Petőfitől ​Tandoriig 0 csillagozás

Tanulmányok, esszék, interjúk
Király István: Petőfitől Tandoriig

Kötelességünk ​átmenteni és népszerűsíteni mindazt, ami a korábbi évtizedek, évszázadok terméséből ma is számunkra való ("Ding für uns"), illetve bekapcsolni, amit lehet, a kultúraváltás termékenyítő, gazdagító vonulatába. Alapvetően ez motiválja Király István válogatott írásainak összeállítását: Petőfi, Mikszáth, Ady, Móricz, József Attila, Kosztolányi, Németh László, Illyés Gyula, Lukács György, Pilinszky, Tandori s mások alkotásai, illetve a tudós-esszéista-tanár Király István velük foglalkozó tanulmányai, esszéi számos, a „túlpartra”, azaz jelen időnkre áthozandó értéket mutatnak föl. Ez a szándék áll a mögött is, hogy a Király-kötet az Osiris Irodalomtörténet című sorozat keretein belül jelenik meg, a Tanulmányok alsorozatban. Nem akartunk Király minden „profiljáról” miniatürizált képet adni. Nem egy virtuális pályakép-életrajz tudományos, kritikai, tanári, közéleti-politikai metszeteinek szöveggyűjteményszerű mellékletét nyújtjuk át, „arányosan” tükrözve Király szakmai… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Irodalomtörténet Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2021
780 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632763811

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai
Illyés Gyula: Hajszálgyökerek
Balassa Péter: Koldustorta
Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal
Péntek Imre – Horváth Erzsébet (szerk.): Utassy József emlékkönyv
Fűzfa Balázs: Létezésformák
Karátson Endre: Más szóval
Csoóri Sándor: Forgácsok a földön
Marafkó László: Litera-túra
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet