Én ​meg az ének 73 csillagozás

Behúzott szárnyú felfelé zuhanás
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

már átlátok rajtam de nem látok belém én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton boldogabb akar lenni, és nem érti meg, hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű és folytatnám még tovább is van de félbeszakít és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű (hiperkarma – ?)
A Hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos: az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe. Nem csak rajongóknak!

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
338 oldal · ISBN: 9789632939100
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
336 oldal · ISBN: 9789632938158

Enciklopédia 33


Kedvencelte 9

Most olvassa 21

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

entropic P>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Aaaahh!

Most hogy kritizáljak egy könyvet (embert), amelynek szerzője/főszereplője ennyire – ennyire. Kritizálhatatlan. Eleve azt mondja, hogy olyat nem szabad, mert ki tudja, mit törsz el valakiben egy óvatlan szóval. Tudom én is, hogy sok mindent el lehet törni szavakkal.

Mindegy. Kegyetlen vagyok, magammal is. Meg az emlékeimmel is. De nosztalgikus is vagyok, nagyon, és emlékszem, hogy milyen volt, amikor 2002-ben a koliba költözvén szobatársam lett Judit, aki azóta is a legjobb barátnőm, és aki nélkül szerintem a koli második napján hazarohantam volna sírva, hogy én ezt nem akarom, én nem bírok 15 vagy mittomén, mennyicske négyzetméteren lakni két idegennel, de ott volt Judit, helyemen az idegen, aki valahogy sose volt idegen nekem, s aki számos egyéb csudálatos érdeme mellett pl. a hiperkarmával is megismertetett akkor, és – jaj, de tetszett!
Mentem is, mentünk is koncertre az összes létező alkalommal, amikor Debrecenben játszottak, 2002 és 2006 között, egyszer olyan is volt, hogy a helyi alter-rádióban volt játék, amin két koncertjegyet lehetett nyerni, valami egyszerű kérdésre kellett válaszolni, amire a választ mindenki tudta, aki addigra nyolcezerszer végighallgatta mindkét addig létező hiperkarma-albumot, úgyhogy tudtuk a választ, de jaj, egyikünk se akart betelefonálni a játékra, akkor is utáltam, most is utálok telefonálni, de Judit mégis rávett, hogy na, telefonáljak már, úgyhogy megtettem, és nyertünk két koncertjegyet, mentünk is rögvest a koncertre, persze akkor is mentünk volna, ha vennünk kellett volna a jegyet, és persze – melyik csaj nem – én is szerelmes voltam Bérczesi Robiba, aztán később összejöttem egy sráccal, aki legelőször is azzal hívta fel magára figyelmemet, hogy valami piros, messziről hiperkarma-logósnak látszó pulcsi volt rajta, meg ugyanolyan álmatag volt (közelről is), mint amilyennek Bérczesi Robi tetszett a koncerteken, szép kapcsolat volt különben, de 2006 körül már valahogy minden túl-rossz kezdett lenni, és akkor voltam utoljára hiperkarma-koncerten, valamikor ősszel talán, a Klinika klubban, ahol a kezdés úgy 8-ra volt kiírva, és aztán hiperkarmáék kb. 11-kor léptek színpadra, igen, addigra már én is részeg voltam, mi a francot lehet csinálni az iváson meg cigizésen kívül egy koncerten, ahol nem tudod, mikor jön már a zenekar, lelépni nem akarsz, mert mi van, ha hirtelen jönnek, és káosz és zavar és mélyrepülés az egész este, mindenkinek az, és aztán elkezdődött, és szarul kezdődött és aztán még szarabb lett, és addigra már utáltam és szántam és bántam az egészet – az összes elb*szott időt, a saját részegségemet, ezt az egész mindent, ezt, hogy itt ez a fazon, aki ennyire mélyen van magában, hogy semmit nem érzékel maga körül, de maga körül is mindent a kurvamélységbe húz – nem nem nem. Bazmeg, Robi, szeretlek, de nem foglak megmenteni. Én sem.
Kognitív disszonancia ezerrel – végül is azért járunk koncertre, nem?
Amúgy igen. De az akkor is életem top 1 legborzalmasabb koncertje volt.
Innentől nekem kiesett az idő – az első kettő albumot még mindig hallgatom, meg a Konyharegényt is néha, és örök asszociációm vannak még a walkmanes időkből, mint pl. amikor Debrecenből Pesten át hazafelé tartva mindig pont ugyanakkor tettem be ugyanazt a kazettát, és ezért az a pillanat, amikor a busz átmegy a Lágymányosi hídon, azóta is mindig az, hogy egyedül a vadidegen az, akibe beleszületek, akibe beleszületek, beletanulok, de 13 éve nem voltam koncerten, Judit volt, és megbeszéltük, hogy legközelebb úgy tervezzük az éves találkozásunkat, hogy elmehessünk együtt megint koncertre, hátha – valami.

