Megcsonkítottak ​és megalázottak 19 csillagozás

Khady: Megcsonkítottak és megalázottak

Franciaországban ​már több, mint 60 000 kislány clitorisát kimetszették. Világszerte minden évben hasonló módon csonkítanak meg 2 millió kislányt. A hagyományok szerint ez a módszer fokozza a nők termékenységét, garantálja a fiatal lányok tisztaságát, szüzességét, és biztosítja a nők hűségét… Valójában barbár csonkítás, mely veszélyezteti a kislányok életét, örökre megfosztja őket a gyönyör érzésétől, és összetöri női életüket.

„Két asszony elkapott, és bevonszolt a szobába. Az egyik mögöttem volt, a fejemet fogta, és teljes súlyával a vállamra térdelt, nehogy megmozdulhassak; a másik a két térdemnél fogva szétfeszítette a lábamat…”

Khady élő tanú. Mint hétéves kislány maga is átélte azt a megmagyarázhatatlan rémálmot, majd később, mint a fiatal nő, felfogta és megértette az ősi hagyomány barbárságát. Könyvében olyan túlélő útját kísérhetjük végig, aki ritka bátorsággal tárja fel mindazt, amit át kellett élnie, s aki a világ minden táján fáradhatatlanul küzd azért,… (tovább)

Eredeti cím: Mutilée

>!
Ikar, Bratislava, 2006
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 8055112851 · Fordította: Takács Márta

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Hiranneth>!
Khady: Megcsonkítottak és megalázottak

Ha jól rémlik, a Nők Lapjának egyik számában írtak róla, amivel felkeltették a figyelmemet iránta. Nem a legvidámabb történet, de ezen nálam nem is lehet nagyon meglepődni. Nem valószínű, hogy igazán képes leszek megérteni a kultúrájuk ezen területét, azt amit képesek a nőkkel tenni. Pedig nincs semmi bajom a férfiakkal, de ez…. nem tudok elégszer hálát adni azokért a kisszerű problémákért, amikkel én kűzdök. Mert nem tudom, hogy egy ilyen csonkítást például hogyan tudnék feldolgozni. Remélem egyszer tényleg eljön az az idő, amikor egyetlen lánynak sem kell ilyenen átesnie.


Népszerű idézetek

Łaetitia>!

Az a vágás örökre megfosztott a normális szexuális élettől. Akkor értettem meg, hogy eredetileg volt bennem egy ismeretlen „virág”, amely sohasem virágozhatott.

viv02>!

Ez olyan fájdalom, amit azóta sem tudok leírni, Egész életemben semmire nem emlékszem, ami ilyen vad fájdalommal járt volna. […] Azon a napon azt hittem, hogy meghalok, s este csak arra gondoltam, hogy bárcsak ne ébrednék fel többé.

21. oldal

Stitch>!

Csak később jöttem rá, hogy az afrikai bevándorlóközösségek mindenütt, így Párizsban is, zárt körben élnek, és a szokásaik, a társadalomban kialakított viselkedésük szorosan a pénzhez kötődik.

Stitch>!

A férjem különben sem volt olyan ember, akivel beszélgetni lehetett volna. Befészkelte magát a férfiember pozíciójába, aki semmilyen magyarázattal nem tartozik egy asszonynak, hiszen annak a férjével szemben úgysincs soha igaza. Nyugati szemmel ez tragédia. De az afrikaiak között, különösen abban a kis bevándorlóközösségben, amelyben a férjem mozgott, ez volt a hagyományos forma.

Stitch>!

…mert az afrikai nők nem tiltakoznak, vállalják ezt a helyzetet, mely őket mint személyiségeket semmire sem becsüli, pedig a férjeknek – még ha ezt nem vallják is be nyíltan egyetlen célja az, hogy az asszonyok minden évben szüljék a gyerekeket, ők pedig besöpörhessék a családi pótlékot, amiből az asszonyok semmit sem látnak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Viola Ardone: Oliva Denaro
Alice Hoffman: Galambok őrizői
Alex Perry: A calabriai anyák
Zarah Ghahramani: Vallomás korbácsütésre
Nudzsúd Ali – Delphine Minoui: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
Miriam Toews: Nők beszélgetnek
Daniel Keyes: Bűnös-e Claudia?
Mérő Vera: Lúg
Torey Hayden: Egy gyerek
Heather Marshall: Jane nyomában