Túlélők (Dr. Pavlis) 21 csillagozás

Kir Bulicsov: Túlélők

A ​Pólus kutatóűrhajó húsz évvel ezelőtt tragikus balesetet szenvedett egy még felderítetlen bolygón. A fedélzeten mérnökök, tudósok utaztak családtagjaikkal. Akik életben maradtak, azoknak is sürgősen el kellett menekülniük az erősen sugárzó roncsok közeléből. A technikai eszközeiktől megfosztott embereknek meg kellett tanulniuk boldogulni a bolygó mesevilágszerű, mégis ellenséges környezetében, ám egy pillanatra sem adták föl a reményt, hogy egyszer segélykérő hívást küldhetnek a Földre.
Húsz év alatt az eredeti túlélők a viszontagságok közepette megtizedelődtek, de ugyanakkor egy új nemzedék is megszületett, amelynek tagjai már a névtelen bolygót hívják otthonuknak, hozzáedződtek a zord éghajlathoz, és a vadászat is a vérükben van.
Most azonban, húsz év múltán egy második felderítőhajó közeledik, a Magellán, melynek legénysége mit sem tud az egykori balesetről, ők csak egy ismeretlen világot akarnak feltérképezni. Vajon sikerül-e egymásra akadni a bolygó hatalmas,… (tovább)

Eredeti mű: Кир Булычев: Посёлок

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628795 · Fordította: Egri Zsuzsanna
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
368 oldal · ISBN: 9786155859076 · Fordította: Egri Zsuzsanna

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 73

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
mcgregor
Kir Bulicsov: Túlélők

Ahhoz képest, hogy a nyolcvanas években jelent meg az eredeti mű, a Túlélők világa egy mai sci-fiben is tökéletesen megállná a helyét. Bulicsov nem elsősorban a szereplők kidolgozásában jeleskedik, de ezt a hiányosságát maximálisan ellensúlyozza a bolygó egyedi és az olvasóban kíváncsiságot keltő flórája és faunája, amit fokozatosan ismerünk meg és amelynek képviselőire az „űrhajótörés” túlélői és leszármazottai teljesen hihető módon földi kifejezéseket aggatnak. Az ellenséges, izgő-mozgó, különös és furcsa mellékhatásokat okozó növényzet és nem kevésbé veszélyes, váratlan támadásokat intéző állatok hasonló neveik ellenére gyökeresen máshogy működnek, mint földi névrokonaik.
A főszereplőnek szánt Oleg szála meglepő módon fokozatosan elsikkad, Bulicsov mintha írás közben elvesztette volna az érdeklődését iránta, a névtelen bolygóra az előző expedíció túlélői után másfél évtizeddel később érkező három kutató Klavgyija, Pavlis és Sally trojkája és személyközi viszonyai is több lehetőséget rejtettek magukban. Ezzel együtt is érdemes volt megismerkedni a kötettel és az íróval. A Túlélők sok tekintetben a Sötét Édent (https://moly.hu/ertekelesek/2312358) idézi, ugyanúgy foglalkoztatja, hogy a technológia hiányában egy adott embercsoport generációk alatt milyen fejlettségi szintre kerül, és a korcsoportok közötti ellentétek itt is megjelennek, de kevésbé kicsiszolt, mint Chris Beckett könyve. Viszont a barátságtalan környezetben a földitől teljesen eltérő körülményekhez is alkalmazkodó emberek, és a civilizáció gyenge mécseslángját féltő gonddal őrizgető „öregek” révén üzenete pozitívabb és bizakodóbb, mint az inkább kérdésfeltevésekben jeleskedő Sötét Éden volt.

>!
Noro MP
Kir Bulicsov: Túlélők

Ez az 1988-as regény a szovjet fantasztikus irodalom legutolsó korszakából származik. Annyira glasznoszty, hogy jóformán nem is érződik rajta a származása: semmi bújtatott politika, semmi ideológiai állásfoglalás, a történet csupán a tudományról és az emberről szól. A tudományról, mert egy izgalmasan megformált, földönkívüli ökoszisztémát mutat be, és az emberről, mert azt a kérdést teszi fel, mi hogyan változnánk meg, ha ebben a veszélyes, idegen világban kellene élnünk.

