A ​Végtelen-fjord prófétái 121 csillagozás

Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

1793-ban ​járunk. Morten Falck, az ambiciózus fiatalember ahelyett, hogy a civilizált Dániában maradna, és menyasszonyával egy nyugodt lelkészlakba költözne, elhagyja a lányt, és Grönlandra utazik missziós tevékenységet folytatni.

A szigeten a dán gyarmatosítók az őslakosokat gyötrik, miközben elemészti őket az unalom és a szélsőséges időjárás: télen a hónapokon át tartó sötétség, nyáron az éjszakai napsütés őrülete. A keresztény hitre tért grönlandiak lázonganak, vezetőjük Habakuk, a próféta és felesége, Maria Magdalene. Szabadságról, egyenlőségről és testvériségről álmodoznak a francia forradalomtól négyezer kilométerre. Falck azt az utasítást kapja feljebbvalóitól, hogy térítse jobb belátásra az eretnekeket – ha kell, erőszakkal. Eközben felbukkan egy rejtélyes asszony, aki a szomszéd telep baljós titkokkal övezett misszionáriusától érkezett, s a helyi nők ösztönösen gyűlölni kezdik.

Morten Falck dán és grönlandi asszonyok, vezetők, barátok, kötelességek között… (tovább)

Eredeti cím: Profeterne i Evighedsfjorden

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Scolar, Budapest, 2014
560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632445076 · Fordította: Soós Anita

Enciklopédia 9


Kedvencelte 25

Most olvassa 13

Várólistára tette 144

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Bár a Kim Leine által ábrázolt fagyos sarkvidéki tájak felett olykor-olykor felragyog a fenséges északi fény, ez a Dánia tizennyolcadik századi grönlandi gyarmatosítási törekvéseit ábrázoló kötet semmiképpen sem magasztos, sőt, sokszor kifejezetten mocskos és szégyenteljes, és nem csupán az avas fókazsírtól bűzös. A Végtelen-fjord prófétái olyan történelmi regény, ami menthetetlenül letaglózza az olvasót és mázsás súllyal nehezedik rá, szinte maga alá temeti, mint egy gleccserről lezúduló, fékezhetetlen lavina.
Bár műfajában teljesen különbözik a szerző másik művétől, a Kalaktól, több kulcsmotívum is összeköti őket. Akár a jelenben, akár a múltban járunk, a főszereplő mindig Grönland, a távoli sziget megtalálta legkiválóbb krónikását. Természeti szépségei, zord és szélsőséges éghajlata, az itt élő népcsoport szokásai, hagyományai, világlátása a leghitelesebb módon jelennek meg. A másik, szinte terápiás célzattal ábrázolt fontos téma az apa és gyermeke közötti bizalmi kapcsolattal való súlyos visszaélés, a feldolgozhatatlan testi és lelki trauma. Az apa figurája itt végletesen eltorzul és még nagyobb jelentőséget kap, már nem csak egy ember életére van pusztító hatással, hanem egy egész népcsoport sok-sok nőalakjának, köztük természetesen saját lányának a sorsára is. Érdekes közös pont még a főszereplő természettudományos érdeklődése, ami a tizennyolcadik században hihetetlen és bizarr egészségügyi beavatkozások formájában kap szerepet.
Amíg azonban a Kalakban a nehéz, megterhelő tematika ellenére időnként egy kis fellélegzést jelentettek a táj békéjéről, a helyi érdekes szokásokról és a közösség érdekében végzett gyógyító tevékenységről szóló fejezetek, itt nem igazán lehet feloldást nyújtó cselekményszálakat találni.
Már maga a stílus is szélsőségesen naturalista, provokatív módon halmozza a taszító, viszolygást keltő képeket, a korabeli Koppenhága utcáin csordogáló éjjeliedény tartalmaktól, jóízűen elfogyasztott penészes ételtől, tetves parókától kezdve egészen a visszataszító testi folyamatok minden fajtájának lelkiismeretesen részletes ábrázolásáig. Mindez azonban csak halvány szimbóluma a lelki rothadásnak, a civilizáció, a törvények korlátai közül kiszabadult, isten háta mögötti helyen tevékenykedő dán hivatalnokok és egyházi személyek magukból kivetkőzve olyan aljasságokat követnek el, hogy közöttük még a jellemgyengeséggel küszködő, igazi vesszőfutást, teljes kudarcot végigélő főhősre is megkönnyebbüléssel tekinthetünk. Az egyénileg átélt bukás a nemzetek szintjén is megjelenik, a Grönland népének megtérítésére, civilizálására tett dán kísérlet oly mértékben elhibázott, hogy még a jó szándékú próbálkozások is minden esetben tragédiába torkollanak.
A regény rendkívül tömény, súlyos olvasmány, és csodálatos írói teljesítmény, hogy a sok-sok kegyetlenség, hatalommal való visszaélés és vigasztalan sötétség után az epilógusban Kim Leine egyetlen szelíd gesztussal mégis vissza tudja adni a reményt, a Grönland jövőjébe vetett hitet és a bukott misszionárius számára a feloldozást.

