztható. A Kanálislány az off ellenpélda, amikor a két sík teljesen különálló. Itt ugyanis az apró, de meghatározó gyermeki emlék tárgyi bizonyítékát ismeri és ismerteti meg a felnőtt. De alapvetően az jellemző, hogy van ez a felnőttes belátásokkal átitatott vagy azok által direkten megszakított gyermekhang, és minden pillanatnak van egy holografikusan egymásba tűnő gyermek-felnőtt nézete. A legviccesebb kilógás talán A rajzoló esete: itt a gyermeki benyomás megidézése gyorsan átfordul egy normál elbeszélésbe, de ez az omnipotens elbeszélő továbbra is gyermekmódra fogalmaz. Mintha a kicsiként már elmesélt sztorit most egy felnőtt elővenné elő a mentális tárából, és időnként fölébeszélne. Ahogy az első nyugati VHS-filmeket mondta felül egy magyar hang. Ez a két eltérés tehát mozgástéren belül van, viszont a Vitorlák szélben című éppen ezért teljesen kötetidegen: hiába fiatalok a szereplők, ez a montírhang itt nem jellemző.
Nekem nagyon tetszett ez a beszédmód. Egyrészt a mindentudó elbeszélő helyén egy autentikus elbeszélő áll, aki csak azt mondja, amit látott vagy megtudott. Másrészt, és ez talán még fontosabb, a fókusz az elbeszélő maga, és az elbeszélt személy ténylegesen csak az elbeszélés tárgya, apropója. Ezáltal nem egy történetet követünk végig, hanem a felnőtt által reflektált világtapasztalat elemei kerülnek egymás mellé. A dolognak szinte csak az olvasás természete miatt van linearitása. A kislányom gyöngyfűzése jutott eszembe róla. Van egy cérna, és arra különféle színű, különféle anyagú és különféle formájú elemek kerülnek rá. Olyanok, amiknek külön-külön kevésbé szembetűnő az összetartózhatóságuk, ám a végén mégis kiadnak egy karkötőt, nyakláncot.

5 hozzászólás
Csabi P>!
Kiss Noémi: Balaton

Becsapós ez a könyv, címe és borítója valami könnyed nosztalgiát ígér, elvégre, ha a Kádár-kort egy szóval kellene jellemeznie az azt megélt embereknek, akkor jó eséllyel top 5-ben lenne a Balaton. De már a mottó is gyanút kelthet, ami egy legendát idéz meg, amiben óriásasszonyok könnyeiből keletkezett a tó.

Így aztán ebben a kötetben a Balaton nem is annyira helyszín, mint inkább hívószó, annak a jelképe, hogy minden rendben van itt, emberek, akarom mondani elvtársak, van palacsinta, lángos dögivel, jó-jó főelvtárs, de már megint híg a tejföl a lángoson, és szar van a palacsintában is. Valami ilyesmiről szólnak ezek az írások. Akik átéltük, azoknak nagyon ismerősek ezek a történetek, akik meg nem, azok felkaphatják a fejüket, hogy nédmá, hát ezt sírja vissza a retró rággyó minden vihogó műsorvezetője, meg a múltban tocsogó „Erre emlékszel?” típusú fb oldalak ótvaros nosztalgiája. Erős hangú novellák ezek egyesével, tömören megfogalmazott darabok, nyomot hagynak, mint a júliusi napsütés a bőrön, ha elalszol a stégen.
Talán csak a kötet egységességével van baj, némelyik novella csak erőltetetten balatoni. Van, amelyik nagyon is balatoni, csak nem értem, hogy egy kortárs környezetben játszódó írás miért került a kötetbe (Vitorlák szélben), mikor az összes többi ’90 előtt játszódik, ráadásul nekem ez a történet olyan semmitmondó volt. A történetek kapcsolódása is dadog, egy helyen nyilvánvaló, hogy egy másik novella szereplői felbukkannak, folytonosságot kölcsönözve a kötetnek, máshol ez csak halványan sejthető, de legtöbb esetben nincs ilyesmi. Van egy történet (Kanálislány), ami visszafelé lóg ki az időben (1951), és egy gyilkosság jegyzőkönyvszerű feldolgozása, ami aztán, legalább is számomra a konklúziók levonása nélkül zárul le. Oké, egy novellában nem kötelező mindent lekerekíteni, de egy ilyen kvázi-krimi írásban zavaró, ha nem kérdeznek rá nyilvánvaló tényekre.
Kisebb hibái ellenére is figyelemre méltó kötet az idei termésből.

