Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az emlékek őrzője 46 csillagozás
A történet egy téli éjszakán kezdődik 1964-ben, amikor a tomboló hóvihar arra kényszeríti dr. David Henryt, hogy maga segítse világra születendő gyermekét. Felesége egy tökéletesen egészséges kisfiúnak ad életet, majd pár percre rá, világra hoz még egy kisbabát… egy Down-kóros kislányt. Dr. David Henry meghozza azt a végzetes döntést, amely egész életében kísérteni fogja, s amely lassacskán tönkreteszi mindnyájuk életét: arra kéri a szülésnél segédkező Caroline nővért, hogy vigye el az újszülöttet egy intézetbe, ahol sérült gyermekeket gondoznak. A nő azonban képtelen ott hagyni a csecsemőt, eltűnik a városból és sajátjaként neveli fel a kislányt. A megtörtént eseményeken alapuló szívbemarkoló történetben Kim Edwards a bánat és a szeretet megfoghatatlan rejtélyeit, a pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmas igazság hatalmát boncolgatja.
Enciklopédia 18
Kedvencelte 5
Most olvassa 1
Várólistára tette 60
Kívánságlistára tette 23
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Az alap történet kifejezett ígéretesnek tűnt. Majdnem a feléig tetszett is minden, de aztán kezdtem unni. Szörnyen hosszúra volt nyújtva.
Caroline és Phoebe fejezetei érdekesebbek voltak, de sajnos ebből volt kevesebb. Pedig arra számítottam mélyebb bepillantást nyerhetek egy Down-szindrómás életébe. Végülis teljes egészében arról szólt, hogy dolgozza fel egy család a kislány elvesztését, illetve David hogy tud együtt élni tettének következményeivel. Sajnos egyik szereplővel sem igazán tudtam azonosulni. Norah majdhogynem már unszimpatikus volt. Némely döntésüket megértem, némelyiket kevésbé, de az biztos, hogy elgondolkodtató történet. Csak a kivitelezés nem igazán jött be.
Ahogy elkezdtem olvasni, rögtön gyanús volt valami. Felrémlettek filmfoszlányok, mintha ezt már láttam volna valahol, valamikor. Sokszor érzem így, de ez most nem hagyott nyugodni, elkezdtem keresgélni, és a gyanú nem is volt alaptalan. Megtaláltam a filmet, és egyre kíváncsibb lettem, de azt kaptam, amit vártam a történettől.
Fura ezen az egészen elgondolkodni, mert nem lehet határozottan ítéletet mondani a szereplők fölött. A csuda tudná, hogy hasonló helyzetben m hogyan döntenénk.
Sajnáltam Davidet és Pault, mélységesen megvetettem Norah-t, viszont Caroline-nal kapcsolatban nem vagyok biztos az érzéseimben. Volt, amikor szántam, volt, amikor féltettem, de sajnos olyan is volt, amikor kétségbe vontam a tiszta gondolkodását. Al szintén felemás volt, azt hiszem, ő maga sem tudott dönteni.
Mindenesetre nem cserélnék senkivel a szereplők közül.
A témája miatt kezdtem el olvasni, mert a legidősebb kisfiam Down-szindrómás. Közelről érint a téma, ezért sokat vártam a történettől, mert megtörtént eseményen alapul. Nagy hatással volt rám, megkaptam azt, amit vártam. A könyv inkább érzelmeken alapul, ez a fő szála a történetnek, a Down-szindróma csak a hátterét adja. A gyermek nyílt, őszinte szeretetet adó és ösztönösen jó ("olyan csupa szív"), nem egy hétköznapi jellem. Nagyon sok egészséges ember (akár gyerek, akár felnőtt) példát vehetne róla!!!
Egy elhibázott döntés hosszú utóélete. Hogyan lehet egy ilyet túlélni? Vagy inkább csak vegetálni? Tud-e lelkileg egészséges maradni a család egy ilyen titok árnyékában?
Az élet olykor furcsa történeteket ír. Nem lehetünk biztosak abban, hogy velünk még csak hasonló sem fordulhat elő. Az ilyen könyvek segítenek tét nélkül elgondolkodni azon, hogy én miként cselekednék, ha…
Elsősorban a Down-szindróma téma miatt kezdtem el olvasni, nem gondoltam, hogy ez szinte csak háttértörténet formájában jelenik meg. Sajnos lassan ment az olvasás (külső tényezők miatt, nem a könyv hibája), ezért kicsit „szaggatottan” maradt meg a történet, nem volt akkora élmény, mintha egyhuzamban végigolvastam volna. Keveset kaptam abból, ami miatt kezembe vettem a könyvet, de így is lekötött. A szereplők jelleme egészen jól összerakott. Összességében kerek kis történet, bár a vége számomra egy csöppet összecsapott hatást keltett.