11 hozzászólás
>!
giggs85 P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Néhány hónapja jelent meg idehaza Kim Leine A Végtelen-fjord prófétái című regénye, méghozzá dicséretes gyorsasággal. A norvég születésű szerző ezzel a művével nyerte el a mini Nobelnek is becézett Északi Tanács Irodalmi Díját 2013-ban, ami a legrangosabb skandináv kitüntetés, amit egy irodalmár kaphat. Mivel ez az író első magyar nyelven kiadott könyve, talán érdemes lehet némi életrajzi adattal kezdeni: Leine 1961-ben született egy kis norvég faluban, és egy Jehova Tanúi közösségben nevelkedett. Innen fiatalon megszökött, Dániában telepedett le, majd immár családos emberként Grönlandra utazott ápolóként, ahol 15 évet élt. Depresszióval küzdött, idegösszeomlást kapott, drogfüggő lett, elvesztette az állását, végül még a szigetet is el kellett hagynia. Koppenhágában nagyrészt terápiás céllal írni kezdett, első regényei önéletrajzi jellegűek voltak, amelyekben szembenéz a gyerekként átélt molesztálással, vagy azzal, hogy a nagyapja gyilkos volt. Végül tovább tudott lépni, és legutóbbi művében a történelem felé fordult.

A Végtelen-fjord prófétáinak cselekménye a 18. század végén veszi kezdetét, középpontjában pedig egy fiatal norvég pap áll. Morten Falck orvos szeretne lenni, de apja nyomására teológiát kénytelen hallgatni Koppenhágában. A nagy dán város felüdülést jelent neki apró norvégiai szülőfaluja után, és az itt töltött ideje során számos tapasztalatra tesz szert. Leginkább egy kardinális kérdés foglalkoztatja: miért van az, hogy „az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik”? Miközben szembesül a koppenhágai nyomorral, a csavargók és a prostituáltak hadával, a gyengeelméjű király által vezényelt hivatalokkal és a néhol még a sötét középkort idéző tudatlansággal, folyton hajszolja a szabadságot, lemond a jól fizető és kényelmes, ám kötöttségekkel járó papi pályáról, valamint az őt szerető szép és gazdag lányról, hogy ne kelljen feleségül vennie, és végül elfogadja a nem túl kecsegtető grönlandi hittérítői állás, hogy leoldja magáról utolsó bilincseit is.