Nem írok a könyvről.
Mégsem.
De asszem, jobban lennék, ha nem olvastam volna el.
Vagyok aki leszek, leszek ami marad.

12 hozzászólás
DoraCraiban IP>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Amíg olvastam, szinte végig ez ment a fejemben aláfestésként – pedig ehhez nem is írtál szöveget, nem készültél el vele időben. Szerintem jobb is így.
https://www.youtube.com/watch…
Odaadtad nekünk magadat teljesen, kiterítve, lemeztelenítve, és a soraidat olvasva láttalak magam előtt, ahogy tágra nyílt szemmel, pislogás nélkül keresed a közönséged mosolyait, reakcióit, a tapsot egy egyszálgitáros fellépésen, amikor három-négy méterről, veled szemben énekeltem végig a dalaidat. Megfoghatatlan, leírhatatlan élmény vagy, úgy, ahogy vagy, aki vagy. Egy átok az, ha soha sehová nem illesz be – és egyben áldás is. Minden koncerted, amin jártam, meghatározó élmény volt számomra, valahogy mindig akkor jöttem rá valami nagy dologra. Segítettél, segítesz, amióta ismerem a zenédet. Elmondhatatlanul örülök, hogy még közöttünk vagy, és tudom, hogy még sokáig közöttünk leszel. És soha nem felejtem el, ahogy magadhoz szorítod, öleled a könyvemet, miközben egyfolytában arról hadoválsz, hogy imádsz olvasni, rengeteget olvasol, és nem fogod odaadni senkinek, vigyázol rá, ez a tiéd, el fogod olvasni. Nem tudom, elolvastad-e, de az emlék örökre az enyém marad, hogy hálából mindazért, amit adtál, megölelhettelek. Szeretünk, Robi!

1 hozzászólás
Kovaxka P>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Borzasztóan örülök, hogy ez a könyv megíródott, megjelent, hogy a Hiperkarma frontembere még köztünk van. Nem sokon múlt a dolog. Jól megírt anyag, önéletrajzi regényként fogyasztható, Bérczesi Robi őszinte, önironikus és sallangmentes vallomása. Egyfajta drognapló is, backstage sztorikat is tartalmaz, az arányok megfelelőek. Jólesett újra meghallgatni a számokat, belegondolni a szövegekbe. A rajongók számára nyilván kötelező olvasmány, de ajánlom azoknak is, akik kevésbé kedvelik, ismerik az alternatív zenei világot, viszont kíváncsiak egy tehetséges, érzékeny ember küzdelmére önmagával.

Nikymeria>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Csalódtam. Nem a könyvben, Robiban.
(A könyv nagyon jól van megírva, nagyon olvasmányos, észre sem vettem és már a felénél jártam.)
Az öt csillag mégis neki szól, az őszinteségének, a bátorságának. Kívánom neki, hogy egyszer megszabaduljon a démonaitól.

zördög>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

A hiperkarmát viszonylag későn, 2014-ben fedeztem fel a konyharegény c. albumuk által, aztán egy ideig konzekvensen hiperkamrának olvastam a banda nevét, mondom jó hülye név, de a zenéjük tetszik, úgyhogy mindegy. Aztán ahogy teltek az évek eljutottam 1-2 koncertjükre, lassan leesett, hogy karma és nem kamra, és nagyon megszerettem a stílusukat, és tátott szájjal figyeltem, hogy mégis hogy a halálba képes ez a csávó ledarálni pl. az amondó szövegét színpadon. Nameg a zöldpardon sokáig a legkedvencebb számom volt az egész kerek világon. Lehet még most is az.

Nem tudtam lerakni ezt a könyvet. Durván őszinte és személyes. Annyira, hogy én tényleg elhiszem Robinak, hogy ebben a könyvben kb. mindent elmondott, olyat is, amit amúgy haveroknak se. Baromi sok erő kell hozzá, hogy ezekkel szembenézz és felvállald.

Végighallgattam újra szinte minden számukat, és úgy érzem sokkal jobban értem a szövegeket és teljesen másképp is tekintek rájuk.

