Kincs ​a roncson (Pandara és Felderen 1.) 42 csillagozás

Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Pandara és Felderen, a két kalózgyerek titokzatos hajóroncsra bukkan a tenger fenekén. Lent a mélyben sötét van, a zár pedig nem enged: a kalózkésre meg a víz alatti lámpára is szükség lesz! A kitartás jutalma egy kincsesláda: vajon miféle kincset rejt?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.

Eredeti megjelenés éve: 2021

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Most én olvasok! Pagony

>!
Pagony, Budapest, 2021
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158182010 · Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Mondanám, hogy mennyire élveztem a mesét, de ismételten szembesültem azzal a ténnyel, miszerint a rum a teába milyen kielégítő és a lopást most már a gyerekek is nyugodt szívvel végezhetik. Tudom, hogy csak mese, de többször leírtam már, miszerint egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerekek ebben a korosztályban mivel találkoznak. Ha egy mesében a lopás és iszákosság trendi, később milyen jogon mondjuk azt nekik, hogy nem szabad?

Ez a mese Pandara és Felderen sorozat következő része, amelyben a kalóz anya és két csemetéje életébe és „kalandjaiba” enged betekintést.

Ennek a kötetnek az ékköve Szimonidesz Hajnalka gyönyörű illusztrációi, melyek egy varázslatos világba kalauzolják el az olvasót és pont ezért külön is érdemes átlapozni a könyvet.

Egy olvasásnak megfelelt.

>!
Pagony, Budapest, 2021
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158182010 · Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka
Gelso>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Gyönyörű borítójával, benne lévő csodaszép, tengermélyet idéző zöld és kék színeivel elém táruló, a szivárvány színeiben pompázó halacskáival egyből levett a lábamról ez a könyv – ám a tartalmát tekintve voltak részek, amelyeket olvasván elbizonytalanodtam.
Párhuzamosan vívódtam, mert több esetben is taszított, ugyanakkor megengedő sztereotípiáival pedig a szerző felmentette magát előttem.
Azért a rum, a lopás és a rablás, mert ez egy kalózcsalád (?) De ha ez család, akkor jót tett volna egy kalózapuka – főleg a veszélyeket hordozó hét tengerek ölén. Igaz, hogy Gurina kemény egy anyuka, ráncba szedi a fedélzetet és egyúttal a gyerekeket is (leckeírás, olvasás és számolásgyakorlás), de nekem mégis hiányérzetet hagyott maga után.
A történet nem rossz, nekem, felnőttnek egyszerű, de szerintem a gyerekeknek kell ez a fajta vég spoiler. Amivel problémám volt, az a nevek – még úgy is, hogy beleláttam Piszkos Fred nevét –, nekem még így is megerőltető volt olvasni és kiejteni – és ha azt vesszük, hogy ez a sorozat egy olvasni tanuló, olvasásba épp még belekóstolgató, gyakorolni, sőt önálló olvasási eredményre vágyó gyerekeknek készült – nem valami kényelmes és olvasóbarát megoldás… Választottam volna inkább magyar utóneveket, vagy közismert angol neveket, (hogy fenntartsam a kalózlátszatot), de semmiképpen nem ilyen nyelvtörő vezetéknevet. Előttem van a sokadszorra nekirugaszkodó, nyelvét törő, (kínlódó) elsős kisgyerek…egyébként a szöveget felépítő szavak nem vészesek, úgy érzem, megfelelőek egy olvasni-tanuló, kalóztörténetekre vágyó kisgyereknek.

2 hozzászólás
Honey_Fly P>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

A Piszkis család újabb kalandjaiban anyuka még mindig alkesz benyomást tesz de most már legalább a gyerekek is lopnak kicsit. Nem csodálkoznék, ha a végén összeérnének a szálak és kiderülne, hogy apa azért nincs velük, mert még mindig külföldön tartózkodik.

4 hozzászólás
Kiss_Julianna>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Ez a mese most nem tetszett. Tudom nem is nekem íródott. Majd kiderül a célközönségnek, ha olvassa. A rajzok sem szimpatikusak. Sőt, hogy egy kalóz mama rumot igyon mindig!!!! Jó tudom a kalózok már csak ilyenek, na de akkor is!!!

csucsorka IP>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Micsoda páros! Kiss Judit Ágnes és Szimonidesz Hajnalka!
Utóbbi képei mindig ámulatba ejtenek. Bár itt most a szöveghez/sorozathoz igazítva kicsit „gyerekesebbre” vette a figurát, mint amit megszoktam tőle, így is gyönyörűségesen festette le a vízalatti világot.
A tenger mélyén talált hajóroncs izgalmas történetetlehetőség. Én továbbra is nagyon szeretem ezt a furcsa, csonka kalózcsaládot a rumivó anyukával. Szeretem, hogy nem csak bújós, melegszívű, tyúkanyó anyukák és bántalmazó szörnyetegek skálája létezik a gyerekirodalomban, azonosulási lehetőséget adva ezzel azon gyerekek számára, akiknek az anyukája valamiben, valamiképp' jobban hasonlít jobban hasonlít Gurina Piszkisre. Én kislánykoromban végtelenül örültem volna ennek a figurának!

