A ​rizs és a só évei 91 csillagozás

Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Képzeljük el, hogy a 14. századi Európa népességének nem 30–40, hanem 99 százalékát irtotta ki a fekete halál! Ez történelmünk egész menetét megváltoztatta volna. Kontinensünk keresztény kultúrája szinte teljesen megsemmisül, helyét a betelepülők iszlám és buddhista szellemisége veszi át. Az Újvilágot Kína fedezi föl, s a Közel- és Távol-Kelet szuperhatalmainak harapófogójában vergődő India az egyetlen, amely a rohamléptekben fejlődő tudománynak és technikának köszönhetően magára vállalhatja a függetlenségre vágyó kisebb nemzetek vezetőjének szerepét.

A minden könyvére alaposan felkészülő Kim Stanley Robinson a Vörös Mars után ismét egy rendkívül hiteles és hihető világot teremt, ám most itt, a Földön. Hétszáz év történelmét írja újra, lebilincselő alternatívát kínálva bolygónk múltjára, jelenére és jövőjére.

Eredeti mű: Kim Stanley Robinson: The Years of Rice and Salt

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Metropolis Media, Budapest, 2009
602 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639866409 · Fordította: Uram Tamás

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Buddha · eunuch · Hermész Triszmegisztosz (Háromszor Legnagyobb Hermész, Háromszor Magasztos Hermész)


Kedvencelte 18

Most olvassa 15

Várólistára tette 119

Kívánságlistára tette 47

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Ez egy különleges könyv, de nem voltunk végig barátok.
Kim Stanley Robinson nagyon merész tervre vállalkozott, amikor az emberiség alternatív történelmét tíz különálló fejezetben írta meg, nagyokat ugrálva előre az időben és összevissza a térképen.* A leghosszabb történet is alig haladja meg a száz oldalt, így mire belehelyezkedünk a kiválasztott szereplők sorsába, már el is kell engednünk őket, hogy új szereplőkkel, új sorsokkal próbáljunk azonosulni. Ettől aztán nem könnyű olvasmány A rizs és a só évei, és meglehetősen szaggatott. A szerző kísérletet tett ugyan a szereplők összekötésére egy elég sajátságos lélekvándorlásos megoldással spoiler, de engem ez legfeljebb sűrű homlokráncolásra késztetett, és a bardó-beli elmélkedések nem tartoztak a kedvenc részeim közé. Maguk a történelmi metszetek is hullámzó felépítésűek: volt ahol a felejthető karaktereket zseniális ötletek kompenzálták az eseménytörténetben spoiler, és volt ahol a hosszú politikatörténeti fejtegetések komolyan próbára tették a türelmemet, ámde a szereplők jellemrajza, kapcsolatuk kidolgozása sokkal életrevalóbbra sikerült.
Kim Stanley Robinson nagy globális üzenete valami olyasmi, hogy a lényeg nem a részletekben bújik meg, vagyis sokféleképpen rendezhetjük / rendezhettük volna a kirakóst, attól még az összkép nagyon hasonló, mivel a tábla és az elemek adottak. Bizonyos társadalmi folyamatok, tudományos felfedezések, gazdasági érdekellentétek, területi viták, vallásháborúk mindenképpen megtörténtek volna, csak a szereplőket és helyszíneket címkézhetjük át. Azoknak ajánlom, akik szeretik a filozofálós történelmi esszéket (mert spekulatív irodalom ellenére ez a regény néha racionálisabb, mint a történelemkönyvek), illetve azoknak, akik szívesen szétnéznének egy olyan világban, amelyben a perzsa, a kínai, a tamil, az arab, és az algonkin a világnyelvek, a periódusos rendszer egy mandala-formájú elemtáblázat, a „világháborút” Kína és az Iszlám világ vívja meg – és nem mellesleg hatvan évig tart –, az atombombát viszont végül soha nem építik meg.
Összességében különleges élmény volt, minden döccenő ellenére. A zárófejezet történelemfilozófiai summázata azonban már-már az öncélú tudálékoskodás határán egyensúlyozott. Eddigi (két könyvből álló) tapasztalatom szerint, KSR a végét sajnos mindig eltolja…

*Minden fejezetet egy térkép nyit, amit remek szórakozás böngészni. Az alábbi Wikipedia-oldal egyébként nyújt némi ízelítőt A rizs és a só évei alternatív világából, továbbá az is látszik, hogy máshol bezzeg tudtak tisztességes borítót tervezni a könyvnek.
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Years_of_Rice_and_Salt

