Fenegyerek: ​Védördög 87% 42 csillagozás

Ez a kötet annak a Fenegyerek szériának az első 8 füzetét tartalmazza, amit a Kingpin ad ki 2013 óta évenkénti adagolással. A sorozat elején még nem Bendis volt az író és nem Maleev a rajzoló, a kötetben található 8 epizód Kevin Smith és Joe Quesada nevéhez fűződik. Érdekes, hogy alapvetően egyikük sem ezen a platformon érvényesült leginkább – Smith inkább mint rendező, Quesada inkább mint szerkesztő állandósult a köztudatban.

Ettől függetlenül ez a kötet nagyon erős (de mégis értem, miért nem ezzel indítottak Harza Tomiék 6 éve). Bevallom, a történet elején éreztem egy kis Spawn-mellékízt, de rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen téves. Viszont baromi nehéz lenne úgy írnom a történetről, hogy ne spoilerezzem szét az értékelést, annak meg, hogy az értékelés felét kitakarjam, nem sok értelmét látom, ezért próbálom címszavakban.

Kulcsszereplő a kötetben Matt egyik/A(?) legnagyobb szerelme (Karen Page), az egyik/A(?) legnagyobb ellenfele (Célpont) és a személyiségét jelentősen befolyásoló hit/vallás. Feltűnik a történetben Pókember (Peter Parkerként is), a Fekete Özvegy és Dr. Strange. Nemrég írtam a legutóbbi NMK-s Pókember kötet kapcsán, hogy milyen remekül működött a Doki és Pókfej kettőse – nos, ugyanezt tudom elmondani Fenegyerek esetén is. És talán pont ez adja a történet zsenialitásának egyik rétegét: Smith büntetlenül, szabadon nyúl a karakterekhez, akiknek komoly közös múltjuk van, és ezt remekül használja fel alapként, ugyanakkor egy picit csavar is rajtuk. Quesada kicsit talán túlságosan rajzfilmszerű stílusa tökéletesen illik a történethez, de tény, hogy egy-két füzetnyit nekem is kellett már haladnom a kötetben, mire megszoktam. A végére minden összeáll, minden jelentős szál elvarrásra kerül, és egy remek történettel bővül a Fenegyerek krónikája.

Az önbecsülésem jóformán követeli, hogy elkalapáljalak a konok önhittségedért… de veled ellentétben, én képes vagyok elviselni emberségem terhét.
*
Egy tized másodpercre majdnem elhitte, hogy ők azok. De ha ez a Kéz lenne, nem hallottam volna őket.
*
Mindig legyen hatásos belépőd.

Az alapötlet spoiler nem rossz, de egyrészt ezt már láttuk majdnem hibátlanul, másrészt a megvalósítással ettől függetlenül is vannak problémáim. Konkrétan a hetedik rész egyetlen gigantikus spoiler monológ, aminek a végén spoiler. Eleve a főgonosz terve teljesen értelmetlen spoiler.
A rajzstílus nem illik egy ilyen komornak szánt történethez, egyszerűen túl vidám és élénk, nem finoman ellenpontoz, hanem lerontja a hatást.
Három és fél aranykereszt az ötből.

Daredevil az egyik kedvenc Marvel karakterem, amit ez a kötet csak tovább erősített. Kevin Smith minden írói tudását bevetette, hogy egy szórakoztató, mégis komoly és elgondolkodtató történetet mutasson be nekünk a vak ügyvéd / jelmezes igazságosztó főszereplésével. Matt családi háttere miatt itt is egy velős vallás és társadalomkritikát (Tanulságot is találni benne.) kapunk, miközben bőven foglalkozik a hősünk magán, illetve bűnüldözői életével is, melyek között remekül egyensúlyoz. Az érett hangvétel mellett sem kell nélkülöznünk azonban a Marvel univerzum többi részét, hisz olyan ismertebb figurák is bukkantak föl kisebb cameo szerepekben, mint Pókember, Doctor Strange, vagy a Fekete Özvegy, plusz ezúttal az aktuális főgonosz is amolyan „meglepetés” volt, kinek terve és motivációja sem kifejezetten mindennapi. (Oké, utóbbi talán kissé animébe illő, ha engem kérdeztek.) Akadtak benne tehát fordulatok szép számmal, bár az egyiken jócskán fogtam a fejem, hisz az, hogy spoiler nekem kissé sok, de az sem tetszik, hogy lassan mindenki kavart itt már mindenkivel a szuperhősök közt. (Ezúttal lásd. Natasha és Matt esetét.)
Amúgy előismeret nem igazán szükséges az olvasásához, hisz lényegében megvan az eleje, közepe és vége, így csupán apróbb utalásokat találunk olyan korábbi eseményekre / sztorikra, mint Elektra + Gwen Stacy halála, vagy a szintén magyarul is megjelent Pókember féle klónsztori.
Összességében a rajzok tekintetében is a szebb kategóriát képviseli, szóval minden szempontból egy minőségi kötet, ezzel pedig ajánlott olvasmány a karakter kedvelőinek.

