The ​Kite Runner 88% 43 csillagozás

Elso olvasasom az irotol, de hatarozottan allithatom, hogy nem az utolso. Nagyon tetszett az iro stilusa, fogalmazasa es az egesz konyv.
Eddig csak hirekbol; TV-bol hallottam Afganaisztanban zajlo esemenyekrol, de most a konyvet olvasva szinte olyan erzesem volt mintha en is ott lettem volna, szemtanuja a sok szornyusegnek amik ott zajlanak.
Teljesen magaval ragadott a tortenet, rendkivul erdekes de egyben megrazo volt. A konyv utolso harmadat vegigkonnyeztem…..
A torenetet E1 szemelyben meseli el Amir, egy afgan iro – eloszor gyerekkorarol kesobb felnottkent hazalatogatasarol. Meg kell hogy valljam, hogy szinte vegig en nem tudtam ot megszeretni de leginkabb megbocsatani nem tudtam neki azt amit gyerekkent elkovetett. Megertem, es ateltem a felelmeit, a szegyenet….. de szamomra az volt erthetetlen, hogy felnottkent hogyan tudott egyaltalan a tukorbe belenezni anelkul hogy nem kopte szembe magat….
Nagyon, nagyon erdekes volt szamomra olvasni az afgan szokasokrol, az ott elo emberek gondolkodasarol….. hozzaallasarol….. fajdalmas volt olvasni a rengeteg kegyetlensegrol es szenvedesrol. Mindezek ellenere nagyon orulok, hogy elolvashattam; az a fajta konyv amit sokaig nem fogok elfelejteni…..

Olvastam Khaled Hosseini összes könyvét és azt kell mondjam, hiába ez az első, ez tetszett a legjobban. Még akkor is, ha Amirt végig nem tudtam igazán megkedvelni. Kőkemény történet ez, apa és fiú kapcsolatáról, barátságról, bűnről és bűntudatról, elmulasztott lehetőségekről,rossz döntésekről, titkokról, hazugságokról. Fél csillag levonás a végéért, mert az nagyon el lett nyújtva, úgy érzem az író sokáig nem tudta eldönteni, hogy boldog legyen a vége vagy még nagyobb dráma.

Üt.
Nagyot.
Sokszor és sokáig fáj.
Olvasd el, de ne lepődj meg, ha bemocskol. Mert be fog, ez biztos.
De ki is húz belőle.
Nem sok tiszta katarzisélményt nyújt. Mondhatni egyet sem.
De el kell olvasni mégis, mert azon túl, hogy fordulatos (meglehetősen), és nem él olcsó és könnyű megoldásokkal, és sokat mutat be az afganisztáni mindennapokból és a közeli múlt eseményeiből, és egyáltalán: jól van megírva; szóval mindezeken túl még az emberismeret magasiskolája is.
Jó.
Megtanít dolgokat a saját emberi természetedről is. A benned lakó szörnyről és a benned lakó gyáváról és a benned lakó tehetetlen gyerekről. És nem csak bűntudatot kelt, hanem megoldást is mutat: felelősségvállalást tanít.
Csodák is vannak benne, meg vér is meg szerelem is meg barátság is meg minden, de a legfontosabb: EMBEREK vannak benne. Élő, lélegző, fájó, értetlenkedő, izzadó, vérző, tapintható emberek. Veled maradnak egy ideig.
Jó.