5 hozzászólás
>!
Bélabá P
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Kezdem azzal, hogy nem olvastam még ilyen műfajt (alternatív történelem), de egyből megfogott és magával sodort. Zseniális könyv, valóságos kultúrsokkot kaptam még úgy is, hogy számos fogalom ismert volt számomra. Elképesztő mennyiségű keleti téma: Tibet, Kína, Japán India, Perzsia, arab világ. Még fel kell fogni a nagy részét, emészteni. Már a cím némi magyarázatra szorul. A rizs a só évei egy kínai fogalom, ami a női élet egyik szakaszát jelöli. A teljes élet ezekből a szakaszokból áll: tejfogak, feltűzött haj, házasság, gyerekek, rizs és só, özvegység.
Maga az alapötlet is fantasztikus, mert mi lett volna, ha a pestis járvány szinte teljesen elpusztítja Európa népességét és a kontinensért a keletiek (Kína, India vs arabok) harcoltak volna valamint Amerikát sem Európa hódítja meg?
Csak illusztráció-szerűen így nézett a könyv világa:

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Years_of_Rice_and_Salt

Teljes Európa, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika nagy része iszlám uralom alatt,
Kínáé Kína, Japán, Ausztrália 75%-a, Dél-Amerikában Chile, Észak-Amerikában Alaszka.
Indiáé India, Szumátra, Ausztrália nyugati negyede és Dél-Afrika Madagaszkárral.
Észak-Amerika középső részei maradnának a helyi törzseké.
Európa így volt elosztva államok szerint:
Skandisztán, Kelta Szultanátus, Al-Andalus, Al-Alemand, Alpesi Emirátusok, Magyarisztán, az Arany Horda államai, Taifa államok, balkáni Taifa államok.
Hazánkról csak futólag tesz említést a szerző, amikor kihal magyar nép pestisben illetve egy magyarisztáni tudós moldovai kutatását hozza fel.
Végig érdekes, lendületes az eseménysor. Olyan könyv, amin még sokáig gondolkodik az olvasó. Az író csatasorba állította a kulturális és vallási műveltség akkora szeletét, amiből további könyveket is meg lehetne írni. Hatalmas előkészületi munka előzhette meg a regény megírását, azt gondolom. Már emiatt is megérdemli a kalapemelést és hab a tortán, hogy végig gördülékeny tudott maradni. Ennek megfelelően új kedvencet találtam, 4,9 pont és 5 csillag. Csak ajánlani tudom, mert érdekes, megdöbbentő világképet tár az olvasó elé.

>!
Chöpp 
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Képzeljétek csak bátran ide, hogy szuperlatívuszokban nyilatkozom a könyvről, az íróról, az alapgondolatról, hogy 5 csillagot adok a megvalósításra (is), hogy összehasonlítom egy másik agyondicsért kedvenccel David Mitchell: Szellemírók, és égre-földre esküdözöm, hogy ebben az évben még ilyen jót nem. De hisz' nem is nehéz, vetnétek ellen, hiszen február elején járunk. De akkor is és ez bizony Isten így lesz még egy darabig. Aztán jön egy másik. És én nem felejtek, tapasztalok és összehasonlítok. Jó volt nagyon. Monumentális és fantasztikus. Élvezettel olvastam a saját ritmusában. Egyetlen negatívum: rohadt nehéz hosszútávon tartani. Márpedig elég maratoni olvasás volt.

>!
mcgregor 
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Nagy csalódás volt ez a könyv. Az előzetesen olvasottak alapján egy kifejezetten izgalmasan kivitelezett regényre számítottam, lévén, hogy egy nagyon érdekes alternatív történelmi ötlet az alapja: egy hatalmas pestisjárvány gyakorlatilag kiirtja Európa népességét, így a világ más civilizációi lesznek dominánsak és máshogy is alakul a világtörténelem, mint ahogyan mi ismerjük. A várt – ezen kiindulópontból fakadó kreatív lehetőségeket hordozó – világ bemutatása és egy lebilincselő cselekmény helyett egy erősen túlírt könyvet kaptam, aminek a kétharmadát ki lehetett volna dobni, a fennmaradó részt pedig egy laza novellafüzérré átírni. Rég volt már, hogy ennyire vártam egy regény végét, annyira untam és bosszantott. Hosszú oldalakon keresztül bonyolódik bele a szerző különböző keleti vallások (amelyek iránt érezhető rajongást táplál) teológiai kérdéseiről szóló fejtegetésekbe, igazi szenvedés volt olvasni, mert ezek a kényszeres „végső ok” keresések ellenére rendkívül öncélúak voltak és totálisan érdektelenek. A cselekmény helyenként érdekes volt, rengeteg fejezetben viszont elnyújtott és eseménytelen, vízízű, köldöknéző gondolatok szecessziós, véget nem érő kanyarulataival, amik iszonyú mélynek igyekeztek magukat álcázni, de intellektuálisan egyáltalán nem voltak izgalmasak. Az egyetlen ok, ami miatt nem értékeltem még alacsonyabbra, az az alapötletben rejlő megannyi lehetőség tapintása, ami beindítja az olvasó fantáziáját, de szinte írói bűnnek tartom így elpocsékolni egy ilyen jó kezdést. Dühös vagyok. Ez nem a rizs és a só évei voltak, hanem a rizsa és a sótlanság napjai.

