Slayer ​– Vadász (Vadász 1.) 72% 45 csillagozás

Mivel annnak idején nem láttam a sorozatot, ezért sok utalást egyáltalán nem értettem. Viszont lehet, hogy pont ezért tetszett a könyv. Igaz, hogy kedvenc nem lett, mert elég idegesítőek voltak a szereplők. Maga a történet nem volt rossz, igaz, hogy sok mindent ki lehetett következtetni. Azért a folytatást biztos, hogy el fogom olvasni.

Buffy rajongóként nagyon boldog vagyok, amiért ez a regény megszületett. Nemcsak a morzsák miatt a szereplőkről, hanem mert a Buffyverzum világa annyira erős, annyi szuper történetért és karakterért kiált, Kiersten White pedig úgy adta meg ezt nekünk, hogy a tv-sorozat ismerete nélkül is élvezhető lett a regény. Az utolsó harmad, a szereplők fejlődése és a megannyi titok és izgalom láttán pedig csak reménykedni merek, hogy egyszer ez is meg lesz filmesítve.

Bővebben a blogomon:
» https://sorok-kozott.hu/2020/11/konyvkritika-kiersten-w…

Buffy rajongóként kíváncsian vártam a könyvet, persze tudtam, hogy nem ugyanaz, mint a sorozat. Összességében szerintem nem volt ez rossz. Ha nem hasonlítgatja az ember mindenáron a Buffyhoz, akkor lehet élvezni.

Athenát, vagyis Ninát én kedveltem, annak ellenére is, hogy folyamatosan hangoztatta, mennyire nem szereti Buffyt. De ami biztos, hogy helyén volt a szíve, és szerintem ez is fontos tulajdonság egy jó Vadász számára – még ha ő ezt másképp is látta.

A potenciális szerelmi szál is meg lett csillantva a Nina számára kijelölt Figyelő, Leo személyében, sajnos ez nem nagyon lett kibontakoztatva.

Azt nem mondanám, hogy meglepődtem, mikor kiderült a titokzatos gyilkos személye, nekem már az elejétől kezdve bűzlött valami vele kapcsolatban. Az üldöző személye viszont tényleg meglepetés volt, illetve az is, ami Leo-ról kiderült. Na meg azt sem gondoltam volna, hogy Nina tényleg spoiler Bááár, várjuk meg szerintem a következő részt. spoiler

Ami nem tetszett benne. spoiler A másik, ami kimondottan felidegesített. Artemis és Honora. Ne már, hogy valaki, aki saját bevallása szerint nagyon szereti a testvérét, és korábban tényleg mindent megtett azért, hogy ezt bizonyítsa, szóval ne már, hogy a testvérével szemben Honora pártját fogja. Én nem is értem, mit evett azon a lányon, szerelmes belé, vagy ez „csak” rajongás? Mindenesetre én úgy látom, hogy nagyon elfogult az irányába. Volt egy olyan érzésem, hogy az írónő arra próbált kilyukadni, hogy Honora nem is olyan rossz, de ezzel nem tudott engem meggyőzni, főleg, hogy még a legvégén is látszott, hogy mennyire rosszindulatú Ninával szemben (nem derült ki számomra, hogy pontosan mi a baja vele).

Ami még picit zavaró volt nekem, hogy egy-két emberkéről nem tudtam biztosan a neve vagy egyéb jellemzői alapján, hogy fiú-e vagy lány. Hogy egész pontos legyek, én Rhys-ről egészen a könyv végéig azt hittem, hogy lány, de ha jól értem, akkor mégsem. Jade-nél meg elbizonytalanodtam, mert őt is lánynak gondoltam/gondolom, de ezek után már nem vagyok biztos benne. :D

Azért annak örültem, hogy Nina a végére spoiler. Hiába, amíg nem járt ő is ugyanabban a cipőben, nem tudhatta, hogy milyen Vadásznak lenni, mennyire nehéz lehet komoly döntéseket meghozni. Az is tetszett benne, hogy az írónő megmutatta, nem lehet mindenkire egyértelműen ráhúzni, hogy fekete vagy fehér, hiszen a démonok között is vannak ártalmatlanok, míg abban sem lehetünk biztosak, hogy minden Vadász jó (itt most nem Ninára és nem is Buffyra gondolok).

