Trapped ​– Beszorítva (A Vasdruida Krónikái 5.) 6 csillagozás

Miután az égbe emelkedtünk, és elindultunk Hel felé, megláttam a köd felett a távoli, lila szirteket, rajtuk elszórt, fekete kis vonalkák, magányos fák sírtak a jeges szélben. A háttérben zajló fagyos szenvedés ellenére az örvénylő köd színekkel és reményekkel táplált, hogy talán mégsem olyan fagyosak legbelül. Egyből megszűnt az érzés, amint beúsztunk Helbe

A kutyafélék hitvilágát megreformáló terveinket Granuaile szakította félbe.
– Az ott egy repülő? – kérdezte egy hosszú, keskeny sziget felé mutatva, ahol egy ikermotoros fém repülőgép lógott felfüggesztve. A bal meghajtója füstcsíkot húzott, és úgy tűnt, olyasmire készült, ami jóindulattal talán durva landolásnak nevezhető.
– Aha. Az egy Lockheed L-10 Electra.
– Ne… Várj! Egy pilóta ül odabent?
– Bizony, nem más, mint a híres pilótanő.
– Ne hülyéskedj! Azt állítod, hogy Amelia Earhart van abban a gépben? Ráadásul életben van?

Olyan volt, mint akin most végzett el a kozmetikus egy teljes kezelést, mint aki az imént távozott a szalonból, nem pedig órákat túrázott a vadonban. Nem mosolygott, még csak nem is görbült fel a szája széle, mégis egyfajta elégedettség sugárzott róla. Álmatag szeme epikureista luxusban fürödött, olyan volt, mint egy kétnemű szépség, aki az imént lakott jól némi testes borral és valami kimondhatatlan nevű sajttal. Rádöbbentem, hogy ez az alak olyan gyönyöröket ismer, amiket én talán soha nem is fogok megtapasztalni, és elszorult a torkom az irigységtől.

„Elképzelhető, hogy kihúztál minket a pácból” – tettem hozzá.
„Páclé? Hát hoztál nekünk húst?” – kérdezte Oberon reménykedve.

– Kérem a kardodat, és tartva szavad takarodj! – szólt Brighid.
– Ez ám a teljesítmény! – rikácsolta Morrigan. – Sikerült egy pentameter.

– Csak kolonc lennék, Atticus? – kérdezte. – Komolyan?
„Ess térdre, és csússz a hasadon! Most”
– Nos…
„Nem jó! Megbuktál!”
[…]
„Oké, feküdj le, és ajánld fel neki a torkod! Nem, várj, úgy a kutyák adják meg magukat. Tudom már! Add neki a pénztárcád!”

91. oldal

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor különösen tisztán lát az ember. A pillanat, amikor először sikerül biciklizned. Életed első koncertjén, amikor kialszanak a fények, és mindenki sikoltozik, mert felment a színpadra az a néhány ember, aki rockzenét fog játszani. A pillanat, amikor kételkedve vizsgálod a fényes fémdobozt, mielőtt felhajtod a tartalmát, aztán fuldokolni kezdesz, és végleg ráébredsz hogy mégiscsak sör-sznob vagy. A pillanat valamikor a nászút után, amikor rájössz, hogy a mézesheteknek tényleg vége, és a házasság sok munkával jár. És aztán a pillanat röviddel azelőtt, hogy megszületik az első gyermeked. Ezekben a pillanatokban egy kis idő erejéig élesen tudatosul bennünk, hogy az életünk gyökeresen meg fog változni… a következő pillanatban.

111. oldal