1 hozzászólás
>!
Turms P
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Véletlenül pont a Felhőatlasz után olvastam A rizs és a só éveit, így akaratlanul is feltűnt némi hasonlóság a két könyv között.
Legszembetűnőbb a szerkezetük: mindkettő lazán összekapcsolódó kisregényekből épül fel, amelyek több száz évet felölelő időrendi skálán követik egymást. Mindegyikben megjelenik a reinkarnáció gondolata, de míg a Felhőatlaszban csak bizonytalan utalás formájában, addig A rizs és a só éveiben fontos és központi elemként, ennek mentén fűzi fel az író egy szálra az egymást követő történeteket.
További hasonlóság, hogy mindkét szerző megpróbálja az idő múlását a kisregények stílusának és műfajának változtatásával is érzékeltetni. David Mitchellnek ez bravúrosan sikerül a Felhőatlaszban, és Kim Stanley Robinson is próbálkozik, de maradjunk annyiban, hogy neki nem ez az igazi erőssége.
Mindkét könyv gondolatiságában központi szerepet kap az erős és a gyenge viszonya. A Felhőatlasz általánosságban beszél az elnyomásról, míg A rizs és a só évei ezt leginkább a férfiak és nők között értelmezi.
A rizs és a só éveinek története a 14. század végén indul, amikor is az író újrakeveri a történelmi kártyapaklit. Az európai keresztény civilizáció ezúttal egy, a valóságban megtörténtnél sokkal durvább pestisjárványt húz ki, és kiesik a játékból. Minden más nép és kultúra megmarad, a regény innentől kezdve arra keresi a választ, vajon hogyan alakult volna a történelem az egyik legjelentősebb hatalmi tényező nélkül.
Maradjunk annyiban, hogy a valóságoshoz nagyon hasonlóan. Fel is merült bennem jó néhányszor a könyv olvasása közben, hogy a tudományos, technikai és az ideológiai, politikai fejlődés vajon mennyire determinált? Mert a fontosabb felfedezések és áttörések mind megtörténnek a könyvben is (legfeljebb kisebb időbeli eltéréssel), és a könyv végére, a 21. századra nagyjából oda jutunk, ahol a valóságban is járunk. Kim Stanley Robinson alternatív történelme talán a kelleténél hasonlóbb a valóságoshoz, én legalábbis jobban örültem volna, ha bátrabban használja a fantáziáját (és ugyanakkor elkerül néhány anakronizmust).
A könyv tíz kisregényből épül fel, ezekben ugyanazok a szereplők reinkarnálódnak újra és újra. Az egyes történeteket a bardóban (a köztes létben) két újjászületés között tett utazások kötik össze, ahol a szereplők emlékeznek minden korábbi életükre, és összegzik az elmúlt élet tapasztalatait. Ennyiből is látszik, hogy a vallás fontos szerepet kap a könyvben. Különösen két nagy vallást helyez előtérbe és ütköztet egymással, a buddhizmust és az iszlámot. A buddhizmussal végig rokonszenvezik, az iszlámot pedig az időben előre haladva egyre erősebben támadja. Az iszlám elutasítása (vagy reformálásának igénye) összefüggésben van a nők megítélésével is, mert ez a kérdés igazi szívügye Robinsonnak. Sok történetben szerepelnek erős, karizmatikus női figurák, akik fellázadnak az iszlám hagyományos nőképe ellen.
Két jellemző idézet a vallásokkal kapcsolatban:
http://moly.hu/idezetek/386235
http://moly.hu/idezetek/386913
A történetek változó minőségűek, volt, amit nagyon szerettem, volt, amit kevésbé (azért az elsőből volt több). Nagyon sok és tömény az elmélkedős, filozofálós, vallással, tudománnyal és politikával foglalkozó rész, ez engem ugyan többségében nem zavart, mert szeretem az ilyesmit, de megértem, hogy sokan emiatt hagyják félbe a könyvet. A kedvenc történeteim közé tartozott Amerika felfedezése (Óceáni kontinensek), és az alapvető fizikai törvények megismerését célzó kísérletezős rész (Az alkimista). Azokat szerettem kevésbé, ahol a hatalmi viszonyok változását fejtegették, alternatív történelmi helyzetben ez nem túl érdekes dolog.