Továbbá aki egy kicsit is szeret fesztiválozni meg bulizni, annak hatalmas élmény, hogy egy picit betekinthet abba, hogy milyen volt mondjuk a Sziget vagy a VOLT a 2000-es években (szerencsésebbeknek a visszaemlékezésben segít), és hogy körülbelül hogy zajlott egy-egy összejövetel, ahol ott volt Kiss Tibi, Lovi, Robiék és még pár laza figura.

spoiler

Robi,
Ha olvasod a molyos értékeléseket (mert miért is ne olvasnád, manapság ez az etalon :)) ), akkor légyszi vigyázz magadra, és maradj sokáig köztünk, mert szeretünk, sokat köszönhetünk neked, és még sokáig akarunk hiperkarma koncertre járni! <3

1 hozzászólás
csucsorka P>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Mint szöveg élvezetes és gördülékeny,
tartalmilag azonban nagyon megterhelő, hogy valaki, akit ismeretlenül a szívedbe zártál, aki ilyen sok éve kísér téged, akinek bizonyos sorai bizonyos évekre elválaszthatatlanul ráégtek… hogy míg én a tingli-tangli számait dúdoltam a szobámban, ez a valaki módszeresen és megállíthatatlanul pusztította magát.
Nem is beszélve arról a sok kegyetlen szörnyűségről, ami egész életében a fejében szólt a szerek nélkül is…

Hát ezért araszoltam ezzel a sokkal gyorsabban is olvasható könyvvel. Meg mert szerettem a heteket, amik a hiperkarma háttérzenéjében teltek.

lassan vége lesz és te itt maradsz

2 hozzászólás
adrica P>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Hát megint ott vagyok, hogy mégis hány csillagot lehet (ön)életrajzra adni, hány csillagot ér egy élet. Meg aztán azt se tudom, jól van-e ez megírva egyáltalán, pont úgy van megírva, mintha a Robi írta volna, mint a dalszövegek, egymásba fűzi a hosszú mondatokat, belehadar itt-ott, az utolsó fejezetekben már a Feketepéter mondott próza-vers stílusában szólt a fejemben egy csomó rész. De nem is a csillag a lényeg, hát legyen öt csillag. (egyébként nem is tudnék hirtelen hol belekötni, de elfogult vagyok, ugye)

Az a lényeg, hogy 15 éve hallgatom a zenéjét, és nem úgy, mint más együtteseket, akiket tizenöt éve szerettem, aztán öt évig azt se tudtam, vannak-e még, aztán egyszer megint belehallgattam és jó volt. Hanem úgy, hogy ritkán megyek fel anélkül a nagyfaluba, hogy végig ne futna rajtam az egy véget nem érő hídon át vissza Pestre. Meg mikor egy hétvégi suliba jártam, a villamostól az ajtóig pont annyit kellett menni, hogy eldudorásztam közben mindig a Zöldpardont, és a közlekedés zajától még csak ki se hallatszott, csak ha valaki pont elment mellettem. De random helyzetekben elmondom magamban vagy hangosan, hogy veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással, hogy az ember magáról beszél, magával, ha beszél, bárki nevét mondja, bárki szemébe, vagy hogy ezt nem ő írja, mások írják benne, vagy gyakorlatilag bármi mást. És igen, minden fanatizmus nélkül is újra meg újra eszembe jutott abban a tizenhárom évben, hogy vajon mi van vele, lesz-e még valami, és csak megírnák valahol egy kis cikkben, ha meghalt volna. Aztán nagyon örültem, mikor visszamászott (onnan!), és annak is, hogy ugyanannyira tudom szeretni az új dalokat is, mint a régieket, hogy hangulattól függ, inkább vele hadarok belehabarodom, ja az egy másik, vagy lallázok.

De ez csak az én viszonyulásom, ami oda vitt, hogy előrendeljem a könyvet, és rengeteg cetlivel tűzdeljem meg olvasás közben, mert mind valahogy fontos, jó, nosztalgikus, hangulatos, jellemző.