A köny végén egy rövid interjú olvasható az írónővel. Itt ezt mondja: „A család életének középpontjában helyet foglaló titok izgat engem igazán. (…) nemcsak az esemény érdekes önmagában, hanem a továbbgyűrűzése is, amelyet az esemény kelt a szereplők életében.” Erről szól a regény és semmi másról.
Lelkesen vettem kezembe a könyvet, mert a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, mindig is foglalkoztatott a fogyatékkal élők élete, köztük a Down-kór is. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy vajmi kevéssé központi témája a könyvnek, inkább csak katalizátor, ami beindítja az eseményeket. Végig mellékszál marad a történetben.
Ja igen, a történet… Hát az nem sok. Egy átlagos életet és családot mutat be, jobban mondva a család tagjainak vergődését, ahogy a fent említett kimondatlan titok közéjük telepszik és gátat szab egymás megértésében. Életüket egy hiányérzet köré rendezik be, és ebből képtelenek kitörni. Számomra néhol unalmas volt, mert (és ez lehet, hogy csak az én érzéketlenségemet bizonyítja, de) nem tudtam belehelyezkedni a szereplők helyzetébe. Nem igazán értettem őket, így át sem tudtam érezni azt, hogy mit miért tesznek. A sok asszociatív társítás még vontatottabbá teszi és megnehezíti az olvasást. Minden hangulathoz tartozik egy tájképtársítás, ami elég fárasztó, mert szerintem ezt igazán csak az írónő érzi át…
No mindegy. Nem azt mondom, hogy megbántam az olvasást, de találtam volna jobbat is ehelyett.
Nos, most tényleg nem tudom mit is írjak erről a történetről. Nekem nagyon nyögvenyelős volt, sokszor csak túlakartam lenni rajta. Pedig az alap elgondolása tetszett. Hiszen senki sem tudja, hogy egy döntésével merre fordítja a jövőjét, vagy épp a családjáét. Csak valahogy a kivitelezés nem volt az igazi. Illetve én többet is olvastam volna még Phoebe életéről…
Népszerű idézetek
Nem tölthetjük egész életünket azzal, hogy lábujjhegyen járunk, és megpróbáljuk elkerülni a katasztrófát. Azzal nem érünk el semmit, esetleg annyit, hogy elmulasztjuk élni az életünket.
99. oldal
Már a félreismerhetetlen jegyekre figyelt: ferdén álló szemére, amely úgy nézett ki, mintha a nevetéstől felfelé húzódott volna, a belső szemzuga előtti bőrredőre és lapos orrára. Klasszikus eset, mondta egyik professzora évekkel azelőtt, amikor együtt vizsgáltak meg egy hasonló gyereket. Down-kór. Tudja, mit jelet ez? Akkor ő kötelességtudóan felsorolta neki a tüneteket, amelyeket tankönyveiből magolt be: ernyedt izmok, visszamaradt testi és szellemi fejlődés, szívrendellenességek, korai halál.
26. oldal
Robert habozott egy pillanatig, majd elment Caroline mellett. Elragadtatása már elpárolgott. – Nem csináltunk rosszat – mondta az ajtóban állva. – Szeretjük egymást Phoebe-vel.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap 95% ·
Összehasonlítás - Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap 94% ·
Összehasonlítás - Diane Chamberlain: Kegyes hazugságok 94% ·
Összehasonlítás - Anita Diamant: A vörös sátor 91% ·
Összehasonlítás - Lisa Kleypas: Botrány tavasszal 90% ·
Összehasonlítás - Josh Malerman: Madarak a dobozban 87% ·
Összehasonlítás - Timothy Zahn: Az utolsó parancs 86% ·
Összehasonlítás - Alexandra Ripley: Scarlett 84% ·
Összehasonlítás - Joanne Ramos: A Farm 80% ·
Összehasonlítás - Kathryn Wallace: Ha az életed nem elég nagy katasztrófa, szülj még egy gyereket! 76% ·
Összehasonlítás