8 hozzászólás
>!
Marcus
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Kim Stanley Robinson nagy fába végta a fejszéjét, amikor megírta ezt az alternatív történelmi regényt, de ahogy megszokhattuk tőle, óriási háttérmunkát végzett, illetve olyan műveltséggel és tudással rendelkezik, amelyet nem lehet nem tisztelni. Mindeközben olyan gondolatokat közvetít, amiért szintén csak lelkesedni lehet.

A történet szerint a 14. század végén dúló pestis Európában halálosabb volt, mint a valóságban, így az itteni népek gyakorlatilag kihaltak. A világ többi részén hát a sor – az iszlám világon, Kínán, Indián, és az amerikai indiánokon –, hogy megformálják a világtörténelmet.

A nagy történelmi távlatok közötti összefüggést Robinson azáltal teremti meg, hogy a karakterek – hat archetípus – reinkarnálódnak, így a bardó-béli dzsáti (kb. reinkarnációs „család”, avagy összetartozó lelkek) történetét követhetjük évszázadokon át. Eljönnek persze a nagy felfedezések, a tudományos fejlődés, és a társadalmi forrongások ugyanúgy, mint a nagy háborúk. Mindezt Robinson jó adag vallási-társadalmi filozofálgatással szövi át – jó alternatív történelmi regényként a mi világunkra reflektálva. Eljutunk aztán a jelenbe is, és bár egy komplex világrend valósul meg, azért Robinson nem hazudtolja meg magát, és némi „zöld” optimizmussal képzeli el alternatív világa jövőjét.

A bemutatott tudásanyag lenyűgöző, ugyanakkor néha leül a regény – elvégre is egy sci-fiben minden bemutatott dolog érdekes, ami egy történelmi regény esetében nem feltétlenül van így. Emellett néha kicsit sokat időzik lényegtelen eseményeknél, leírásoknál. Összességében nem rossz könyv ez, de én azért a sci-fijét preferálnám továbbra is.

(Aki szeretné jobban beleásni magát a regény eseményeibe és hátterébe, az itt juthat több infóhoz: http://kimstanleyrobinson.info/node/345)

>!
Qedrák P
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Mi lenne, ha…? Állítólag ennek a kérdésnek nincs értelme, én viszont nagyon is kedvelem az alternatív történelemmel kapcsolatos gondolati játékokat. A rizs és só évei is egy közülük, de nemcsak egy gondolati játék, hanem egy mentális háború, amelyben a szerző azt próbálja nyomon követni, hogy mi történt volna, ha az európai és a keresztény civilizáció elfüstölt volna a 14. század közepén.

Nem csodálom, hogy nincs magas százalékon, mert baromi nehéz olvasni. Az első történet alapján azt hittem, hogy a Nyugati utazás stílusában íródik meg a mű, később persze inkább egy életeken át ívelő világtörténelem lett, amelybe megpróbált a szerző egyfajta sajátos keleti gondolkodásvilágot beültetni, és azt hiszem sikerrel.

Magamban felírtam a viccesnek szánt science-fiction megjegyzések rovatba, hogy ez a könyv olyan, mintha a Frank Herbert Dűnéjének lenne az előzménye. Herbert művében a muszlim világ iránti érdeklődésének a nyomait letagadni sem lehet, és ugyanakkor valahogy megpróbálta párosítani a buddhista filozófiával, és ebből születtek meg a zenszuni mítoszok. KSR pedig mindezt megpróbálta megvalósítani a történelem hozzánk közel eső idővonalán.

Ez inkább kevesebb, mint több sikerrel járt, ha ebből az aspektusból nézzük. Számomra kétségtelen, hogy a regény egyik nagy kérdésfeltevése, hogy az iszlám eleve egy vesztes vallás-e, és hogy a muszlimok képtelenek-e a reformra, vagy mindez valójában csak a felemelkedő Európa keltette kihívása következtében alakult így. Erre alapvetően egy eléggé negatív válasz születik: a muszlim országok maradnak a maguk széthúzó, egymással is viaskodó, a társadalmi előrehaladást kevésbé szolgáló formájukban. Minél inkább haladunk előre az alternatív történelemben, ez annál inkább nyilvánvalóvá válik. KSR muszlim hősei a vallás kereteit feszegetik, a tudomány és a női jogok elleni viszolygást próbálja felszámolni. Ebben főleg a szúfistákat hívja segítségül, de alapvetően megfigyelhető, hogy a szerző mintha kísérletet tenne egy reformiszlám kidolgozására, ahol Mohamed próféta szavaiból vezeti le a nők egyenlőségét vagy a tudomány szabadságát.