Grönlandon azonban nem az elképzelt édenkert várja. Az időjárás szokatlanul kegyetlen az európai ember számára, az itt élő dánok többsége szenved, lealjasul az alkoholtól, a hivatalnokok és katonák terrorizálják a helyieket, akiket nagyon úgy néz ki, hogy nem könnyen lehet megérteni vagy megtéríteni. A történet java része ezen az óriási szigeten játszódik, és minden fejezet cselekménye a bibliai tízparancsolat egy tanítását értelmezi újra, miközben újra és újra felvetődik a kérdés: miért van az, hogy „az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik”? Ezt az idézetet meglepően sokféleképpen dolgozza fel Leine. Morten még az emberi kapcsolatait is láncokként fogja fel, ugyanakkor ezek nélkül nem tud élni. Saját elmondása szerint a norvég születésű dán író számára nagyon hosszú időbe telt, hogy megértse: nem létezik tökéletes szabadság kötöttségek nélkül. Szerinte ezt mindenkinek el kellene fogadnia – aki elolvassa ezt a nagyszerű regényt, valószínűleg nem is igazán fog vitatkozni vele.

A könyv egyik fontos témája a gyarmatosítás. Gyanítom, hogy ezzel a témával kapcsolatban nem sok honfitársamnak jutna eszébe Grönland, de ebben az időben Dánia éppolyan gyarmattartó ország volt, mint Anglia vagy Franciaország. A hittérítés, az oktatás bevezetése és a nyugati tudományok betörése néhány évtized alatt felszámolta az írástudatlanságot, kényelmesebbé tette, és meghosszabbította a helybeliek életét, ugyanakkor az eszkimóknak alá kellett vetniük magukat egy idegen kultúrának, és fel kellett adniuk addig megszokott életmódjukat és kultúrájukat. Szerencsére a szerző túllépett az igen egyoldalú gonosz „fehér ember” kontra „jó bennszülöttek” toposzán és mindkét felet a maguk valós képében, élő és sokszor gyarló emberekként mutatja be.

Érezhető, hogy Leine elsősorban a klasszikus 19. századi irodalmat olvassa és szereti. A könyv cselekménye lassú és csendben folyó, a szerző felfogása és írásmódja távol áll a posztmodern áramlatokról. Mindegyik fejezet egy-egy főbb szereplő életének egy fontos epizódját meséli el. A leírások naturalisták, brutálisak, gyakran olvashatunk betegségekről, különféle degenerációkról, kegyetlenkedésekről, nemi erőszakról és gyilkosságokról (eddigi pályafutásom során ebben a könyvben találkoztam a legmegdöbbentőbb nemi erőszak és legbetegebben véghezvitt vérfertőzés leírásával is) – akit ez zavar, javaslom, hogy készüljön fel erre előre. A korabeli élet- és tájleírások fantasztikusak, megelevenednek előttünk a végtelen fjordok, a hosszú nappalok és éjszakák, a tőzegből épített házak és a sekély sírhantok, és ami külön kiemelendő, ezek a leírások még a történészek szerint is hitelesek.

Számomra A Végtelen-fjord prófétái az utóbbi idők egyik legolvasmányosabb könyve és legnagyobb kedvence. Bár cselekménye egyáltalán nem mondható csavarosnak, hiába olvastam már el közel ezer szépirodalmi művet, ekkora pofára esésem még nem volt egy regény befejezésénél sem – Leine úgy elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, mint senki más korábban. Hogy mivel? Olvassátok el és megtudjátok!