6 hozzászólás
montika P>!
Kiss Noémi: Balaton

Andalító, nosztalgikus írói képekkel indul a kötet, a boritón gyerekkort idéző rajz: lágyan ringatózó hullámok off.

Ó a Balaton,
Régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajóm. oly sok minden a Balaton…
Cseh Tamásnak sikerült felvillantania a 60-as évekbeli táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzót, majd jön a hetvenes, a nyolcvanas évek, azzal is próbálkoztak többen is, kisebb-nagyobb sikerrel.
Kiss Noémi főképp a nyolcvanas évekbe visz bennünket.

A Balaton
A nyolcvanas évek alatt a Kádár-rendszerben egyfajta életérzés-alapérzés volt, mindenkire hatott, igazi Balaton nélkül is. Nehéz összefoglalni, egy szóval elmondani mi is, milyen is volt ténylegesen. Sok mindenből volt összegyúrva. Benne a kiváncsiság, a sóvárgás a „nyugati blokk” felé, hiszen végre valami egy kicsit nyílt, egy kicsit többet lehetett; és benne az is, hogy megértsük elfogadjuk, megéljük, túléljük, hogy mi vagyunk a „keleti blokk”;és ez volt talán a legnehezebb.
Nekem, mint gyereknek, nem is volt annál nyugatabb nyugat, mint a Balaton. Sokunknak nem volt, és nem is kellett.
A Balaton volt, ott nyaralás nelkül is, a vágyakozás szinonímája, a jobbra, szebbre, a színesebbre, a változatosabbra, arra, amit annak éreztünk, gondoltunk, az, amit sokszor el sem érhettünk, vagy talán soha nem is fogunk, így volt benne melankólia is.
A Balaton egy összetett szó, egy többszörösen összetett mondat, gondolat, hangok, szagok, ízek, érzések, ökörnyál.
Benne nekem pl. mint többünknek, azzal is, amit először éreztem alföldi gyerekként felszállva a vonatra, ami oda vitt bennünket a tűző napon felforrósodott vonaton a balatonboglári SZOT üdülő felé, és lehunyt szemmel, a leengedett ablakokon kifelé énekeltünk az mk magnóval együtt a szabadságot.
A Balaton volt a megfestett idill bennünk a teljesen szabadról, amiért sokaknak rendesen kuporgatnia kellett, hogy egyszer összejöjjön.
A Balaton volt a tárgyak tengere is, azé ami kintről jön: Onnan jött.
Hangosan színes volt ez a látszat-Balaton. A kép már akkor sem volt valódi és teljes, volt benne ki nem mondott fájdalom; és ezt még gyerekként is érezhettük az elhallgatásokban vagy a kiszakadó harsányabb palinkaszagú mondatokban vagy a csendesebb szombat reggeleken, amikor szatyorban vittük visszaváltani a felnőttek csörömpölő sörösüvegeit.
Persze a festett kép színei azóta is csak fakultak, már akkor felpattogzott a festék, de a miénk. Talán azzal tudjuk teljesen elfogadni, megérteni, ha szembenêzünk a korral.

Kiss Noémi novellái ezekről a szembenézésekről szólnak. Korrajzok, lenyomatai a nyolcvanas évek Magyarországának főképp. Társadalomrajzok, igen karcosak és őszinték: Nézz és láss!, – mondják, de nem itél.
Nem kapunk teljes képet a nyolcvanas évek kisemberiről, nem is az a cél off hanem az, hogy szembenézzünk a kis titkaikkal: az elhallgatottal, a ki nem mondottal, a másoknak megfelelés mögött takargatottal, a túlkapásokkal, azzal ami előtt szemet hunytunk, mindazzal, ami a külcsín mögött volt-van. Fontos az is, hogy mindez mit vetítettek ránk, gyerekekre, a lelkünkre, erről is szólnak ezk a novellák.
Most így olvasás közben, után gondoltam arra, hogy ezt talán pont akkor tanultuk meg, hogy mások előtt nem teregetjük ki a szennyest.