Egy másik nagy csoportja a regény társadalmi vizsgálódásának, az a különféle egyenlőtlenségek megjelenése. Legyen szó társadalmi, vagyoni vagy éppen tudásbeli egyenlőtlenségekről, azok megszülik ugyanazokat a struktúrákat és ugyanazokat a mintázatokat, amelyekkel ma is találkozhatunk. Az Újvilágot ugyanúgy gyarmatosítják (kivétel azért akad), az afrikaiaknak hasonló sors jut, mint ma, Kínában tényleg lesz egy forradalom, és így tovább.

Talán nem véletlen, hogy KSR emlékeim szerint erősen baloldali kötődésű, vagy legalábbis kapitalizmuskritikus, és az sem, hogy a hőseinek jelentős része tudós. Manapság, amikor divattá vált a tudás és a tudósi lét hasznosságának a megkérdőjelezése, üdítő olyasvalamit olvasni, ahol nem akarjuk az emberi létezést a 19. századba visszarugdosni, mondván, hogy egy megfelelő hegesztés is elmondhatatlanul nagy felelősségű munka.

Mégsem tudok rá öt csillagot adni, és nem azért, mert piszkosul nehezen vergődtem át egyes történeteken. Néhol gyanússá vált számomra, hogy az iszlámból levezetett „filozófiai öszvérek” valójában mennyire állnák ki egy, a vallás istállójában jelenlévő irányzatokat alaposan ismerő lódoktor vizslató tekintetét. A másik ok a lépten-nyomon tetten érhető anakronizmus, amikor is korszakok és találmányok keverednek egymással. Ez az alkimista történetében válik talán a leglátványosabbá, de a travancore-i rész is hasonló problémáktól szenved. Ahogy távolodunk időben a még levezetésekből kikövetkeztethető koroktól, úgy válnak ezek az aránytalanságok egyre komolyabbakká. Ezek az aránytalanságok figyelhetőek meg a harmadik oknál, amiért csak 4,5 csillagot adok, mégpedig a földrajzi távolságok meglehetős szabados kezelésével. A hosszú háború csatái több Európányi területen folynak, mégis mintha csak a szomszédba ruccannának át szétlőni egymást, az ott szereplő számokról nem is beszélve. Ezek egyébként a könyv élvezeti értékéből nem sokat vonnak le, de nem tudok szó nélkül elmenni mellettük. Összességében azonban örülök neki, hogy ezt a könyvet is elolvastam, könnyen lehet, hogy egyszer majd értőbb szemmel fogom újraolvasni.

>!
Zsola
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Tovább hullámzik viszonyom Robinsonnal. A bosszantó 2312, az érdekes Vörös Mars, az imádott Auróra, és az elgondolkodtató New York 2140 után, most nagyon nem szeretem ezt az úriembert. Azzal már eddig is tisztában voltam, hogy szereti túlírni a könyveit, viszont ezt eddig (számomra legalábbis) érdekesen tette (Még a 2312 is az volt. Nem is ez volt a bajom azzal a könyvével). Ez a reinkarnációval, keleti kultúrákkal és vallásokkal, sőt vallási filozofálgatással teletűzdelt alternatív történelmi regény nekem most nagyrészt érdektelen maradt. Szinte végig (egy-két résztől, fejezettől eltekintve) arra gondoltam olvasás közben, hogy mikor érek már a végére. Pedig egyébként nagyon szeretem a történelmet talán ezért is volt, hogy nem tudtam mit kezdeni ezzel az írással.