Mindig is érdekelt, hogy hogyan folytatódhatna Buffy története. Sajnos ez egy kicsit laposkára sikerült. Nina idegesítő volt, és állandó nyavalygása, hogy Buffy tehet minden rosszról, elég unalmas volt egy idő után. A könyv közepe táján kezdtek csak felgyorsulni az események, de addigra már nem érdekelt annyira, hogy lerágjam az összes körmöm. Sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a cselekményből, ha nem ragaszkodunk Buffyhoz annyira. Mert így, aki nem látta a sorozatot eléggé el van veszve.

Számomra ez egy teljesen új világ volt, hisz nem néztem azt a sorozatot (Buffy, a vámpírok réme), amely sok-sok évvel ezelőtt futott és ennek a könyvnek az alapjául szolgált.Ebből adódóan nagyon tetszett az, amit erről az univerzumról megtudtam, érdekesek voltak a Vadászok, Figyelők és a különböző természetfeletti lények is. DE! Mint sok sorozatindító kötet, ez is egy viszonylag gyenge, kiszámítható cselekménnyel bír, a világfelépítés és a szereplők bemutatása sokkal érdekesebb volt, mint maga a történet. Ha ez lett volna a legnagyobb hibája a könyvnek, akkor még esetleg kíváncsi lennék a folytatásra (volt már ilyenre példa, nem egyszer). Csakhogy nem elhanyagolható tény, amire sokan mások is panaszkodtak, a főszereplő, Nina személyisége. Ennyire idegesítően mimóza 16 éves lányt megalkotni….A folyamatos sopánkodás, a rengeteg önismétlés és az egyenetlen karakterfejlődés kiverte nálam a biztosítékot. Szó szerint vergődtem és borzasztó kínok közepette sikerült csak befejeznem a történetet.

Mikor elkezdtem olvasnia könyvet sokat gondolkodtam az első pár fejezet után, hogy lerakom, mert annyira nehézkesen indult be, illetve nekem nem annyira ismert Buffy világa.
A könyv közepe felé beindultak a történések, és akkor már élvezhetőbb volt, a vége is fordulatosta, izgalmasra sikerült így összességében nem bántam meg, hogy adtam neki még egy esélyt. :)
Azonban nem tudok rá 5 csillagot adni, mert nem éreztem benne azt a bumm-ot, amit szeretek.

Az elején minden olyan zavaros volt, akár egy pocsolya, amibe az imént léptek. A történet előrehaladtával azonban a felkavarodott víz szépen lassan alábbhagyott, majd a fodrozódás abbamaradt. Csak a tiszta képet figyeltem és az alatta megbúvó sötétséget, amely szépen lassan magába szippantott.

Megismertem a karaktereket, múltjukat, jelenüket, érzésüket. A kezdetleges lelkesedésemet felváltotta a kritikus énem. Elkezdtem hibákat keresni, belekötni a dolgokba majd egyszerűen kerestem a kapaszkodót, amivel visszaránthatom magam a kezdeti mámorba. Sajnos nem sikerült.

Ez a könyv a figyelemfelkeltő borítójával, az érdekes történetével… Olyan semmilyen. Picit bánom, hogy elolvastam, de van bennem egy olyan rész, ami meg örül. A könyv vége kifejezetten tetszett. Az viszont, hogy semmilyen kötődés nem alakult ki bennem a főszereplő iránt, elszomorít. Egyszerűen nem tudom azt írni olvasd el vagy sem. Érdekes volt, jó is volt, meg nem is. Hiányoltam belőle olvasóként azt, hogy felpezsdítse a vérem.

Amikor kedvet kaptam a Slayer olvasásához, még nem is tudtam, hogy a regény a Buffy, a vámpírok réme világában játszódik, mely ugyan nem teljesen ismeretlen számomra, de a legtöbb részlet már erősen megfakult az emlékezetemben. Szerencsére a Slayer teljesen önálló történet, ugyanakkor főhősünk – Nina – gyakran utal Buffyra és a tetteire, így annak, aki nem ismeri a sorozatot, mindenképpen javaslok egy gyorstalpalót a sorozatból. Ráadásul Nina szinte megszállottan gyűlöli Buffyt azért, amiket tett, sőt, néha már kifejezetten elegem lett a lány hibáztatásából, akiről a sorozatot nem ismerő olvasó azt sem tudja, hogy tulajdonképpen mit és miért követett el. Ezt leszámítva azonban a regény a Buffy nélkül is érthető.