A 3 rész legjobban sikerült darabja, kitűnő vakációs olvasmány kezdőknek.
És micsoda zárómondat! Gurina olyan, amilyen, de nekem megint megesett rajta a szívem. Nem lehet olyan rossz kalóz-testvérpárnak lenni a hajóján.

12 hozzászólás
krlany I>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

A sorozat ezen kötete egy fokkal jobb, mint a vajas keksz.
Szimonidész Hajnalka gyönyörű illusztrációi zseniálisak. A történettel vannak problémáim, illetve nem is azzal, hanem az értékrend átadással, aminek a célközönsége a 6-8 éves korosztály. Mert amúgy a történet érdekes, elsüllyedt hajóroncsot találnak a gyerkőcök, no meg kincset, de ugye ez nem a Fecskék és Fruskák. De pl. engem is érdekel a hogyan tovább…
Engem az sem zavar, hogy egy kalózanyánk van két gyerekkel, mert a #családazcsalád, és hát miért ne dolgozhatna apa egy másik hajón. Az viszont igen, hogy anyóca minden kötetben csak rumot iszik, mást eddig még nem, bár itt már előbújt a rumos tea is, és nincs elmondva, hogy hát iszik vizet meg limonádét is stb., vagy ha nem, akkor mértékkel tolja, vagy mittomén, csak valahogy jelezni, hogy a rumivás önmagában nem természetes velejárója egy anyának, még akkor sem, ha kalóz. Meg úgy általában semmilyen napi szintű alkoholivás, nem természetes velejárója egy anyának. Vagy ha igen, az ott el van cseszve. Nem az alkoholfogyasztással van bajom (értjük, a kalóz-kánonban ott a rum, ez tartozéka egy rendes kalóznak, bár ugye láttunk már mentateát ivó sárkányt), hanem a kizárólagossággal. Aztán itt van ez a lopás, rablás dolog is. Szerintem anyától elcsenni egy lámpát használatra, majd visszaadni, nem tűnik nagy rablás, lopásnak. Az viszont fura, hogy spoiler

2 hozzászólás
Homolya_H_Tímea P>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Talán, talán egy fokkal jobb, de anyuka itt is masszív alkoholista, ráadásul nagy ívben tesz a gyerekeire, akik kincset hajtanak a tenger mélyén. A két gyerek lop az anyjától. Késsel feltöri a zárakat. A három névre pedig még a hétévesem is fintorgott :-/
Én vagyok ennyire háklis?

1 hozzászólás
bagie P>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Egy fokkal jobb volt ez a rész, mint a sorozat 0. eleme – de Gurina Piszkis spoiler csonka családja valahogy nem tud behajózni a szívembe…

Driz>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Jobban tetszett, mint az első rész. Érdekes és izgalmas a történet. A kezdő olvasó gyerkőc is könnyedén olvasta és követte a történetet. Nekem csak a rumos hörpintős rész nem tetszett. Illetve nekem hiányzik a történetből az apuka, meg a kalózok elmaradhatatlan papagája. Olyan szellemhajónak érzem a gyöngyhalászt. Talán ha a legénység száma magasabb lenne, egy kicsit élettel telibb lenne a hajó is és a történet is. ettől függetlenül élvezhető, olvasható. Gyakorlásnak kitűnő lehetőség.

Rózsabogár78>!
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson

Sokkal jobb, mint az előző rész. A rumon kívül még az is a bajom az anyukával, hogy baromira nem érdekli, mit csinálnak a gyerekei. Az addig elfogadható, hogy nem szeretnek írni-olvasni, meg hogy a tenger és a csillagok jobban érdeklik őket,hiszen gyerekek,ráadásul kalózok, szóval nem lesz belőlük agysebész. De egy nagy ordításon kívül semmit sem tesz érte, hogy ez megváltozzon. Az meg azért kicsit visszataszító, hogy baromira nem foglalkozik azzal, hogy milyen kalandokat ("Kit izgat? Tudjátok, mennyi hajóroncsot láttam már életemben?") Nem tudom, hogy a szerzőnek milyen célja volt ezzel az anyaképpel, bizonyára volt valamilyen, szívesen meghallgatnám.
Pedig ezt leszámítva egész jó kis történet, önmagában izgalmas is, önálló olvasáshoz mindenképp.


Népszerű idézetek

Nikolett0907 P>!

A Gyöngyhalász a legszebb vitorlás volt a tengeren.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Pandara és Felderen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Berg Judit: Rumini
Várfalvy Emőke: Artúr király fesztiválja
Szabó T. Anna: Tükörcicák
Simon Réka Zsuzsanna: Kricckracc kapitány és a gránátalmiak
Buzás Kálmán (szerk.): Mesém 9.
Vig Balázs: Puszirablók
Adamik Zsolt: Ördögbőr grófja
Dani-Ördög Dalma: Hip és Hop – Kaland a hóban
Czigány Zoltán: Csoda és Kósza körül a Föld
Dani-Ördög Dalma: Hip és Hop a kuckóban