Sajnos már az elején összerúgtuk a port, aminek több oka is volt. A könyv magyarokról sugallt képe nekem eléggé negatívan hatott pedig alig van róluk szó a könyv elején (primitívek, nem tudnak íjat készíteni). A másik és talán legnagyobb ellenérzést a könyv kiinduló történése váltotta ki belőlem. A regény alaptézise, hogy az 1348–1352 között lezajlott pestis járvány Európa lakosságának nem 30-60%-át irtotta ki, hanem a 99%-át illetve, hogy ez milyen hatással lenne a Föld többi részére, ahol szinte egyáltalán nem volt ebben az időszakban pestisjárvány. Ugye ez egy úgynevezett alternatív történelmi regény, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy így is történhetett volna. Nos, szerintem meg éppen így nem történhetett volna. Egyrészt olyan nincs, hogy egy járvány egy ekkora területen ekkora hatást váltson ki (99%) még a világ más részeire szinte semmilyen hatással sincs. A történelem szerinti nagy pestis járványnál sem volt így. Például akkoriban Milánó környékén és a mai Lengyelország területén csak kisebb járványok voltak, sőt Magyarország is viszonylag jobban megúszta a járványt, mint Nyugat-Európa, mivel állítólag a magyar lakosságnak nagyobb része B-s vércsoportba tartozott és ez ellenállóbbnak bizonyult a pestissel szemben, mint a nyugati A-s vércsoport. Ráadásul a keleti világban is tombolt ekkoriban a betegség nem csak Európában (mert ugye onnan jött). Európa előtt eljutott Kínába és Közép-Ázsiába (25 millió ember halálát okozva) és Indiába is. 1346-os források szélsőségesen sok halálesetről számoltak be Indiában és Tatárföldön. 1348-ban eljutott Kairóba ahol a lakosság 40%-a pusztult el. 1349-ben Jeruzsálemben, Damaszkuszban, Tuniszban és Aleppóban valamint Dél-Egyiptomban pusztított. Eljutott Jemenig és az iszlám szent városában, Mekkában is elterjedt majd az addig megkímélt Bagdad lakosságának jelentős részét is elpusztította. Az iszlám világ lakosainak EGYHARMADA pusztult el!
A 99%-os halálozási arány meg végképp nonszensz. (A rettegett ebola halálozási aránya 70-90%) A tüdőpestis tud hasonló (95%-os) halálozási arányt produkálni viszont gyors lefolyású ezért abban az időben képtelenség lett volna, hogy ennyire elterjedjen és kiirtsa egész Európát. De tegyük fel, hogy a regényben egy viszonylag sokáig lappangó hosszabb lefolyású, de 99%-ban halálos járvány pusztított ez esetben kétlem, hogy a keleti világ olyan sokkal jobban járt volna. (A csak európai DNS-re ható betegséget el is vethetjük. Főleg, hogy a regényben később a keleti világban is történnek pestis járványok)

Van még egy dolog, amit bár nem tartok lehetetlennek mégis azért elég valószínűtlennek tűnik. Ez pedig a regényben leírtak szerinti Amerika felfedezése a kínaiak által. Kolumbusz azért egy kimondottan felfedező expedícióra készülve indult el (ugye Indiába akart eljutni megkerülve a Földet) és tett meg kb. 6500 kilométert. A könyvben a kínaiak csak Japánig akartak menni és elfoglalni, de elsodródtak és így (nem felfedező expedícióra készülvén) tettek meg több mint 10000 kilométert…

Voltak azért olyan részek is, amik tetszettek csak sajnos nagyon rövidek. Ilyen volt például Amerika felfedezésének a története (a fent említett valószínűtlensége ellenére) vagy az indián kultúrába és törzsszövetségbe bekerülő japán szamuráj története. Ez utóbbi volt számomra a regény legérdekesebb koncepciója és sokkal többet érdemelt volna annál, mint amit sajnos kaptam belőle.

Én nem értem, hogy mi volt a szándéka Robinsonnak az európaiak eltörlésével, mert a könyv végére a keleti kultúra és vallás által uralt emberiség is oda jut, ahol most a jelenben tartunk. Ezért szerintem teljesen felesleges volt 600 évnyi alternatív történelmet megírni.