Jó könyv ez, csak kissé hatásvadász. Azt érzem, hogy nagyon sokkolni akar az író, hogy olyan, mintha azt hinné, attól lesz egy könyv nagy könyv, hogy telerakja tragédiákkal, szörnyűségekkel. Pedig nem. Vagy ha igen, akkor sem maguktól a borzalmaktól, hanem attól, ahogy el vannak mesélve. Itt pedig a történetmondás igencsak egyszerű. Amivel végül is nincsen semmi baj. De engem ez így nem érintett meg. Ha valaki borzalmakat akar, annak ajánlom figyelmébe ezt a könyvet inkább. Igaz, India és nem Afganisztán, de ez valahogy igazabb. Hosseininél minden kicsit dickensi. Kicsit mesterkélt, jól kitalált, megtervezett. Ami nem baj, de nem kellene, hogy olvasóként ezt észrevegyem.
Azért kíváncsi vagyok a többi könyvére is, hátha…

Orhan Pamuk The Red-Haired Woman című könyve után közvetlenül olvastam, és nem igazán tudtam kivonni magam a párhuzamba állítás csábítása alól. Kb. a könyv huszadik oldalán megjelent Rostam és Sohrab története, majd ahogy haladt előre, egyre inkább az apa-fiú viszony vált a meghatározó témájává.
Tudni kell rólam, hogy ambivalens a viszonyom a sikerkönyvekhez: egyrészt eleve fenntartással nyúlok hozzájuk, másrészt furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis mi tetszik annyira másoknak. Mivel afgán szerzőtől még nem olvastam korábban, sőt Afganisztánról csak annyit tudok, amennyi az erősen amerikai befolyáson alapuló médiából eljut hozzám, gondoltam, izgalmas lenne kicsit jobban megismerni azt a kultúrát.
Az elején olyan erősen hatott rám a könyv, hogy komolyan elhittem, hogy életrajzi regényt olvasok. Itt még hiteles a hangja, és nem mellesleg szépen ír. Utána jött egy fordulat, ahol megundorodtam a kisfiútól, mert mégis milyen ember az ilyen. De nyilván nem ez alapján kell megítélni a könyvet, és nem is ez volt vele a fő bajom, mert ettől még maradhatott volna hiteles, viszont az utolsó száz oldal nekem egyszerűen túlírt és hatásvadász volt, mintha már előre elképzelte volna magának a „New York Times bestseller” titulust, mert nyilván ez kell az egyszeri olvasónak: akció, dráma és szentimentális közhelyek.
Pamukkal összevetve nálam egyértelműen alul marad, ettől még kitekintésnek jó volt. Sokat gondolkoztam az apafigurán, aki kicsit olyan nekem, mint a Ne bántsátok a feketerigót! karaktere, hogy ő akkor most a becsület bajnoka vagy csak túl büszke és szigorú; meg azon, hogy én mit tettem volna a főszereplő helyében. Persze könnyű verni a mellünket, de az ember ösztöne valahogy azt diktálja, hogy mentse magát. Kérdés, hogy milyen élet az így leélt élet.

Nekem nagyon tetszett, vegre egy olyan tortenet, ami nem csak a boldogsagrol szol. Remek bevezetes lehet a helyi tortenelembe barkinek, aki kicsit is erdeklodik a tema irant. Csak ajanlani tudom.

Tulajdonkeppen viszi magaval a fantasztikus törtenet az egesz regenyt, ezert negy csillagnal kevesebbet lehetetlen adni ra. Viszont nagyon erezhető, hogy ez a szerző első regenye (legalabbis a borítón ezt allítottak), a masodik feleben nagyon darabos es szakadozott lesz az egesz, es ezert kisebb hatast is gyakorol az emberre, pedig azert törtennek a befejezes környeken eleg komoly dolgok. Megis úgy ereztem hogy az első fele a legerősebb resze a könyvnek, a masodikon lett volna meg mit csiszolni.

Fordulatos könyv egy ismeretlen világról, egy kisfiúról és az élet viszontagságairól.
Aki szerette ezt a könyvet, nézze meg a filmet is.

Nehéz, megindító könyv, de bőven megéri elolvasni. Ha Afganisztánról csak annyit tudsz, amennyi a CNN Breaking News-ból kiderül, akkor, akkor már-már kötelező olvasmány.

Kétségtelenül érdekes és megindító könyv, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, DE nekem ez még így is túlságosan hollywoodira sikeredett. Pedig a filmet még nem is láttam…