11 hozzászólás
>!
csauperjel
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Beleköltözik ez a regény az emberbe, beférkőzik a bőre alá is spoiler. Erős atmoszféra, rendkívül szuggesztív szöveg. A minőségét számomra az szemlélteti a legmeggyőzőbben, hogy a 260. oldalig nem vettem észre, hogy jelen időben íródott! Akkor sem nekem tűnt fel, csak egy akkor olvasott értékelés hívta fel rá a figyelmem (https://moly.hu/ertekelesek/2367167). Pedig nekem nagy ellenségem a jelen idejű szöveg, hajlamos vagyok tőle kizökkenni, úgy érzem, a belehelyezkedésemet akadályozza vele az író. Nem egy már megtörtént dolgot mesél, és hiteti el velem, hogy valóban megtörtént, de legalábbis megtörténhet. Egy szó, mint száz: ez jelen időben is fantasztikus szöveg.
    Leine átélhetően szemlélteti a hódító ember arroganciáját, a “ti ostoba bennszülöttek, majd mi megmutatjuk, hogyan kell azt csinálni”-hozzáállást, ami mellé még ott a szemérmetlen nyerészkedés és kizsákmányolás is. Mindig fájdalmas ezzel szembesülni. Számomra még fájdalmasabb az állítólagos keresztények kétszínűségével, gonoszságával, hitetlenségével találkozni. Oxbol misszionáriusra nem is vesztegetek sok szót, az ő alakja tipikusan az az ember, aki miatt bárki jogosan szidja a keresztényeket. (Bár szerintem ő nem az, de mivel annak nyilvánítja magát, még több kárt okoz a viselkedésével.) A hitetlenség példája pedig még elszomorítóbb: az évek óta önálló, Habakuk és Maria Magdalene által vezetett közösség ellen látatlanban is letartóztatási paranccsal indulnak. Fel sem merül bennük, hogy a megtért, hívő emberek megmaradhattak kereszténynek dán lelkész nélkül. Az persze már más kérdés, hogy az ott élők hite valójában nem érdekel senkit (Mortent sem), ez csak ürügy, az a bűnük, hogy autonóm grönlandi közösség lettek. Milyen szép is, mikor összemossuk a hitet az államigazgatással és a hódítással!
    A végén lévő csavarról pedig annyit olvastam már értékelésekben, hogy a nagy várakozásommal kicsit el is rontottam magamnak. A Szigonyos c. fejezet elején pl. arra gondoltam, a Szigonyosról mindjárt kiderül, ő Morten, majd az egyik bálna elnyeli, mint a bibliai Jónást, akinek története szerepelt is a regényben. Kinéztem volna Leinéből, hogy ennyire megcsavarja a regény realitását. Ehhez képest aztán már nem is volt annyira meglepő amit végül megtudtunk. :-)
    Az világosan kivehető a regényből, nincs új a nap alatt, az ember gyarló. De írni néha nagyon tud, és akkor szembesíti magát gyarlóságával. Abból pedig még valami értékes dolog is kisülhet, ha olvassuk. Olvassuk!

>!
Scolar, Budapest, 2014
560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632445076 · Fordította: Soós Anita
2 hozzászólás
>!
dacecc P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Egészen nagyívű, néhol már már grandiózus történetet írt Leine a Végtelen fjorddal. Volt itt minden: utazás az ismeretlenbe, egyben az emberi lélek legsötétebb bugyraiba, keresztül tengeren, mocskon, gazembereken, hogy Morten Falck, a felvilágosult misszionárus végül eljusson végállomására, ahol morális dilemmák kész sora teszi próbára világlátását.
A főhős egyszerűen remek, kellően alaposan ki van dolgozva a személyisége, nem fekete vagy fehér, keveredik benne a szent és profán, egy személyben a gyógyító, és a gyógyulásra szoruló elveszett lélek. A kor leírása annyira hiteles és kézzelfogható, hogy időnként kedvem támadt letenni a könyvet, hogy zuhanyozzak egy nagyot és áthúzzam az ágyamat, éreztem az utca bűzét, hallottam, ahogy az ablakom alatt buja örömlányok próbálják testüket áruba bocsátani. Morten karakterfejlődése is jól futott ki, a könyv utolsó nagy jelenete spirituális síkon is értelmezhető.
Egyetlen problémám van csak a vele, de az sajnos majdnem maga alá temtette az egész olvasást. Az arányok nem stimmelnek nekem. A könyv első egységénél is volt bennem egy érzés, hogy talán túl hosszúra nyúlt, de a történet gerincét adó 2. fejezet után végképp soknak tartom a lezáró fejezet több, mint 100 oldalát. Érezhető, hogy Leine mindenki számára kielégítő lezárást próbál kerekíteni, és fentebb is kiemeltem, hogy a főhős jellemfejlődése szempontjából sem tét nélküli ez a rész, de a kevesebb itt több lett volna. Mesélni akart még az író, és tud úgy írni, hogy ne legyen unalmas, de megbontotta vele a történet ritmusát.

