Forty ​Signs of Rain (Science in the Capital 1.) 2 csillagozás

Kim Stanley Robinson: Forty Signs of Rain

The ​bestselling author of the classic Mars trilogy and The Years of Rice and Salt returns with a riveting new trilogy of cutting-edge science, international politics, and the real-life ramifications of global warming as they are played out in our nation’s capital—and in the daily lives of those at the center of the action. Hauntingly realistic, here is a novel of the near future that is inspired by scientific facts already making headlines.

When the Arctic ice pack was first measured in the 1950s, it averaged thirty feet thick in midwinter. By the end of the century it was down to fifteen. One August the ice broke. The next year the breakup started in July. The third year it began in May. That was last year.

It’s an increasingly steamy summer in the nation’s capital as Senate environmental staffer Charlie Quibler cares for his young son and deals with the frustrating politics of global warming. Charlie must find a way to get a skeptical administration to act before… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Bantam / Dell, New York, 2005
432 oldal · ISBN: 9780553585803

Kedvencelte 1

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

marschlako>!
Kim Stanley Robinson: Forty Signs of Rain

Újraolvasás, nagyjából, ugyanis most a trilógia egykötetes, Green Earth c. kiadásában olvastam, amiben Robinson egy kicsit megvágta, átírta és aktualizálta az eredeti részeket.

A történet még ma is ugyanúgy tetszik, mint bő 10 évvel ezelőtt, noha érezhetően csak valaminek a kezdete; önmagában ez a kötet szerintem nem is nagyon áll meg magában, ezért is sajnálom nagyon, hogy a folytatásai magyarul nem jelentek meg. Persze hozza a szokásos robinsoni elemeket, s itt még a szokásosnál is több science-szel találkozunk, ami annak fényében nem is meglepő, hogy a globális felmelegedés mellett ez a trilógia (amint a címe – Science in the Capital – is mutatja) a tudományról, a tudományos életről szól, annak minden szépségével és mocskával együtt. Robinsonról azt mondják, nem túl karakterközpontú, nos, szerintem most viszont elég jó karaktereket sorakoztatott fel, hozzám legalábbis elég közel tudtak kerülni.

An excess of reason is itself a form of madness,

teszi magáévá Frank a khembalungi buddhista szerzetes, Rudra Cakrin* életbölcsességét, aki a legemlékezetesebb szereplő maradt a trilógiából, s most is végig rokonszenveztem vele. Robinsonnál elég gyakran** felbukkannak autisztikus vonásokkal rendelkező, vagy egyszerűen csak furcsa, magának való, zárkózott tudósok, s Frank is eléggé ilyen. Bár igazán furcsa kalandjai csak a következő kötetben teljesednek ki, érdeklődve követtem végig ismét sete-suta csetléseit-botlásait, morfondírozásait. Kifelé cinikus, morózus ember, aki igazán csak a természetben, sziklamászás közben önmaga, s aki a kötet végére a fenti mottó szellemében alapvető változáson megy át.

A másik kedvencem Charlie, aki otthon van „gyesen” a fiával, Joe-val, miközben távmunkában a klímaváltozás elleni harc egyik éllovasának Phil Chase szenátornak*** segít távmunkában. Fiát mindenhová magával viszi, aki, mikor éppen nincs vele, már az ajtón kilépve hiányzik neki, s meglepődik, amikor furcsán néznek rá az emberek az utcán, amikor öntudatlanul is pl. egy elhaladó teherautóra hívja fel Joe figyelmét, aki ugyebár ekkor nincs is vele, csak éppen fia jelenléte annyira lételemévé vált, hogy könnyű erről elfeledkezni. Kettősük számomra egy üde színfoltja a regénynek. Felesége, Anna (aki egyben Frank kollégája is), valamint a buddhista szerzetesek is szimpatikus karakterek, bár ők sajnos eléggé a háttérben maradtak.

Az eredetileg 2004-ben megjelent regény szinte profetikusnak is tekinthető, hiszen ami akkor még csak vészkiáltás volt, mára sajnos már többnyire valósággá vált****, legalábbis ami a globális felmelegedés felgyorsulását illeti, a probléma komolyan vétele ugyanis sajnos még ma sem megy a felelős politikusoknak.

Az összefogás, ahogy a lakókörnyezet igazi közösségé összeállva próbálja megoldani a felmerülő nehézségeket, szintén gyakori, meglehetősen optimista robinsoni elem – amivel pl. New York 2140-ben is találkozhattunk –, itt is feltűnikspoiler. Robinson, aki a kapitalizmus nagy kritikusa, ebben, a helyi közösségek összefogásában látja a kiutat is az emberiség számára, bár sajnos úgy tűnik, ez nem több, mint pusztába kiáltott szó: szuicid hajlamai elvakítják az emberiséget.