A történet középpontjában Nina és ikertestvére, Artemisz áll, akik egy titkos szervezet tagjai, a Figyelőké, de a csoportból Buffy tevékenykedése után már csak egy maroknyian maradtak, és ők is kissé elveszettek. Maga a társaság nem igazán keltette fel az érdeklődésemet, de a két főszereplő nagyon izgalmasra sikerült: Artemisz jóval tehetségesebb, és mindenben jobb a testvérénél, aki meg sem próbálhatta letenni a Figyelők vizsgáját, és még most sem kapott semmi felelősségteljes feladatot, hogy ennyire megfogyatkoztak a Figyelők. Nina így mindig csak másodikként gondol önmagára, és közben komoly traumákat cipel, hiszen emlékszik rá, hogy sok évvel ezelőtti tűzvészben az anyja Artemiszt mentette meg, őt pedig sorsára hagyta. A két testvér persze közel áll egymáshoz, de valójában a kapcsolatukat folyamatosan mérgezi a kettejük közötti különbségtétel: Nina arra vágyik, amit Artemisz kapott, Artemisz pedig azért dolgozik keményen, mert tudja, hogy kivételezett, hiszen ő megkapta a lehetőségeket, amiket Nina nem.

A regény története ugyanis eléggé kiszámítható – talán csak egyszer izgultam kicsit – a fordulatok nagy része eléggé kiszámítható, már amikor egyáltalán vannak komolyabb fordulatok, ugyanis – különösen a regény elején – elég laposra sikerült a történet. Sokszor hittem azt, hogy na majd most beindul a sztori, de aztán a bajba jutott szereplőket elengedték, az elkapott informátorral napokig senki nem foglalkozik, az elkezdett kutatások abbamaradnak, és a többi… De mégis mindig tovább olvastam, méghozzá azért, mert kíváncsi voltam a múltbeli titkok nyitjára. És szerencsére a könyv legvégére kicsit felpörögtek az események, így végül nem csuktam be csalódottan a kötetet.

Bővebben a blogomon: https://www.utoszo.hu/2020/11/23/kiersten-white-slayer-vadasz/

A Buffy és Angel sorozat összes részét láttam off, de a képregényekből csak a Buffy „8. évadot” olvastam. Vagy ennyire rossz a memóriám, vagy ez a könyv már a képregények eseménye után játszódik, mert nekem a Csodák Magjának elpusztítása egyáltalán nem rémlik.
A könyv nehezen indult be, amin a nagyon fura mondatok sem segítettek (csak gyanítom, hogy az utóbbiban a fordítás a ludas), de a végére már teljesen a Buffyverzum hatása alá kerültem. Mintha az írónő is az utolsó harmadra rázódott volna teljes mértékben bele. Elmúlt a kezdeti idegenkedésem is, hogy ez csak „utánzat”.
Amivel az elején még erősen küzdöttem, hogy ki fiú és ki lány. Nem azt állítom, hogy a végére mindenkiben biztos voltam, de amikor már arcuk van a szereplőknek, akkor nem hagyom az írótól sem kizökkenteni magamat a fantáziámból. Pont Artemisszel, a főszereplő testvérével vergődtem a legnehezebben zöld ágra. Hiába egypetéjű ikrek, mégis sokáig emlékeztetnem kellett magam, hogy nem fiú, hanem lány.
A Wyndam-Pryce vérvonalért fájt a szívem. Ugyan Wesley is csak az Angelben lett igazán szerethető karakter, de ez az anya-lánya páros kiborító volt. Miért? Miért pont az ő rokonai ilyenek? Oké, azért mert az „eredeti”, még figyelő Wesley is pontosan ennyire karótnyert, idegesítő figura volt (azért Honora szerintem tini Cordelia géneket is hordoz). És legalább kaptunk néhány igazán vicces poént is. :D
Imádtam a rengeteg utalást, a felbukkanó neveket és megemlített eseményeket az eredeti sztorikból. Újra kell néznem a sorozatokat, mert volt egy olyan nagyon is lényeges dolog megemlítve az egyik karakterrel kapcsolatban, amire egyáltaltán nem emlékszem.
Tetszett a sztori, ahogy egyre szövevényesebb lett. Teljes évadnak ugyan nem, de egy dupla epizódnak simán el tudnám képzelni. A végét egy kicsit gyorsnak éreztem, de meglepetés azért még az utolsó oldalakra is futotta.

Hát nekem elég lapos volt a könyv sztorija,a végére be lendültek az események akkor már izgi volt.
A szereplők aranyosak voltak a maguk módján,de nekem az írónő másik regény sorozata jobban tetszett. Nehezen is olvastam ki