Senki nem beszél a kegyelem évéről. Tilos. Garner megyében azt tartják a lányokról, hogy varázshatalmuknál fogva felforgatják a házasságokat és rabságba taszítják a férfiakat. Már maga a bőrük is ellenállhatatlan afrodiziákumot választ ki: a nőiség küszöbén álló kamaszlányok varázslata ez. Tizenhatodik életévükben ezért a vad természetbe, egy szigetre száműzik őket, hogy ott megszabadulva sötét hatalmuktól kezes feleséggé válhassanak. Már aki hazatér élve.
A tizenhat éves Tierney James ennél jobb életet álmodik magának, olyan világról, amelyik nem állítja szembe egymással a nőket és a barátokat. Mikor azonban kezdetét veszi számára is a kegyelem éve, hamar rájön, hogy nem egyedül az elemek tombolásától kell félnie. Nem is csak a trancsírozóktól, akik prédára vadásznak a táborlakók közül, hogy busás áron adják el a megyebelieknek örök fiatalságot ígérő testrészeiket. A legnagyobb fenyegetést egészen máshol leselkedik rá.
Spekulatív thriller A szolgálólány meséje és A… (tovább)
Senki nem beszél a kegyelem évéről. Tilos. Garner megyében azt tartják a lányokról, hogy varázshatalmuknál fogva felforgatják a házasságokat és rabságba taszítják a férfiakat. Már maga a bőrük is ellenállhatatlan afrodiziákumot választ ki: a nőiség küszöbén álló kamaszlányok varázslata ez. Tizenhatodik életévükben ezért a vad természetbe, egy szigetre száműzik őket, hogy ott megszabadulva sötét hatalmuktól kezes feleséggé válhassanak. Már aki hazatér élve.
A tizenhat éves Tierney James ennél jobb életet álmodik magának, olyan világról, amelyik nem állítja szembe egymással a nőket és a barátokat. Mikor azonban kezdetét veszi számára is a kegyelem éve, hamar rájön, hogy nem egyedül az elemek tombolásától kell félnie. Nem is csak a trancsírozóktól, akik prédára vadásznak a táborlakók közül, hogy busás áron adják el a megyebelieknek örök fiatalságot ígérő testrészeiket. A legnagyobb fenyegetést egészen máshol leselkedik rá.
Spekulatív thriller A szolgálólány meséje és A hatalom szellemében. Elizabeth Banks, a Universal producere, rendezője és színésze a megfilmesítését tervezi.
Hogy én mennyire imádtam A tizenhatodik évet!
Ez a borzongás, amit az olvasása előidézett, hasonlított ahhoz, amikor az Angelfallt olvastam.
Az elfogultságom a könyv iránt több részből tevődött össze:
*Mostanában szeretek egykötetes könyveket olvasni.
*Ez A KÖNYV kihozott egy nagyon hosszú olvasói válságomból,
*Disztópia. Hiszem azt, hogy sokkal több jó disztópia van mint rossz, ezért is adtam neki egy esélyt.
*És végül… a borító. Varázslatos, egyszerűen imádom. Pláne azután nyert meg, miután elolvastam a könyvet, és rájöttem arra hogy itt megvan a könyv-borító összhang. Mert teljes egészében tükrözi ezt a romlott világot.
Az alapszituáció nem újdonság. A nők elnyomása, kihasználása, “beidomítása.” De! Az, hogy engedelmességre tegyenek szert, ki kell belőlük űzni a mágiát, ezért útnak indulnak a szigetre, ahol számtalan veszély fenyegeti a fiatal lányokat.
Tierney karakterében azzal nagyon szimpatizáltam, hogy fiatalsága ellenére nem hiú, hatalmaskodó és a legfontosabb: nem bolond. Egy igazi harcos szívű lány, akit ez az út teljesen átformált. Napról napra megmutatkozott az emberi kétségbeesés. Voltak olyan lányok, akik megőrültek, voltak akik mégrosszabbá váltak és voltak azok kevesek egyike, akik kitartóan állták a sarat.