Érdemes összevetni a könyvet az “űrhajótöröttek” témájának más feldolgozásaival. A Darkover hősei például feladják értékrendüket a túlélésért. A Sötét éden pedig azt az állapotot mutatja be, amelyben az emberi kolónia visszafejlődött a lehető legprimitívebb állapotába. Bulicsov nem ad egyértelmű választ arra, mi lenne a fejlődés iránya, az ő hősei előtt ugyanis még több lehetőség áll. Megőrizhetik a földi civilizáció tudását, vagy a helyi viszonyokat minden körülmények között túlélő vademberekké válhatnak. A szerző nem áll ki egyértelműen egyik mellett sem, még a teljes felszereléssel érkező új expedíciót sem alkotják felsőbbrendű, tévedhetetlen emberek. Számomra ez a dilemma a legérdekesebb a könyvben: átmenthető-e a fejlett tudás, vagy helyesebb az új világhoz idomulni?

2 hozzászólás
>!
Zsola 
Kir Bulicsov: Túlélők

Kicsit a Sötét éden, kicsit a Bioszféra, kicsit a Halálvilág.

Harc a túlélésért egy idegen, ellenséges bolygón. Ez a téma valahogy mindig is megfogott. Bulicsov elképesztő bolygót alkotott (kár, hogy nincs neve, csak száma) és annak minden bemutatott élőlénye elképesztő. Bulicsov szintén. Zseniálisan kitalálta ezt bolygót, teljesen jól el tudtam képzelni, mintha én magam is ott lettem volna. Az egész él, lélegzik, lüktet, és mégis fakó, elsősorban a szinte állandó felhőzet és köd miatt. Az őshonos élőlények, többek között az óriás fák, a kecskék, a pitypangok, az ördögszekerek, a sakálok, a musztángok és az a ragasztóköpő nyavalya, aminek a neve most nem jut eszembe, mind-mind megjelentek lelki szemeim előtt (sok idegen létformának földi nevet adtak a túlélők).

spoiler

Szinte az összes karakterre jellemző, hogy jól elkülöníthető és egyedi személyiséggel rendelkezik. A köztük fellépő konfliktusok is hihetőek, és kiválóan illeszkednek a történet szerkezetébe. Mégis mindenki egy célért küzd, mégpedig azért, hogy megtalálják őket és elmehessenek erről a bolygóról. Ez még akkor is igaz, ha a fiatalok már nem emlékeznek (nem is emlékezhetnek) arra, hogy milyen volt az élet a katasztrófa előtt, és egyesek (Dick) akár inkább már maradnának (ezt legalább már ismerik).

A könyv közepe felé éreztem némi hullámvölgyet. Az ott történt események valahogy nem kötöttek le. Aztán volt olyan is, amikor idegeskedtem és azt mondtam, hogy: Na, ne már ilyen már tényleg nincs! spoiler Viszont ezzel a húzással Bulicsov olyan szintre fokozta (legalábbis nálam) a bizonytalanságot, hogy szinte már elhittem neki azt, hogy spoiler.

Összességében nem tökéletes, de szerintem nagyon szerethető ez a történet, amely egy szinte hibátlanul megalkotott világban játszódik.

18 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Kir Bulicsov: Túlélők

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert az egyik kedvenc figyelt molyom ajánlotta. Szerencsére nem kellett benne csalódnom. Mondjuk így a nyaralásra nem volt egy vidám olvasmány. :D
Az író stílusa könnyed és olvastatja magát, meg amúgy is kedvelem az orosz írókat, szóval Bulicsov sem lóg ki a sorból.
Mit tesz egy maroknyi túlélő egy idegen világban, ahol magukra vannak utalva? Hát megpróbál alkalmazkodni, túlélni és sokasodik. Engem már a Metró kötetekben is meglepett, hogy az emberekben ösztönszinten megvan a fajfenntartás, akár egy idegen világ, akár atomkatasztrófa, akkor is utódokat kell nemzeni. Itt sem volt könnyű dolguk a világra született és felnőtt gyermekeknek. Bulicsov egy nem túl barátságos, olykor kegyetlen, de változatos és érdekes világot teremtett, belehelyezve az embert, aki idővel tökéletesen alkalmazkodik a környezetéhez.
Sokáig vártam a spoiler és minderre csak a kötet végén kerül sor, amit úgy érzek, hogy nagyon gyorsan egy tollvonással lezárt az író. Egy kis levezetést hiányoltam…
Annyira örültem, amikor spoiler , hogy még a könnyen is kicsordult! :) hát nem tehetek róla, hogy ilyen érzékeny lelkületű vagyok :)
Összességében tetszett, és ajánlom a figyelőimnek, sci-fi kedvelőknek! :)