>!
Chöpp 
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Mit mondhatnék? Egyedülálló írás. NAGYON HITELES! Mintha valóban egy Grönlandon misszióban levő dán lelkész naplója volna az 1700-as évek végéről. Megemelem a kalapom Kim Leine előtt.
Egyetlen kivetnivalóm, de ez abszolút szubjektív: én abbahagytam volna a történetet a 435. oldalon, de legkésőbb a 468. oldalon.

>!
Kuszma P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Nagyjából biztos vagyok benne, hogy a grönlandi országimázs-központ egy fillérrel sem támogatta e könyv elkészültét. Leine egy hihetetlenül pontos, tömör, kegyetlen nyelvet használ, amivel tökéletesen jelenít meg egy kegyetlen világot – az ember csak vakarja a fejét, miféle eszement gyarmatosító találta ki, hogy Grönlandot márpedig meg kell hódítania. Mindezt úgy teszi, hogy közben végtelenül tág teret hagy az olvasónak, hogy kialakíthassa saját értelmezéseit.

A Végtelen-fjord prófétái voltaképpen elkárhozás-történet, és ezt nem is rejti véka alá. Kezdésként megismerjük Morten Falck tiszteletest, aki a XVIII. sz. végén Norvégiából egy koppenhágai kitérővel indul el Grönlandra missziós tevékenységet végezni (ez az út gyanúsan rímel az író életeseményeivel). Miután a hajó kiköt, Leine ugrik hat évet, és szembesülnünk kell vele, hogy a tiszteletes elbukott: testi navalyák kínozzák, alkoholista és kimondhatatlan bűnök terhelik a lelkét. Magának a bukásnak a leírása pedig csak ezután következik. Hálás vagyok Leinének ezért a trükkért, mert így nem kell hiábavalóan reménykednem abban, hogy Falck valahogy elkerüli a tragédiát (nem úgy, mint Zola Patkányfogójánál), tudomásul veszem, hogy kudarcot vallott, és jobban összpontosíthatok magára a bukás mikéntjére. Az elképesztő könyvre pedig felteszi a koronát a felejthetetlen végkifejlet, ami alapjaiban változtatja meg a regény viszonyítási pontjait.

Mindent összevetve a Végtelen-fjord… az egyik (ha nem a) legjobb dolog, amit idén olvastam.

2 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Azt hiszem, az ilyen olvasmányokra mondjuk azt, hogy epic . Micsoda életút, a szabadság eszménye beeszi magát a tiszteletes (milyen kifejező szó ez, kérdés, hogy Falck tisztelendő-e) fejébe, és a hittérítést választja a nyárspolgári élet helyett. A szexuális útkeresés, a tudomány és a hit közötti egyensúlyozás, a nem kívánt lelkészi hivatás, a rabság ígérete hajtja hősünket a kietlen fagyos tájra, hamis és mégis igaz próféták, fókazsír szappanok, tetves parókák között sorra megszegi a Tíz Parancsolatot. Ilyen az Isten Háta Mögött. Túlélni kell. A történelmi rész, gyarmatosítás, a feltörekvő polgárság eszméje, a „vademberek” életének bemutatása jól keveredik a fikcióval. Szerettem a gyógyászati beavatkozások leírását, még az undorítókét is. Nagy utazás a könyv, amely visszavisz a fagyba, a lelki nyugalom a Végtelen-fjordban lakik. Nagyszabású, de kissé hatásvadász, élvezetes, mégis untatott néha. Nekem ennél egy picivel, több kell az öt csillaghoz. De csak néhány milligrammal.