6 hozzászólás
>!
pwz ISP
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Az alternatív történelem – vagyis a „ Mi lett volna, ha…” kezdetű játék – kedvelői ebben a könyvben hónapokra való gondolkodni valót találnak, pláne akkor, ha korábban még nem találkoztak a nem-keresztény világ kialakulásának problémakörével.
Az tuti, hogy az író ebben a témakörben minimum „fekete öves mester”, aki jó tanító módjára képes bevezetni abba a világba, amelyikben mi nem létezünk. Bevallom, szeretem az ilyen játékokat és olvasok is hozzá különböző irodalmat.
Azt hiszem, jó kiindulási pontot (a 14. században a pestis elpusztítja Európa lakosságának 99 százalékát, „üres” a kontinens) választott, amiből az akkori idők muzulmán, hindu, kínai, indián stb. világrendjét továbbfejlesztve jutott el napjainkig, felvázolva egy olyan világtörténelem képeit, amiben azért ott van a „mi világunk” 600 éve is.
A rizs és a só évei c. könyv „tükörképe” lehet Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvének, ami ezt a mi világunkat írja le, ahogy a címben is benne van: a különböző civilizációk összecsapását és a világrend mindig változó alakulását. Huntington a történelem nyugati civilizációs megközelítését adja. Robinson műve viszont olyan, mintha kivette volna abból a műből a „nyugatot”, a kereszténységet és „végigjátszotta” a történelmet nélkülünk. Közben, főleg a kiindulásnál, az 1400-as éveknél ügyesen lerakta az egyes civilizációk felemelkedésének alapjait. Jó példa erre Kína előretörésének bemutatása, amit pl. Cseng Ho admirális, illetve a későbbi kínai tengeri felfedezések tették „lehetővé”. Erről itt, Gavin Menzies könyvében olvashattok bővebben: 1421–amikor Kína felfedezte a világot
Aztán itt egy friss, 2013. március 14-i hír ezzel kapcsolatban:
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2013/03/14/hatszaz_…
De ugyanígy végigmehetnénk az iszlám, a hindu kultúra, az észak-amerikai indiánok történetén is.
Amit itt kap az olvasó az nem sci-fi, hanem színtiszta fikció, ami egyébként nagyon emberi.
Fontos szerep jut még a történetben a világok és évszázadok közötti „kapocsnak”, vagyis a bardó-nak (nem a Brigitte Bardot-nak :D), ami a köztes lét állapota a buddhizmusban.
A lényeg: A történelem, a világrend mindig változik. Még az is lehet, hogy egyes részek ebből a könyvből valósággá válnak… Szerintem csak türelmes, gondolkodó olvasóknak ajánlott ez a könyv :)! Ja, és nálam a kedvencek között van! :D

>!
Metropolis Media, Budapest, 2009
602 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639866409 · Fordította: Uram Tamás
>!
ppayter
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei


.
.
.

Valami egészen elképesztő ez a könyv, fél oldalanként napokig lehetne gondolkozni rajta és összesen majd' hatszáz oldalnyi szöveget tartalmaz…
Abszolút haladó szintű olvasmány a kifejezés minden sznobériától mentes értelmében: elég komoly történelmi, kultúrtörténeti és filozófiai tudásanyag szükséges az élvezetéhez, ráadásul nem a nálunk alapértelmezett keresztény kultúrkörből, hanem elsősorban a Közel- és Távol-Keletről. Hiszen ahogy már a fülszöveg is írja: az iszlám világ és a Távol-Kelet dominálja ezt az alternatív valóságot, mely más ugyan, mint a mi világunk, de az emberi természetből és a közös kiindulópontból fakadó történelmi szükségszerűségek többnyire hasonlóak.

Csak bátraknak ajánlom, akiket nem csak az őket közvetlenül körülvevő világ érdekel, nem riadnak vissza a kihívástól és szembe mernek nézni az ismeretlennel (és nem restek használni a google-t, hogy megismerjék).

18 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

A legtöbb ember azt az egy életet sem éli meg, amije van.

513. oldal

2 hozzászólás
>!
Turms P

– Érdekesnek találom, hogy a régmúlt idők vallási alakjai közül egyedül Buddha nem állította magáról, hogy isten, vagy hogy Istennel kommunikál. A többiek mind Istennek vagy Isten fiának állítják be magukat, illetve azt állítják, hogy Isten szavainak közvetítői. Buddha ellenben mindössze annyit mondott, hogy nincs Isten. A világegyetem egésze szent, az emberi lények szentek, az összes érző lény szent, és munkálkodással elérheti a megvilágosodást, egyedül a napi életünkre kell odafigyelnünk, a középútra, hálát adni és imádkozni is napi tevékenységeinkkel tudunk. Ez a legkevésbé követelőző minden vallás közül. Még csak nem is vallás, inkább életforma.