Tetszett, ahogyan az írónő ezekben a novellákban próbálja leírni, visszaadni mindezt, váltva a gyermekszemszög emlékeit a felnőtt rálátással: így kívülről is figyeljük az akkori gyermeket, benne is élünk a korban, de már megvan a felnőtt tudás is és az eltávolodás időben.

A Balaton „hullámai” tartják össze a novellákat kötetté. Ez a kapcsolat lehetnyi halászháló, működik, de aktív olvasót igényel .
A mottó segít ugyan nekünk abban, hogy kicsit globálisabban, rugalmasabban kezeljük a tér-időt, és mint kollektív Balaton emlék-mitoszokként tekintsünk ezekre az üveg-éles szilánkokra, de a novellák füzére párszor megbicsaklik, ebben a sorrendben.
A legélesebb megbicsaklás számomra a Vitorlák a szélben-nél volt, ahol először gondoltam szerkesztési gondokra.
„András készít pár fotót a telefonjával, megnézegetik” (Vitorlák a szélben, 66.oldal)

A kötet eddigi pontjáig ugyanis ötvenes-hatvanas-nyolcvanas években mozogtunk, nem túl éles időbeli határokkal és itt valami hirtelen megtörik.
Ha ez a novella a végére kerül a kötetnek szerkesztésileg, jobban elfogadom, ha egyfajta visszanéző lezárásként utószóként van jelen, mondjuk Távolban a fehér vitorla címen, de így a kötet közepén nagyon zavaróan hatott.
A Vitorlák a szélben tehát inkább napjainkról (ez az egyetlen), és néhány novella pedig (datálva vagy nélküle, de érezhetően) az ötvenes-hatvanas évekről, a többi pedig a nyolcvanas évekről szólnak.
Megkockáztatom, hogy a szerkesztés hagy maga után kivánnivalót és azt a törést, ami az olvasáskor éreztem, ki lehet volna küszöbölni.
Még valami : a Kanálislány novella szerintem megérdemelt volna minimum egy kisregényt, gyöngyszeme a kötetnek.

Úgy érzem nehéz dolga volt Kiss Noéminek, örülök neki, hogy sikerült írnia arról, ami a szótárban az a betűnél találnánk, ha lenne olyan címszava: „abalaton”.
Mindenképp figyelemre, olvasásra, (el)gondolkozásra ajánlom a kötetet.

25 hozzászólás
gályanapló P>!
Kiss Noémi: Balaton

Prekoncepcióval szoktam olyan kötetek után nyúlni, amiket egy erős hívószóra vagy témára építenek, esetleg felkérésre készülnek. Nagyon sokszor derül ki, hogy a téma, mint hajtóanyag már a könyv első harmadában kifogy, és ha nincs nagyon más, egy pont után erőlködve kell eltologatni a könyvet a végéig. Kiss Noémi Balaton című könyve egyértelműen az erősen veszélyeztetett kategóriában indult ebből a szempontból. Könnyen lehetett volna nosztalgiázni, anekdotázni, írni egy ‘80-as évekbeli szépiakötetet.

Kiss Noémi viszont jól tud élni a Balaton adta, veszélyes lehetőséggel. A 14 novellából legalább 4 darab (Piócák, Klára néni csak feküdt a matracon, Kanálislány, Horgok és démonok) kimagasló színvonalú, amit tapasztalataim alapján én egy különösen jó aránynak mondanék.

