Történetek ​Jabba palotájából (Történetek) 30 csillagozás

Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Az ikernap körül keringő Tatuin porviharos poklában él száz világ leggazdagabb gengsztere, egy roppant bűnszövetkezet ura, aki egy vad, emberevő szörnyeteget tart puszta szórakozásképpen (és hogy eltüntesse ellenségeit). Jabba, a hutt olyan dagadt és vészjósló, hogy mindenki rajta tréfálkozna – ha nem rettegne tőle. Katonák, kémek, bérgyilkosok, csavargók, fejvadászok és örömlesők gyűltek a palotájába, és minden látogatónak van egy története. Némelyikük még azt is megérheti, hogy elmesélje…

Eredeti mű: Kevin J. Anderson (szerk.): Tales from Jabba's Palace

Tartalomjegyzék

>!
Aquila, Debrecen, 1999
488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634343546 · Fordította: Békési József

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
PAVideoStudio
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Megvannak A Jedi visszatérnek Jabba palotájában játszódó részei? Na, ez a 19 novella azokról a csirkefogókról szól. Az olvasó megtudja, hogyan kerültek a palotába, milyen szemszögből látták a filmbeli jeleneteket, milyen összeesküvéseket szőnek a hutt hatalmának és vagyonának megkaparintása érdekében.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/W6QvX_AcxOc

Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i

>!
Ebe_Endocott 
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Jó sok történet volt, talán egy kicsit túl sok is, néhányat nyugodtan ki lehetett volna hagyni, de összességében azért tetszett. A leginkább az, ahogy bizonyos esetek sok történeten átíveltek és különböző nézőpontokból, szép lassan bontakoznak ki a dolgok. A kedvenc történetem toronymagasan Gartoggé, az őré volt, de nagyon tetszett még Nájdinájné is, a droidos megfogalmazásokkal, a legsemmilyenebb és feleslegesebb pedig egyértelműen Bubo története. Talán túl sok szereplő spoiler mindenesetre érdekes elgondolás.

>!
Trillian26
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Eddig talán ez a Star Wars novelláskötet teteszett leginkább. Ebben a könyvben megismerhettem Jabba palotájának lakóit. Igen sokféle lény él ott, igen változatos történetekkel spoiler. Jó volt, hogy szinte minden szereplő nézőpontjából követthettem végig az eseményeket, így több novella elolvasása után tudtuk csak meg mi is történt igazán. Azt sajnáltam csak, hogy a szerzetesek nem kaptak külön történetet. Szinte az összes történet tetszett, csak néhányat emelnék ki közülük. Gartogg nyomozása elég humorosra sikerült, de a weequay-ek tetszettek a legjobban, főleg az istenükkel való kapcsolatuk.

>!
jezsek P
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Felhívom mindenki figyelmét, hogy a könyv elolvasásához előtanulmányok kellenek: a Jedi visszatér olvasása vagy megtekintése feltétlenül szükséges – bár érdekes lenne olyan értékelést látni, aki nem tudja, ki az Jabba, Han és Luke, és hogy mi fán terem az Erő. De azért mégis: az ebben a könyvben található 19 mese a filmben Jabba palotájában, és egy kicsit azon kívül – a Karkuni Nagy Veremnél – történteket egészíti ki, más szemszögekből látjuk a történéseket. Megismerjük Jabba palotáját: mi volt eredetileg és a vitorlás bárka felrobbanása után mi lett a sorsa. Sok talpnyaló, rabszolga, zsoldos, fejvadász is szerepel a filmben, és így a könyvben is, az ő történetük időnként egymáshoz kapcsolódik, de nincs az a szépen összefüggő hálózat, mint a kantinos meséknél. Olyan személyek is elmesélik történetüket, akik a filmben csak egy-egy rövid pillanatra tűnnek fel, és ezért megint igénybe kellett vennem a wookieepediát, hogy azonosítsam a szereplőket. Természetesen Bib Fortuna, Boba Fett, Oola, és meglepetésemre Mara Jade is ott van az események sűrűjében. Fél csillag levonás a B’omarr szerzetesek miatt, valahogy kilógtak Az Univerzumból.