Persze az sem segítette őket, hogy a trancsírozók népe ráhozta a lányokra a frászt. Tényleg borzongatóra sikerült az, amit képviselnek és az ahogy öltözködnek.
Összességében a lezárás gyönyörűen fájdalmasra sikeredett, szerintem egy kerek egész lezárást kapott Ryker, Tierney és a többi szereplő.
„Ha szeret az ember valakit, úgy kellene, hogy együtt legyenek.”
Ezt a könyvet ismételten borítója miatt választottam, mert beleszerettem első látásra. Nagyon megtetszett a színkonpozíciója is, hiszen a domináns színek mind közel állnak hozzám. Ráadásul, mint utólag kiderült, nagyon szépen letükrözi a belső tartalmat.
Kim Liggett – The Grace Year – A tizenhatodik év című regénye 2021-ben jelent meg a Maxim Kiadó gondozásában. Elsőre azt gondolná a gyanútlan olvasó, hogy egy lányregényt tart a kezében, mely csöpög a romantikától. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetne.
Adott egy elzárt világ, ahol a nőknek alárendelt szerepük miatt csak a szigorú szabályok és tilalmak teszik ki a mindennapi életüket. Ebben a közösségben csak azoknak van némi „kényelmesebb” életük, akik fátyolhoz jutnak és férjüknek szentelik minden pillanatukat. Ebben a szubrett szerepben nő fel az immáron 16 éves Tierney James, aki különcségével és lázadó természetével sok pletyka tárgya. De a szabályok elől senki sem menekülhet, így elérkezik számára is a fátylak éjszakája és majdan a kegyelem évének kezdete is. Vajon hogyan éli túl ezt az évet Tierney és a többi lány, mikor trancsírozók figyelik minden mozdulatukat? És vajon kibírja-e bárki ép ésszel a babonákkal átszőtt világukat? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, ha elolvasod a könyvet.
Az alapötlet zseniális, kicsit az Éhezők Viadala érzése is elkapott. A virágnyelv, a férfi-nő ellentét, a varázslat egyszerre volt ismerős és új, a fátyoladás pedig tartogatott pár meglepő fordulatot. Amikor azonban igazán beindult a szekér, az a táborba érkezés pillanata, a trancsírozók eljövetele idején volt. Ekkor tettem túl magam Kiersten zsarnokságán, Tierney bénázásán, a többi lány birka módon való viselkedésén. Tetszett, hogy a James család feje, az apa mit rejtegetett valójában és az is, ahogy June, a legidősebb testvér sem feledkezett el Tierney-ről. Úgy éreztem, hogy ők, mint a legfontosabb mellékszereplők, mentik majd meg számomra a könyvet – és ekkor még nem tudtam a többi családtagról. Fergeteges volt, ahogy napvilágra kerültek az utalások!
A trancsírozók miatt lett egy pici horror-jellege a könyvnek, nem is zavart különösebben. Később kiderültek a mozgatórugóik, az embertelen módszereik mögött meglátszódtak az emberi érzéseik, céljaik, és így teljesen más megvilágításba kerültek. Főleg Ryker. Őt még majdnem meg is szerettem. :) Szívesen megismertem volna másokat is közülük, nem csak Anderst – illetve szerintem még egy fordulat belefért volna az ő részükbe. Valami ütős, valami „agyam eldobom”-kategória. Ehelyett eh, más történt, amivel kevésbé vagyok megelégedve.
Michael a történet egyik meglepetése, miatta kerekítettem felfelé a csillagozásnál. Ha az ő szemszögéből láthattam volna a hazatérést, vagy a téren történteket, lehet izgalmasabbra sikeredik a befejezés. Mindenesetre őt kétségkívül bírtam, még ha egy hangyányit nyálas is volt. :D
A fordítás… Inkább nem írok semmit. Legyen annyi elég, hogy mostantól kerülni fogom azokat a könyveket, amiket a hölgy kap. Csupor, bakker, az. Minden csupor.
