Trapped ​– Beszorítva (A Vasdruida Krónikái 5.) 89% 72 csillagozás

Kicsit ugrottunk az időben, hiszen eltelt a 12 év és Graunaile készen áll rá, hogy Atticus a földhöz kösse és teljes értékű druida váljon belőle. A cselekmény kicsit talán zavaros, mert mint kiderült Atticusnak számos törleszteni valója van meggondolatlanságai miatt, így több dolog fut egyszerre. Elsődlegesen Atticus menti az életüket a rájuk törő vámpíroktól római istenektől és Lokitól, akinek szabadulása idő előtt elindítja a Ragnarököt. Közben számos jellemzően vicces szituációba keveredik, amit Oberon gondolatai még humorosabbá tesznek. Ezen felül azért sajnos az is kiderül, hogy Atticus nagy szája miatt sokan meghaltak, és druidánkat bizony nyomasztja a bűntudata. De legalább már nem kell folyton a baseballra gondolnia:). Izgalmas, de kicsit kusza volt a történet, ráadásul megint függővéges. Jöhet az újabb feszült várakozás a következő részig.

Végre egy ki Atticus és Oberon, mennyire hiányoztak. Imádom őket, a párbeszédeiket, Oberon humorát. Ez a rész kevésbé volt humoros, inkább az akción és a filozofálgatáson volt a hangsúly. Granuaile végre druida, de milyen áron. Atticus rájön, hogy van, amit bizony jól elcseszett, s most ennek kezdik el inni a levét. Hiányoztak a vámpírjaink is.
Remélem, nem kell megint éveket várni a folytatásra. Mmmmmegvagy!

A Vasdruida Krónikái 5

Nagyon örültem, hogy folytatta a KMK ennek a sorozatnak a megjelentetését, mert az előző részekhez hasonlóan ez is remek történet volt. Imádtam.
Tele volt kalanddal, humorral, ármánykodással és üldözéssel, de Atticus és társai most is kivágták magukat a bajokból.
A kedvenc szereplőm a két druida főszereplő mellett továbbra is Oberon a kutya volt, imádni való és vicces gondolatokat ültetett az író a fejébe, jókat derültem rajtuk.
Továbbra is felvonultak a különböző ősi vallások mitológiai szereplői, de tündérek és vámpírok is képviseltették magukat.
Sokan alakoskodnak és nem lehet tudni, ki van a druidák mellett és ki van ellenük, ez most sem derült ki, szóval maradt felderíteni való a következő részekre is.
Bár a vége függő lett és újabb slamasztikával zárult.

Annyira jó ez a sorozat, és most ismét szurkolok, hogy ne álljunk itt meg. A felén túl vagyunk, reménykedem benne, hogy a hátralévő 4 rész is a polcomra kerülhessen magyarul.
Tetszik, hogy hiába rövidebbek a könyvek, nagyon is tartalmasak. Atticus izgalmas kalandokba keveredik, és nem érzem azt, hogy rá tudok erre unni, mert remekül találja ki a helyzeteket az író. Granuaile nagyon szimpatikus, eddig is az volt, de most jobban előtérbe került és hát az is tetszik, hogy most egy egészen kicsi romantika is felbukkant a történetben. Másik nagy kedvencem Oberon, már majdnem elfelejtettem, hogy mennyire imádom a gondolatait, üde színfoltja az egész sorozatnak. Druidánk mindig új tájakra visz minket ezzel még inkább szélesítve látókörünket és a jobban megismerteti a világot a számos létező istennel, aminek létezéséről csak kevesen tudnak. Most is a „szokásos” fantasy lények mellett újak is felbukkantak és mindig várom, hogy miket talál ki még számunkra Kevin.
Úgyhogy semmi mást nem tudok mondani, csak hogy most is lebilincselő volt. :)

Folytatódik a druidánk és szárnysegédje kalandjai. Atticus nagyon ért hozzá, hogy az összes istent és mindenkit maga ellen fordítson! :D És valahogy kikászálódjon a bajból.
A legjobb arc még mindig Oberon!!! :)))))
Remélem lesz folytatás magyarul, mert ez a rész olyan, mint egy köztes megálló a hosszú utazás során.

