A ​kérők / Liliomfi 8 csillagozás

Kisfaludy Károly – Szigligeti Ede: A kérők / Liliomfi

A múlt századi drámairodalm két kiemelkedő művét találjuk egy kötetben Kisfaludy Károly és Szigligeti Ede tollából. A Liliomfi az egyik legtöbbet játszott 19. századi darab középpontjában szerelmi bonyodalom áll. A fiatalok boldogságát azonban csak késleltetni tudják az események, megakadályozni nem.

>!
Holló és Társa, Budapest, 1999
136 oldal · ISBN: 9636840040

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

BMKata>!
Kisfaludy Károly – Szigligeti Ede: A kérők / Liliomfi

Mennyi bonyodalom, mennyi félreértés, a végén pedig minden jóra fordul. Addig jó, míg nevetni tudunk és a szerelem győz.
(Hány, de hány régi, magyar, fekete-fehér film ilyen, ugyanarra a kaptafára készültek, és mi mégsem tudjuk megunni.)

Vizsla>!
Kisfaludy Károly – Szigligeti Ede: A kérők / Liliomfi

Kisfaludy Károly: A kérők
Vígjáték a XIX. század első feléből. A korszaknak megfelelő nyelvezet kicsit lassította az olvasást, de annak aki szereti néha a régi idők beszédét olvasni kincs lehet ez a kis történet.
A cselekmény lassan indul meg, kicsit borús is a szerelmesek bánata miatt, de a második és harmadik felvonást hamar „befaltam” és már mosolyoghattam is.
Lidi egy igazi kotnyeles bajkeverő és ezt be is bizonyítja: elsősorban neki köszönhető a végkifejlet. De ahogy azt önmagának is bevallja, a saját csapdája rá is veszélyes.
A címszereplő kérők sem hétköznapi figurák. Az egyik piperkőc hangember és divatmajom, a másik egy szakmáját folyton gyakorló, emiatt érthetetlen beszédű ügyvéd.
Ennél többet nem is nagyon mondhatok egy ötven oldalas kis vígjátékról anélkül, hogy spoileres ne lennék. Megéri az újraolvasást is!

Szigligeti Ede: Liliomfi
Ezt a Liliomfit még kedvelném is ha nem lenne lump. De az. Annak viszont, becsületére legyen mondva, elsőosztályú! Ez a második felvonás elején mutatja meg nekünk. A hős-szerelmes szerepét viszont már rögtön az első felvonásban prezentálja. (SPOILER: Olyan jól, hogy nem csak a kis Marika, de Kamilla kisasszony is belehabarodik. SPOILER VÉGE)
Humort nem mellőző el- és hozzászólások derítik az ember kedvét, a hab viszont a harmadik felvonás, amikor ez egészet még az egekig érő kavarodás tetőzi.
Így aztán nem csak a könyv első felét, hanem az egészet olvasom majd újra! :)

6 hozzászólás
krisztina0419>!
Kisfaludy Károly – Szigligeti Ede: A kérők / Liliomfi

Bár csak a Liliomfit olvastam el a kötetből,így is nagyon vékonyka a könyv.
Először láttam a filmet, de a könyvben sem csalódtam. Sziporkázó darab mind a kettő, és eléggé hű forgatókönyvet sikerült a szerzőknek készíteniük.
A könyvvel az egyetlen problémám, hogy nagyon sok benne a latin/német halandzsa nyelv, és nem győztem a lábjegyzetekhez kapni a fejemet.
Ami viszont itt jobban tetszett a filmmel ellentétben az a befejezés.
Azt hiszem ezt a darabot be lehetne tenni a kötelezők közé, és mondjuk kivenni helyette egy szörnyűséges történetet (pl: Átváltozás, vagy Az iszony). A diákság szerintem mind a könyvet,mind a Darvas Iván játszotta filmet jobban favorizálnák.
Öt csillag mind a kettőnek.


Népszerű idézetek

Vizsla>!

Az esküvő előtt angyali, isteni Emerencia, esküvő után valódi furibunda fúria lett. Küzdöttem ellene nemesen; de a győztes Emerencia lett s a papucskormány. Ő rajtam önté ki szeszélyeit, s én tanítványaimon – csupa tertiát adtam.

Liliomfi - Első felvonás, Első jelenet

1 hozzászólás
Vizsla>!

SZELLEMFI De hát mit bámul, domine clarissime?
SZILVAI S az urat szereti Mariska?
SZELLEMFI S vajon miért ne szeretne?
SZILVAI Uram, este is így szokott kinézni?
SZELLEMFI Igen, különösen sötétben.
SZILVAI Nem! ezt a pofát Raffael sem festheti szebbre.

Liliomfi - Első felvonás, Hatodik jelenet

Vizsla>!

LILIOMFI Ki gondol most reggelire, midőn angyalt lát, midőn nektárt, ambróziát nyújt maga Hébe?!
ERZSI Miféle étel az, nem értem.
LILIOMFI A nektár, édes angyalkám, franciául két icce bor; az ambrózia két adag rostélyos, egyik vereshagymával, a másik burgonyával, a Hébe pedig ön, édesem, mert:
Nem vagyok én olyan, mint más,
Kedves étkem a foghagymás,
Eszem, iszom a korcsmába'
Itt, a Fehér Báránykába'.

Liliomfi - Második felvonás, Hetedik jelenet

Vizsla>!

Csak az igaz marad, egy leány több zavart okoz a háznál, mint száz férfiú.

A kérők - Második felvonás, Tizedik jelenés

Vizsla>!

MÁLI Mind igaz, de én már-(akadoz)-én szeretek…
BALTAFY Mit szólasz?
MARGIT Az átkozott könyvek! úgy van, megmondottam – Isten bocsáj! ha a sátán másképp nem tud incselkedni, tehát szerelmes verset ír.

A kérők - Harmadik felvonás, Nyolcadik jelenés

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Czakó Zsigmond: Kalmár és tengerész
Jókai Mór: Egy ember, aki mindent tud / Egész az északi pólusig! / Egy asszonyi hajszál
Csiky Gergely: Buborékok
Vörösmarty Mihály: Vérnász
Eötvös József: Éljen az egyenlőség!
Csiky Gergely: Csiky Gergely színművei
Csiky Gergely: A nagymama
Csiky Gergely: Ingyenélők
Krúdy Gyula: Drámai művek
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor munkái IV.