A ​shu-toruni háború (Star Wars: Darth Vader 3.) 74 csillagozás

Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Egy új háború visszaültetheti a trónra a Sith Sötét Nagyurát?

Ez a képregény gyűjtemény a MARVEL új Darth Vader sorozatának 16-19. számát foglalja magában, az első éves különszámmal együtt. A kötetben található történeteket Kieron Gillen írta, és Leinil Yu valamint Salvador Larroca rajzolta.

A Shu-Torun lakói fellázadtak, és ezt a Birodalom semmiképpen sem tűrheti el. Darth Vadernek jut a feladat, hogy egy csapásmérő erőt vezessen a bolygó ellen és ezzel esélyt kap rá, hogy visszaférkőzzön a császár kegyeibe is. De vajon kik fognak Vader mellé állni a háborúban? Ismét bizonyítást nyer, hogy az ő oldalán harcolni sokkal bölcsebb, mint ellene fordulni. Ez az a lecke, amit a Shu-Torun ércbáróinak még meg kell tanulniuk…

>!
Szukits, Szeged, 2017
124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634974000 · Fordította: Szente Mihály · Illusztrálta: Leinil Yu, Salvador Larroca

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Rodwin>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Az eddigi Vader kötetek igazán tetszettek, itt valami megtört, kicsit gyengébbnek éreztem. Szimplán az is a pakliban lehet, hogy hiányzik Aphra személyisége.
Első éves különszámmal indít a kötet, melyben megtudhatjuk, hogy a Sötét Nagyúrnak milyen szerepe is volt a jövőbeli uralkodó személyében a Shu-Toruni-n.
Fő történetszálunk sem túl bonyolult, a Birodalom még mindig a Halálcsillag elvesztésé nyögi. Vader a Shu-Torunra utazik, ahol szinte jön, lát, és győz, ahogy ő szokta a sötét erejével. Triplazéró és Beetee továbbra is a sorozat fénypontjai, a droid jellemükkel, és humorukkal.
Nem nagyon merülhettünk el a karakterek mélységében, vagy csak rám nem nagyon tettek olyan nagy hatást. A rajzolás is viszonylag szép a szemnek, de voltak benne elnagyoltabb részek is.
Összességében egy kicsit jobb a közepesnél sztori, ráadásul elég rövid is. Remélem a lezárás jobban leköt majd.

>!
Szukits, Szeged, 2017
124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634974000 · Fordította: Szente Mihály · Illusztrálta: Leinil Yu, Salvador Larroca
FélszipókásŐsmoly >!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Elég ostoba kötet volt – különösen ahhoz képest, hogy láthattuk már, hogy lehet egy ütközetet remekül levezényelni. Az ott megismert stratéga és vezető Vader sehol sincs, helyette agyatlan barbárként pusztít. Fura háborúnak nevezni egy pár jelenet alatt lezajló mészárlást, ráadásul az áldozatokról alig tudunk meg valamit. Az árulók kiszámíthatóak és súlytalanok (esélyük sincs Vader ellen). Fordulat sincs igazán. Még Triplazéró is rettentő gyenge és erőltetett volt spoiler. Furcsamód ennek a történetnek lesz még folyománya.

Az egyetlen, ami nagyon tetszett, az Shu-Torun világa (izzó láva alatt tevékenykedő ércbányász-társadalom, fúrógépek, fúrócitadellák), illetve az éves különszám, ami a háború előzményeként szolgál.

Kopaszkutya84>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Kicsit gyengébbnek éreztem ezt a kötetet az eddigieknél történet szempontjából. A többihez képest nem túl fordulatos.