>!
WerWolf
Kir Bulicsov: Túlélők

A túlélők története lassan tárulkozik fel előttünk, ahogy egy újabb expedíciót küldenek a lezuhant Pólushoz, a jégbe fagyott hegyeken keresztül. 17 év telt el a tragédia óta, és az új nemzedék már csak hírből ismeri a Földet. Az idősebbek próbálják fenntartani a civilizáció látszatát a maréknyi embert számláló közösségben, de a fiatalok már egyre jobban ennek az új bolygónak a gyermekei.
Az elején kicsit lassan haladtam az olvasással, hiszen nem szólt másról, mint a falu, a túlélők és a környezet bemutatásáról. Megragadott, hogy Bulicsov nem talált ki új neveket a bolygó flóra és fauna egyedeinek a meghatározására, hanem az idősebbekkel neveztette el azokat valami földi hasonlóságuk alapján. Csak később jöttem rá, hogy ez mennyire tudatos is volt az írótól, hiszen ezzel még közelebb hozta, nem csak ezt az ismeretlen világot az olvasókhoz, hanem a túlélők fiatal generációjának a gondolkodásmódját is.
A könyv második felét egy szuszra olvastam el, ugyanis nem tudtam letenni. A kötet első felében Bulicsov csak építette a történetet, viszont a második felében már elkezdte csűrni-csavarni, hogy a feszültség egyre csak növekedjen és növekedjen. Teszi mindezt úgy, hogy az utolsó oldalakig nem derül ki, hogy tragédiával vagy happy enddel végződik a történet.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/07/kir-bulicsov-tulelok/

>!
Fallen_Angel P
Kir Bulicsov: Túlélők

Egy viszonylag egyszerű ötletből – idegen bolygón ragadt űrhajó – Kir Bulicsov igen jó könyvet írt. Közvetlenül előtte olvastam Az utolsó háborút, aminek az alapötlete még jobb volt, összességében talán mégis a Túlélők tetszett jobban.
Érdekes és színes a bolygó világa, olvasás közben láttam magam előtt a különleges élőlényeket és a köztük élő embereket. Ugyanakkor veszélyes és kegyetlen is a hely, ahol a kis csapat küzd a túlélésért. Külön értékeltem, hogy nagyon érzékletesen írta meg, hogyan reagáltak az emberek az adott helyzetre (spoiler).
A fiatalok drámája ugyan kicsit kevésbé fogott meg, de Pavlis visszatérésének örültem. Egyik könyvben sem kimondottan főszereplő, mégis ő fogja össze őket.
Szóval Kir Bulicsov igen kellemes meglepetés volt és azt hiszem, ideje jobban körülnéznem az orosz sci-fi irodalomban.

6 hozzászólás
>!
vöri P
Kir Bulicsov: Túlélők

Aki régen jól írt, az nem lesz kevésbé jó attól, hogy egy picit porosodik. Bulicsov pedig nagyon szépen, ügyesen, taktikusan ír. Nem félt izgalmas, hihetetlen dolgokat elképzelni, miközben az emberi reakciók, viszonyok alakulása egészen reális és hihető az idegen környezetben is. Mindeközben izgalmas, érdekes, amikor meg épp arra van szükség, akkor a körmödet is lerágod, szóval összességében nagyon szerethető. Szerintem bátran versenyre kelhet jópár kortárs regénnyel is, és lesz bőven olyan párbaj, ahol nem marad alul…

