Ancsa-Pancsa ​varázslatai 4 csillagozás

Kiss Dénes: Ancsa-Pancsa varázslatai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Igaz is, mese is, amit e könyvből Ancsa-Pancsáról és varázslatairól olvashatunk. Igaz, mert az író nem talált ki semmit, csak hagyta a képzeletet szabadon nekifutni az utaknak, réteknek, mezőknek vagy akár a kéklő égnek. Igaz, mert minden történet valódi ebben a kis könyvben, ahogy maga Ancsa-Pancsa is létező, valódi lény. S a történetek kiindulópontja Ancsa-Pancsa egy-egy cselekedete vagy mondata. S mi nem igaz, amit a játszó gyerekek képzelete megelevenít?! Igaz és valódi például azért is, mert ott, azokon a helyeken – a Hortobágyon, a Balaton mellett – történt minden, amiket e lapokon emlegetünk… De mese is, mert nem egészen úgy estek a történetek, ahogy olvashatjuk. Azazhogy pontosak legyünk: Ancsa-Pancsa számára minden úgy történt, ahogy olvashatjuk, de nem biztos, hogy mindenki számára…

Tagok ajánlása: 5 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Már tudok olvasni! Móra

>!
Móra, Budapest, 1981
72 oldal · ISBN: 9631125378 · Illusztrálta: Engel Tevan István

Most olvassa 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Radics_Végh_Ivett>!
Kiss Dénes: Ancsa-Pancsa varázslatai

Egyszer olvasós rövid kis könyvecske. Nem rossz, de nem kell hozzá semmi fantázia, viszont pont ezért lehetett jó a kezdő olvasónak, mert könnyen érhető. A mai gyerekeket szerintem már nem kötné le.

Cs_N_Kinga P>!
Kiss Dénes: Ancsa-Pancsa varázslatai

Most fejeztem be ezt a kis könyvecskét. Nem volt rossz, de kicsit unalmas volt, talán a kis fecske története volt a legjobb de ….. Szóval …. Nem is igazán tudok erről mit írni. Egy kislány kérdezget dolgokat a szülők pedig válaszolnak rá. Hétköznapi történetek papírra vetve. Egy mai gyerkőc nem hiszem, hogy élvezné


Hasonló könyvek címkék alapján

Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány
Zalka Csenge Virág: Törpeszarvas és a déli álom
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Marék Veronika: Coffi, Pocak, Paprika
Rigó Béla: Szaffi
Gimesi Dóra: Emma csöndje
Gimesi Dóra: Csomótündér
Csukás István: Pom Pom meséi – Az ásító szörnyeteg