>!
pat P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Hát.
Ha elkeseredett embergyűlölő lennék, írhatnám, hogy na ugye, milyenek vagyunk, mennyi mocsok, fertelem és szenvedés, fúj.
Ha buzgó keresztény lennék, írhatnám, hogy na ugye, a hit ereje, meg a kegyelem, és soha semmi, senki nincs elveszve, és egy dolog a hús, meg a földi purgatórium…
Ha bölcsész lennék, írhatnék olyanokat, hogy minő eszköztelen próza, és semmi posztmodern, és a lineáris történetvezetés alig-alig törik meg, de amikor mégis, attól aztán milyen ereje lesz a szövegnek, meg hogy a XIX. század realista prózaírói ficeregnek a sírjukban.
Ha történész lennék, vagy emberjogi aktivista, vagy nagyon feminista, vagy a Green Peace elkötelezett tagja, szintén lehetne határozott véleményem a könyvről. Vagy legalábbis a könyv engem megragadó aspektusairól.

De mivel én csak én vagyok, kicsit bajban vagyok. Leginkább talán azt szeretném leírni, hogy milyen megtiszteltetésnek és szerencsének érzem, hogy olvashattam ezt a könyvet. És érdemtelenül bár, de büszke is vagyok, hogy viszonylag hamar a kezembe került, és mondhatom másoknak, hogy ezt a könyvet olvasni érdemes.
Mert ugyan baromi durva (és nem is azok a durva részei a legdurvábbak ám, lásd az idézetet a hátsó borítón, például, meg több értékelést itt alant), de összességében hihetetlenül felemelő az a valami, amiről voltaképpen szól – és hogy mennyire nem szájbarágós vagy didaktikus, az egészen példa nélkül való.
Részletezgethetném még a hangulatát, meg a stílusát, meg ilyen apróságokat, de inkább nem teszem. Olvassátok, tényleg. (Azért mondanék rá egy diszkrét 16-os karikát. Vagy talán 18-ast is, nem tudom pontosan.)

9 hozzászólás
>!
Bori_L P
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Nehéz lesz elbúcsúznom Morten Pedersen Falcktól. Annak ellenére is, hogy valójában kevesebb, mint egy hetet töltöttem vele Dániában, Norvégiában, a tengeren, Grönlandon. Nehéz lesz szavakba öntenem, mit éreztem olvasás közben, azt pedig pláne, hogy milyen érzések maradtak bennem a befejezés után.

Ez nem egy szép könyv, nem egy idealizált világ. Gyenge idegzetűek ne olvassák. Leine egyszerűen, őszintén, néhol gyomorforgatóan szókimondóan írja le a 18. század végének sötét oldalát: folynak a különféle testnedvek (vértől elkezdve a spermáig minden); az orvostudomány még gyerekcipőben jár, de gyógyítani valahogy kell; az erőszak pedig mindennapos és elfogadott. Ami engem mégis legjobban megfogott, az a szereplők (főleg Morten) szexuális útkeresése volt. Milyen nehéz lehetett abban a korban eldönteni, hogy mi a helyes és mi nem, mi illendő még az Úr előtt, és mi az, ami miatt szégyenkezni kell! Nem hiszem, hogy nőként jól éreztem volna magam abban a korban. Elgondolkodtató egy ilyen könyvet olvasni ma, amikor a szexualitás sokkal kevésbé tabu, és sokkal inkább a mindennapok része.

A grönlandi részek pedig ráébresztenek arra, hogy az ember mennyire gyarló és gyenge. Mortan ambiciózusan, lelkesen, erőtől duzzadva érkezik meg a gyarmatra, de az évek hamar elnyűvik. Sorra megszegi a tíz parancsolatot, de ki tehetne emiatt szemrehányást neki, az Isten háta mögötti mínusz negyven fokban, ahol a bennszülöttek tél végére már gyakran a ruhájukat főzik meg, hogy ne haljanak éhen? Ki mondhatná azt, hogy egy olyan helyen, ahol az összes természeti erő összeesküdött az ember ellen, ugyanazoknak a (keresztény) normáknak kell uralkodniuk, mint Európában, ahol viszonylag biztonságban élhet és szaporodhat mindenki?