>!
Sai_home P
Kir Bulicsov: Túlélők

A 2018-as megjelenések egyik nagy pozitív megjelenése nálam, nem számítottam semmire, egy remek kalandregényt kaptam.
Egy idegen bolygón vagyunk, idegen élőlények között, ráadásul hideg is van. Kimeríthetetlen ez a téma, mert csak a képzelet szab határt annak, hogy mivel állhatunk szemben, de emiatt kicsit veszélyes is, mert ha túltolja az író, akkor nem lesz valós, nem lesz élvezhető, elveszhetünk az ismeretlen szavak között. Bulicsov ezt tökélesen megoldja, idegenek a lények, de földi nevekkel hivatkoznak rájuk, remekül átérezhetjük a szereplők félelmeit, kétségeit.
A műnek nagy erénye, hogy ténylegesen mindenki küzd és a közös cél is adott (ami a túlélés), nincsenek jók és rosszak, politikai vagy ideológiai csaták, minden egyes szereplőért izgulhatunk. A szerelmi szálak se nyomják agyon a regényt, fókuszálhatunk a kalandra.
Ami miatt megkapta az öt csillagot az mégis az, hogy a könyv második felében a végletekig tudta fokozni a drámát az író, letehetetlennek éreztem, mindig olyan közelinek tűnt a cél, aztán mégis olyan távol került, igazi adrenalin-löket volt ez számomra, még nagyon közel a végéhez (szó szerint 10-20 oldallal előtte) sem lehetett tudni, hogy mi fog történni.
Sort kerítek az író többi megjelent regényére is és remélem, hogy olvashatok tőle később új magyar megjelenéseket is!

>!
reta09 P
Kir Bulicsov: Túlélők

A történet egy bolygón játszódik, ahova lezuhant a Pólus kutatóhajó. Egy maroknyi megmaradt ember megpróbál embernek is maradni az embertelen körülmények között is. De vajon mi tesz minket civilizált emberré? A tudás? A hagyományok? A készségek?

Ehhez hasonló kérdéseket feszeget az író ebben a regényében. Mennyi idő alatt feljődünk vissza? A túlélésért mindent, vagy nem szabad feladni az elveinket? Napokkal az olvasás után is rengeteget agyalok ezen a könyvön. Már ezért is az egyik kedvencem lett az utóbbi időben. Annak ellenére, hogy az eredeti mű 1988-ban jelent meg, még ma is értékes gondolatokat rejt.

A cselekményről nem sokat írok a blogon, mert nekem nem az volt a legfőbb vetülete. Viszont meg kell említenem, hogy a végére tök izgalmas lett, ahogy versenyt futottak az idővel. Konkrétan izgultam, hogy az legyen, amit szeretnék.

Nem csak a sci-fi szerelmeseinek tudom ajánli, hanem azoknak is, akik szeretnek elgondolkodtató, mélyebb kérdéseket feszegető könyveket olvasni. Bennem rengeteg kérdést felvetett, és napokkal utána is csak a könyvön agyalok! Nagyon jó könyv!

https://habarkonyveskocsma.blogspot.com/2018/08/kir-bul…

>!
gyuszi64
Kir Bulicsov: Túlélők

Nagyszerű regény. A történet kellően összetett, a karakterek (főleg az elején :) ) nem direktek, a jellemzően kelet-európai, gyakori moralizálás-elmélkedés (amit én annyira szeretek) nem lassítja le a történetet, a szerző szépen ábrázolja a fogyó szellemi javakat, a humán erőforrások beszűkülését. Nagy fantáziával, erősen indít, az utolsó harmad pörgős kalandregény, nekem egy kicsit „magas feszültséggel”, az eleje jobban tetszett, de ez nem baj. Érdekes, tíz szerzőből kilenc az utolsó néhány oldalt nem írta volna meg, ezt külön meg kell köszönnünk a szerzőnek.