Kicsit zavarosnak éreztem ezt a történetet a gyerekkel, de szerencsére a végén minden a helyére kerül.
A csattanó meglepett, nem erre számítottam, de amire ki akart futni az sikerült.
Murdock kapcsolatait jól bemutatta, spoiler, és egy kis személyes dráma is belekerült, ami által a vége nem a legvidámabb.

Örültem, hogy végre nem A Vezér került a középpontba. Szerintem nem túl jó ellenfél Fenegyereknek, túl átlagos.
Doctor Strange beillesztése kimondottan jót tett a történetnek. Persze utólag már, hogy nincs semmi féle mágia csak tudatmódosító szerek hatása így már nem olyan izgalmas de azért meg tudott lepni. Célpont bedobása pedig a bónusz. A dráma csúcspontja, hogy megöli az apácát. Ajánlom, mindenkinek aki szereti.

Nagyon jó, csavaros és pörgős volt. A végén a nagy leleplezés és a háttérből drótokat rángató főgonosz kiléte kellően meglepő volt. A vallás kérdésébe én inkább nem folynék bele, de biztos van akinek az is tetszett és ezzel semleges vagyok. Viszont az akciójelenetek nagyon jók és mozgalmasak. Pókember feltűnése pont annyi ideig van jelen ami még elfér, nem túl sok, de nem is felejthető. Ez is egy szép kerek történetet mesél el, és itt is fogallkoznak a gyásszal valamilyen szinten.

Oké, kezdjük ott, hogy Kevin Smith egy állat, Zseniális történet mesélő, filmben és képregényben is nagyon szeretem, és a Fenegyerek is remekül sikerült. Amiért nekem mégis csak 4 csillag, az a kicsit sok lelkizés, az akció rovására, és az, hogy egy olyan ellenfél szopatta az egész köteten keresztül, akivel igazából 0 múltja van.

Meglepődtem, mennyire erős és fordulatos ez a történet. Már négy füzetet olvastam, de még mindig fenntartotta a feszültséget, újabb gyomrosokat tudott osztogatni a személyes drámákkal. A rejtélyek fokozásával pedig elérte, hogy homályban tapogatózzam a kimeneteleket, illetve a szálakat mozgató fő ellenség kilétét illetően. Itt-ott fura volt a sok, látszólag lényegtelen szöveg a sokkal érdekesebb érzékszervi tapasztalások ábrázolása mellett, de épp ezzel adta át az érzést, milyen lehet Mattnek a felfokozott érzékeire hagyatkozva csak egy dologra összpontosítani, kizárni a zavaró ingereket. Ebben a tekintetben is hatalmas élményt adott a kötet. Tetszett még, hogy nem pusztán Fenegyerekről és közvetlen ismerőseiről (Foggy, Karen) szól, hanem mellékszerepekben, hatásos jelenetekkel felvonultat számos más Marvel hőst, és ellenséget. Ezzel is érzékeltette, hogy nem egyszerű esettel lesz dolga Mattnek, hanem valami nagyszabású van a háttérben.

A rajz nem volt mindenhol ínyemre: arányokat tévesztett, furán csavarta a végtagokat, ormótlan arcokkal ijesztgetett, de összességében azért elviselhető volt. A mozgalmas jelenetek ábrázolásaiban hatásos inkább.

Sokkal nagyobb gondot jelentett a magyar szöveg értelmezése. Ugyanis rettentő gyatra, fura kifejezéseket használ, rosszul ragoz, értelmetlenek vagy szétesnek a mondatok jó pár helyen (viszont a Rozsban a fogót sikerült a friss címével megadni). Kár érte, de még így sem tudta elvenni a kedvem – a történet komolysága, mélysége, érettsége és fordulatossága győzött. Kíváncsivá tett, milyen is az a régebbi, klasszikus kötet, amire Kevin Smith építette e meséjét.

Szeretem Fenegyerek karakterét, már a 2003-as film szimpi volt, a Netflixes sorozat pedig nagyon jó adaptáció, így utólag olvasva a képregényeket. Nagyon emberi, a történet és maga Matt is. Plusz az is izgalmas, hogy vallásos témákat feszeget, szerintem ez a szál is megfelelően volt belőve, egyáltalán nem túladagolva.

Jó kis történet, egy kis csattanóval, amire egyáltalán nem számítottam spoiler Az események, a szereplők felbukkanása, a változások mind meglehetősen zavarosak voltak, de a végére szépen letisztult a kép, minden a helyére került, addig viszont ebben a kaotikus forgatagban csak arra tudtam gondolni, hogy ezt a szegény ördögöt folyton így ostorozza az élet? Egy Daredevil kötetre emlékszem még a gyűjteményből, amiben szintén nagyon szívták a vérét szerencsétlennek. Mintha ő vele sosem történhetne valami hétköznapibb csetepaté.
A vallásos szál is meglehetősen jó volt adagolva a történetben, egyáltalán nem volt zavaró, sőt, inkább élveztem, hogy egy ilyen színezetű történet is helyet kapott a gyűjteményben.
A grafikával kapcsolatban csak a sztereotipikus ábrázolások zavartak. Látszik, hogy megint volt egy Marvel kihagyásom, már teljesen elszoktam ezektől a kőkemény seggektől, nagy mellektől és lapos hasaktól. Ja és persze a hosszú hajaktól, amivel simán lehet harcolni.