Szeretem ezt a sorozatot, remélem a többi részt is kiadják magyarul.
Kedvelem benne a mitológiát, hogy szinte minden van benne. Görög, római, ír, skandináv és szláv. Atticus sosem hagy izgalom nélkül, garantáltan kihúzza valakinél a gyufát, vagy egy korábbi bakija üt vissza. Ebben a részben mindkettő. Garantáltak a jó poénok és Oberon, mint kedvenc szereplő. :) A sötételfek belépése a történetbe tetszett, remélem a folytatásban is feltűnnek még. Granuaile és Atticus kapcsolata végre rendeződött, ahogy vártam. :)
Ez egy olvasmányos, csavaros sorozat megspékelve humorral és mitológiával. Kikapcsol, megnevettet és szórakoztat. Ajánlom mindenkinek. :)

Az előző rész után egy kicsit félve kezdtem bele a folytatásba, és, ha nem is teljesen, de újra visszatért a hitem ebbe a sorozatba.
Mondjuk, az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy visszatértünk a jól ismert mitológiákhoz off, amikhez mindig is sokkal jobban vonzódtam. Két szereplő felbukkanásának különösen örültem: spoiler
A főszereplőinkkel is jobban voltam kibékülve, mint az előző részben. Szerintem Oberon összes megjegyzését megmosolyogtam (:
Granuaile-t egy kicsit hidegnek találtam a könyv elején, de hamar visszatért régi önmagához. Atticus, ha nem is legyőzhetetlen, de továbbra is egy magabiztos, talpraesett, badass férfi hőskarakter.
A történet vége kicsit katyvasz volt számomra: nagyon pörgősre sikeredett, talán túlságosan is.
Nem tudom, hogy folytatni fogom-e a sorozatot. Habár szerettem ezt a részt off, és, mint ahogy az értékelésem elején is írtam, újra „beleestem” a sorozatba, úgy érzem, kezd unalmassá, fáradttá válni (legalábbis számomra).

Kedvet kaptam elővenni a korábbi köteteket is. Most nagyon abban a hangulatban sikerült olvasnom, amikor vevő voltam a humorára. Jókat vigyorogtam rajta, még kalandos is és a magánéleti szálak is haladnak végre.

Atticus végre kiképezte Granuaile-t, már csak a földhöz kell kötnie, és hosszú évszázadok óta két druida járhat majd a Földön. Csak éppen az egyetlen hely, ami alkalmas a kötésre, az Olimposz lábánál van, ahol akad egy isten, aki nagyon szívesen kibelezné Atticust. Most azonban kénytelen kockáztatni, miközben Granuaile is feszegeti, mi is van közöttük a tanár-diák kapcson túl és a kiszabaduló Loki meg a skandináv világvégét hozná el.

Ez különben megint egy olyan sorozat, aminek olyan 'sűrűn' jönnek ki az új részei – de legalább kijött, örülök ennek is!!! –, hogy sikítani tudnék egy ez történt korábban fejezetért. Az viszont nincs, így kapaszkodok a cselekménybe beletett mankókba. Szerencsére annyi akad benne, hogy annak visszahozza az emlékeit, aki olvasta a korábbi részeket. Új olvasók: az aktuális kalandot érteni fogják, Hearne pontosan körvonalazza most mit és miért csinálnak, legfeljebb zavaró lehet a korábbi kalandokra az utalás, de azok nem úgy részei a cselekménynek, hogy az aktuális kaland megértéséhez kellenének.

Fantasy, egy jól kitalált világgal. Mitológiák szövik át, és a klasszikus görög-rómain túl bőven kapunk viking mitológiát és keltát is. Szépen összeáll, jól van felépítve, és vannak a szerzőnek nagyon eredeti ötletei. Az idő szigetek például ilyen, ha én is inkább szomorúnak találom őket, mint Granuaile, nem csodának, mint Atticus.

Közben egy kalandregény is, amiben sokan vadásznak főszereplőnkre. Így bőven akad harc, menekülés és minden ehhez köthető részlet. A görög részek tetszettek is, a skandináv mitológiába visszaugrást és a Fenrir elleni harcot éreztem összecsapottnak. Ahhoz képest, hogy az micsoda egy farkas, könnyen ment. Mondjuk, van egy olyan sejtésem, hogy az még csak az alapozás Loki ellen…
Közben épül Atticus és Granuaile kapcsolata, és szerettem is, hogy Atticus szemszögén keresztül nincs ez túlírva. Ez nem egy romantikus regény, de annyi szerelem és évődés van benne, hogy nőként is jól szórakoztam rajta némi románcra igénnyel.

