„Az érzelmi intelligencia a szív GPS-e.”
Amíg Emmát vártuk, sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan szeretnénk őt nevelni. Tudatában annak, hogy mindenki remekül tud gyereket nevelni, akinek nincs gyereke. Egyik legfontosabb dolog, amiben mindketten teljesen egyetértettünk, az volt, hogy nem akarjuk, hogy olyan legyen, mint C., egy rokon kislány. Akinek a születésnapjait kétéves kora óta különböző rendezvénytermekben, játszóházakban stb. tartják, a legutóbbin kis targoncán hordták ki a kapott ajándékokat. C. összesen kettőt bontott ki, a másodikkal leült játszani, de elvették tőle, mert a többi ötvenet is ki kellett volna bontani és megköszönni, mire szegény hisztérikusan sírni kezdett. C. ritkán veszi fel kétszer ugyanazt a ruhát – de mivel kis divatdiktátor, ordít, ha nem veheti fel azt, amit pont szeretne, előfordul hogy kánikulában gumicsizmát és késő ősszel tüllszoknyát hord. Problémák vannak az evéssel is, nagyon válogatós, és csak úgy hajlandó enni, ha közben youtube videókat nézhet, szigorúan olyant, amit ő választ ki magának. C. még nincs öt éves. Értelmes, aranyos kislány – már kialakult komoly figyelemzavarral.
Nos, ezzel megvolt nekünk az „így nem” kép, és ez a könyv pontosan arra rezonál, amit mi is éreztünk ösztönösen. Hogy a túl sok játék, túl sok program, túl kaotikus élet nem jó a gyerekeknek.
KJP könyve az élet négy területének egyszerűsítéséhez, gyerek-kompatibilissé varázslásához ad magyarázatokat, személyes példákat és praktikus ötleteket: környezet, ritmus, időrend, felnőttvilág kiszűrése.
Nekünk ez a könyv iránytű lesz, és azon ritka kötetek egyike, amit ceruzával a kezemben olvastam, és nyugodtszívvel húztam alá a számomra fontos részeket.
Munka, tudatosság, de ugyanakkor spontaneitás és egyszerűen az érzéseinkre való hagyatkozás: remélem, ezek segítségével egy egyszerű, nyugodt, boldog gyerekkort tudunk adni Emmácskánknak.
PS. A saját gyerekkoromból is sok kedves élmény jutott eszembe az olvasás alatt.
Pl: 129. oldal – Természet. „Az a gyerekkor pedig, amely sok időt és lehetőséget nyújt a természet felfedezésére, csakugyan gazdag.” Én kertes házban nőttem fel, a környékbeli gyerekekkel pedig gyakran játszodtunk az utca végén kezdődő parkban. Pontosan tudtam, hol van cinkefészek, melyik bokor termése ehető, volt kutyánk, macskánk, hörcsögünk, törött lábú varjunk. Ha behúnyom a szemem, most is magam előtt látom a nagy fenyőfa alatti puha fenyőtűszőnyeget, érzem a tapintását, a szagát, és emlékszem a kis csigaházakra, amiket ott lehetett találni.
173. oldal – Családi vacsora: a vasárnapi húsleves, ha lehet vékonylaskával… kamaszkorom vacsorázásai anyukámmal kettesben, mikor egy tálcára pakoltuk a dolgokat, és a kertben ettünk beszélgetve… vagy netán az, hogy felnőttként jöttem rá, hogy az a remek időszak, amikor olyan gyakran ettünk héjában sült krumplit vajjal és vöröshagymával, meseolvasás előtt, az anyukámnak egy rendkívül nehéz periódusa volt, amikor alig volt mit az asztalra tenni…
Jó, hogy van ez a könyv. Ebben a rohanó, túlfogyasztó társadalomban figyelmeztet arra, amit a gyerekek ösztönösen tudnak: a megállás, az elmélyülés fontosságára.
Mindenkinek ajánlom gyakorlatként: gondoljon vissza néhány nagyon szép, boldog gyermekkori élményére! Hány függ össze egy újabb drága játékkal? Na ugye.