366-367. oldal, 6. fejezet - Kang özvegy

>!
Turms P

– Az iszlám az ősi sivatagi monoteizmusok utolsó képviselője – mondta Kirana. – Ilyen értelemben idejétmúlt vallás, egy anomália. A Közép-Nyugat pásztornépeinek Mohamed prófétát évszázadokkal megelőző egyistenhiteinek talaján jött létre, gondolok itt a kereszténységre, a zoroasztriánusokra, a mitraistákra és hasonlókra. Ezek mind erősen patriarchális vallások voltak, és az első földművelő civilizációk által létrehozott korábbi matriarchális politeizmusokat váltották fel, melyek minden egyes háziasított növényben más-más istent véltek felfedezni, és kulcsfontosságú szerepet tulajdonítottak a nőknek az új élet létrehozásában.
– Az iszlám ennél fogva későn érkezőnek számított, és mint ilyen, egyfajta javított kiadása lett a korábbi monoteizmusoknak. Jó esélye volt rá, hogy a legjobb monoteizmussá váljék, és sok tekintetben azzá is lett. Mivel azonban egy olyan Arábiában jött létre, melyet darabokra szaggatott a római birodalom és a keresztény államok közötti háború, mindenekelőtt a majdhogynem színtiszta anarchiával, illetve azzal az általánosan elharapózott törzsi háborúval kellett kezdenie valamit, amelyben a nők az összes háborút viselő fél kényére-kedvére ki voltak szolgáltatva. Ilyen mélységekből semmilyen új vallás nem szárnyalhatott túl magasra.
– Mohamed ennélfogva olyan prófétaként jelent meg a színen, aki egyrészt próbált jót cselekedni, másrészt azon volt, hogy se a háború, se személyes élményei – isteni kinyilatkoztatásokat hallott, illetve a Korán tanúsága szerint maga is összegagyogott hetet-havat – ne csapjanak össze a feje fölött.
Erre a megjegyzésre többen felszisszentek, néhány nő felállt, és kisétált a teremből. A férfiak viszont ülve maradtak, mint akiket megbabonáztak.
– Hogy Isten beszélt hozzá vagy Mohamed csak elgagyogta, ami éppen eszébe jutott, nem számított, az eredmény jó volt, eleinte. A jog és az igazságosság szédületes térnyerése, a nők jogainak kiszélesedése, és általában: a rend és emberi céltudatosság fokozott érvényesülése a történelemben. (…)
– Csakhogy azután jöttek a kalifák, a szultánok, a viszályok, a háborúk, és a papok az ő hadíszaikkal. A hadísz túlnőtte a Koránt, a papok kapva kaptak minden nők ellen fordítható félmondaton Mohamed alapvetően feminista munkásságában, és halotti leplet varrtak belőlük a gyakorlati megvalósításhoz szerintük túl radikális Koránra. Patriarchális papok nemzedékei halmoztak fel hatalmas tömegű, Koránból fakadó hitelességgel nem rendelkező hadíszt egy igazságtalan zsarnokság újjáépítéséhez, úgy használva a férfi mestertől férfi tanítványhoz intézett, és gyakorta meghamisított hitelességű személyes közléseket, mintha egy hazugság igazsággá alakulna át pusztán azáltal, hogy három vagy tíznemzedéknyi férfi egymásnak továbbadva megőrizte azt. Pedig nem.

479-480. oldal, 9. fejezet - Nsara

>!
Chöpp 

Nagyrészt a híres Selyemút sem volt több egyszerű tevecsapásnál.

257. oldal

>!
Chöpp 

Mind magvai vagyunk annak, ami lehetne belőlünk.

076. oldal

>!
Chöpp 

Lehet, hogy hallucinációban élünk, de ez még nem ok a hülyeségre!

280. oldal

>!
Chöpp 

Kell hozzá kurázsi, hogy a szeretetet helyezd a középpontba, amikor ugyanúgy tisztában vagy a dolgok állásával, mint bárki más! Dühöngeni könnyű, mindenki képes rá. Csinálni is valamit, az a nehéz, optimistának maradni, az a nehéz! Megőrizni szeretetet, az a nehéz.

280. oldal

>!
Bélabá P

Az öregember a holdon piros fonalat
Kötött a lábunkra csecsemőkorunkban.
Megismerkedtünk és egybekeltünk, most pedig elmentél.
Mint a tovairamló víz, olyan a tünékeny élet.
Hirtelen közénk állt a halál ennyi év után.
Ősz beköszöntekor könny futja el a szemem.
Távoli szellem álmodik

315. oldal

>!
phetei P

Egyik nap arra gondolt: túl nagy vitorla nem felvonható. Egy másik nap erre gondolt: az elégnél több túl sok. A túl sok kevesebb. Ennélfogva a legkevesebb a legtöbb.

187. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Sz. A. Tokarev (szerk.): Mitológiai enciklopédia I-II.
Gerhard J. Bellinger: Nagy Valláskalauz
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!
Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése II. – A kard lovagjai
Török Péter: Magyarországi vallási kalauz 2004
Michael Keene: Világvallások
Benkes Mihály (szerk.): Civilizációk és vallások
Luís Borrás – Cristina Vilella (szerk.): A világ vallásainak atlasza
Teng Ming-Tao: Taoista történet
Ewa Wong: A hét taoista mester