A borító telitalálat, a megvalósítás tetszetős, az utolsó mondatoktól elhajítottam volna a könyvet. Vegyes érzésekkel fogok visszagondolni rá, viszont egyszer megérte elolvasni.
A történet maga tetszett, de az olvasási élményt meglehetősen befolyásolta a helyenként furcsa fordítás…
Tierney karaktere nagyon bátor lány, egyáltalán nem egy 16 éves lányra gondolnék a történet alapján. Persze a többiekről sem feltétlenül. Kiersten végig nagyon idegesítő volt, nyilván ez is volt a cél, szükség volt egy ilyen szereplőre is, de néha szerintem a karakterével kapcsolatban túlzásba esett az írónő. Túl sok volt már.
Számomra érdekes volt a történet, ami tartogatott meglepetéseket is spoiler, volt amire lehetett azért számítani spoiler.
A borító elsőre megtetszett, és miután kiderült mekkora jelentősége van a történetben, méginkább telitalálatnak tartom.
„… ha beengedjük magunkhoz a fényt, miután elveszik tőlünk, még nagyobb lesz a sötét.”
Nagy meglepetést okozott számomra ez a könyv: egyszerűbb történetet vártam, mint amit kaptam, és ezt jó részt a romantikus szál adta. Már éppen leírtam volna a könyvet egy ponton, amiért egy ilyen disztópikus, nők elleni elnyomásos történetből végül egy gyenge romantikus sztorit kapok, amikor egy „kedves” kis csavarral visszarántotta az írónő a figyelmemet és az olvasmányt is a megkezdett ösvényre, majd újabb és újabb fordulatokkal fokozta az izgalmakat. És minden alkalommal, amikor már világossá vált, hogy mi lesz Tierney végzete, akkor egy újabb esemény, egy újabb döntés, egy újabb közbe lépés más mederbe sodorta a cselekményt.
Bevallom őszintén, hogy teljesen lefegyverzett ez a könyv! A stílusa, a tartalma és az az okos elbeszélése, ahogy elénk tárja a nők elnyomását és ahogy előttünk bontakozik ki a nők igazi varázslata: a szeretet, a hit, a remény, az összetartás és a küzdelem egymásért és magukért. Finomabb változat ez, mint A szolgálólány meséje, de nem kevésbe megrázó és nem kevésbé figyelemre méltó.
Gyűlöltem és imádtam egyszerre.
A logikátlanságai, a pontatlanságai, a tömérdek gyermekbetegsége ellenére is nagyon élvezetes olvasmány, rohadt jó plot twistekkel, azonban ráférne egy kiforrott újraírás a jövőben, mert nagyon sántikál.
Olvastam már érdekesebb disztópiákat, de tetszett, mert a maga idegborzoló nemében igazán egyedi történetet mesél el. Tierney egy elég izgalmas főszereplő, aki megpróbál kitörni a konvenciók alól, és ezzel a feje tetejére állítja a népének egy szent hagyományát. Szinte minden félelem nélkül dönti le a normákat és a szokványostól teljesen eltérő, talpraesett gondolkodással igyekszik felülkerekedni valamin (spoiler: a lányok varázserején), aminek a létét alapból megkérdőjelezi. Egy ponton szíven ütött az intelligenciája, ugyanis kijelenti, hogy a kegyelem éve a lányok megtöréséről szól…
Az biztos, hogy nem szeretnék ennek a közösségnek a része lenni, ahol ilyen szintű bigottság és hiszékenység lehet az úr.
Évről évre a lányok a 16. életévüket elszigetelve töltik egy szigeten, ahol megszabadulhatnak a “varázslatuktól”, körbevéve a trancsírozókkal, akik csak arra várnak, hogy elhagyják a kijelölt területet. spoiler Sokszor bicskaállító volt olvasni a szabályokról és ahogy egymással viselkedtek, mégis a háttérben ott van a lázadás kicsiny csírája, ami ad egy hangyányi reményt a változásra.
spoiler
Egy jol megirt disztopia, amiben a nok elleni elnyomas a viragnyelv es az egymas elleni eroszak szerepel. Tierny kepes mindezek megvaltoztatasara az apjatol tanult keszsegek segitsegevel. *Amit nem ertek, hogy az idosebb lanyait miert nem tanitotta meg erre. A megye, a kulterulet es a kegyelem evenek tabora jol jelkepezi a kulonbozo tarsadalmakat, egymas iranti cselekedetek erejet.