Dominik_Blasir>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Mostanra egyértelműnek tűnik, hogy Kieron Gillen ebben a képregénysorozatban Vader pozíciójára akar koncentrálni – pontosabban arra a próbatételre, ami elé Palpatine állítja a Sötét Nagyurat. És ezt nagyon szépen vezette fel: az első kötetben rádöbbenünk, hogy a rendíthetetlen Vader talán még sem annyira megingathatatlan, mint az elsőre tűnik; a folytatásban pedig a Sith válaszcsapásait is megvalósulni látjuk. De mi marad a harmadikra? Kicsit olyan érzésem van, mintha Gillen nem tudott volna igazán sokat hozzátenni ehhez az eseménysorhoz. Érkeznek Cylo teremtményei, az Astarte-páros akár még érdekes is lehetne (az utolsó képsorok ezt remekül érzékeltették), de valami mégis hiányzik. Talán a fordulatosabb cselekmény, talán a mélyebb karakterpillanatok, talán csak sok már az érzelmileg nem túl erős akcióból, de valahogy nem tudott rám érdemi hatással lenni A shu-toruni háború története.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-12-09+…

PAVideoStudio>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Darth Vader a Shu-torunra látogat, hogy egy kicsit megfélemlítse az arisztokratákat. A rajzok részletesek, ugyanolyan látványosak, mint az Árnyak és titkok kötetben.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/G5Ye7rMtUXU

Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i

ftamas>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Valahogy ez a történet nem fogott meg. Nagyon érződött rajta, hogy ez nem a főszál, hanem csak valami, ami kitölti a történetet.

Best_of_Comics>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Nézd meg a teljes Darth Vader sor videó bemutatóját: https://youtu.be/U-QL4VO78v8

A harmadik kötet annyiban változtat a tempón, hogy Vader most nem elsősorban a saját pecsenyéjét sütögeti, hanem a címből adódóan a shu-toruni háború megnyerésére koncentrál. Persze ha közben elintézhet néhány riválist, nem fog habozni.

A sötét nagyúr többször is Erőből megoldja, hogy hátba szúrják, és megmutatja, hogy nincs nála alfább. Shu-Torun uralkodójának karaktere egyébként személyes kedvencem.

Kieron Gillen sztorija továbbra sem ront el semmit, vagy gyaláz meg, nincsenek logikai bukfencek. Salvador Larroca rajzai itt is szépek, hozzák a filmes hangulatot.
A IV. és az V. film között játszódik.

BBarb>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

Számomra ez volt a sorozat leggyengébb része. A történet nem volt kifejezetten izgalmas, Triplazéró és Beetee szereplése volt az „üde” színfolt az egészben. Amolyan átvezető történet érzést keltett bennem, mint aminek nincs olyan fontos szerepe.

A_S1M0N P>!
Kieron Gillen: Star Wars: Darth Vader 3. – A shu-toruni háború

A történet nem igazán fogott meg, az eddigi leggyengébb kötet a Darth Vader sorozatból, bár azért unalmasnak sem nevezném.
Egyértelműen spoiler. Természetesen ezt is megoldja, ám a végére újabb ismerős arc bukkan fel, akinek biztosan nem örül a sötét nagyúr…

A rajzok tetszettek, bár voltak már jobbak is.


Népszerű idézetek

A_S1M0N P>!

Ó, szörnyű baleset történt. Tömeges szívroham!

30. oldal, 1. éves különszám


A sorozat következő kötete

Star Wars: Darth Vader sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Soule: Star Wars: Darth Vader, a Sith sötét nagyura 2. – A Jedik hagyatéka
Brian K. Vaughan: Saga 1.
Simon Spurrier: Star Wars: Doktor Aphra 6. – A lázadók páratlan szuperfegyvere
Greg Weisman: Star Wars: Kanan 1. – Az utolsó padavan
Alejandro Jodorowsky: Incal 6. – A Difool bolygó
Jeffrey Brown: Vader kicsi hercegnője
Alan Moore: Halo Jones balladája
Cullen Bunn – Chris Eliopoulos: Star Wars: Darth Maul
Charles Soule: Star Wars: Obi-van és Anakin
Jody Houser: Star Wars: Thrawn