Kiss nyelvileg képes feszültséget teremteni, mondatai erősek, jó értelemben véve nem kikalapáltak. Bár fel van vonultatva az egész tárgyi arzenál, amit a Balatonhoz kötünk, az nem tolakszik az előtérbe, nem egy retrokiállítás feliratait olvassuk. A kötetbeli Balaton világa valóban nem vidám (olvasom az értékelésekben, mint fő kritikát), és talán tényleg lehetett volna kevesebb vízihulla, gyilkosság vagy abúzus (pusztán azért, hogy ez se vigye el a fókuszt), de hát kárpótol mindenért a nyelvi atmoszféra, az hogy a könyv jó.

11 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Kiss Noémi: Balaton

„Az olvasás volt számára az egyetlen menekülési út az akkori Magyarországról.”

A kötet alaphangját megadja a bevezető a tó keletkezéséről. Harmadik kötetet olvasva a szerzőtől nem meglepő a témaválasztás és a kidolgozás módja sem. Nem a könnyed, kedves kis történetek alkotója, mindig alaposan megvizsgálja és elemzi a témáját. Pontosan fogalmaz, alaposan elemez, keresi a diagnózist, mint a halottkém nagyapa.
Németek találkozása a Balaton partján az egyesítés előtti időkben nagyon jó összefoglalása annak az időszaknak, a bizonytalanságnak, a reménykedésnek, a változások várásának.
„Sok Balzacot olvasott, Zolát, Mikszáth Kálmánt. A fegyverek érdekelték, gyűjtő volt.” – a nagypapa A stég c. írásban.
A sport témája, mint kitörési lehetőség körüljárása is fontos, ahogyan az edzésekre járók és a nyugágyon tespedők ellentéte megjelenik, „ a nyaralók nagy része testsúlya gyarapításával űzte volna el zavaróbb gondolatait.” (Tornászok)
A Kanálislány a kötet legerősebb, és nekem legjobban tetsző írása.
„Minden vad volt, és húsbavágóan múlandó.”

4 hozzászólás
eme P>!
Kiss Noémi: Balaton

A Balaton mint hívószó számomra (erdélyiként) másként működik, mint a magyarországiak többsége esetében. Nem fűz hozzá gyerekkori nyaralások emléke, sem vágyott, de el nem ért álmoké, de még az idillivé varázsolt Balaton-képet is csak hallomásból ismerem. Mégis, még az utóbbi alapján is voltak bizonyos olvasói elvárásaim, melyeknek részben megfelelt a könyv, többnyire azoban megcáfolta őket.
Merthogy én is napsütéses-nyaralós-fagyizós-lángosozós történetekre számítottam, amelyek körüljárják a Balaton-témát, felsorakoztatják annak alakjait és tárgyi-hangulati kellékeit, a gulyáskommunizmus napos oldalát. A kellékekből jó párat meg is kaptam, szerencsére nem annyit, hogy kötelező lajstromízűvé vált volna a kötet. Az atmoszféra, a karakterek és az egész kötetbeli balatoni világ azonban messze nem az, amire az ember számítana.
Kiss Noémi már az elején egy legendával indít, az óriásasszonyok könnyéből létrejövő Balaton történetével, egyszerre bevonva a mitikus dimenziót és valami baljós atmoszférával telítve az indítást. Ami persze remek kontrasztban van a borító sugallta másik legendával, amely a Balatont az idilli nyaralások helyszíneként őrző kollektív emlékezet része. És amire csapdaként csattan a kezdő novella első mondata: Az NDK-val együtt tűnt el a Balaton. A mitikus időtlenséget a múló idő váltja fel. A múlandó valóság és annak nyálkás-iszapos mocsárszaga.
Nem, kérem szépen, ez nem az a Balaton. Nem a nyári szezoné, nem az önfeledt pancsizásé. Az emlékező elbeszélő ugyan többnyire gyerek- és kamaszkora emlékeit eleveníti fel, de az új, felnőtt perspektívából minden másként fest. Ez a Balaton kissé (?) bűzös. A hullámok a fürdőzőkön kívül egyebet is ringatnak. A mélyben piócák lapulnak. A parton pedig az aranybarna bőr mellett napszúrásra is szert lehet tenni. Sőt, néha tél is van a Balatonon. A démonok és óriások is maradtak, csak épp nem mitikus, hanem nagyon is hétköznapi szörnyek formájában.
Kiss Noémi a Balaton-témára felfűzött novellákban súlyos témákat érint – nyomor, alkoholizmus, homoszexualitás, pedofília, az erőszak és bántalmazás különféle formái ésatöbbi. Talán túl sok is az utóbbi években reflektorfénybe került téma, kissé túltelíti a kötetet, véleményem szerint. Túl sokat kapott az olvasó már ebből. Még akkor is így érzem, ha közben elismerem, picit más ez a kötet, mint a hasonló tematikát megszólaltató novellagyűjtemények. Elsősorban szerkezeti szempontból más. A Balaton és a néhol (de nem túl következetesen) vissza-visszatérő szereplők egyféle kohéziót adnak a felvillanó képeknek*, akárcsak a nyolcvanas évek miliője és atmoszférája. De formailag, tematikailag és terjedelem szempontjából is heterogének ezek a novellák, és néha térben és időben is eltávolodunk a középpontba helyezett tértől és időtől.
Szóval a Balaton hullámai ki-kicsapnak, néha feltorlódnak, néha szédítő, mélyre húzó örvényt hoznak létre, máshol kissé sekélyesebb vizekben áztatjuk magunkat. Néha nosztalgiázunk kicsit, máskor kapunk egy gyomrost, amelyből nehezen térünk magunkhoz.
Úgy általában nehéz a levegővétel ebben a kötetben. Összeszorítja a gyomrot a félelem, a borzongás. Rejtélyek és titkok vesznek körül. Bizonytalanság és ködös homály telepedik a Balatonra. Szinte minden novellában nyomozni kell valami/valaki után, legyen szó eltűnő keletnémet barátnőről, elpárolgó osztálytársakról, vízben lebegő hullákról, furcsa átváltozásokról vagy épp horgokról és démonokról. A nyomozás sikere nem mindig garantált, sőt…
Hogy mi jelent kis megnyugvást és biztonságot ebben a zavaros, iszamós, hullámzó létben? Talán a rendőrségi orvosszakértő nagypapa alakja, akinek szakmája már-már jelképessé válik a történetek kontextusában, nem beszélve az elbeszélő számára legendássá és utánozhatatlanná váló úszástechnikájáról és mindig kézügyben tartott könyveiről, melyeket még a nyílt vízen is rendületlenül magával mentett. Az olvasás mint vigasz, menekülés több helyen felbukkanó motívuma a kötetnek. Ha nem is tanulunk meg olyan mesterien úszni, mint a nagypapa, még mindig ott vannak a könyvek.


* Merthogy inkább kiragadt képek ezek, mint feszesre húzott, gondosan felépített, kerek történetek.

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Kiss Noémi: Balaton

Hatalmas csalódás volt ez a novelláskötet. Tudom, hogy ez egy teljesen elfogult álláspont, de a Balaton nem (csak) ilyen(volt). Vagyis főként nem ilyen, mint ezekben a novellákban. Kiss Noémi ugyanis a kötet mind a 14 novellájában a csillogó víztükör alatti mocsarat, a zavaros, iszapos posványt tárja az olvasó elé. Nem is lenne ezzel gond, de összességében rám nagyon nyomasztóan hatott, és őszintén szólva már eléggé unom is, hogy a kortárs magyar novellák mindig ilyen érfelvágósak, soha sehol még a boldogság reményének szikrája sem csillan fel. Nyomor, szegénység, mutyizások, alkoholizmus, öngyilkosság, szexuális zaklatás. Persze van egy-két utalás az önfeledt gyerekkora is, de azok is mindig olyanok, hogy inkább szánni való, mintsem jóleső emlékek. A novellák egyébként egyesével nézve szinte semmilyen nyomot nem hagytak bennem. Pedig egytől egyig választékos nyelvezettel és érzékletes (néhol már túlságosan is) leírásokkal teli jól megszerkesztett novellák ezek, de mégsem éreztem egyiknél sem semmi kiemelkedőt. Olyan igazán se nem túl jó, se nem rossz, egynek elmegy, de már két nappal később nem tudnám egyik sztorit sem megkülönböztetni a másiktól. Nyilván ez most egy eléggé szubjektív nézőpontú értékelés és teljes mértékben elfogadom, hogy Kiss Noémi a Balaton és a szocializmus végnapjainak kifejezetten az árnyoldalait szerette volna megmutatni, viszont ebben az esetben sem a cím, sem a borító nem volt éppen szerencsés választás.