Akit a könyv érdekel, annak azt tudom mondani – azon kívül, hogy olyan, mint Bérczesit hallgatni, akár énekelve akár beszélve – , hogy nem egyszerű. Ha nem tudnám betéve az összes számot, biztos untam volna, hogy a dalok kilencven százalékáról kapunk egy-egy bekezdésnyi háttérinfót, így viszont imádtam. Jó volt, mikor felbukkant egy-egy dalszövegrészlet, mint mikor a koncerten a banda még csak a basszustémát nyomja, mielőtt belecsap a kedvenc számba, és a közönség megőrül, mikor rájön, hogy mi az. Fel van itt leltározva minden: dalszövegek, témák, kapcsolatok, drogok, hatásaik, mégsem válik öncélú beszélgetéssé, pletykálgatássá, végképp nem önfényezgetéssé, mentegetőzéssé. Komoly rálátás és önreflexió kell ahhoz, hogy az ember ennyi minden után egy ilyen vallomást összehozzon, és nem tagadva, nem szépítgetve lássa azt, hogy mikor mit csinált, és néha még azt is tudja esetleg, hogy miért.

Meg a hangok. Egy pszichológiai látlelet is ez a könyv amúgy. Annak idején jó tíz évvel ezelőtt Robiból is kiindulva fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy egy kicsit sem csodálkozom, hogy némely embernek kell valami cucc ahhoz, hogy elviselje, ami kijön az agyából. Hát még azt, ami bent marad örökké, mondom így olvasás után. Nem egyszerű. Nem egyszerű élet, nem egyszerű ember, nem lehet egyszerű se neki se vele. Nem is ragaszkodnék hozzá, hogy kipróbáljam, semelyikedik oldalát se, csak így a távolból drukkolok és örülök tovább, mert minden szempontból igaz és látszik, hogy ez a könyv amellett, hogy összegzés, nagyon nem lezárás, nincs itt vége semmi jónak és semmi rossznak, talán nem is lesz, csak az élettel.

4 hozzászólás
morin5>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Zavarba ejtően őszinte könyv Bérczesi Robiról.
Érzékletes megjelenítése a koncertekkel, drogokkal, kapcsolatokkal teli zenész életvitelnek, amelyben a sikerek mellett töméntelen a pénz, idő és tehetség tékozlás, valamint ezen való felülemelkedés.
A Hiperkarma zenei világában és Robi személyében is van valami megfejthetetlen, végtelenített összetevő; sodró, rezgő nyugtalanság, ami befejezhetetlenséget sugall, mintha semminek nem lenne vége: zenének, megújulásnak, drogoknak, és (hál' Isten) az életnek sem.

illesis>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Nehéz kimondani hogy a generációm ikonja, generációja csak apáméknak meg a nagyszüleimnek van, nyilván a Szörényi, meg biztos van akinek a Pajor Tamás, de én még olyan fiatal vagyok, alig múltam 40, még nedves a jobb kezem a Gödör klub párás, műanyag söröspoharától, még csak most értem haza a Zöldpardonból, egész éjjel mentem a hídon át, vissza Pestre, biztos nem én vagyok, én nem lehetek még az, akinek óvodás gyerekei szuszognak szőkén és álomszagúan, hiszen csak tegnap csókolóztam először a feleségemmel miközben valahol távolabb a Lovasit kilökték az útra és egy autó rádudált, autóm es házam sincs, hiszen én még albérletben élek, ahol minden este cd szól, nem a spotify, amondó meg mitévő, meg királyok, síelők, a Frenk épp csak most hajolt meg a Purple Rain után, Robi biztos be van tépve, hogy lehet az hogy hadovál a számok között de azokat a nyelvtörő monológokat meg valami csapon engedi ki magából, szófolyam, nem mindig értem, de amióta először hallottam, ez is csak tegnapelőtt volt, 2001ben, azóta folyton nekem mondja, helyettem mondja, azt mondja amit én mondok, mondanék, ha tudnék úgy mondani ahogy ő, de én nem tudok, hála istennek, mert így inkább őt hallom, őt jobb hallani mint magamat, jobban tudja amit én mondanék, és a zene meg visz, még most is visz, én nem xanaxozom mondjuk, nekem a hiperkarma jobb, remélem így is marad, köszi Robi, a gyerekek alszanak, így csak fülessel tolom, a konyhában, egy pohár borral, és így is kitölti a szívemet.

rheinfuss>!
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

A hiperkarma együttessel semmilyen kapcsolatom nem volt korábban, hallani hallottam róla, de a dalaikat nem ismertem, vagy ha meg is hallgattam egyet-kettőt ismerőseim facebook-os megosztásainak hála, nem gyakoroltak rám hatást, nem tetszettek. A zenekar alapítójának, Bérczesi Róbertnek az élettörténete két dolog miatt érdekelt. Egyrészt nagyon szerettem az író, Kiss László Outcast című kötetét az Ektomorf együttes frontemberének életéről, másrészt kíváncsi voltam arra a küzdelmes „szenvedéstörténetre”, melyen Bérczesi keresztülment és amely a kötet születésének is az apropóját adta.