Szóval a könyv hatásos és egészen kiváló. Bulicsov korai regénye, a jól sikerült Az utolsó háború inkább még ifjúsági volt (azidőtájt a sci-fit keleten „az ifjúság számára írt mű”-nek kategorizálták), ez a mostani komolyabb munka. Azt hiszem, ennél jobb regényt nem fogunk olvasni a szerzőtől.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Zsola

Buta dolog várni, a legszokványosabb és egyben leginkább helytelen elfoglaltság. Úgy kellene élni, hogy egyáltalán ne várjunk…

241. oldal, 2. rész, 5. fejezet

>!
reta09 P

Valószínű, hogy mi már sokkal észszerűbbek lettünk – a világegyetemet a mi józan szükségleteink szerint akarjuk alakítani, beskatulyázni, és még az is kihoz a sodrunkból, ha valami nem fér be a skatulyába, a számára kijelölt helyre. Az ősi utazók hittek Hüberboreában és a kutyafejű emberekben, nem ijedtek meg tőlük. Mi meg biztosak vagyunk abban, hogy az egész világegyetemre egységes genetikai kód érvényes, egy kutyafejű ember láttán pedig nem kiáltunk fel áhítatosan és meglepetten, hanem elkezdjük számolni a kromoszómáit.

222. oldal, Második rész - A szakadékon túl, 4. fejezet

>!
reta09 P

Kell, hogy legyen törvényszerűség, biztos léteznek valami táblázatok, különben csak újra meg újra felfedezzük a spanyolviaszt. Paradox helyzet. Spanyolviasz nem is létezik, az Öreg mégis állandóan ezzel korhol minket, anélkül, hogy belegondolna, van-e értelme.

7. oldal, Első rész - A szakadék, 1. fejezet

>!
reta09 P

– Én félek a jövőtől, ahol az új embertípus uralkodik: Dick, a vadász. Ő számomra a visszalépést, a természet ember felett aratott győzelmét jelképezi.

30. oldal, Első rész - A szakadék, 1. fejezet

>!
reta09 P

– Valaki szeretné még megégetni magát? – kérdezte Thomas. – Nos, bátor csapattársaim? Jut eszembe, az indiánok ezt tüzes víznek nevezték.
– Aztán lerészegedtek, és aprópénzért odaadták a földeket a fehér gyarmatosítóknak – idézte fel Oleg a történelemórát.

60. oldal, Első rész - A szakadék, 2. fejezet

>!
reta09 P

„Jó dolguk van a földi gyerekeknek – mondogatta az Öreg. – A szülők csak panaszkodnak, hogy mennyi felesleges szót szed fel az iskolában vagy az utcán, a tévét bekapcsolva vagy utazgatva. Pedig a földi gyerek – boldog ember. Információbőség veszi körül, ami rázúdul minden irányból. És az összes információt a szavak hordozzák. Nálunk meg mi van? Fél tucat felnőtt, akik ezer szóval is elboldogulnak.”

121. oldal, Második rész - A szakadékon túl, 1. fejezet

>!
reta09 P

Oleg nem értett egyet az Öreggel. Úgy vélte, hogy az új generáció nyelve nem szegényedik, pusztán változik. Hiszen a gyerekeknek gyakran kell új neveket kitalálni olyan dolgoknak vagy jelenségeknek, amelyek a felnőttek számára ismeretlenek. Nemcsak új szavakat kell létrehozniuk, hanem a régieket is új környezetbe helyezni.

122. oldal, Második rész - A szakadékon túl, 1. fejezet

>!
reta09 P

Pavlis leült egy konténerre, és győzködni kezdte magát, hogy tulajdonképpen szerencséje van, mert így több időt szentelhet a hasznos munkának, és az esély, hogy valamivel hozzájáruljon a tudomány fejlődéséhez, jelentősen megnövekedett. Meggyőzni magát persze nem sikerült, és Pavlis patetikus hangnemű felmondóleveleket kezdett magában fogalmazni, a vezetőség részéről a munkatársak irányába megnyilvánuló szadista kegyetlenségre hivatkozva.

174. oldal, Második rész - A szakadékon túl, 3. fejezet

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A marsi
Joan Slonczewski: Génszimfónia
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
Dan Wells: Fragments – Töredékek
James Dashner: Az útvesztő
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
Andrea White: Túlélni az Antarktiszt
H. G. Wells: Világok harca
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Ugrás a jövőbe