14 hozzászólás

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

A képzelt Balaton beköltözött télre a gyerekszobánkba, és alig vártuk, hogy újra nyár legyen.

Honeckerpapucsok

1 hozzászólás
szadrienn P>!

Senki sem kíváncsi a nyár végi, fagyos, hideg tóra, arra a pillanatra, amikor a tó
szürkévé válik, a süvítő szél pedig szétfütyüli a parti köveket.
Ember nélküli a part. Nem fekszik ott senki a fűzfa tövében a szakadt pléden, leégett, hámló háttal. Üres a műanyag nyugágy, a stég vascsöve jéghideg. Eltűnnek a kifeszített vászonsátrak a gyepről, a lakókocsi keréknyoma sárgödör.
Egy pár ottfelejtett sárga gumipapucs hever a strandkapuban.

Honeckerpapucsok

2 hozzászólás
shadowhunter1975 P>!

Réges-régen, amikor még a magyarok nem voltak itt, vagy még annál is régebben, a Bakonyban két óriáscsalád lakott. A családfők egyszer valamin összevesztek. Az asszonyok próbálták őket szétválasztani, de amikor a férfiak a bunkót a kezükbe vették, úgy megijedtek, hogy gyermekeikkel kimenekültek a Bakony szélére. Elkezdtek fájdalmasan könnyezni. Könnycseppjeikből egy nagy tócsa keletkezett. A tócsából pedig egy tó növekedett.

5. oldal (Magvető, 2020)

shadowhunter1975 P>!

Anyám utálja a kisdobosokat, a tanítókat, az igazgatót és az Internacionálét, azt gyűlöli, teljes szívéből, és Kádár Jánost is.

26. oldal, Piócák (Magvető, 2020)

shadowhunter1975 P>!

Régi, gyerekkori emlékem, ahogy nagyapám hanyatt fekszik a stégen egy gyékényen, kezében könyvet tart a tűző nap felé. Sok Balzacot olvasott, Zolát, Mikszáth Kálmánt.

35. oldal, A stég (Magvető, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Émile Zola · Honoré de Balzac · Mikszáth Kálmán
shadowhunter1975 P>!

Elkezdődik a nyár, kinyitjuk a splattetákat. A tavalyi döglött legyeket kiseperjük, a hajót vízre tesszük, a bicikli kerekeit felfújjuk. A kertet végigtúrták a földikutyák, túl későn jöttünk ki az idén, az orgonán alig volt már virág, eltűntek a méhek, de a nyárfa vattája cserébe már behavazta a kertet, csupa szösz a kapubejáró.

35. oldal, A stég (Magvető, 2020)

Francesca P>!

Az olvasás volt számára az egyetlen menekülési út az akkori Magyarországról. Spanyol lovagregényeket és Mikszáthot falt, máskor hosszú Jókait. Lovakról és díszegyenruhákról. Hogy minél tovább tartson, az volt a lényeg.

109. (Horgok és démonok)

szabo_jolan>!

Az NDK-val együtt tűnt el a Balaton.

(első mondat)

Kek P>!

Málnaszörp a vacsora, és kakasnyalóka.

9. oldal, Honeckerpapucsok

Kapcsolódó szócikkek: málnaszörp · nyalóka
Francesca P>!

Balatoni ember sosem megy be délben, a tűző napon a tóba, augusztus közepén.

40. oldal, A stég


Hasonló könyvek címkék alapján

Tar Sándor: Ennyi volt
Tar Sándor: A 6714-es személy
Ördögh Szilveszter: Dobol a hó
Tóth Edu: Kutatás az ébrenlétben
Hubai Gruber Miklós: Hajoljunk közelebb egymáshoz
Kardos György (szerk.): Körkép 80
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata
Gál Soma: Sármesék