Ez a könyv rövid, de nagyon erős, olyan könyv, amit ha az ember megért, megváltoztat benne valamit. Közben pedig az olvasó rácsodálkozik, mennyire légies és könnyű ez a stílus, ahogy a szöveget olvashatjuk. Pont annyira légies, mint Julia.
A történet egy átlagos iskolában kezdődik, átlagos napokkal, ahova Julia jár, és ahol az egyik legjobb tanuló. Ám ahogy haladunk a történetbe, egyre több nyomás helyeződik rá, egyre több az elvárás, a teljesítési kényszer, mind a felnőttek, mind a csoporttársai felé, így elkezd fogyókúrázni, ami hamar anorexiába csap át.
Az elején nagyon tetszett az iskola leírása. Mindenki hihetetlenül sokat vár el (ami talán nem is olyan sok, de ha mindig kitűnő akarsz lenni, akkor még is az), folyamatos vizsgák, dolgozatok, és minden órán hallod, hogy lehetnél jobb is, csinálhatnád még jobban, ez nem elég, a gimnáziumhoz több kell. Itt is egy spirált láthatunk, hogy akármennyire tökéletesen teljesít valaki, sose lesz elég tökéletes. Mindig lesz az osztály miatt „lehetne jobb is” meg „bezzeg a másik” fenyegetések, és mindig azt fogja érezni az adott tanuló, hogy neki kell még jobbnak lennie, csak hogy ez már nem lehetséges.
Mindeközben pedig láthatjuk a tanárok érzéketlenségét, hogy mekkora erejük van a szavainak és mennyire nem használják (vagy rosszul használják) ezt az erőt. Hogy a lesnevelés tanár (akinek érzékenynek kellene lennie a diákjaira), olyat mond, hogy miért nem fogynak le a lányok. Az egészségtan tanár kijelenti, hogy már nem ehetnek annyit, mint eddig, tizenhárom évesen. Hihetetlen nyomás ez a gyerekekre, túlzott nyomás egy megfelelni akaró lánynak. Mellette pedig ott vannak a csoporttársai is, a barátnői, akik csak salátát esznek, az osztálytársai, a mindig lehet nálad vékonyabb/okosabb/ügyesebb/szebb attitűd, amitől ha valaki belekerül egy ilyen spirálba, akkor sosem fog segítség nélkül kimászni onnan.
Gyakorlatilag innen indul az anorexia is, de közben ennyi még nem lett volna elég hozzá, kellett egy még erősebb motiváció, amit meg a társadalom adott Julia kezébe: ez pedig a nemi egyenlőtlenség. A történet elején alig láttunk ilyet, mindeni elsuhan felette, ahogy az életben is. Aztán kiéleződnek a helyzetek: a szülei közötti feszülő ellentét (a nőnek a konyhában a helye, a férfi dolgozhat, későn érhet haza, és nem kell házimunkát csinálnia. Szóval a szokásos nemi szerepek alapján kiosztott családi minták), más családoknál látható eltérő minták. Aztán láthatjuk, hogy a férfiasság, önmagában már egy erényt jelent, az már egy alapvető előny spoiler, később pedig azt is, hogy a nőiesség mekkora hátrány tud lenni spoiler. Nagyon finoman, de egyre erősebben volt benne ez a rész a könyvben, a végén már én is zokogtam belül, annyira erős volt, ahogy a nőkről ír, és hogy miért is akar inkább férfi lenni (az anorexia pedig ehhez egy út, hiszen ha nincs vérzés, nincs kerekded idomok, akkor gyakorlatilag férfinak vagy még inkább nemtelennek spoiler érezheti magát).
Maga az anorexia leírása félelmetes volt. Nagyon egyszerű volt a maga módján, hiszen csak követhettük, hogyan csökken a bevitt étel mennyisége (és ezt hogyan álcázza), miközben nő a testmozgása. Ennyi az egész, de közben félelmetes a gondolat, a miértek, ahogyan az élethez áll hozzá, ahogyan láthatjuk, hogyan lovalja bele magát a spirálba, és ahogy közben a szüleit láthatjuk. Hogy a problémát hamar észreveszik, mégis tenni nagyon későn tudnak tenni valamit. Itt kiemelem az apa karakterét, aki a veszélyre csak azt válaszolja: „örülj, hogy nem donna tonna”. Hogy a férfi ennyire nem figyel a családjára, és közben el sem tudja képzelni, hogy bármi probléma lehet (akkor, amikor már eléggé nagy probléma van).
Ami nagyon tetszett benne, hogy bár európai, de mégis más kultúra, mint a mienk. A kávé és sütemény benne van a kultúrában, ahogyan egy olyan életérzés is, ami tőlünk szerintem távol áll. Nem feltétlen jó vagy rossz egyik irányban sem, de közben az eltúlzásai már egyértelműen a rossz irányba tudnak húzni (de megkönnyítik az olvasó számára a viselkedési minták könnyebb felismerését)
A szöveg különleges: az elején nagyon egyszerű, köznapi (bár a fordítás nem a legjobb szerintem. A sze'ntem és hasonló „menőzős” fordításoktól borsódzott a hátam), azután pedig egyre irodalmibbá válik, ahogyan az anorexia elkezdi legyűrni Juliat. Egyre többször szerepelt a tenger hasonlat, egyre lágyabb lett a szöveg, egyre jobban a problémára és Juliara koncentrált. Nagyon jó volt, ahogyan karácsonyig kb mindent láttunk, ami körülötte történik, majd karácsonykor már csak a családot, majd utána Julia hirtelen bezárt, és már csak őt láthatjuk, és csak az anorexiát. Már a sulis társak is díszlet, de az is egyre kopik, mire az évet befejezi, már ők sincsenek, csak Julia maga.
A végén nagyon felerősödött a szöveg spoiler hirtelen a szöveg érzelmi lavinát indít be, ostromol, döngeti az olvasót Julia problémájával, a nők problémájával, a test problémájával. Bár az egész könyvben nincs felesleges mondat vagy szó, de a végén annyira tűpontossá válik minden, és közben mégis nagyon érzelmessé.
Nagyon örülök, hogy a POKET kiadta ezt zsebkönyv formában, mert különben szinte biztos, hogy nem találkoztam volna ezzel a könyvvel. Márpedig akkor egy elég nagy élményről maradok le. Nagyon ajánlom ezt a könyvet fiataloknak és szülőknek is, sőt, akár tanároknak, hogyha ilyen nemű probléma felvetődik az osztályban, hogy ezen a könyvön keresztül lehessen azt kibeszélni. Csodálatos könyv. Nem vidám, de csodálatos.