Hódító ​közgazdaságtan 0 csillagozás

Kevin M. Murphy: Hódító közgazdaságtan

Kevin ​M. Murphy elemző közgazdászként számos, a mindennapjainkat is erősen érintő kérdés megértéséhez járult hozzá közgazdaságilag megalapozott, ugyanakkor szellemes magyarázatokkal. Murphy az úgynevezett „chicagói gondolkodásmód” jeles képviselője, szívesen foglalkozik olyan területek racionális, közgazdasági vizsgálatával és modellezésével is, amelyek túlmutatnak a hagyományos közgazdaságtan látókörén. Példa erre a különböző szenvedélybetegségek vagy éppen az élet értékének a vizsgálata. Fő szakterülete a munkagazdaságtan, s egyik érdeme, hogy ő adott elsőként magyarázatot a munkaerő képzettségéhez kapcsolódó béregyenlőtlenségek növekedésére. Murphy 1997-ben elnyerte a John Bates Clark-díjat, amely a közgazdasági Nobel-díj után a legelismertebb megtisztelés. sokszínű, egyben gondolkodásra ösztönző – s vélhetően a magyarországi gazdasági problémák gyökereinek megértéséhez is hozzásegítő – munkássága késztette arra Rajk László Szakkollégiumot, hogy a Neumann János-díjjal tüntesse… (tovább)

>!
Alinea, Budapest, 2009
236 oldal · ISBN: 9789639659353

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael H. Best: Hogy történik valójában a növekedés?
Benjamin Graham: Az intelligens befektető
Dani Rodrik: A közgazdaságtan menő
Tomas Sedlacek: A jó és a rossz közgazdaságtana
John Komlos: A valójában létező gazdaság és az emberarcú kapitalizmus alapjai
Csath Magdolna (szerk.): Versenyképességi mozaik
Susan George: Lugánói tanulmány
Vernon L. Smith – Bart J. Wilson: A közgazdaságtan humanizálása
Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend
Kornai János: Útkeresés