*Rudra Cakrin a jövendölések szerint az ősi Shambala utolsó királya lesz; a regényben Khembalung, a Gangesz deltájában levő kis sziget, ahol egykori tibeti menekültek leszármazottai élnek, akik eredetüket a titokzatos Shangri-Lára vezetik vissza.
** legutóbb pl. Fred Fredericks a Vörös Holdban
*** aki ismerős lehet a trilógia egyfajta előzményének is tekinthető, Antarctica c. 1997-es regényéből, ami az Antarktisz szerelmeseinek kötelező olvasmány.
**** Already it's turned into a peculiar mix of historical fiction, contemporary fiction, and science fiction, in the sense that some of it has already happened, some is happening now, and some of it will happen soon. – írja Robinson az új kiadás bevezetőjében, s megemlíti, hogy a regényben leírtakhoz hasonlóan, a Forty Signs of Rain megjelenése után egy évvel, a Katrina hurrikán hatására került víz alá New Orleans; s azt is, hogy azóta egymást követően két olyan kemény tél is volt a fővárosban, mint amilyet a Fifty Degrees Below-ban leírt, …

6 hozzászólás
Bori_L>!
Kim Stanley Robinson: Forty Signs of Rain

Kicsit féltem, hogy angolul is ugyanolyan nehezenolvasós lesz, mint a magyarul olvasott két könyve (a 2312 és A rizs és a só évei). Szerencsére nagyon megfelelő hangulatban kezdtem bele, mert szinte nem tudtam letenni (jó, azért valljuk be, hogy a napi másfél óra hévezés plusz a várakozás egyébként sem túl izgalmas). Ami azért elég meglepő, ha belegondolunk, hogy a könyvben… hát, nem sok minden történik, hogy finoman fejezzem ki magam. Azt is megértem, ha valaki halálra unja magát rajta – ha nem ilyen hangulatban kap el a könyv, mint amilyenben most vagyok, valószínűleg jóval lassabban haladtam volna vele.

Miért sikerült mégis közel kerülnie hozzám a történetnek? Először is, a klímaváltozás bizonyos szempontból meglehetősen a szívügyeim közé tartozik. Nagyjából akármennyit tudok beszélni róla, és a végtelenségig tudnám ragozni, ahogy ez a könyv is tette (megjegyzem, nagyon leleményesen). Mert az, hogy globális felmelegedés, mindenkinek a könyökén jön már ki, de hányan gondolnak bele, hogy ez a Golf-áramlat leállását okozhatja, ami miatt pedig Európa átlaghőmérséklete csökkenne a nagy felmelegedés közepette? És oké, hogy melegedik a klíma, de ki gondol bele, hogy ez nem csak simán melegebb évszakokkal, hanem kiszámíthatatlan időjárással és brutális viharokkal jár?
Na, itt abba is hagyom, különben a könyv helyett a klímaváltozást fogom sok szempontból megvizsgálni.

A másik ok, ami miatt a magaménak éreztem a könyvet, az az, hogy nagyjából minden le van írva benne, ami miatt, öhm… viharos gyorsasággal hátráltam ki a kutatói létből, hogy szépen fejezzem ki magam. Bürokrácia, támogatások, kutatás-fejlesztés, biotech cégek irányítása, lefizetett tudósok, jogdíjak, szabadalmak… sajnos így működik a „nagyüzemi” tudomány manapság, és akinek nincs gyomra ehhez, az ugyanúgy ne menjen kutatónak, mint ahogy üzletembernek se. Jó, hogy egy kicsit az átlagember is betekintést nyerhet ebbe a világba, még ha csak egy sci-fin keresztül is.

A karakterek eléggé életszerűek és jól megformáltak voltak. A klímán kívül egy másik központi kérdés, amire ugyan kisebb hangsúly esik, de érdekes kérdéseket vet fel: a hagyományos családmodell megcáfolása, avagy az apuka is remekül otthon tud maradni a gyerekekkel, miközben még dolgozik is. És az apa is ugyanúgy be tud „zárkózni”, nincs ideje szociális életet élni, csak éppen a környékbeli anyukákkal sem lehet túlságosan jóban, nehogy valaki valami rosszra gondoljon…

A legellentmondásosabb szereplő Frank volt, aki a történet vége felé teljesen irreálisan kezdett viselkedni. Nem tudtam eldönteni, hogy korábban is őrült volt, és végleg becsavarodott, vagy egyébként is ennyire spontán döntéseket szokott hozni, mindenesetre nem tudtam mit kezdeni a hullámzó érzelmekkel és gondolatokkal.

Aki kalandokban gazdag, izgalmas történetet szeretne olvasni, az ne ezt a könyvet vegye a kezébe. Több benne a „science”, mint a „fiction”. Éppen ezért viszont aki szeretne bepillantást nyerni a kulisszák mögé, és egy kicsit megérteni, hogy működnek a kutatói ösztöndíjak, a kutatások, és a politikai lobbik (ál)tudományos támogatása, bátran kezdjen bele. Ahogy az is, akit érdekel a klímaváltozás témája. Lehet, hogy nem a legizgalmasabb sci-fi a Földön, de ismeretterjesztőnek és elgondolkodtatónak nem rossz.


A sorozat következő kötete

Science in the Capital sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Octavia E. Butler: Parable of the Sower
Sam J. Miller: Blackfish City
Neal Stephenson: Termination Shock
Frank Herbert: Dune (angol)
Charlotte McConaghy: Migrations
George R. R. Martin: Tuf Voyaging
John Scalzi: Starter Villain
Paolo Bacigalupi: The Windup Girl
Anthony Doerr: Cloud Cuckoo Land
Paolo Bacigalupi: The Water Knife