Morten tulajdonképpen elbukott tiszteletesként, egy alkoholista, tolvaj, lecsúszott pap vált belőle hat év alatt. A történet végére érve mégsem éreztem úgy, hogy hibáztatni lehetne ezért. Grönland nem egy édenkert, az 1700-as években pedig még rosszabb volt a helyzet, időjárás szempontjából legalábbis biztosan. De ez a történet nem csak róla szól, viszont ha mindenkiről külön akarnék írni, akkor kisregény kerekedne belőle. úgyhogy inkább csak annyit mondok, hogy olvassátok el, mert megéri.

>!
Gyöngyi69 
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Hát, mit ne mondjak, fel van adva a lecke, ha Kim Leine könyvéről értékelést akarok írni. Nagyívű, sok mondanivalót, gondolatébresztő tartalmat magában hordozó történet ez; ilyenkor szokott az az érzésem lenni, hogy megbecstelenítem a művet azzal, ha véleményt formálok róla a magam együgyű szavaival. A történet egésze, amit egy olyan befejezés zár le – amilyen, feledteti velem azokat az apró részleteket, amik zavartak. Az egyik ilyen, amit nagyon nehezen sikerült megbocsájtanom, a jelen időben íródott cselekmény. Nem olvastam el minden értékelést, de amiket igen, abban senki nem említette, hogy őt ez zavarta volna, én bezzeg a könyv harmadáig tudtam rajta bosszankodni, és fogadkoztam, hogy emiatt akármilyen jó legyen a könyv, le fogom pontozni. Más kérdés, hogy talán ennek is van szimbolikus értéke, mint ahogy ez a könyv sok részletére is jellemző.
A történet maga, egy számunka egzotikus színhelyen, időben és körülmények között játszódik. Naturalisztikus cselekményleírás jellemzi; egy abszolút nem szokványos életutat kísérhetünk végig. Mégis találhatunk párhuzamot, hiszen a mai világban is hányan vélik megtalálni önmagukat egy szamaritánus munkában, s Morten Falck-hoz hasonlóan rá kell jönniük lényük árnyékoldalára?
Mert a lelkész hiába utazik el a „világ végére”, bizony szembesülnie kell vele, s ezt időnként nagyon nehéz elfogadnia. Kim Leine azonban igazságos, minden szereplőjének megmutatja a sötét oldalát is, emiatt ha rosszat gondolunk bármelyikükről, mindről rosszat kell gondolnunk. Az emberi tökéletlenségek bemutatása egy torz, kegyetlen, számunkra elfogadhatatlan világot ábrázol elénk, s bár rám a kórházi munka miatt nem hatnak ingerküszöb alatt a testnedvek, testi folyamatok leírásai, bevallom itt időnként felszisszentem, az erőszakról szóló részekről nem is beszélve. Ezt a hatást erősíti a mindent tönkretevő környezet, a hideg, a pára, a rothadás. Mégis azt gondolom, hogy ez a könyv nem lett volna az – ami, ha az író ezeket kihagyja, vagy túlfinomkodja.
Szerettem a könyvnek azt a mögöttes tartalmát, hogy nem egy örök igazság van minden emberre nézve, hanem több is lehet akár, s mindegyik működhet is.
Szerettem azt is, hogy ahogy a „felvilágosult” norvég lelkész sorra kapja az elmaradott grönlandiaktól a „pofonokat”, s végül kölcsönösen egymást tanítják meg egymást az elfogadás „művészetére”. De ehhez Morten Falcknak pokolra kell menni, majd a szabadulásnak gondolt útra, hogy ott rájöjjön, a grönlandiak a maguk elmaradottságában még mindig őszintébbek, mint a felvilágosult dánok és norvégok. Nem feltétlenül jók, de akár a jóban, akár a rosszban – őszinték és kevéssé képmutatók.
Leine megoldása nem szokványos: az első részben megismerjük Morten sorsát Grönlandon, hogy utána részletekben megtudjuk, mi vezetett el idáig. Ezek a fejezetek annyira erősek, annyira kemények, és mégis annyira olvastatják magukat, hogy aki idáig eljutott a történetben, innentől már eszébe sem jut letenni.
Az harmadik rész Koppenhágáról szóló fejezete nekem egy kicsit az elsőre hajaz, de mint annak, ennek is szerepe van a történet és Morten Falck fejlődésének szempontjából, magában hordoz egy jó adag szimbolikus tartalmat.
Az epilógus pedig olyan hatással volt rám, ami miatt úgy éreztem, hogy képtelen vagyok ide bármit írni. Most, hogy megírtam, hiányérzetem van, mert annyi mindenről lehetett és kellett volna még beszélni!
Mindent összevetve, számításba véve azt, hogy biztos vagyok benne, hogy ez a könyv még nagyon sokáig fog foglalkoztatni, és évek múlva is fogok emlékezni nagyvonalakban rá, 4,8 ponttal kiérdemli nálam az öt csillagot.
Nem mellékesen zseniálisan jó lett a borító, gratulálok a Scolar kiadónak!