>!
Hippoforaccus P
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Jó kis háttérsztori gyűjtemény. Nagy élvezettel olvastam minden novellát. Ajánlani viszont csak fanatikusoknak tudnám.

>!
Hanging_Moss_9102
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

Jó kis könyv, Jabba és a palotája gyermekkoromban is kifejezetten érdekelt. A despota szörnyeteg és torz csatlósai, a palota nyomasztó légköre, a randa szörnyei Jabbának, hát ez egy igazi Star Wars szelet. Szerintem a Star Wars tipikusan az a típus, ahol a filmet is látni kell, annyira látványos az egész . Ezért ezeket a könyveket mindenképp a filmekkel együtt érdemes nézni/olvasni. Luke, mint kiképzett Jedi, bemerészkedett ebbe a homályos és nem túl bizalom gerjesztő palotába, egyik legfélelmetesebb rész, mikor Jabba előtt áll, a légkör érezhetően feszült, Luke mögött pedig sorakoznak a Gamorrai őrök és egyéb testőrök. Persze ott van Boba Fett és alatta egy titkos csapóajtó, amiről sejtése sincs, és hogy a veremben mi várja, arról végképp.
A gamorrai őrök védelmében, nem tartottam bölcs dolognak, hogy ennyire butaként ábrázolta őket az író, hiszen ezek mégis csak a galaxis legnagyobb bűnözője palotájának az első számú őrei. Ez engem az ewukok-rohamosztagosok elvileg nem is egy lapon említhető értékére emlékeztet, ami elég nagy baki volt és szerintem ez is, bár a filmben ez nem derül ki. Jó persze, őrök és testőrök, de azért ha ennyire hülyék lennének, akkor a „jól őrzött támaszpont” jelző sem érvényes. De ismétlem, ez a filmből nem jön le, ez a könyvben nekem picit torzít így.

23 hozzászólás
>!
kissakos I
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek Jabba palotájából

A Jedi visszatér-ben megismert érdekes mellékszereplők -például a Rancor idomár, Bip Fortuna, vagy a twi'ek táncoslány-érdekes sztorikat kaptak ebben a novelláskötetben. SW rajongóknak ajánlott csemege!


Népszerű idézetek

>!
tantoaegyiptom

Hiányzik a Jedi, mondta Susejo. Nagyon kedves volt hozzám…

….- Akkor nem kellett volna megenned, te nyomorult gazember! – horkant fel. (Boba Fett)

428. oldal

>!
tantoaegyiptom

– A hutt ellensége? – A kis lényből melodramatikus morgások törtek fel, miközben mancsával eltakarta az arcát. – Senki sem áll közelebb Őhájasságához, mint Buja Féreg! Senki! A hutt mindennap, minden egyes nap azt mondja: „Féreg, Buja Féreg nevettess meg, vagy megeszlek!”

92-93. oldal

>!
tantoaegyiptom

– Ki a pokol vagy te?
Pontosan az vagyok: a pokol. Én vagyok a Sarlakk. Én vagyok a színtiszta eszenciája a…
– Te nem a Sarlakk vagy – jelentette ki Fett komoran. A sarlakkok nem intelligensek. Még agyuk sincs.

414. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Jackson Miller: Az elveszett Sith törzs
John Scalzi: Vének történetei és más írások
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 9.
Isaac Asimov (szerk.): Szívélyes Fahrenheit
Martin H. Greenberg (szerk.): Az Alapítvány barátai
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 164.
Ponori Thewrewk Aurél (szerk.): A marslakók második inváziója
Ponori Thewrewk Aurél (szerk.): Kaland a végeken
HiperGalaktika 02
Kleinheincz Csilla (szerk.): 10