Ha már szórakozás. Atticus és Granuaile (ha elég sokszor leírom, talán nem kell mindig puskáznom – azt hittem, az ázsiai nevek a legrosszabbak, de az írek is feladják a leckét) mellett itt van Oberon, aki talán a kedvenc szereplőm lett. Ennek a kutyának van humora, józan világlátása és szereti a Gyűrűk Urát! Jó barát, hűséges, és nagyon egyet tudtam vele érteni, amikor arról beszél, hogy az emberek túlbonyolítják a szerelmi életüket. A romantikus regényekbe gyakran érzem én is így, így Oberon szívemből szólt. De emellett nagyon sok vicces beszólást kap, és Hearne egyenrangú szereplővé írta a többiekkel.

Kicsit talán epizódnak éreztem ezt a regényt – van ugyan önálló kaland benne, és kicsit megy előre a cselekmény egésze is – de már most előkészíti, hogyan tovább. Nincs semmilyen lezárás, csak az aktuális kaland után máris jöhet a következő.
Mivel a kötetben van a következő részből pár oldal, nagyon remélem, hogy jönni is fog magyarul is. Olvasnám tovább a druidák kalandjait.

Druida és hű ebe, Tökkelröttyentő Oberon kalandjai, vol5.
Eltelt 12 év az előző rész óta, Atticus készen áll tanítványát, Granuaile-t a földhöz kötni. Ám semmi sem ilyen egyszerű, mivel kitudódik, hogy életben van, és mindenkinek az lesz a leghőbb vágya, hogy elintézze. De tényleg, Bacchustól kezdve a sötét elfeken meg a vámpírokon át, egészen a fae udvarig mindenki megindul druidánk ellen. Persze nem kell félteni sem őt, sem az idő közben egyre vagányabbá váló Granuaile-t, felveszik ők a kesztyűt bárki ellen. spoiler

Kellően kalandos és akciódús volt ez a kötet is, de mégsem igazán tudott lekötni.
Szeretem pedig ahogy a mitológiai alakokat ábrázolja Hearne, de valahogy ez a skandináv bagázs nem fekszik. A 3. résszel is ez volt a bajom, hogy ők voltak túlsúlyban. Még mindig úgy érzem, hogy az a sok név csak lóg a levegőben. Nem mondom, Flidaisről vagy Brighidről sem tudunk olyan hű de sokat, de mégis 1-1 jellemző tulajdonságuk meg 1-1 párbeszéd alapján kialakul az emberben valami kép. Na a skandinávokkal ezt egyáltalán nem érzem, és előre félek, mert a befejezés alapján a következő kötet is erősen rájuk fog koncentrálni.
Jó, itt mondjuk csak a könyv kb utolsó harmada szólt a skandinávokról, de valahogy az egész sztorin átívelő téma volt a Ragnarök, meg Atticus hibája 12 évvel ezelőttről. De voltunk sokat a fae udvarban is, az érdekesebb volt, de néhol már őket is untam ilyen nagy dózisban. A korábbi részekben csak 1-1 jelenetre tűnt fel Morrigan vagy a többiek, annyi elég volt belőlük.
Ami tetszett, az Bacchus lerendezése volt. Azt kreatívan intézték és pont megfelelő idő ment el rá. Sőt, olvastam volna még többet is a görögökről és rómaiakról. Jót nevettem a keselyű-medvén is.
”– A rohadt mindenit a görögöknek és a sok szentségtelen, hibrid szörnyüknek!”

A vámpír szál is érdekes lesz. spoiler
A földhöz kötés menetéről is szívesen olvastam. spoiler Oberon is volt és próbált vicces lenni, de nem remekelt úgy, mint szokott. Valahogy most mindenfélébe belekapott az író, valamire túl sok időt szánt, valamire nem eleget, a humorra most nem igazán jutott. Meg az is zavart, hogy már szinte mindenki ellenség, eltűnt a bajtársiasság, ami volt pl. az ügyvédekkel.
Azért így sem volt rossz, de nem ez lett a kedvenc részem. Ragnarök meg Loki ide vagy oda, azért jövök a folytatásra is, csak jelenjen meg.

Ez a rész sem tudott megfogni. Sokszor csak olvastam a sorok felett. Oberon továbbra is jópofa. Annyi minden történik ebben a pár száz oldalban, hogy már fogalmam sincs mi volt az elején a könyvnek. Kicsit mintha mindent bele, mindenki üldözi őket és meg akarja őket ölni.