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

Elővesz egy kis tükröt, önarcképpel kísérletezik. Az eredmény egy sunyi, félkegyelmű, nem egyenes szándékú férfi képe. Hol a vázlatra néz, hol a tükörbe. A rajz nem hazudik. Valami olyasmit tud, amit ő eddig még nem.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tükör
>!
Chöpp 

A rövid élet fizetség a szorgos munkálkodásért.

105. oldal

>!
Chöpp 

Az, aki cserbenhagy valakit, elsősorban magát hagyja cserben…

542. oldal

>!
Chöpp 

A világ egységes egész! Most, hogy felfedezte, banálisnak tűnő igazság, mégis a feje tetejére állítja gondolkodását, világnézetét és önmagáról alkotott képét: egy egységes egész része vagyok!

27. oldal

>!
Chöpp 

A lelkész kívánsága, hogy megtanítsa írni és olvasni, az ő álma is lett. Az olvasás iránti vágya hatalmas volt, akárcsak valami éhség. Rendkívül gyorsan tanult. Elolvasta a katekizmust meg az evangéliumokat, kibetűzte a Kjøbenhavns Pottidende egyes számait, melyeket a Monopóliumnál csomagolásra használták, és elvitt könyveket a lelkész könyvtárából is.

176. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
4 hozzászólás
>!
robinson P

– Ti, papok – jegyezte meg a nő megvetően – olyanok vagytok, mint a kíváncsi asszonyok. Mindig mindent tudni akartok rólunk, mielőtt feloldoztok a bűneink alól. Isten ismer engem, neki mindent elmeséltem. Ő megért.

336. oldal

>!
Chöpp 

Vágyik rá, hogy természetes állapotában találkozzon az emberrel, a szabad emberrel, akiket nem rontott meg a civilizáció, és talán arra is vágyik, hogy ráleljen a természetes állapotra saját magában.

86. oldal

>!
Chöpp 

Miért tette, és van-e bocsánat az önmagunk ellen elkövetett gaztettekre?

121. oldal

>!
Gyöngyi69 

– … Az őslakosok rendes emberek. Mi, európaiak rengeteget tanulhatnánk tőlük.
– De hát pogányok, nem?
– Annál szomorúbb, hogy mi, fehér emberek ostobábbak vagyunk náluk.

514-515. oldal

>!
robinson P

Őszi reggel, hajnali félhomály, szeptember. A reggeli nap besüt a sziklák felett a szárazföldre, és elűzi a párás ködöt. A fjordra mély csend borul.

236. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tim Severin: A viking – Odin gyermeke
Eyvind Johnson: Kegyes urunk, Carolus
Urbánszki László: Fegyver csörög
Urbánszki László: A nemzetségfő
Kodolányi János: A vas fiai
Robert Neumann: A királyné kegyence
Carsten Jensen: Mi, vízbefúltak
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita
Johannes V. Jensen: A király bukása
Margit Sandemo: A magányos lovag