A könyv a zenész gyermekkorától követi végig életének fontosabb eseményeit, sarokpontjait, lényegében a 2019-es új album, a napsütötte rész megjelenéséig. Részletesen olvashatunk a gyermek- és fiatalkori élményekről, zenei ébredésről, magánéleti nehézségekről, a sok költözésről, édesapjához fűződő problémás időszakokról, a korai éveket meghatározó komlói hétköznapokról, szerelmekről és természetesen az első tudatmódosított pillanatokról.

A kötet legnagyobb részét a drogmámorban töltött évek és az ezek során, gyakran ezek segítségével megalkotott zenei anyagok születése körüli események töltik ki. Megrázó őszinteséggel mesél a droggal folytatott ismerkedésről, a könnyebb kábítószerektől a keményebb anyagok felé vezető lecsúszás stációiról. Nagyon kemény történetek hangzanak el, melyeket hitelesít hogy Bérczesi olyan átgondoltan, éles látóan, az eseményeket értékelve és utólag értelmezve vezet végig élete eseményein, hogy biztosak lehetünk benne, nekünk is szembe kell néznünk a valósággal, hogy ezek pontosan így történtek. És feltehetően saját emléktöredékei és környezete, barátai, családtagjai segítségével később összerakott eseményeket oszt meg a közönséggel, melyeket egyébként az ember szégyenében mélyen elrejtene magában. Közben persze rengeteg információ hangzik el a lemezek születéséről, az egyes dalok keletkezésének körülményeiről, kinek írta, mikor írta, miért fontos az életműben.

A szöveg rendkívül sodró lendületű, olvasmányos, okosan szerkesztett, az események lineárisan haladnak előre, miközben vissza-visszatérnek egy-egy életeseményre, mintha egy spirális (spirituális?) utazáson vennénk részt. Az előszóban említett „kedvesség” egyébként átszövi a cselekményt, amikor Bérczesi szívszorítóan beszél az édesapjához fűződő, meghatározó, de rossz viszonyról, vagy az elveszete(ge)tt baráti, szerelmi, emberi kapcsolatairól. Ezen kis személyes tragédiák egy rész ismét csak a kábítószerek káros hatásának melléktermékei, ugyanakkor érezhető az az emberi viszonyulás, hogy bár sokakról elmondja az akár pozitív, akár negatív véleményét, azt mindig kísérik az elismerés szavai is, ha az illető valamiben számára kiemelkedőt tudott produkálni. Az embereket igyekszik teljes mivoltukban ábrázolni, nem pusztán egy-egy élmény alapján megítélni. Ez fokozottan igaz a zenésztársakra, akikről kimondottan szépen, elegánsan nyilatkozik, rengeteg olyan személyt, zenekárt, dalt említ, akik hatással voltak emberi vagy zenei életére, közülük is újra és újra visszatér Lovasi András figurája.

Az olvasás során igyekeztem rákeresni néhányra a kötetben említett dalok közül, így lényegében sosem hallgattam meg annyi hiperkarma-számot, mint az elmúlt napokban. Azt nem mondom, hogy rajongója lettem, vagy közelebb került a szívemhez az alternatív rock, de megkedveltem a hiperkarmát, és bár a szövegeit továbbra sem mindig értem vagy szeretem, a zenei háttér vitán felül profi munka, és szívesen hallgatom még úgy is, hogy a szövegre nem figyelek, az a háttérben marad.


Népszerű idézetek

adrica P>!

A „behúzott szárnyú felfelé zuhanás” annyira tetszett Bandinak, hogy javasolta, küldjük el Kovács Ákosnak sms-ben, neki megvan a száma. Röhögtünk, hogy oké, de mit írjak az üzenetbe. „Írd azt, hogy behúzott szárnyakkal felfelé zuhanok” – mondta Lovi. El is küldtük, de Ákos azóta sem válaszolt.

133. oldal, VIII. (Athenaeum, 2019)

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Kapcsolódó szócikkek: Kovács Ákos
1 hozzászólás
zördög>!

Akitől megkérdezed, van-e legjobb barátja, és azt mondja rá, hogy: „ó, persze, nem is egy”, annak nincs legjobb barátja.

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

adrica P>!