Nem kicsi hiányérzet maradt bennem miután letettem a könyvet, de ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett, sőt. Nagyon is tetszett, pont ezért bosszant, hogy egy ennyire jó történet, amiben ennyire sok kibontandó dolog lett volna, nem lett kibontva. Legalábbis feleannyira sem, mint szerettem volna. Nem volt olyan szála a történetnek, amire ne lettem volna kíváncsi, és úgy érzem, hogy kevés volt mindegyik. Viszont, ennek a pozitív oldala, hogy pörög a cselekmény, és majdnem minden kis részletnek jelentősége van.
Az első csavaron kívül spoiler engem mindegyik váratlanul ért, és elég sok volt belőle.
Horrornak túlzás nevezni szerintem, de azért voltak benne para részek, főleg a táborban. Talán azok voltak a kedvenceim.
A végére egyáltalán nem számítottam, spoiler szomorú, de szerintem nagyon jó lezárást kapott a történet.
Összességében, ez egy jó könyv volt, érdekes világgal, érdekes karakterekkel, izgalmas történettel és sok csavarral, csak lehetett volna hosszabb.
Ahogy felnézek Rykerre, a könnyeimet nyelem. Nem hinném, hogy ismerné a virágnyelvet, valószínűleg csak a szépségéért hozta az árvácskát.
– Ez a búcsú virága – suttogom. – Keserédes búcsúé.
– Én azt hittem, az örök szerelemé.
– Az az ibolya – mondom.
– Akkor Anders nem ért annyira a virágokhoz, amennyire képzeli.
– Mert nem is könnyű. – Magamban azonban nyugtázom a fiú üzenetét.
– Nem tudnánk úgy tenni, mintha ibolya volna? – mosolyog rám.
Igyekszem elrejteni az érzéseimet, bólintok, sietve elfordulok és kiállítom a virágot az ablakpárkányra.
Markomat kinyitva sötétlila íriszt találok benne, tökéletesen formált szirmokkal és bibével.
– A remény virága – suttogom könnybe lábadt szemmel.
Nem remélek virágot senki fiától, jobb életet azonban igenis remélek magamnak. Egy igaz életet. Általában nem vagyok szentimentális, ezt mégis egy jelnek érzem. A saját varázslatomnak. Ruhámba rejtem a virágot, a szívem fölé, a biztonság kedvéért, amint elhaladok az őrök sorfala mellett, akik félrenéznek, nehogy véletlenül is rám essen a pillantásuk.
Minden álló délután nyugat felé sétálok, el a régi házunk előtt, hátha meglátom anyámat. Ma végre sikerül. Kétségbeesetten kívánom, nézzen a szemembe, de átnéz rajtam. Már majdnem tovább megyek, amikor észreveszem, hogy sötétrózsaszín petúniát pörget az ujjai között. Ez a virág egyrészt a neheztelés jelképe, másrészt a régi nyelven felhívást jelent: Szükség van a jelenlétedre. Tudom, milyen veszélyes a nyílt színen konspirálni, de egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy az üzenet nekem szól.
Anyám kőszoborrá dermedve, hidegen és közönyösen áll ott, mintha meghaltam volna a számára. Mindez azonban semmi ahhoz a hidegséghez képest, ami a megye népéről árad rám. A tömeg moraja semmi jót nem ígér; a büntetésemet követelik. Valaki egy narancsliliomot vág hozzám, az arcomon landol, a harag, gyűlölet és undor virágát. Fölveszem a földről, s ujjam végighúzom a szirmok borotvaéles peremén. Egyelőre azonban nem szűnhetek meg, végig kell ezt csinálnom, itt és most.