(…) imádom a délutáni alvást, kikapcsol és feltölt, a mai napig kérek rá engedélyt a Szundikátustól, amit mindig meg is kapok (…)

64. oldal, IV. (Athenaeum, 2019)

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Szelén P>!

Szépirodalmat nem is igazán olvastam, talán Salinger Zabhegyezője volt az egyetlen kivétel. Megértettem belőle, hogy ami művészet, az valahol megjátszás is, és ezért az egésznek igazából semmi értelme nincs. Nagyon őszinte könyv, leszámol minden pózzal. Bár én nem voltam soha annyira cinikus és keserű, mint Holden, a főhős, mégis sok mindenben igazat adtam neki.

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

adrica P>!

Sasi eggyel alattunk járt a gimiben, és egy iskolai versmondó versenyen figyeltünk fel rá Pitével, ahol is elszavalta a Sasmadár című versét, amelynek így hangzik az első két sora: „Sasmadár az égen száll, szép a tollad, csak büdös vagy.”

96. oldal, VI. (Athenaeum, 2019)

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

zördög>!

Drogozni amúgy azért kezdtem, mert rájöttem: semmi helyem nincsen ebben a világban.

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

adrica P>!

Írtam ezenkívül sci-fi regényeket is, vagyis inkább csak regénykezdeményeket. Mindössze egyetlen mondatra emlékszem az egyikből: „világmindenség – milyen kicsi szó, és mégis milyen nagyot jelent!”. Amikor leírtam, és magamban visszaolvastam, arra gondoltam, hogy hát ez egyáltalán nem is olyan kicsi szó, mármint a világmindenség, az egy tök hosszú szó.

17. oldal, I. (Athenaeum, 2019)

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

1 hozzászólás
Kovaxka P>!

Amikor egyszer Kiss Tibivel LSD-ztünk, mindketten ugyanazt tapasztaltuk: majmok mászkáltak körülöttünk, és egyéb furcsaságok tűntek elő a semmiből. Tibi akkori barátnője meg is elégelte a furcsa viselkedésünket, megragadta Tibi karját, hogy nyomás haza, én azonban mondogattam, hogy maradjanak, ne menjen a Tibi, mert nem fog tudni elaludni, és csak gyötörni fogják a hülye képek és látomások. De nem hallgattak rám. Tudomásom szerint Tibi ezután írta meg az Álmatlan dalt, amelyben egy betépett álommanóról énekel – aki talán én lehetek.

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Kapcsolódó szócikkek: LSD
adrica P>!

Az emléxel x-ét pedig az a régi meggyőződésem indokolja, amely szerint ha a „ksz” hangpárt „törvényesen” is mindig x-szel írnánk, akkor a „ksz” leírásával eltöltött plusz másodperc nem múlna el feleslegesen az életünkből. Ha kicsit jobban belegondolunk, hatvan évben mindössze bő húszezer napot ha élünk, és így már mindjárt látszik, milyen nagy is a tét. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy életünk egyharmadát történetesen átalusszuk, akkor végképp kijelenthetjük, hogy érdemes volna a „ksz”-eket hivatalosan is x-nek írni, vagy mondjuk, időspórolás céljából beszüntethetnénk az ly-okat.

230. oldal, XIV. (Athenaeum, 2019)

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

zördög>!

Ezenkívül mindig is szerettem volna írni egy olyan dalt, amely nem tartalmaz refrént, hanem az elejétől a végéig egy Bob Dylan-es szövegfolyam az egész. Ez lett a zöldpardon, amelynek azért ez a címe, mert a nagy részét az azóta már bezárt Zöld Pardon nevű szórakozóhelyen írtam, hipnotikus állapotban, körkörös ívben, kívülről befelé haladva a papíron a szöveggel. Az eredeti címe az volt, hogy helyi diszkó hajnalban, de szerencsére időben észbe kaptam, és átjavítottam. A Zöld Pardon amúgy egy megkerülhetetlen szórakozóhely volt a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején.

Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének Behúzott szárnyú felfelé zuhanás


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Júlia: Schubertiáda
Szabolcsi Bence: Beethoven
Fábián László: Franz Schubert életének krónikája
Gál Zsuzsa: Liszt Ferenc
Yann Walcker: Ludwig van Beethoven
Hamburger Klára: Liszt
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája
Brodszky Ferenc: Ludwig van Beethoven
Steven Isserlis: Miért hordott póthajat Haydn hajdanán?
Balassa Imre – Gál György Sándor: Operák könyve